> a 45. oldalon.
Az új
szabályozás lényege,
hogy – a törvénymódosítás indoklása szerint – a gyakorlatban tapasztalt
visszaélések miatt indokolatlan az áfa-levonást lehetővé tenni olyan
helyzetekben, amikor bár a beszerzést adóalany eszközölte, lényegében fogyasztás
történik. Különösen ilyen lehet a reprezentáció, a szórakoztatás és egyes
luxuskiadások. Ennek megfelelően a törvénymódosítás - a jogbiztonság
erősítésével - tételesen sorolja fel, mely kiadások áfája nem helyezhető
levonásba. A helyi és távolsági távbeszélő szolgáltatás és a mobiltelefon
szolgáltatás igénybevétele esetén az előzetesen felszámított adó 70%-a vonható
le. Ezzel bizonyítást nyert, hogy az
állam pontosan a természetbeni juttatás – nem éppen alkotmányos módon való –
vélelmezése miatt tiltja meg az ÁFA levonását. Nincs mód arra, hogy bizonyítani
lehessen a kizárólagos üzleti felhasználást (lásd bérelt vonalas kommunikáció,
banki terminálok, stb.). Így egyfajta fogyasztási-, vagy luxusadóvá avanzsál az
eredetileg „forgalmi” adó.
Érdemes az adóhatóság szemszögéből megközelíteni a kérdést:
Az előfizetéses telefonszolgáltatás esetén nyilvánvaló, hogy a
számlarészletezés hozzáférhető, csupán fizetni kell érte. A kártyás telefonok
esetén is – a köztudattal ellentétben - is van lehetőség számlarészletezést kérni.
Igaz, azt egyedileg, extra díjfizetés fejében szokás teljesíteni a
távközlési vállalatoknál. Ezen a külső szemlélő számára egyértelművé lehet
tenni, ha a címzettek nevét és a hívás indokát, esetleg néhány tartalmasabb
mondatban annak tartalmát is feltünteti. Ha a hívásköltség netalántán internetes
letöltés lenne, akkor 8 bites kódolásban érdemes feltüntetni a kommunikáció
tartalmát, de úgy hogy abból annak üzleti jellege megállapítható legyen! Ezzel
le is lehetne zárni az ügyet, hiszen Ön a könyvelője számára ideális ügyfélnek, az APEH számára pedig
az íratlan szabályokat is betartó lelkiismeretes adózónak minősülne…
Az előbbieket az alábbi előírásokra
alapozhatja a hatóság:
Egyéni
vállalkozóként a személyi
jövedelemadóról szóló többször módosított törvény (Szja tv.) idevágó
rendelkezései az irányadóak. Mármint ha lennének konkrétan ilyen előírások. Jobb híján az általános
szabályokhoz és alapelvekhez lehet visszanyúlni: „Költségnek csak a
bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggő, kizárólag a bevétel
megszerzése, a tevékenység folytatása érdekében a naptári évben ténylegesen
kifizetett, szabályszerűen igazolt kiadás minősül, kivéve, ha e törvény a kiadás
tényleges kifizetésétől függetlenül minősít költségnek valamely tételt”.
Az is szerepel a törvényben, hogy „nem számít költségnek azon kiadás, amely a
magánszemély személyes vagy családi szükségletét részben vagy egészben kielégítő
termék vagy szolgáltatás megszerzése érdekében merült fel. (Szja tv. 4.§. (3) és
8.§. (1))
Vállalkozásként
sincs
a dolog másképpen, azonban itt a már elszámolt költség után kell adót fizetni:
Amennyiben a telefon ellenérték nélküli magáncélú használatát a
munkavállaló a foglalkoztatójának nem térít meg a foglalkoztatónál az
természetbeni juttatásnak minősül és annak kapcsán, a különféle jogcímeken
44%+29%+3% adó merül fel (Szja tv. 69. § (1)).
Természetes,
hogy a jogalkotó érthetően igyekszik minden olyan kiadást kizárni az
elszámolhatóság köréből, amely jellemzően személyes célokat szolgál.
Természetesen az Adóhatóságnak nem az a dolga, hogy a jogalkotó szándékától
eltérő következtetésre jusson. Mégis gyakran maga az APEH gyakorlatában is ezek
az alapelvek teljesen életszerűtlen
elvárásokat produkálnak.
Az Adóhatóság jelenleg és korábban is nagy energiákat fordított az adózók
tájékoztatására. A tájékoztatás részeként különböző jogforrásnak, vagy eljárási alapnak nem
tekinthető véleményeket fogalmaz meg. Ezeket iránymutatásnak szokás nevezni.
Ezen iránymutatások között található olyan, amely a mobiltelefonok költségeinek
elszámolhatóságával foglalkozik. Ebben a következőképpen vélekedik az APEH:
„A rádiótelefon mobil jellege miatt - különösen, ha az önálló
tevékenységet folytató magánszemély, illetve a vállalkozó lakásba szerelt
telefonnal is rendelkezik - kizárólag üzemi, üzleti célt szolgáló eszköznek
tekinthető, abban az esetben, ha a MATÁV
által megküldött részletes számlával rendelkezik, amely alapján hitelt
érdemlően bizonyítható, hogy a beszélgetések üzleti célúak. A részletes
számlában szerepelő telefonszámok alapján esetleges ellenőrzés során az
adóhatóság bármikor visszakeresheti a
telefonszám tulajdonosát. A visszakeresést az egyéni vállalkozó
megkönnyítheti egy telefonregiszter segítségével, amelyben legalább is a fix
partnereit feltünteti.” (APEH 1997/69. AEÉ 1997/5., változatlan formában
megerősítve: AEÉ: 2002/8.)
Ahelyett, hogy megmosolyognánk a mobilhívások MATÁV részletezőkön való
számonkérését, inkább arra érdemes figyelni, hogy az APEH buzgó nyomozóhatóságként szeretné
visszakeresni az egyes lebonyolított telefonhívások telefonszámainak
tulajdonosait! Valószínűtlen, hogy az APEH ilyen tevékenységre fogja pazarolni
ellenőrzési kapacitásait, de ha mégis, akkor ahhoz nap-mint-nap az adatvédelmi rendelkezéseket
gátlástalanul át kellene hágnia. Ha egy telefonhívás pedig éppen arról
szólt, hogy az üzleti találkozó
elhúzódása miatt, Ön később ér haza, az bizony egy üzleti hívásnak
minősülne. De ha csalárd módon az aznapi vacsorát is megbeszélik közben… Hmm. Ki
tudja?
Az APEH nemcsak az előbbi, de más iránymutatásában is jutott már hasonlóan képtelen következtetésre.
Erre a legjobb példa az internetes előfizetés költségeinek taglalása: „Az
Internet használatával kapcsolatos költségelszámolás bizonylataként minden olyan
nyilvántartás elfogadható, amely tartalmazza a használat időpontját,
időtartamát megjelölve a használat célját (üzleti-magán), valamint a felmerült költség összegét.”
(APEH 1998/154., AEÉ 1998/11-12., változatlan formában megerősítve: AEÉ:
2002/8.). Én is lelkes szorgalmazója
vagyok az internetes forgalom dokumentálásának, sőt minden egyes átmeneti
képállományt és előzményi adatot, valamint az elért IP címek és a meghajtott
Flash alkalmazások származási helyének hitelt érdemlő dokumentumait is csatolni
javasolom, mondjuk 2 példányban…
A tréfát félretéve, célszerű egy fontos tényre felhívni a figyelmet! Az adózás rendjéről szóló többször módosított törvény (Art.) 2003. január 1.-től a korábbinál egyértelműbb és sokkal szigorúbb ellenőrzési szabályokat vezetett be. Az ellenőrzési szabályok tekintetében újdonságként hatott a következő rendelkezés: „Nem kötelezhető az adózó olyan nyilvántartás, összesítés (számítás) elkészítésére, amelyet jogszabály nem ír elő.” (Art. 60.§. (2)). Ezzel az előírással pont került az olyan Adóhatósági kezdeményezésekre, amelyek nyilvánvalóan teljesíthetetlen követelmények elé kívánták állítani az adózót. Ha ilyet kell keresni, akkor az Szja tv.-ben nyilvántartási előírásként megtalálható a járművek költségeire az útnyilvántartás készítése, az értékcsökkenési kimutatás összeállítása, de említhető még egyes adómentes kifizetéseknek a szükséges dokumentuma is (pl. üdülési csekk nyilatkozata). Mobiltelefonra vonatkozó hívásnyilvántartás, vagy holmi telefonregiszter viszont nincs benne!
Sajnos a rendszer továbbra is az Adóhatóságtól teszi függővé az
ellenőrzés során megkérhető tájékoztatás szükségességének megállapítását, vagy
az ellenőrzött ügyletek megismeréséhez megkívánt adatok, iratok biztosításának
mibenlétét. (Art. 60.§. (3)) Az is Adóhatóságon múlik, hogy mit jelent a
számára pl. egy telefonköltség-alátámasztás, vagy egy hívásköltség-elszámolás.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy, az
adózó iratai hiányosak vagy rendezetlenek, és így az adókötelezettség
megállapítására alkalmatlanok lennének. Mégis nagyon valószínű, hogy az
értelmezési vitában ez utóbbira próbálna az APEH
hivatkozni.
Amennyiben az adóhatóság a vizsgálat során valamilyen megállapításra,
vagy következtetésre jut, azt a jogorvoslati rendben bíróság előtt is meg kell
tudnia védeni. A magáncélú használat létét, vagy nem létét ugyanis mindkét
félnek bizonyítania kell. (Szja tv.
1.§.(4)). Szó sincs arról, hogy az a
telefonköltség, amelyről az adóhatóság bizonyítani tudja, hogy
mozijegyfoglalásokból és társkereső szolgáltatásokból, vagy valóságshow-kra
leadott szavazatokból áll megúszná, hogy annak teljes ÁFA tartalma levonási
tiltás alá essen (ÁFA tv. 33.§. (1)) és a bruttó összege után nem kelljen az
előbbi 76%-nyi adót megfizetni. Az adózó
is nyilvánvalóan fel fog kínálni annyi bizonyítást, amennyit csak bír.
Elképzelhető, hogy tanúk fogják igazolni, hogy nem emlékeznek magáncélú
hívásokra, és csak olyan telefonbeszélgetések zajlódtak le, amelyeknek a
tartalmából következne azok üzleti jellege. Talán még az is elképzelhető, hogy
néhány 0690-es hívásra is magyarázatot adnának…
Összefoglalva:
Se ma, se korábban nem lehetett minden esetre érvényesen kimondani, hogy
a telefonköltség automatikusan természetbeni juttatásnak, vagy kizárólag üzleti
célú költségnek minősülhet. Az viszont
nem igaz, hogy a természetbeni juttatással szembeni „vádhoz” fel kellene
készülni valamilyenfajta nyilvántartással, amely szétválasztja a magánjellegű
hívásokat az üzletiektől. A kialakuló jogvitában az APEH előnyben lesz, hiszen
az adózók többsége ódzkodik a jogorvoslati út végigjárásáig. Pedig könnyen
elképzelhető, hogy az Adóhatóság túlkapását csak a Bíróság tudja
korrigálni.
Megjegyzés: a téma népszerűsége ellenére a gyakorlatban nagyon ritka, hogy az adóhatóság górcső alá veszi a telefonköltségeket.
________________________________________
Ruszin
Zsolt
FairConto
