Re: [Techinfo] wifi zavar

2017-11-22 bef zés Horváth Péter

Én nemrégiben tettem pontot, egy hosszantartó hasonló szívás végére.
A szívást egy 16 portos linksys switch okozta,  aminek korábban 
tönkrement egy portja közeli villámcsapás miatt.
De az asztali gépeknél, más portoknál, nem jelentkezett semmilyen 
probléma, ezért nem gondoltam a switch-re.
Viszont a rádugott wifi AP csak szenvedett, a wifi kliensek nehezen 
kaptak címet a DHCP-től, hiába tettem át másik portra.
Végül szétszereltem a switch-et, és azt tapasztaltam, hogy a 4 egyforma 
IC közül (4 portonként 1 IC) az egyik nagyon melegszik.

Igen lehet hogy a mezei router döglött meg. Nem csak a videokártyákon, 
és a laptop alaplapokon levő BGA tokozású chipek lesznek kontakthibásak, 
hanem ez elmondható a routerekben használt processzorokra is. Ha 
szétszeded a routert, és BGA tokozású processzor van benne, akkor szinte 
biztos hogy az a baj, az ilyenek hűtőborda nélkül 1-2 évet bírnak.
A wifi esetén pedig az antenna kapcsoló IC szokott elhalni ami kapcsolja 
az adás-vétel -t az antennára (mint egy CB rádiónál az adásgomb).
Lehet hogy a klienseken jó a vett jel, de a router nagyon gyenge jelet 
vesz a kliensektől, az antenna kapcsoló IC hibája miatt.

A tanulságot én levontam az esetből. Ilyen filléres vacakokon nem 
érdemes spórolni.

2017.11.22. 21:04 keltezéssel, Nagy János írta:

Tisztelt Lista!

Mezei wifi router a sulinetes hálón a tanáriban. Eddig működött.
Most is lehet rá kapcsolódni de csak kb, 3 méteren belül van net, az 
is eléggé bizonytalan. Távolabb is tudsz csatlakozni a wifihez a jel 
erős de nincsen egyáltalán net. Semmilyen beállítást nem változtattam 
meg. Pingelésre a wifi korrektül válaszol a sulinetes gateway viszont 
csak sok hibával. Sulinet részéről kizárták a hibát.

Dobjam ki a routert? Mit próbáljak meg?

Köszönöm

J.

‌

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] off ebook

2017-11-22 bef zés Alaksza Balázs

2017.11.23. 8:28 keltezéssel, Gondos Levente írta:

Sziasztok!
Egy ebook olvasót tervez vásárolni a fiam (13 éves).
Kb 20e-t gyűjtött erre a célra. Pótolok persze egy kicsit ha kell.
Mire érdemes odafigyelni?

Pl hogy legyen rajta háttérvilágítás, meglepően hasznos tud lenni.
Szokták emlegetni, hogy ismerjen mindenféle formátumokat, de a 
tapasztalat az, hogy az epub-ot szeretik a legjobban(legalábbis amiket 
én láttam) persze megnyitnak mindenfélét, de a tördelések behúzások stb 
nem mindenhol olyan jók.
Túl sok "okosabb" funkció nem kell bele, olvasáshoz fölösleges máshoz 
meg csak szerencsétlenkedés, én a wifit sem erőltetném, csak az 
erőforrások pazarlása, egy rendesebb memóriakártyára egy fél könyvtár 
felmegy úgyis, nem gondolom, hogy olyan gyakran kéne ide-oda töltögetni 
fájlokat hogy a wifi számítana mint kényelem.:)

Nekem amúgy Koobe Novelbook (Shine) van, abszolút meg vagyok vele 
elégedve(huszonpárezres kategória).

--
Alaksza Balázs

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] off ebook

2017-11-22 bef zés Gondos Levente

Sziasztok!
Egy ebook olvasót tervez vásárolni a fiam (13 éves).
Kb 20e-t gyűjtött erre a célra. Pótolok persze egy kicsit ha kell.
Mire érdemes odafigyelni?
Hátha most pénteken, valóban lesz kedvezményes vásárlási lehetőség!
Előre is köszi a válaszokat!
Levente

--
Az Opera levelezőjét használva: http://www.opera.com/mail/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] projektor-KEF

2017-11-22 bef zés Révész András
Sziasztok!

Hátha valaki a listán tudna nekem segíteni!
KEF azonosító kellene egy (max br. 160eFt áron) projektor megvásárlásához.
A kötvált nem tudom beküldeni KEF azonosító nélkül, nekem pedig nem sikerült 
azonosítót találnom a KEF listán. (Egyáltalán semmilyen projektort nem találtam,
csak video rendszereket 5 millió fölött.)

Segítséget előre is nagyon köszönöm,
Révész András
__
Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium
rendszergazda
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] wifi zavar

2017-11-22 bef zés Adam

On 2017-11-22 20:04, Nagy János wrote:

Mezei wifi router a sulinetes hálón a tanáriban. Eddig működött.

Kar, hogy nem tudni milyen eszkoz.  Volt egy evfolyamtarsam egyetemen, 
ot hivtak Mezei Tamasnak.  Mindig orult, amikor mezei felhasznalorol 
volt szo.

Most is lehet rá kapcsolódni de csak kb, 3 méteren belül van net, az is 
eléggé bizonytalan. Távolabb is tudsz csatlakozni a wifihez a jel erős 
szamokat.  mit jelent a bizonytalan?  packet loss vagy megno az RTT? 
Mennyire es mennyi lenne a normalis?

de nincsen egyáltalán net. Semmilyen beállítást nem változtattam meg. 

ezt kifejthetned kicsit szakmaibban is.

Pingelésre a wifi korrektül válaszol a sulinetes gateway viszont csak 
sok hibával. Sulinet részéről kizárták a hibát.

most vagy egyatalan nincs net, vagy csak sok hibaval.  melyik?

Dobjam ki a routert? Mit próbáljak meg?

