Jó reggelt!

Elnézést, hogy ezúttal egy személyes kérdéssel jövök, talán belefér ennyi év
után. Az asztali gépem tavaly meghalt (először egyre többedszeri kísérletre
lehetett bekapcsolni úgy, hogy boot közben lefagyott, később egyáltalán
nem), és arra gyanakszom, hogy az alaplap a ludas, mivel az volt eddig is a
fogyóeszköz a gépben, és hallottam, hogy ezek az AMD-hez valók elég gyengék.
Ez egy ABIT NE7-S2 volt. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy a 256 MB
memóriát is lecseréljem. :-) Nagyon nem értek az ilyen hadverkérdésekhez,
fogalmam sincs, mi a különbség két chipset között, és ugyan nekieshetnék a
netnek bogarászni, de itt talán kapok kész válaszokat meg tapasztalatot
valakitől. Ha tudtok segíteni, mit válasszak (*alaplap, processzor, RAM*),
nagyon örülnék, és régi ismerőstől még azt sem bánom, ha a saját bizniszét
ajánlja, és keres rajtam valamit.

1. A gépet megtartanám, sok jó dolog van benne, legfőképpen a telepített
programok, amit nem szeretnék elölről kezdeni. XP van rajta, ennek mennie
kéne ezután is újratelepítés nélkül. Az eddigin alaplapi hang és UTP volt,
AGP videokártyával (erről a Wikipédia azt írja, hogy az újabb alaplapok nem
szeretik, ha muszáj, akkor cserélhető), van egy IDE/ATA meg egy SATA
merevlemezem, amiket megtartanék, meg két IDE/ATA optikai meghajtó.egy
kábelen (ezek is maradhatnak, nem írok olyan sokat, hogy a sebesség kritikus
legyen). Tehát ennek a pótlására kéne valami, a használható részek (ház,
csendes táp, meghajtók, telepített XP) meghagyásával. A pénz nem folyik a
csapból, de most egészségügyi kérdésnek tekintem a cserét (mert a hatéves
laptop, amire átköltöztem, olyan lassú, hogy csak a stressz van vele). Most
kéne egy jól hasító gép a nyögdípénztári reálhozam terhére, amivel sose kell
bosszankodnom, és ezzel meghosszabítja az életemet. Azért nem írom, mennyit
szánok rá, mert nem tudom, mennyiből mit lehet kihozni.

2. Nem vagyok gamer, nem futtatok CAD-ot, viszont olyan furcsa szokásaim
vannak, hogy képes vagyok 22 ablakot megnyitni a Firefoxban és megőrizni
benne az összes előzményt, mellette két gigantikus Excel-táblázat, néhány
túlméretes Word-dokumentum, egy Notepad++ 4-5 megnyitott füllel, egy Pegasus
mail, pár parancssori ablak és esetleg valami háttérzene még egész normális
napi használat. Szóval eléggé ki tudok akasztani egy olyan gépet, amire
általában azt szokták mondani, hogy elég annak, aki nem gamer. memóriából 4
G-t gondoltam bővítési lehetőséggel, mert a Microsoft honlapjáról az derült
ki, hogy ez egy jó alap, amiből a 32 bites Windows 3,5-et fog kihasználni.
Erre gondolok:
http://windows.microsoft.com/hu-HU/windows7/taking-the-mystery-out-of-64-bit-windowsEszerint,
mivel 32 bites XP van a gépen, és van még egy 32 bites Windows
7-em is, amit rátehetek, vehetek akár 64 bites gépet is, és később esetleg
fejlesztek szoftvert. (Most esik le, Linuxból sose láttam kétféle
telepítőlemezt, az felismeri magától, hogy milyen processzor van alatta?)

3. Olyan helyen akarok vásárolni, ahol az orrom előtt szerelik be és meg is
várhatom, mivel működő gépet szeretnék átvenni (ha mégis volt valami más
baja, az is derüljön ki), és a merevlemezeimet érthető okból nem akarom
kiadni a kezemből. Nem spórolok annyit egy netes vásárláson, mint amennyit
ér nekem a készen szerelve kapott gép.

Na ehhez tud valaki tanácsot adni vagy segíteni nekem? Sör játszhat. :-)
VP
_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

válasz