Próbálj azzal érvelni, hogy saját maguknak csinálnak több munkát, ha nem
fogadják el az igazolást! Ugyanis a jelenlegi törvények szerint jár
neked, ami jár, nincs halasztó hatályú rendelkezés, tehát ha nem adják
meg, akkor veszélyhelyzet elmúltával majd beviszed a diplomát, és újra
számfejthetik az egészet. Jogosan kérheted majd kamatostól az elmaradt
fizetést. Tehát csak finoman jelezd, hogy jobban járnak, ha most
bemondásra akár, de elfogadják. (jelenleg egy táppénzes papírt is el
kell fogadni e-mailben!!!, ami aláírva sincs)
Off: azt hittem, ezek az idők már elmúltak, mert sok évtizeddel ezelőtt
a feleségemnek nem akarta az OEP ügyintéző kiadni az orvosi pecsétjét,
mert a diploma mellé kiállított papíros igazolást vitte be a hivatalba,
nem pedig a méter hosszú, latin nyelven írt, öklömnyi fából készült
díszpecséttel ellátott diplomáját, tokostól. Visszamentünk a latin
diplomával, azon sincs több hitelesítés, kértem az ügyintézőt, hogy
olvassa el. :)
sl
2020.04.24. 12:38 keltezéssel, László Pető írta:
Kértem és kaptam pdf-ben digitálisan aláírtat, de nem fogadják el.
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes a vírusoktól. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Tiba Csaba <tibacs...@gmail.com <mailto:tibacs...@gmail.com>> ezt írta
(időpont: 2020. ápr. 24., P, 8:57):
Igazolást is kérhetsz
László Pető <jre.juven...@gmail.com
<mailto:jre.juven...@gmail.com>> ezt írta (időpont: 2020. ápr.
23., Cs 23:02):
Igen, pont ez lenne a lényeg, de csak a papír alapú diplomát
akarják elfogadni, azt pedig ki tudja mikor fogják kiadni.
Bornemissza Zsigmond <bornemissza.zsigm...@gmail.com
<mailto:bornemissza.zsigm...@gmail.com>> ezt írta (időpont:
2020. ápr. 23., Cs, 22:22):
Az átlagnál nem lehet kisebb ( ha jól emlékszem:
2019.03-2020.06.31 alapján fogják számolni).
Molnar Peter <moln...@petersoft.hu
<mailto:moln...@petersoft.hu>> ezt írta (időpont: 2020.
ápr. 23., Cs, 20:22):
Szabály szerint,a diploma megszerzéset követő hónap 1
napjától kell atsorolni. Azért lenne jó június
1-ig,mert akkor kisebb nem lehet a bér mint volt
László Pető <jre.juven...@gmail.com
<mailto:jre.juven...@gmail.com>> ezt írta (időpont:
2020. ápr. 23., Cs 20:07):
Sziasztok!
A kérdésem az lenne, hogy akik pedagógus
végzettséget szereztek, mikor lettek átsorolva
Ped I.-be? A diploma bemutatása utáni hónap 1-től
vagy pedig az államvizsga utáni hónap
első napjával?
Jelenleg az a helyzet, hogy január 23-án
megszereztem a pedagógus végzettséget, de a
diploma nem készült el a bizonyos március 16-ig.
Postán nem küldik ki, ki tudja meddig nem
is fogják, KTH zárva személyesen átvenni sincs
lehetőség. A centrum pedig nem fogad el
semmit, még digitálisan aláírva sem. Ráadásul azt
is mondják, hogy július 1. után mindegy,
mert akkor átkerülünk a MT. alá és úgy nem fog
számítani. Pedig számít az addig elmaradt
magasabb bér is, illetve átkerüléskor az elmúlt
egy év átlaga is.
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes a vírusoktól. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
<mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

--
További szép napot!
Bornemissza Zsigmond
_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>

Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo