[Techinfo] informatika_tanar_es_rendszergazda_kerestetik

2016-09-12 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Tisztelt Lista!

A Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája informatika
tanárt és egyben rendszergazdát is keres, októberi kezdéssel.
Feladatok:
- rendszergazdaság +
- 13. évfolyamon informatikai rendszer-üzemeltetőknek heti 11 óra tartása.
Köszönöm a válaszokat, akár magában is!

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
this message and any attachment from your system. Please note that any
dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
strictly prohibited.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Rendszergazda_es_infotanar

2016-09-01 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Köszönöm szépen a válaszokat!

2016. augusztus 31. 20:54 Szilárd Blum írta, :

>
>
>> Az új kinevezésben a jelenlegi fizetésem 50%-ára és a 18-20 évnek
>> megfelelő Ped.I bér 50%-ára számíthatok?
>>
> -Most a rendszergazda feledet is átgondoltam: ha nincs pedagógus
> végzettséged, kjt szerinti bért kapsz, és ez nem is fog változni attól,
> hogy a másik feled Ped.I.-es bért kap. Viszont ha lenne ped. végzettséged,
> a rendszergazda feled is többet kereshetne. (Hacsak meg nem emelik a
> közalkalmazotti béreket...)
>
> Üdv!: Szilárd
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Rendszergazda_es_infotanar

2016-08-31 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Szia!

2001-2013-ig tanítottam, tehát van 12 évem. Jelenleg újra felmerült az
oktatás lehetősége, fél állásban (heti 11 órában) - 13. évfolyamban,
informatikai rendszer-üzemeltetőknél.
Helytálló az az állítás, hogy a szakképző iskolákban, szakmai tárgyat
oktatóknak, nem szükséges pedagógiai végzettség?
Köszönöm a válaszokat!

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
this message and any attachment from your system. Please note that any
dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
strictly prohibited.

2016. augusztus 31. 18:24 Schveibert Robert írta, <
robert.schveib...@gmail.com>:

> Sziasztok!
>
> Nem egészen.
> Műszaki végzettséggel 5 évig lehet tanítani, ezalatt kell elvégezni a
> pedagógiát.
> A kérdés az tanítottál-e már az elmúlt 20 évben és mennyit.
> mert ha nincs két éved, akkor gyakornok leszel...főiskolai gyakornoki
> bérrel.
> majd 2 év után leszel Ped I.-be.
> De akár tehetnek Ped I. be 6 sorba is bár ennek kicsi a valószínűsége..
>
>
> Üdvözlettel
> ––
>   Schveibert Róbert
>   Mérnök-Informatikus
> Okleveles Mérnöktanár
>
> 2016. augusztus 31. 16:09 Csaba Tiba írta, :
>
>> Ped végzettség kell különben hogyan tanítasz? Csak arra jár a ped I fizu
>> is.
>>
>> Csaba
>>
>> 2016.08.31. 15:26 ezt írta ("Osvald Csaba marcaliszaki.hu" <
>> osvald.cs...@marcaliszaki.hu>):
>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Szeptembertől félállásban rendszergazda, félállásban informatika tanár
>>> leszek.
>>> (Főiskolai műszaki diplomával, ped.végzettség nélkül.)
>>> Az új kinevezésben a jelenlegi fizetésem 50%-ára és a 18-20 évnek
>>> megfelelő Ped.I bér 50%-ára számíthatok?
>>> Nézem a KJT-t, de nem találtam a félállásra vonatkozó passzust.
>>> Aki hasonló cipőben jár, tudna pár gondolatot írni, akár magában is.
>>> Köszönöm!
>>>
>>> Üdvözlettel:
>>> Osvald Csaba
>>> a rendszergazda
>>> Software Information Technologist
>>> Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
>>> 8700 Marcali, Hősök tere 3.
>>> osvald.cs...@marcaliszaki.hu
>>> Tel./Fax: 06 (85) 510 130
>>>
>>> 
>>> Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
>>> áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
>>> az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
>>> címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
>>> üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
>>> mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
>>> tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
>>> elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.
>>>
>>> This message and any attachment are confidential and are legally
>>> privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
>>> to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
>>> the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
>>> this message and any attachment from your system. Please note that any
>>> dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
>>> information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
>>> other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
>>> strictly prohibited.
>>> 
>>>
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: 

[Techinfo] Rendszergazda_es_infotanar

2016-08-31 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Sziasztok!

Szeptembertől félállásban rendszergazda, félállásban informatika tanár
leszek.
(Főiskolai műszaki diplomával, ped.végzettség nélkül.)
Az új kinevezésben a jelenlegi fizetésem 50%-ára és a 18-20 évnek megfelelő
Ped.I bér 50%-ára számíthatok?
Nézem a KJT-t, de nem találtam a félállásra vonatkozó passzust.
Aki hasonló cipőben jár, tudna pár gondolatot írni, akár magában is.
Köszönöm!

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
this message and any attachment from your system. Please note that any
dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
strictly prohibited.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [OFFTOPIC] 2x 35000 Ft plusz tamogatas

2016-07-07 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Sziasztok!

Ez a támogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó Szakképzési
Centrumoknak is jár?
Nálunk sem adatkérés, sem nyomtatvány nem volt.

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
this message and any attachment from your system. Please note that any
dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
strictly prohibited.

2016. július 6. 8:48 András Cseh írta, :

> Nálunk a  Ceglédi  Tankerület bekérte az  adatokat még múlt héten, volt
> egy  nyomtatvány, nyilatkozni kellett, hogy  kaja,  vagy  ajándékutalványt
> kérsz.
>
> Üdv.: Cseh András
>
>
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: diák gépek beállítása

2016-04-19 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,
én a Win7 klienseken a Comodo Time Machine programot használom. Tökéletesen
működik.

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
this message and any attachment from your system. Please note that any
dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
strictly prohibited.

2016. április 19. 11:58 Zoltán Kurucz írta, :

> szerverről csoportházirendekkel tudod szabályozni a jogaikat
> klienseken a steadystate kis progi tudott ilyesmit
> vagy deepfreeze radírozóval (pár éve már fizetősek, régen volt valami
> oktatási verziója)
>
> 2016. április 19. 11:44 Tamás Tápai írta, :
>
>> Sziasztok! segítséget kérek a gépteremben 30 db frissen telepített win 7
>> gépet raktam be. Viszont elfelejtettem beállítani, hogy a lurkók ne tudják
>> az asztali képet, a képernyővédőt  állítani. 1 nap alatt mindent
>> elállítottak. Van olyan bevált megoldás amivel gyorsan át tudnám állítani a
>> gépeket?
>> Köszönöm
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>
>
> --
> Kurucz Zoltán
> *rendszergazda*
> *constantinum.hu *
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Windows 10 alatt Clipper87-es program hálózati meghajtón

2016-03-30 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,

Az alábbi beállítások megvannak?
config.sys-ben:
SET FILES=120
SET BUFFERS=20

autoexec.bat-ban:
SET CLIPPER=F120

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
this message and any attachment from your system. Please note that any
dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
strictly prohibited.

2016. március 30. 8:32 Szűts Ferenc írta, :

> Hellótok!
>
>
>
> Kérdeztem már, de újra felvetem a kérdést:
>
> Adott egy Clipper 87-es program, amelyik, ha hálózati meghajtón indítom,
> *.bat vagy *.cmd fájlból hívva, nem találja meg a saját mappájában lévő
> adatbázis fájljait.
>
> van erről valakinek tapasztalata?
>
>
>
> Köszönettel:
>
> ---
> Szűts ferencsz...@vfmk.hu
> VFKKI
>
>
>
>
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Wlan gond...

2016-03-22 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
"Mi a bánatos szent tehén lehet a hiba?

Ez marha jó, felírom :)"

http://krisnavolgy.hu/tehenvedelem/
:)

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
this message and any attachment from your system. Please note that any
dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
strictly prohibited.