En elso korben ujrafogalmaznam a levelet, tobb tartalommal, amibol 
kiderulne, van-e ertelme javasolni olyasmit, mint a logok megnezese az 
eszkozben, miert szakadnak le a mac cimek, tobb tipusu eszkozzel is 
probaltad-e es mi az eredmeny (nem derul ki a leveledbol), valamint ha 
van a kornyeken androidos cucc, akkor megirhatnad, statikusan egy 
csatornan szor-e az eszkoz vagy dinamikusan valtozik es milyen mas 
jelekkel utkozik, ha utkozik egyatalan.

Illetve wireshark megmondja, hogy a vegpont elvesztette az eszkozt, vagy 
egy disassociate frame erkezett es amiatt onkent hagyja abba a wifi 
hasznalatot.

Szal leirhatnad, hogy pontosan mit tapasztalsz, es eddig mit tettel a 
megoldas iranyaba.

Mert az eddigiek alapjan, ja, dobd ki.

udv
adam

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Westel GSM 450

2017-11-22 bef zés Adam

On 2017-11-22 18:28, Boldog Ferenc wrote:
> Egy +3660/221-627 -es számról hívtak mobilon.
> (a 60-as körzetszám tudtommal halott, nem létezik)
>

van egy olyanunk, hogy magyar nemzeti szamozasi terv, ami attol 
kulonleges, hogy meg azelott nemzeti volt, hogy divat lett volna mindent 
annak nevezni.  E szerint a hatvanas korzet nem kiosztott (de amugy 
letezik, csak senkie).

> Meg hogy, ő megnézte, hogy ez a telefonszám (az én mobilszámom) lopja 
a netét, (ami szerintem alapból baromság). Persze udvariasan 
elmagyaráztam neki, hogy nem én vagyok, de a vonal közben megszakadt. 
Gyanítom azért, hogy hívjam vissza. Gondolom egy pénz lenyúlási trükk lehet.

>

A 60as szam mivel nem kiosztott, vissza se tudod hivni, mivel a sajat 
szolgaltatod is az NNP szerint iranyitja a hivasokat.  Ergo penzbe sem 
tud kerulni.

> 2. Ha nincs, akkor hogy a fenébe lehet azt megcsinálni, hogy az én 
telefonom bejövő hívóként ezt mutassa.?

>

sima atlagembernek is elerheto, de barmilyen cegnek akinek szerzodese 
van (egeszen mas celbol) a telkokkal, olyan hivoszamot allitanak be 
amilyet csak akarnak.

> Minden bizonnyal egy barom volt, aki szórakozott velem, bár az okát 
nem tudom miért?

>

nyilvan penzert, mi masert.  csak meg nem derult ki hogyan kerte volna a 
zset.

udv
adam

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] wifi zavar

2017-11-22 bef zés Nagy János
Tisztelt Lista!

Mezei wifi router a sulinetes hálón a tanáriban. Eddig működött.
Most is lehet rá kapcsolódni de csak kb, 3 méteren belül van net, az is
eléggé bizonytalan. Távolabb is tudsz csatlakozni a wifihez a jel erős de
nincsen egyáltalán net. Semmilyen beállítást nem változtattam meg.
Pingelésre a wifi korrektül válaszol a sulinetes gateway viszont csak sok
hibával. Sulinet részéről kizárták a hibát.
Dobjam ki a routert? Mit próbáljak meg?

Köszönöm

J.

‌
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Westel GSM 450

2017-11-22 bef zés Boldog Ferenc
Hello!

> a jokesphone app   -pal lehet csinálni ezt; egész vicces dolog
> (egyszer..)
>
>
Köszönöm az infót!
Istentelenül agyalágyult világ ez. Főleg ha IT eszköz kerül idióták kezébe

-- 

Üdv:
Boldog Ferenc
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Westel GSM 450

2017-11-22 bef zés Gyárfás Péter
 
a jokesphone app   -pal lehet csinálni ezt; egész vicces dolog   (egyszer..)

üdv,

Gyafi

From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu 
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Boldog Ferenc
Sent: Wednesday, November 22, 2017 7:29 PM
To: techinfo@lista.sulinet.hu
Subject: [Techinfo] Westel GSM 450

Hello!

Baromi furcsa dolog történt 10 perce.

Egy +3660/221-627 -es számról hívtak mobilon.

(a 60-as körzetszám tudtommal halott, nem létezik)

A fickó fenyegetett, hogy miért lopom a Wi-Fi -jét, honnan tudtam meg a 
jelszavát, meg, hogy ő rendszergazda és teljesen ledöglesztem a netet nála a 
filmletöltéseimmel.

Meg hogy, ő megnézte, hogy ez a telefonszám (az én mobilszámom) lopja a netét, 
(ami szerintem alapból baromság). Persze udvariasan elmagyaráztam neki, hogy 
nem én vagyok, de a vonal közben megszakadt. Gyanítom azért, hogy hívjam 
vissza. Gondolom egy pénz lenyúlási trükk lehet.

Marha gyanús!

A szakértőktől kérdezném:

1. Van-e még elő 60-as körzetszám.

2. Ha nincs, akkor hogy a fenébe lehet azt megcsinálni, hogy az én telefonom 
bejövő hívóként ezt mutassa.?

Minden bizonnyal egy barom volt, aki szórakozott velem, bár az okát nem tudom 
miért?

-- 

Üdv:
Boldog Ferenc

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Westel GSM 450

2017-11-22 bef zés Gyárfás Péter
Hello,

Írd be gugliba egyben a számot. Másokkal is szórakozik/próbálkozik.

[Techinfo] Westel GSM 450

2017-11-22 bef zés Boldog Ferenc
Hello!

Baromi furcsa dolog történt 10 perce.
Egy +3660/221-627 -es számról hívtak mobilon.
(a 60-as körzetszám tudtommal halott, nem létezik)

A fickó fenyegetett, hogy miért lopom a Wi-Fi -jét, honnan tudtam meg a
jelszavát, meg, hogy ő rendszergazda és teljesen ledöglesztem a netet nála
a filmletöltéseimmel.
Meg hogy, ő megnézte, hogy ez a telefonszám (az én mobilszámom) lopja a
netét, (ami szerintem alapból baromság). Persze udvariasan elmagyaráztam
neki, hogy nem én vagyok, de a vonal közben megszakadt. Gyanítom azért,
hogy hívjam vissza. Gondolom egy pénz lenyúlási trükk lehet.

Marha gyanús!
A szakértőktől kérdezném:
1. Van-e még elő 60-as körzetszám.
2. Ha nincs, akkor hogy a fenébe lehet azt megcsinálni, hogy az én
telefonom bejövő hívóként ezt mutassa.?

Minden bizonnyal egy barom volt, aki szórakozott velem, bár az okát nem
tudom miért?

-- 

Üdv:
Boldog Ferenc
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Külső HDD márka

2017-11-22 bef zés József Venczel
Igen, én is erre gondoltam, nem a kínai gyártmányra. Eddig bármit rendeltem
Kínából, minden rendben megérkezett és működött, ahogy kell (pendrive,
memóriakártya, usb hub, karóra, stb...), de egy winchesterben van azért
némi mechanika is. Én nem bíznék egy ilyen finom szerkezetet a Magyar/kínai
Postára egy szál borítékban.

2017. november 22. 16:23 Zoltán Gerendás írta, :

> Sziasztok!
>
> 2017. november 22. 14:28 József Venczel írta, :
>
>> Sziasztok!
>>
>> Hátha még nem késő. Az elmúlt napokban el voltam havazva...
>>
>>
>> Ismerős rendelt Toshiba 1TB-os USB3-as külső winchestert Kínából 2 db-ot
>> is. Eredetinek látszik ,de kuka mindkettő. Az egyiken vannak bad sectorok,
>> a másikon "csak" delay-ek, de rengeteg. Az egyik már nem is működik, a
>> másik pedig lassan. Az ára nagyon vonzó, az biztos. 13000Ft, de így vett
>> magának két műanyag külső házat roppan drágán. A házak ugyanis más SATA
>> winchesterrel tökéletesen működnek. Ha engem kérdezett volna, lebeszéltem
>> volna, pedig Kína párti vagyok. Winchestert azonban nem vennék onnan.
>> Lehet, hogy eredetileg jó volt mind a kettő, csak mire ideért, történt
>> velük valami.
>>
>> Simán tönkremehetett szállításkor.
> Kaptam három szerver HD-t amit  a HW cég futár vitt Budapestről Szegedre,
> mire megkaptam mindhárom kuka lett.
> - egyen látszott, hogy ütődött lett, a többin semmi nyoma se volt.
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Külső HDD márka

2017-11-22 bef zés Zoltán Gerendás
Sziasztok!

2017. november 22. 14:28 József Venczel írta, :

> Sziasztok!
>
> Hátha még nem késő. Az elmúlt napokban el voltam havazva...
>
>
> Ismerős rendelt Toshiba 1TB-os USB3-as külső winchestert Kínából 2 db-ot
> is. Eredetinek látszik ,de kuka mindkettő. Az egyiken vannak bad sectorok,
> a másikon "csak" delay-ek, de rengeteg. Az egyik már nem is működik, a
> másik pedig lassan. Az ára nagyon vonzó, az biztos. 13000Ft, de így vett
> magának két műanyag külső házat roppan drágán. A házak ugyanis más SATA
> winchesterrel tökéletesen működnek. Ha engem kérdezett volna, lebeszéltem
> volna, pedig Kína párti vagyok. Winchestert azonban nem vennék onnan.
> Lehet, hogy eredetileg jó volt mind a kettő, csak mire ideért, történt
> velük valami.
>
> Simán tönkremehetett szállításkor.
Kaptam három szerver HD-t amit  a HW cég futár vitt Budapestről Szegedre,
mire megkaptam mindhárom kuka lett.
- egyen látszott, hogy ütődött lett, a többin semmi nyoma se volt.
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Külső HDD márka

2017-11-22 bef zés József Venczel
Igen, de azok a cuccok valószínűleg nem egy sima papírborítékban érkeznek :D

Én is tudom, hogy ma már minden kínai, nem erre gondoltam. Mint ahogy írtam
is, én Kína párti vagyok...

2017. november 22. 15:41 Fehér Sándor írta, <
fehersan...@madach-starjan.sulinet.hu>:

