Sziasztok!

MS gyorsan dolgozik :) Újabb fejlemények!

Megint visszahívtak és aktiválták a hozzáférésünket, de még nem működik a
rendszer, mert ha licencet akarunk vásárolni, bankkártyát kér. A licence
ára 0.00 Euro és elvileg ilyenkor nem kellene bankkártyát kérnie.
Ezt egy MS mérnökkel próbáltuk ki, közösen, az Ő iránymutatásai alapján.
Azt mondta, lehet az a baj, hogy túl hamar néztük meg és még nem igazodott
a rendszer az új beállításokhoz.
Vagy mindenképpen meg kell adni egy bankkártyát hozzá, egy ellenőrzés
erejéig. (Ez mondjuk érdekes lesz... Ti megadnátok a sajátotokat????)

Holnap visszahívnak és ellenőrizzük, hogy változott-e valami.

Majd újra jelentkezem!

További szép napot Mindenkinek!

Üdv,
Venczel József

2018. április 18. 11:36 József Venczel írta, <venczel...@gmail.com>:

> Sziasztok!
>
> Folytatódik a történet.
>
> Ma ránéztem az admin portálon a dolgokra és azt láttam, hogy 9 nap múlva
> lejár a próbaverzió, ezért úgy döntöttem, megpróbálkozom azzal, amit Holló
> Dávid ajánlott, s küldtem e-mailt a support-nak.
> Az van kiírva a honlapra, hogy 1 órán belül jelentkeznek, de még 15 perc
> sem telt bele, máris hívtak a suli hivatalos telefonszámán. Megkérdeztek
> néhány adatot, főként arra voltak kíváncsiak, hogy állami oktatási
> intézmény vagyunk-e. Tehát nincs-e nálunk üzleti jellegű tevékenység. Tök
> átlagos gimi vagyunk, úgyhogy persze, hogy nincs.
> Az üszis srác azt ígérte, 1-2 napon belül elintézik és értesítenek, de le
> kell ellenőrízniük az iskolát. Nemtom ezt ilyenkor hogyan csinálják.
> Megkérdezik a minisztériumot, vagy mi?
> Most itt tartunk.
> Ha a helyzet változik, majd folytatom...
>
> Üdv,
> Venczel József
>
> 2018. április 10. 9:13 Felgimi A írta, <felgimihon...@gmail.com>:
>
>> egy ilyen úrlapot beküldtem én is a telefonos angolnak... még nem vettem
>> észre a 0 eur A1 csomagokat.
>>
>>
>> 2018. április 8. 22:29 József Venczel írta, <venczel...@gmail.com>:
>>
>>> Szia!
>>>
>>> Köszönöm szépen! Az e-mail-re még én is rá akartam kérdezni, jó hogy
>>> leírtad, mert nem akartam ész nélkül áttenni mindenki levelezését O365-re.
>>>
>>> Köszönöm, mégegyszer!
>>>
>>> Üdv,
>>> Venczel József
>>>
>>> 2018. április 7. 21:35 Holló Dávid írta, <hollo.da...@zoobudapest.com>:
>>>
>>>> Ha a "tartomanyt" -azaz a domain zona beallitasokat (az aktivalashoz
>>>> alapvetoen a TXT rekord - MS=valami - beallitasat megfeleloen elvegezted
>>>> akkor utana az MS 15 napon belul ellenorzi a jogosultsagot. Ha nem
>>>> szeretned kivarni a 15 napot akkor vedd fel veluk a kapcsolatot - Admin
>>>> center -> jobb also sarok "segithetunk" felirat.
>>>>
>>>> Ide ird meg a problemadat - azaz , hogy iskolakent szeretned kerni az
>>>> A1 csomagra az ingyenes jogosultsagot (esetleg ha nagyon ala akarod
>>>> tamasztani akkor csatold be az alapito okiratot - szakkepzesi centrum
>>>> eseten az SZC alapitojat - bar nem fontos).  A levelet - ertelem szeruen -
>>>> angolul ird meg.
>>>> Ha kerted a segitseget akkor par oran belul vissza fognak hivni minden
>>>> esetben ahol is rakerdeznek , hogy miujsag, es perceken belul kuldik a
>>>> "kerdoivet" amelyet ki kell majd tolteni (lasd lentebb) - az , hogy
>>>> magyar(ul beszelo) vagy angol ugyfelszolgalati munkatarssal fogsz
>>>> kapcsolatba kerulni az a veletlen muve, tehat nem art ha beszelsz angolul.
>>>> A kerdoiv kitoltese utan nehany oran belul aktivaljak a megfelelo
>>>> licenszcsomagot es jogosultsagot ,amelyet az Admin center Elofizetesek
>>>> felvetele (szolgaltatasok vasarlasa) menupontban tudsz megtenni.
>>>> Ott lesz egy igen hosszu lista, keress ra az A1-es diakoknak illetve
>>>> oktatoknak csomagra majd add hozza a megfelelo mennyiseget, illetve
>>>> ervenyesitsd a vasarlast (0 Eur). Ha ez megvan utana par percen/oran belul
>>>> aktivva valnak a licenszek es hasznalatba veheted oket.
>>>>
>>>> Ha a levelezest es egyebeket at akarsz rakni akkor meg tudod csinalni
>>>> 1-1ben (a megfelelo MX - illetve SFP - rekordok beallitasaval --
>>>> "tartomanyok" menupontban van a beallitasokrol how-to) vagy reszlegesen
>>>> (akar felhasznalonkent is) meg tudod tenni az atkoltoztetest, azaz nem kell
>>>> minden felhasznalonak azonnal atvaltania hanem pl. kezdheted a sajat
>>>> fiokoddal majd fokozatosan aktivalod - migralod - a kollegak email cimeit
>>>> akik fokozatosan kezdik el hasznalni az O365-ot (illetve az outlookot). Ez
>>>> esetben az O365 (outlook) csak az adott felhasznaloknak fogja
>>>> fogadni/kuldeni/tarolni a leveleit. Ilyenkor az MX rekordot ne modositsd,
>>>> viszont az autodiscover dns bejegyzes, valamint az SFP bejegyzest (nyilvan
>>>> a +MX +A - vagy relay/forwarder szerver eseten a megfelelo IP cimekkel)
>>>> egeszitsd ki!
>>>>
>>>> Remelem tudtam segiteni,
>>>>
>>>> udv,
>>>> David
>>>>
>>>> Jah es a kerdoiv:
>>>>
>>>> 1. What is your institution’s active website URL:
>>>> _____________________________________________
>>>>
>>>> 2. Please describe your institution in detail (classes offered,
>>>> degrees/certificates that can be obtained, type of educational institution
>>>> and what it does, etc.).
>>>>
>>>> 3. Is your institution accredited by the applicable governmental
>>>> regulatory agency in the country in which your Educational Institution has
>>>> its principal offices? Yes _____ No _______
>>>>
>>>> a. If yes, which government regulatory agency did you receive your
>>>> accreditation from?
>>>> ______________________________________________________________________
>>>>
>>>> 4. Is your institution a full-time teaching institution/organization
>>>> which is non-academic and/or non-government recognized? Yes _____ No_______
>>>>
>>>> 5. Are you a local, regional or national office that administers one or
>>>> more Educational Institutions? Yes _____ No _______
>>>>
>>>> 6. Are you one of the following Public Institutions (mark answer below):
>>>>
>>>> a. Public Library
>>>> b. Public Museum
>>>> c. Charitable Organization
>>>> d. Not applicable
>>>>
>>>> 7. Do you have a partner assisting with your deployment of O365? Yes
>>>> _____ No _______
>>>> a. If yes, please provide their company name
>>>> ________________________________________
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> Most értem vissza.
>>>> A próbaverzió lejárt, de még nem törlődött, azt hiszem az +2 hónap.
>>>> Irtunk telefonáltunk mindenhova, amikor már sürgetővé vált, de nem mozdult
>>>> az ügy, legközelebbi oktatáson igazgatónk beszélt a MS-os hölggyel, ő
>>>> azonnal intézkedett.
>>>> Ha kell esetleg, megkérdezem ki volt, aki elintézte.
>>>> Üdv.:
>>>> Csaba
>>>>
>>>> 2018.ápr.6. 11:58 keltezéssel, József Venczel írta:
>>>> Szia!
>>>>
>>>> Két hónapig élt a próbaverzió, vagy újrakezdtétek?
>>>>
>>>> Üdv,
>>>> Venczel József
>>>>
>>>> 2018. április 6. 11:14 Bakti Csaba írta, <bakti.csaba@szentistvan-hatva
>>>> n.hu>:
>>>> Sziasztok!
>>>> Tavaly mis is futottunk pár kört vele.
>>>> 2 hónapig semmi eredmény, majd igazgatónk az Office365 tanfolyamon az
>>>> oktatónál rákérdezett (MS felsősoros volt), másnap aktiválták.
>>>> Üdv.:
>>>> Csaba
>>>>
>>>> 2018.ápr.6. 8:54 keltezéssel, József Venczel írta:
>>>> Köszönöm!
>>>>
>>>> A legutolsó leírásban, amit az előbb linkeltem, magyarul is megy
>>>> elvileg...
>>>>
>>>> Meglátjuk, a vak is azt mondta :(
>>>>
>>>> 2018. április 6. 8:46 Czita Zoltán írta, <czitazolta...@gmail.com>:
>>>> Az Ms ügyfélszolgálatra kell írni (angol nyelvű), utána adni kellett az
>>>> iskoláról egy angol nyelvű leírást, s utána aktiválták. Nem egy egyszerű
>>>> felhasználóbarát megoldás, nekünk egy apuka csinálta meg, aki olyan cégnél
>>>> dolgozik, amely o365-öt forgalmaz. Egyébként már volt egy ilyen témájú
>>>> levelezés, ahol az egyik kolléga leírta neki hogyan sikerült.
>>>>
>>>> 2018. április 6. 7:59 József Venczel írta, <venczel...@gmail.com>:
>>>> Szia!
>>>>
>>>> Azt hogy érted, hogy az "ügyfélszolgálatra" visszaküldött? Milyen
>>>> ügyfélszolgálatra gondolsz?
>>>> A regisztrálást követően mennyi idő múlva küldték az igazoló e-mailt?
>>>>
>>>> Kipróbáltam, minden működik, de licence-t én sem tudok venni. Egy
>>>> pillanatra megjelenik az "Ön nem jogosult szolgáltatás vásárlására,
>>>> forduljon a rendszergaudához!" felirat, majd minden eltűnik és hibaüzenetet
>>>> ad a rendszer.
>>>> Megkérdeztem magamat, a rendszergazdát, és az a véleményem, hogy
>>>> valamennyi időnek el kell telnie a domain regisztráció és a rendszer
>>>> visszaigazolása között. ;o)
>>>> Legalább is remélem így van és előbb utóbb teljesen jogosultak leszünk
>>>> a használatára.
>>>>
>>>> Üdv,
>>>> Venczel József
>>>>
>>>> 2018. április 5. 22:54 Zoltán Kovács írta, <koczk...@gmail.com>:
>>>> Sziasztok!
>>>>
>>>> Nekem sikerült a DNS bejegyzések szerkesztése, az ellenőrzés is
>>>> elfogadta. Ezután egy ügyfélszolgálatra küldött levélben visszaigazolták az
>>>> intézményünk oktatási jellegét is, de ettől még nem lett Office365
>>>> licenszünk!
>>>> Írtam nekik ismét, hogy segítsenek hogyan tudom a lícenszeket
>>>> beszerezni, de még nem méltattak válaszra.
>>>> Szerintetek hol lehet aktiválni az elvileg korlátlan számú ingyenes
>>>> licenszeinket?
>>>> Az admin felületen tanulónként 0,8 eurot ír ki, azt nem kértem.
>>>>
>>>> Szép estét kívánok!
>>>> Kovács Zoltán
>>>>
>>>>
>>>> 2018. április 5. 13:38 József Venczel írta, <venczel...@gmail.com>:
>>>> Sziasztok!
>>>>
>>>> Probléma megoldva.
>>>>
>>>> Megkérdeztem az üszit és több más mellett ezt válaszolták (a több más,
>>>> csak rám vonatkozó adatok):
>>>>
>>>>
>>>> "Az ilyen jellegű kérések csak az ügyfélszolgálatunkon keresztül
>>>> teljesíthetőek ellenőrzés után, mivel sajnos korábban több eset
>>>> előfordult, hogy meggondolatlanul használták ezt a funkciót és ez
>>>> negatívan érintette az adott intézmény levelezésének vagy valamely
