2014.05.23. 10:16 keltezéssel, Nagy János írta:
Na de mikor lesz itt gigabites hálózat?
Soha. Akkor jogos a 4 eres kábelezés. Befogom a számat.
J.


Ne fogd be.
10 azaz tíz évvel ezelőtt történt, igaz nem iskolában hanem egy cég új telephelyén, hogy villanyszerelők 4 eres utp kábelezést csináltak. Én akkor betegen feküdtem, ezért nem én csináltam, de igencsak vöröslött a pofám, mikor rendszergazdaként láttam mit kellene majd üzemeltetnem. A tulaj szerencsére partner volt abban, hogy húzassuk velük újra az egészet, amit elb.sztak! 10 éve volt ez, ha nem mondtam volna.

Igaz, hogy a külső kapcsolat ott és akkor még csak 1 Mbit/s ADSL volt, de a belső hálón két okból is kellett a sebesség: windows tartomány roaming profilok, ez iskolában is előfordulhat, illetve olyan adatbázis kezelő megoldás, amihez szintén.

Ja, a "szaki"-ról kiderült, hogy nyugdíjas tűzoltó, villanyszerelő vállalkozó. Akarom mondani "villanyszerelő próbálkozó". Most is esz az ideg, mert egy olyan helyre kell majd mennem és gépeket beállítanom, hálózatot élesítenem, ahol ez a próbálkozó kábelezett. Nem tudom, mi vár még rám, de mivel önkormányzati EU-s pályázatos építkezés volt, el tudom képzelni a zsebbe spórolás mértékét! :(
No comment.

Jó, hogy nem koaxszal akarnak kábelezni.
:)

Szóval saját magad miatt ne fogd be, szerintem, ragaszkodj a szabványokhoz, mérési jegyzőkönyvhöz, amennyire lehet, persze. Neked lesz könnyebb utána.

sl
_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

válasz