> >Ha engem kérdezett volna, lebeszéltem volna, pedig Kína párti vagyok.
> Winchestert azonban nem vennék onnan.
> Szeinted amit itthon megveszel pl az Ipon-ba vagy bárhol máshol az nem
> KÍNÁBAN készül? El vagy tévedve eléggé.
> Maximum annyi a különbség, hogy olcsóbban a maszekban összerakott cuccot
> veheted meg alacsonyabb áron egyéb forrásokból. Hozzáteszem, hogy ki lehet
> fogni elég jó vételeket is. Nekem linuxos beltéri egységet sikerült
> jót/olcsón venni.
>
> ui: Ma már minden kínában készül!!
>
> Üdv!
>
>
> 2017. 11. 22. 14:28 keltezéssel, József Venczel írta:
>
> Sziasztok!
>
> Hátha még nem késő. Az elmúlt napokban el voltam havazva...
>
> Nekem van egy kincstári SAMSUNG 500GB. 2-3 éves. Azoknak a gépeknek a
> telepítéséhez (image-léséhez) használtam, amiket nem tudtam valamilyen
> furmányos oknál bevonni a tömeges telepítő rendszerbe.
> Kb. 1 hónapja megjártam vele, mert a felírt image hibás volt. Nem boot-olt
> a gép. Rövid kínlódás után, a smart értékek kiolvasásából kiderült, hogy
> olvasási hibákat produkál. Bad sector vagy delay nincs rajta, csak egy
> csomó olvasási hiba. Azóta nem használom.
>
> Van egy Verbatime 1TB-os USB3-as vinyóm is (2 éves). Ez tényleg sokkal
> gyorsabb. Természetesen simán működik USB2-es csatiról is, csak lassabban.
> A hozzá kapott kábel winchester felőli oldala más kialakítású, mint amiket
> eddig láttam. Ez USB 3.0 micro B csatlakozó. Eddig nem volt vele gondom,
> pedig ezt sokkal többet hurcolásztam, mint a Samut.
>
> Kínából rendeltem már USB3-as házat 1100 Ft körül, ismerősnek. Semmivel
> sem rosszabb, mint a Verbatime. Műanyag, könnyen szétpattintható és olyan
> SATA winchit teszel bele, amilyet akarsz.
>
> Ismerős rendelt Toshiba 1TB-os USB3-as külső winchestert Kínából 2 db-ot
> is. Eredetinek látszik ,de kuka mindkettő. Az egyiken vannak bad sectorok,
> a másikon "csak" delay-ek, de rengeteg. Az egyik már nem is működik, a
> másik pedig lassan. Az ára nagyon vonzó, az biztos. 13000Ft, de így vett
> magának két műanyag külső házat roppan drágán. A házak ugyanis más SATA
> winchesterrel tökéletesen működnek. Ha engem kérdezett volna, lebeszéltem
> volna, pedig Kína párti vagyok. Winchestert azonban nem vennék onnan.
> Lehet, hogy eredetileg jó volt mind a kettő, csak mire ideért, történt
> velük valami.
>
> Nekem ennyi tapasztalatom van, ami így eszembe jutott, de ez igazából nem
> sokat számít, mert minden gyártó millió számra ontja ezeket az eszközöket,
> s lehet, hogy nekem van pl. egy megbízható Verbatim winchesterem, de másik
> 100 ember meg csöndben szitkozódik otthon, vagy egy eldugott fórumon...
>
> Üdv,
> Venczel József
>
> 2017. november 20. 22:14 Boldog Ferenc írta, :
>
>> Hello!
>>
>> Az a baj ezekkel a mostani gyári usb hdd-kkel, hogy már eleve usb-s
>>> vezérlőpanel van rajta, ami sok esetben megnehezíti/lehetetlenné teszi az
>>> adatmentést. Ha ez lényegtelen, akkor kb. bármelyik megteszi.
>>>
>>> Én magamnak biztos sata3 2.5" hdd-t vennék, és betenném egy usb3 házba,
>>> de lehet hogy túl paranoiás vagyok (pedig nem).
>>
>>
>>
>> Nem csak osztom, hanem szorzom is amit mondtál. Csak akkor vennék gyári
>> USB vezérlő paneles külső HDD-t, ha kényszerítenének rá. Több ilyet láttam
>> megdögleni.
>> Az USB3-as tok 4 000 Ft az USB2-es 2 500 Ft. Nem egy komoly összeg, jó ha
>> van a táskában egy tartaléknak olyan esetre, amikor az USB3-as nem megy.
>> Ráadásul ha külön veszed, külön van a gari és nyugodtan szétszedheted.
>>
>>
>> --
>>
>> Üdv:
>> Boldog Ferenc
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>
>
> ___
> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Külső HDD márka

2017-11-22 bef zés Kunci

Ami nem kínai az nem is eredeti :)
<>___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Külső HDD márka

2017-11-22 bef zés ka

Nem tudom mas hogy csinalja, de en az elmult kb 8 evben, plusz minusz 
par ev, mar egyatalan nem gyartora megyek.  Szerintem ugyanazon a kinai 
gyartosoron keszul az osszes, az egyetlen kulonbseg, hogy a nappali vagy 
az ejszakai muszakos iskolas gyerek szereli-e ossze orankent tiz 
centert.

Engem amugy hullara nem erdekel az sem, hany ev garanciat ad melyik 
gyarto, mivel garancia a hardverre van, nem az adatra, engem pedig az 
adat erdekel, nem a hardver.

En mar csak parosaval veszek merevlemezt, az egyetlen dolog amit nezni 
szoktam, hogy ne azonos gyartotol jojjon mindketto, de ettol 
termeszetesen meg lehet, hogy ugyanarrol a gyartosorrol ugyanazzal a 
szeriahibaval erkezik mindketto.

Szerintem az elmult 15 evben mind a gyartastechnologia, mint az elmelet 
mogotte mar nem igazan valtozott, csak tokeletesedett, igy barmelyik 
gyarto termekevel ugyanakkora valoszinuseggel lesz problema.

--
Regards
Adam

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Külső HDD márka

2017-11-22 bef zés Fehér Sándor
>Ha engem kérdezett volna, lebeszéltem volna, pedig Kína párti vagyok. 
Winchestert azonban nem vennék onnan.
Szeinted amit itthon megveszel pl az Ipon-ba vagy bárhol máshol az nem 
KÍNÁBAN készül? El vagy tévedve eléggé.
Maximum annyi a különbség, hogy olcsóbban a maszekban összerakott cuccot 
veheted meg alacsonyabb áron egyéb forrásokból. Hozzáteszem, hogy ki 
lehet fogni elég jó vételeket is. Nekem linuxos beltéri egységet 
sikerült jót/olcsón venni.

ui: Ma már minden kínában készül!!

Üdv!

2017. 11. 22. 14:28 keltezéssel, József Venczel írta:

Sziasztok!

Hátha még nem késő. Az elmúlt napokban el voltam havazva...

Nekem van egy kincstári SAMSUNG 500GB. 2-3 éves. Azoknak a gépeknek a 
telepítéséhez (image-léséhez) használtam, amiket nem tudtam valamilyen 
furmányos oknál bevonni a tömeges telepítő rendszerbe.
Kb. 1 hónapja megjártam vele, mert a felírt image hibás volt. Nem 
boot-olt a gép. Rövid kínlódás után, a smart értékek kiolvasásából 
kiderült, hogy olvasási hibákat produkál. Bad sector vagy delay nincs 
rajta, csak egy csomó olvasási hiba. Azóta nem használom.

Van egy Verbatime 1TB-os USB3-as vinyóm is (2 éves). Ez tényleg sokkal 
gyorsabb. Természetesen simán működik USB2-es csatiról is, csak 
lassabban. A hozzá kapott kábel winchester felőli oldala más 
kialakítású, mint amiket eddig láttam. Ez USB 3.0 micro B csatlakozó. 
Eddig nem volt vele gondom, pedig ezt sokkal többet hurcolásztam, mint 
a Samut.

Kínából rendeltem már USB3-as házat 1100 Ft körül, ismerősnek. 
Semmivel sem rosszabb, mint a Verbatime. Műanyag, könnyen 
szétpattintható és olyan SATA winchit teszel bele, amilyet akarsz.

Ismerős rendelt Toshiba 1TB-os USB3-as külső winchestert Kínából 2 
db-ot is. Eredetinek látszik ,de kuka mindkettő. Az egyiken vannak bad 
sectorok, a másikon "csak" delay-ek, de rengeteg. Az egyik már nem is 
működik, a másik pedig lassan. Az ára nagyon vonzó, az biztos. 
13000Ft, de így vett magának két műanyag külső házat roppan drágán. A 
házak ugyanis más SATA winchesterrel tökéletesen működnek. Ha engem 
kérdezett volna, lebeszéltem volna, pedig Kína párti vagyok. 
Winchestert azonban nem vennék onnan. Lehet, hogy eredetileg jó volt 
mind a kettő, csak mire ideért, történt velük valami.

Nekem ennyi tapasztalatom van, ami így eszembe jutott, de ez igazából 
nem sokat számít, mert minden gyártó millió számra ontja ezeket az 
eszközöket, s lehet, hogy nekem van pl. egy megbízható Verbatim 
winchesterem, de másik 100 ember meg csöndben szitkozódik otthon, vagy 
egy eldugott fórumon...

Üdv,
Venczel József

2017. november 20. 22:14 Boldog Ferenc írta, >:

Hello!

Az a baj ezekkel a mostani gyári usb hdd-kkel, hogy már eleve
usb-s vezérlőpanel van rajta, ami sok esetben
megnehezíti/lehetetlenné teszi az adatmentést. Ha ez
lényegtelen, akkor kb. bármelyik megteszi.

Én magamnak biztos sata3 2.5" hdd-t vennék, és betenném egy
usb3 házba, de lehet hogy túl paranoiás vagyok (pedig nem).

Nem csak osztom, hanem szorzom is amit mondtál. Csak akkor vennék
gyári USB vezérlő paneles külső HDD-t, ha kényszerítenének rá.
Több ilyet láttam megdögleni.
Az USB3-as tok 4 000 Ft az USB2-es 2 500 Ft. Nem egy komoly
összeg, jó ha van a táskában egy tartaléknak olyan esetre, amikor
az USB3-as nem megy.
Ráadásul ha külön veszed, külön van a gari és nyugodtan szétszedheted.

-- 

Üdv:
Boldog Ferenc

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html

Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Horváth Péter

Még 1 furfang:
.ppsx-nek elmentve másként, az összes gépen működik amin eddig nem.

2017.11.22. 14:52 keltezéssel, Horváth Péter írta:
A tábla csak egy egér típusú beviteli eszköz nem? Az egyetlen 
befolyásoló tényező, hogy mennyi memóriát használ el a programja...

Nekem teljesen összevissza működik. Az admin gépen a 2016 meg sem 
nyitja. Egy laptopon w7, és Office 2010 teljesen jól működik.
Több gépen próbáltam amin 2013 van, de a forgás nem működik 
mindegyiken, van hogy klikkelésre kilép az utolsó diára.
Szerintem nagyon harapja az erőforrásokat a sok animáció, és a 
forgatás közben, és ettől függ a viselkedés.

Érdekes kísérlet a forgással:
Ha engedélyezve van a grafikus gyorsítás a powerpontban, akkor több 
mint 20x sikerült nekem leállítani és elindítani a forgást, 
mozdulatlan egérmutatóval.
Ha letiltottam a grafikus gyorsítást, 4-8 ciklus után ment az utolsó 
diára, teljesen véletlenszerűen. Nyilván amikor nincs grafikus 
gyorsítás akkor több memóriát használ.
Ez memóriafogyasztásra utaló jelenség. Vagyis a amikor elhagyok egy 
diát, amin sok animáció van akkor a powerpoint elfelejti 
felszabadítani az összes memóriát, amit lefoglalt ahhoz a diához.

2017.11.22. 14:17 keltezéssel, Molnar Peter írta:

Hello!

Kiprobaltam egy masik gepen, ugyanugy w10+Office 2016 ua a tabla, 1 
kulonbseg van:

Smart ink nincs telepitve rajta.  Mukodik.

Persze a tanito neninek, jogosan, a kepernyore iras is kell.

Aki probalta annak az Office-ban a smart ink engedelyezett?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Horváth Péter
A tábla csak egy egér típusú beviteli eszköz nem? Az egyetlen 
befolyásoló tényező, hogy mennyi memóriát használ el a programja...

Nekem teljesen összevissza működik. Az admin gépen a 2016 meg sem 
nyitja. Egy laptopon w7, és Office 2010 teljesen jól működik.
Több gépen próbáltam amin 2013 van, de a forgás nem működik mindegyiken, 
van hogy klikkelésre kilép az utolsó diára.
Szerintem nagyon harapja az erőforrásokat a sok animáció, és a forgatás 
közben, és ettől függ a viselkedés.

Érdekes kísérlet a forgással:
Ha engedélyezve van a grafikus gyorsítás a powerpontban, akkor több mint 
20x sikerült nekem leállítani és elindítani a forgást, mozdulatlan 
egérmutatóval.
Ha letiltottam a grafikus gyorsítást, 4-8 ciklus után ment az utolsó 
diára, teljesen véletlenszerűen. Nyilván amikor nincs grafikus gyorsítás 
akkor több memóriát használ.
Ez memóriafogyasztásra utaló jelenség. Vagyis a amikor elhagyok egy 
diát, amin sok animáció van akkor a powerpoint elfelejti felszabadítani 
az összes memóriát, amit lefoglalt ahhoz a diához.

2017.11.22. 14:17 keltezéssel, Molnar Peter írta:

Hello!

Kiprobaltam egy masik gepen, ugyanugy w10+Office 2016 ua a tabla, 1 
kulonbseg van:

Smart ink nincs telepitve rajta.  Mukodik.