>>>> szolgáltatásának működését."
>>>>
>>>>
>>>> Tehát nem csoda, ha nekem nem sikerült. Azt írták még, hogy
>>>> elkészítették a szükséges bejegyzést és 14:00 után már élni is fog.
>>>>
>>>> Tehát nem árt, ha ezt tudja Walaky, aki bele szeretne fogni az
>>>> Office365 regisztrációba :)
>>>>
>>>>
>>>> Üdv,
>>>> Venczel József
>>>>
>>>> 2018. április 5. 9:59 Czita Zoltán írta, <czitazolta...@gmail.com>:
>>>> Ez jó nekem azt mondták nem lehetséges.
>>>>
>>>> 2018. április 5. 9:57 Kunci írta, <kunci.freem...@gmail.com>:
>>>> Szia!
>>>>
>>>> Pár hete én is küzdöttem vele. Végül a dashboardon keresztül
>>>> bejelentettem és megcsinálták a bejegyzéseket.
>>>>
>>>> Üdv,
>>>> Zoli
>>>>
>>>> 2018. 04. 04. 21:42 keltezéssel, Farkas Gábor írta:
>>>> Nekem több évvel ezelőtt az ügyfélszolgálatosok állították be, akkor
>>>> azt mondták, hogy a felületen ezt nem lehet jól megoldani.  Azóta is
>>>> működik.
>>>> Emailben (vagy dashboardon) kérd meg őket és küldd  az összes adatot,
>>>> amit MS-tól kaptál, emlékeim szerint gyorsan megvolt.
>>>>
>>>> FG
>>>>
>>>> *From: *techinfo-boun...@lista.sulinet.hu
>>>> <techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> <techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> *On
>>>> Behalf Of *József Venczel
>>>> *Sent:* Wednesday, April 4, 2018 3:10 PM
>>>> *To:* Techinfo <techinfo@lista.sulinet.hu> <techinfo@lista.sulinet.hu>
>>>> *Subject:* [Techinfo] Office 365 iskolai regisztráció
>>>>
>>>> Sziasztok!
>>>> A tárgybéliben kérném a segítségeteket, ha van közöttetek olyan, aki
>>>> regisztrálta már a suliját a sulinet.hu domain-en.
>>>>
>>>> Konkrétan, nekem nem fogadja el a regisztrációt.
>>>> Biztosan én rontok el valamit, de nem tudom, hogy mit.
>>>> A következőket csinálom: TXT rekordot adok a DNS beállításokhoz a
>>>> Dasboard-on.
>>>> Kiválasztom a sulineve.sulinet.hu tartományt (mást nem is lehet)
>>>> Host neve -> ide beírom az MS által kért TXT formátumú név adatot. Most
>>>> a sulineve érték van benne.
>>>> Bejegyzés típusa: TXT
>>>> Cím: MS=ms[számok] -> amit TXT-értéknek mond az MS regisztráció
>>>>
>>>> Ha nem így, akkor hogyan kell?
>>>> Előre is köszönöm a segítséget!
>>>> Üdvözlettel,
>>>> Venczel József
>>>>
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu <techinfo@lista.sulinet.hu>
>>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

>>>> ------------------------------
>>>>
>>>> Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
>>>> www.avast.com <https://www.avast.com/antivirus>
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu <techinfo@lista.sulinet.hu>
>>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu <techinfo@lista.sulinet.hu>
>>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>
>>>>
>>>>
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> *-- Best regards, Holló                            *
>>>> mailto:hollo.da...@zoobudapest.com <hollo.da...@zoobudapest.com>
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>
>>>>
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>>
>>
>> _______________________________________________
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>
_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

válasz