Re: [Techinfo] Sharepoint Designer 2007 vs. érettségi

2021-02-03 bef zés Berczik Andrea
A kormányhivatali szervezést szerintem annak kihangsúlyozása miatt írták,
hogy nem emelt szintről, nem ismeretlen vizsgázókról van szó.
Ha jól emlékszem, inkább kompatibilitási gondok merülhetnek fel. A régi és
az új Access változatok hajlamosak összeakadni, ezért nem javasolt
ugyanarra a gépre telepíteni őket, mert lehet, hogy csak vizsga közben lesz
hibás a működés és ott már nem fognak tudni ezen korrigálni.
A kormányhivatali szervezésűnél /gyk= emelt szint/ van hivatalos
szoftverválasztási nyilatkozat, abban nincs felkínálva a FrontPage .
Helyben /középszintű vizsga/ az igazgató hatásköre és felelőssége. A
kockázat az, hogy ha a diákok közül valaki arra hivatkozik _utólag_, hogy ő
azért szerzett kevesebb pontot, mert a helyi szoftverrel nem /vagy nem
annyi idő alatt/ lehetett az adott feladatot megvalósítani. Ez fellebbezési
alap, és se centrum, se tanker nem dicséri meg érte a vezetőt.

Én szvsz azt javaslom, hogy ha a géppark birja, akkor tegyétek fel a gépre
a Visual Studiót IS és a FrontPage-t IS. Így már a diák személyes döntése
és személyes felelőssége, hogy melyiket használta a feladathoz. /Gondolom
egyéb összeakadás az Access-változatok között nincs nálatok, ezt
teszteljétek azért./

Szalayné Tahy Zsuzsa  ezt írta (időpont: 2021. febr.
3., Sze, 22:46):

>  > (NEM kormányhivatalok által szervezett, hanem helyi, iskolai)
>> legálisan használható még?
>> Az iskola felelossegere, de hasznalhato, igen.
>>
>
> Szerintem nem kormányhivatal függő. Senkinek nem adja az MS.
> Az iskola ráadásul nem magánszemély, hanem közintézmény!
> Még a magán és egyházi iskolákban is az érettségi államilag szervezett és
> finanszírozott, az iskola csak helyszínt biztosít.
>
> A SharePointot soha nem vették meg az iskolák, mindig csak használati
> jogot kaptak hozzá.
> (Persze ha megvan róla a számla... az kivétel.)
>
> SzTZS
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/


Re: [Techinfo] informatika érettségi

2017-02-07 bef zés Berczik Andrea
Idén valószínűleg még elég a  PowerPointban lévő, de arra akarja felhívni a
figyelmet a szoftverlistás, hogy hamarosan (vélhetően jövőre, de lehet már
ősszel) várható az eddigieknél komplexebb, kifejezetten vektoros, ideje
komolyan venni az oktatás során is.

2017. február 7. 9:53 Bagó István írta, :

> Eddig is volt, a PP-s feladatban rendszeresen kellett rajzolni.
>
> A LibreOffice Draw-ja vagy az MS Office alakzatai az irodai program saját
> vektorgrafikus szerkesztője.
>
>
>
>
>
> Bagó István
>
> Inf. tanár, rendszergazda
>
> Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola
>
> Győr
>
>
>
>
>
>
>
> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu [mailto:techinfo-bounces@
> lista.sulinet.hu] *On Behalf Of *Zsolt Gersei
> *Sent:* Tuesday, February 07, 2017 9:45 AM
> *To:* Techinfo
> *Subject:* [Techinfo] informatika érettségi
>
>
>
> T listatagok!
> Idén először láttam a szoftvernyilatkozatban egy olyan szoftvercsoportot,
> h "Vektorgrafikus szerkesztő program". Ez azt jelenti, hogy lesz
> kifejezetten vektorgrafikus feladat, vagy pusztán egy lehetőség, hogy aki
> azzal szert rajzolni, használhassa???
>
> És még egy hülye kérdés: Mit jelent az, h "az irodai programcsomag, vagy
> az operációs rendszer részét képező vektorgrafikus szerkesztő program"???
>
> Köszönettel:
>
> --
>
> Gersei Zsolt
>
> +36-20-233-0777 <+36%2020%20233%200777>
>
> gerseizs...@invitel.hu
>
> *g erseizs...@gmail.com *
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/


Re: Office2013 VS Win10

2016-02-18 bef zés Berczik Andrea
Szia!

Nálam is Win10+Office2013 van, nem jelentkezett ilyen probléma.
Körleveleket is használtam mostanában.


2016. február 15. 16:53 Kiss Zsolt írta, :

> > A nyomtatási sor kezelő szolgáltatás nem állt le véletlenül?
> > Itt indulnék el.
>
> Ezt majd megnézem, de nekem úgy rémlik, ha az leáll akkor a nyomtatókat sem
> ismeri fel, nincsenek is nyomtatók. Pedig itt vannak, az alapot mutatja is,
> csak semmire sem reagál.
>
> Zsolt
>
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/


Re: e-learning portál

2015-07-28 bef zés Berczik Andrea
Zsolt!

Ha egy kis kiadás azért belefér, akkor azért érdemes megfontolni a
Moodle-ot.
Nekem a https://www.dima.hu/tarhely/
pro csomagosra ők fel is telepítették, persze kicsit még igazgattam rajta,
de a havi lebontásban 600 ft-t megéri, hogy normális rendszerem van.

Tapasztalataim szerint a Moodle magasan színvonalasabb a hasonlóknál.

Berczik Andi


2015. július 28. 14:41 István Csóka írta, icska8...@gmail.com:

 esetleg Ilias ?

 Egyszerűbb logikusabb kezelő felülete van mint a moodle-nak és free.


 http://www.ilias.de/docu/ilias.php?baseClass=ilrepositoryguireloadpublic=1cmd=framesetref_id=1


 2015. július 27. 12:40 Faragó Zsolt írta, fazs...@gmail.com:

 Sziasztok!

 Tudnátok-e javasolni olyan e-learning portált, ami ingyenesen
 használható, lehetőleg magyar nyelvű és jó a tapasztalat vele kapcsolatban?
 Nincs mód saját szerver beállításra, tehát online elérhető kész megoldás
 érdekelne.

 Nem kell sok különlegesség:
 Tanár létrehoz kurzust, feltölt teszteket, diákokat felveszi,
 bejelentkeznek és kitöltik. A rendszer összesíti és riportot készít az
 eredményekből.

 Üdv.: Faragó Zsolt

 ---
 Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
 https://www.avast.com/antivirus

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/




 --
 *Csóka István*
 *Budapest*


 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/


___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/