Persze a tanito neninek, jogosan, a kepernyore iras is kell.

Aki probalta annak az Office-ban a smart ink engedelyezett?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Molnar Peter

Hello!

A Smart Ink a "bunos".

Kikapcsolva minden ok.

Persze ilyenkor nem tud irni a smart tablara.

A Smart Ink mindenfele beallitasaval probalkozva sem mukodott.

Szomoru.

--
Tisztelettel:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Külső HDD márka

2017-11-22 bef zés József Venczel
Sziasztok!

Hátha még nem késő. Az elmúlt napokban el voltam havazva...

Nekem van egy kincstári SAMSUNG 500GB. 2-3 éves. Azoknak a gépeknek a
telepítéséhez (image-léséhez) használtam, amiket nem tudtam valamilyen
furmányos oknál bevonni a tömeges telepítő rendszerbe.
Kb. 1 hónapja megjártam vele, mert a felírt image hibás volt. Nem boot-olt
a gép. Rövid kínlódás után, a smart értékek kiolvasásából kiderült, hogy
olvasási hibákat produkál. Bad sector vagy delay nincs rajta, csak egy
csomó olvasási hiba. Azóta nem használom.

Van egy Verbatime 1TB-os USB3-as vinyóm is (2 éves). Ez tényleg sokkal
gyorsabb. Természetesen simán működik USB2-es csatiról is, csak lassabban.
A hozzá kapott kábel winchester felőli oldala más kialakítású, mint amiket
eddig láttam. Ez USB 3.0 micro B csatlakozó. Eddig nem volt vele gondom,
pedig ezt sokkal többet hurcolásztam, mint a Samut.

Kínából rendeltem már USB3-as házat 1100 Ft körül, ismerősnek. Semmivel sem
rosszabb, mint a Verbatime. Műanyag, könnyen szétpattintható és olyan SATA
winchit teszel bele, amilyet akarsz.

Ismerős rendelt Toshiba 1TB-os USB3-as külső winchestert Kínából 2 db-ot
is. Eredetinek látszik ,de kuka mindkettő. Az egyiken vannak bad sectorok,
a másikon "csak" delay-ek, de rengeteg. Az egyik már nem is működik, a
másik pedig lassan. Az ára nagyon vonzó, az biztos. 13000Ft, de így vett
magának két műanyag külső házat roppan drágán. A házak ugyanis más SATA
winchesterrel tökéletesen működnek. Ha engem kérdezett volna, lebeszéltem
volna, pedig Kína párti vagyok. Winchestert azonban nem vennék onnan.
Lehet, hogy eredetileg jó volt mind a kettő, csak mire ideért, történt
velük valami.

Nekem ennyi tapasztalatom van, ami így eszembe jutott, de ez igazából nem
sokat számít, mert minden gyártó millió számra ontja ezeket az eszközöket,
s lehet, hogy nekem van pl. egy megbízható Verbatim winchesterem, de másik
100 ember meg csöndben szitkozódik otthon, vagy egy eldugott fórumon...

Üdv,
Venczel József

2017. november 20. 22:14 Boldog Ferenc írta, :

> Hello!
>
> Az a baj ezekkel a mostani gyári usb hdd-kkel, hogy már eleve usb-s
>> vezérlőpanel van rajta, ami sok esetben megnehezíti/lehetetlenné teszi az
>> adatmentést. Ha ez lényegtelen, akkor kb. bármelyik megteszi.
>>
>> Én magamnak biztos sata3 2.5" hdd-t vennék, és betenném egy usb3 házba,
>> de lehet hogy túl paranoiás vagyok (pedig nem).
>
>
>
> Nem csak osztom, hanem szorzom is amit mondtál. Csak akkor vennék gyári
> USB vezérlő paneles külső HDD-t, ha kényszerítenének rá. Több ilyet láttam
> megdögleni.
> Az USB3-as tok 4 000 Ft az USB2-es 2 500 Ft. Nem egy komoly összeg, jó ha
> van a táskában egy tartaléknak olyan esetre, amikor az USB3-as nem megy.
> Ráadásul ha külön veszed, külön van a gari és nyugodtan szétszedheted.
>
>
> --
>
> Üdv:
> Boldog Ferenc
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Molnar Peter

Hello!

>smart ink nélkül teszteltem.
Akkor lehet, hogy  Smart ink ki es bekapcsolasa lesz a megoldas.

--
Tisztelettel:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Fehér Sándor

smart ink nélkül teszteltem.

Nálunk is gondokat okozott ezért nem használjuk!

2017. 11. 22. 14:17 keltezéssel, Molnar Peter írta:

Hello!

Kiprobaltam egy masik gepen, ugyanugy w10+Office 2016 ua a tabla, 1 
kulonbseg van:

Smart ink nincs telepitve rajta.  Mukodik.

Persze a tanito neninek, jogosan, a kepernyore iras is kell.

Aki probalta annak az Office-ban a smart ink engedelyezett?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Veres Sándor

2017. 11. 22. 14:17 keltezéssel, Molnar Peter írta:
Kiprobaltam egy masik gepen, ugyanugy w10+Office 2016 ua a tabla, 1 
kulonbseg van:

Smart ink nincs telepitve rajta.  Mukodik.

Persze a tanito neninek, jogosan, a kepernyore iras is kell.

Aki probalta annak az Office-ban a smart ink engedelyezett?

A SMART Ink nálunk is okoz érdekességeket, van hogy teljesen lefagy tőle 
a gép, vagy az egeret nem lehet használni.
A problémás gépen próbáld meg úgy, hogy kikapcsolod az Ink-et; akkor 
érzékeli-e a kattintást.

Veres Sándor

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Molnar Peter

Hello!

Kiprobaltam egy masik gepen, ugyanugy w10+Office 2016 ua a tabla, 1 
kulonbseg van:

Smart ink nincs telepitve rajta.  Mukodik.

Persze a tanito neninek, jogosan, a kepernyore iras is kell.

Aki probalta annak az Office-ban a smart ink engedelyezett?

--
Tisztelettel:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Molnar Peter

Hello!

>Kiterjesztett asztal vagy klónozás van beállítva nálatok?
Klonozas, de mint emlitettem a ppt tobbi diajan mukodik a tabla, s a 
kerdeses dian is mukodik a dupla kattintassal a kovetkezo diara lepes.

Csak a szimpla kattintasra nem csinal semmit.

--
Tisztelettel:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Fehér Sándor

Kiterjesztett asztal vagy klónozás van beállítva nálatok?

2017. 11. 22. 13:29 keltezéssel, Molnar Peter írta:

Akkor tenyeg nem tudom mi a baj.
:

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Fehér Sándor

Szia Péter!

SB460 + w10

Forog a táblán is és a laptopon is. ( képernyőklón módban)

Üdv!

2017. 11. 22. 13:29 keltezéssel, Molnar Peter írta:

Akkor tenyeg nem tudom mi a baj.
:

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Molnar Peter
Akkor tenyeg nem tudom mi a baj.
:
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés La'szlo' Drubina
Igen, forog. 3M tábla és eBeam szoftver, meg persze Office2016.

2017-11-22 12:54 GMT+01:00 Molnar Peter :

> Hello!
> >Office2106 ... forog
> Bocs, hogy rakerdezek, de a tablan kattintva forog?
> Mert a gepen egerrel kattintva nalam is forog.
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>

-- 
Üdvözlettel:
Drubina László
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Molnar Peter
Hello!
>Office2106 ... forog
Bocs, hogy rakerdezek, de a tablan kattintva forog?
Mert a gepen egerrel kattintva nalam is forog.
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés La'szlo' Drubina
Szia!

Office2106 ... forog

Üdv: Laci

2017. november 22. 11:38 Molnar Peter írta, :

> Hello!
> >Van egy rossz hírem: nálam működik, forog, meg is áll.
> >Próbáltam CB és Smart táblán is - igaz, mind a kettőnél 2013-as az Office.
> Nem irtam, de ez a gep most lett ujratelepitve.
> Amikor mukodott:
> Windows 7+Office 2013
> Most:
> W10+Office2016
> Akkor az Office lenne a ludas?
> Az kiraly.
> Van valaki aki kiprobalna Office 2016 alatt?
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>

-- 
Üdvözlettel:
Drubina László
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Outlook PST fájlok javítása

2017-11-22 bef zés Gyárfás Péter
hello,

Másold le a fájlt elsőnek.
Utána scanpst van az office-ban, az megjavítja.
Vagy XP-ből következtetve, ha régi Outlook, ott gond volt a file mérettel.
Ha esetleg most lépte át a 2GB méretet, akkor le kell vágni 2GB-re.  Ms-nek
van hozzá programja.

üdv,
Gyafi

-Original Message-
From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Szűts Ferenc
Sent: Wednesday, November 22, 2017 12:09 PM
To: Techinfo 
Subject: [Techinfo] Outlook PST fájlok javítása

Hellótok!

Egy XP-n tönkrement a Microsoft Outlook Bejövő levelek mappa. Mivel lehet
ezt javítani?

Köszönettel.

Üdv:
---
Szűts Ferenc
sz...@vfmk.hu
VFKKI

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ:
http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Smart notebook 15 hiba (sxstrace.exe)

2017-11-22 bef zés Gyulai László
Ez nem úgy van, hogy olyan verziójú runtime kell hozzá, mint amivel az 
alkalmazást fordították?

Tehát pl. ha ez egy VC9-es app, akkor VC9-es runtime kell hozzá, nem 
pedig VC11-es.

Ez csak egy példa, nem tudom milyen verzió kell hozzá, a mi tábláink 
olyan öregek hogy nincs smart 15-ös szoftverünk (a régiekhez valami 
10-es vagy 11-es a max amihez licenc van).

2017.11.22. 12:10 keltezéssel, István Tar írta:

Tisztelt János!

Nekem nem sikerült. Letöröltem az összes Visual C++-t a gépről, utána 
feltelepítettem a 2017-est, de ugyanaz a hiba. Ezt a "v56.exe"-ét nem 
értem, 11-es verzió a legújabb C++, de lehet, hogy rosszul tudom, egy 
linket kaphatok esetleg, hogy biztosra menjünk?

Előre is köszönöm szépen!

Tisztelettel:
T. István

2017. november 22. 8:12 Juhász János írta, >:

István!

A minap sikerült egy pont ilyet megoldanom némi segítséggel,A
VisulaC++ ujratelepítése oldotta meg.

Visual C++ v56.exe

Juhász János

2017. 11. 22. 7:59 keltezéssel, István Tar írta:

Tisztelt Tagok!

Az alábbi problémába ütköztem egy laptop (HP 455 G1, Win 8.1 X64)
esetében, a Smart notebook szoftver nem működik, korábban fel sem
települt (smart hiba 2.png), most feltelepül, de a program
elindításánál a mellékletben csatolt hibaüzenetet írja ki (smart
hiba3.png).
- Windows update-en keresztül frissítettem az op. rendszert.
- VCR X64-et is telepítettem.
Többször újratelepítettem, de nem lett jobb, olvastam valamit,
hogy uninstall után ki kellene takarítani az összes Smarthoz
kapcsolódó mappát/fájlt.

Előre is nagyon szépen köszönök mindenfajta segítséget!

Tisztelettel:
Tar István

Mentes a vírusoktól. www.avast.com

<#m_6728885461020664307_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és leiratkozás:http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html 
Ügyfélszolgálat FAQ:http://sulinet.niif.hu/

___ Techinfo mailing
list Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan:
http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ:
http://sulinet.niif.hu/ 

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Smart notebook 15 hiba (sxstrace.exe)

2017-11-22 bef zés István Tar
Tisztelt János!

Nekem nem sikerült. Letöröltem az összes Visual C++-t a gépről, utána
feltelepítettem a 2017-est, de ugyanaz a hiba. Ezt a "v56.exe"-ét nem
értem, 11-es verzió a legújabb C++, de lehet, hogy rosszul tudom, egy
linket kaphatok esetleg, hogy biztosra menjünk?
Előre is köszönöm szépen!

Tisztelettel:
T. István

2017. november 22. 8:12 Juhász János írta, :

> István!
>
> A minap sikerült egy pont ilyet megoldanom némi segítséggel,A VisulaC++
> ujratelepítése oldotta meg.
>
> Visual C++ v56.exe
>
> Juhász János
>
> 2017. 11. 22. 7:59 keltezéssel, István Tar írta:
>
> Tisztelt Tagok!
>
> Az alábbi problémába ütköztem egy laptop (HP 455 G1, Win 8.1 X64)
> esetében, a Smart notebook szoftver nem működik, korábban fel sem települt
> (smart hiba 2.png), most feltelepül, de a program elindításánál a
> mellékletben csatolt hibaüzenetet írja ki (smart hiba3.png).
> - Windows update-en keresztül frissítettem az op. rendszert.
> - VCR X64-et is telepítettem.
> Többször újratelepítettem, de nem lett jobb, olvastam valamit, hogy
> uninstall után ki kellene takarítani az összes Smarthoz kapcsolódó
> mappát/fájlt.
>
> Előre is nagyon szépen köszönök mindenfajta segítséget!
>
> Tisztelettel:
> Tar István
>
>
> 
>  Mentes
> a vírusoktól. www.avast.com
> 
> <#m_6728885461020664307_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>
>
> ___
> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Outlook PST fájlok javítása

2017-11-22 bef zés Szűts Ferenc

Hellótok!

Egy XP-n tönkrement a Microsoft Outlook Bejövő levelek mappa. Mivel 
lehet ezt javítani?

Köszönettel.

Üdv:
---
Szűts Ferenc
sz...@vfmk.hu
VFKKI

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] letsencrypt vagy mas megbizhato tanusitvany belso halozatra

2017-11-22 bef zés Gyulai László
Nem én vagyok a célpont, hanem a tanárok, akik a sulix rendszer által az 
asztalon generált ikonokat használják.

Én meg tudok bírkózni alkalom adtán a figyelmeztetéssel, hozzá is tudom 
adni a kivételekhez. Nem megkerülni akarom a problémát, hanem azt 
gondoltam, hátha valakinek van az általam felvetett dologra megoldása. 
Valamint nem szeretnék a sulix rendszerbe sem beleturkálni. Én se 
nyújtanék úgy támogatást egy komplex rendszeremhez, hogy közben a hátam 
mögött a felhasználó hackelgeti a rendszert, aztán csodálkozik hogy 
megjelenik valami hiba, vagy egy rendszer frissítés után esetleg valami 
félrecsúszik.

GPO ügyben még fogok keresgélni, de most más sürgősebb dolgok vannak.

2017.11.22. 8:13 keltezéssel, Alaksza Balázs írta:

2017.11.22. 8:06 keltezéssel, Gyulai László írta:
Lehet hogy nem fogalmaztam egyértelműen. A publikus név belső hálóról 
belső ip-re van most is feloldva, azzal nincs gond.

Ha ez most is így van, akkor miért nem a publikus nevet használod 
belülről is? Ezt is írtam a legelső levélben, megoldaná simán a 
problémát.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Molnar Peter
Hello!
>Van egy rossz hírem: nálam működik, forog, meg is áll.
>Próbáltam CB és Smart táblán is - igaz, mind a kettőnél 2013-as az Office.
Nem irtam, de ez a gep most lett ujratelepitve.
Amikor mukodott:
Windows 7+Office 2013
Most:
W10+Office2016
Akkor az Office lenne a ludas?
Az kiraly.
Van valaki aki kiprobalna Office 2016 alatt?
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Verpeléti Ferenc
 
Szia Péter! 

Van egy rossz hírem: nálam működik, forog, meg is áll. 
Próbáltam CB és Smart táblán is - igaz, mind a kettőnél 2013-as az
Office. 

---

Üdvözlettel:

Verpeléti Ferenc
rendszergazda
+36 20 931-0503

Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola
1119 BUDAPEST, Bikszádi u. 61-63.
http://www.teleki-xi-bp.sulinet.hu/

2017-11-22 10:21 időpontban Molnar Peter ezt írta: 

> Hello! Bocs aki tobbszor is megkapja. Megkeresett egy alsos tanito, hogy a 
> ppt-jenek 1 diaja nem mukodik smart tablan. Minden dian mukodik a kattintas, 
> a dupla kattintassal tovabb is lep, de az egyik dian a szimpla kattintas nem 
> megy a tablan. De csak a tablan, egerrel minden ok.Ezen az egy dian az eger 
> kurzor sem latszodik. Ellenben a duplakattintassal itt is tovabb lep a 
> kovetkezo diara. 
> Nem tudok rajonni miert... 
> Itt a ppt: http://petersoft.hu/techinfo/3amatek.pptx [1] 
> A szerencsekereket tartalmazo dia a "problemas", nem tudja megforgatni. 
> Office 2016 alatt probaltuk. 
> Otlet? 
> 
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo [2]
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html [3]
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ [4]
 
Links:
--
[1] http://petersoft.hu/techinfo/3amatek.pptx
[2] http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
[3] http://www.szag.hu/illemtan.html
[4] http://sulinet.niif.hu/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] pptx smart tabla gond

2017-11-22 bef zés Molnar Peter
Hello!
Bocs aki tobbszor is megkapja.
Megkeresett egy alsos tanito, hogy a ppt-jenek 1 diaja nem mukodik smart
tablan.
Minden dian mukodik a kattintas, a dupla kattintassal tovabb is lep, de az
egyik dian a szimpla kattintas nem megy a tablan. De csak a tablan, egerrel
minden ok.Ezen az egy dian az eger kurzor sem latszodik. Ellenben a
duplakattintassal itt is tovabb lep a kovetkezo diara.
Nem tudok rajonni miert...
Itt a ppt: http://petersoft.hu/techinfo/3amatek.pptx
A szerencsekereket tartalmazo dia a "problemas", nem tudja megforgatni.
Office 2016 alatt probaltuk.
Otlet?