2016. március 22. 11:02 Liska Zsolt írta, :

> "Mi a bánatos szent tehén lehet a hiba?"
>
> Ez marha jó, felírom :)
>
> 2016. március 22. 10:15 Komódi István írta, :
>
>> Üdv mindenkinek!
>>
>>
>>
>> Segítsetek! Adott egy saját DHCP szerveres hálózat, TP-Link AP-kal.
>> Mostanában többször jártam úgy, hogy a wlanon a laptopok (win7, 8, 10-es
>> környezetben akár) megkapják az IP-t, utána elengedik., ismét megkapja,
>> ismét leválaszt. Egy idő után megáll…
>>
>> Mi a bánatos szent tehén lehet a hiba?
>>
>>
>>
>> Thx
>>
>>
>>
>>
>>
>> Komódi István
>>
>> rendszergazda
>>
>> Püspökladány
>>
>> Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma és Szakképző
>> Iskolája
>>
>>
>>
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Tsiztaszoftver letöltési lista hiányos

2016-02-17 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,

Nálam is hasonló eset történt. Az alábbi tájékoztatót kaptam a
Tisztaszoftvertől:

"Tájékoztatjuk Önt, hogy Tisztaszoftver program letöltő oldala
túlterheltség miatt átmenetileg nem elérhető, letöltések korlátozottak.
Javasoljuk a késő esti (23:00-8:00), illetve hétvégi belépést.

Természetesen szükség esetén meghosszabbítjuk a 10 napos időkorlátot az
oldal hozzáféréséhez. Ezen igényüket kérjük, e-mailben jelezzék!

Megértésüket és türelmüket köszönjük!"

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
this message and any attachment from your system. Please note that any
dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
strictly prohibited.

2016. február 17. 15:00 Szilárd Blum írta, :

> Most már biztos, hogy hiányos, mert a negyedik iso letöltésével való
> próbálkozáskor eltűnt az egész, úgyhogy most az "Ön által igényelt
> szoftverek listája" üres.
>
> 2016. február 17. 14:43 Zsolt Szabó írta, :
>
>> Sziasztok!
>>
>> Én most kértem utólag WIN10 telepítőt és kódot hozzá. Engem se enged be
>> mindig, ha pedig igen akkor 100-200kbs a letöltés sebessége.
>>
>> Ezt a választ kaptam:
>>
>> A Tisztaszoftver program letöltő oldala túlterheltség miatt átmenetileg
>>> nem elérhető, letöltések korlátozottak. Javasoljuk a késő esti
>>> (23:00-8:00), illetve hétvégi belépést.
>>> Természetesen szükség esetén meghosszabbítjuk a 10 napos időkorlátot az
>>> oldal hozzáféréséhez. Ezen igényüket kérjük, e-mailben jelezzék!
>>> Megértésüket és türelmüket köszönjük!
>>
>>
>>
>>
>> 2016. február 17. 14:01 Veres Sándor írta, <
>> ver...@kossuthzs-szeged.sulinet.hu>:
>>
>>> Szia!
>>>
>>> 2016.02.17. 13:41 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:
>>>
 Nekem a pedagógus felület be sem jön. Elutasítja a felhasználónevemet,
 pedig már léptem be vele.
 2 hete meg csak a harmadik kiküldött párossal engedett be.

>>>
>>> Pedagógusoknak én innen szoktam letölteni:
>>> http://www.kir.hu/kir_oktazon_ms_auth/
>>>
>>> és beaktiválom azzal a kóddal, amit e-mailben küldenek a pedagógusnak.
>>>
>>> Veres Sándor
>>>
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-16 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
2016. február 16. 9:21 Liska Zsolt írta, :

> Egy régi osztálytársamtól tanultam, hogy a legeslegfontosabb, hogy a
> tyúkok előtt mindig legyen víz! És pont!
>

Ez nagyon ott van! :)
+1 és a kacsák (récék) előtt is!!

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben
tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,
elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not
the intended recipient, please telephone or email the sender and delete
this message and any attachment from your system. Please note that any
dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
strictly prohibited.

>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: visual express2013

2016-01-04 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,
a visual studio community 2015-ben van erre lehetőség, de a visual studio
community 2013-ban is.

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Software Information Technologist
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

2016. január 4. 16:51 bendei írta, :

> Sziasztok!
>
> A Visual express 2013 telepítésénél lehet csak a C#-ot telepíteni a többi
> programnyelv nélkül? (mintha a régebbi verzioknál lett volna nem full
> telepítés is)
>
> Előre is köszömve gyors válaszotokat:
> bendeimre
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Visual Studio 2013

2015-09-02 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,
a Visual Studio 2015 Community is elérhető. Egy próbát az is megérne.

Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
Tel./Fax: 06 (85) 510 130

2015. szeptember 2. 7:35 Kerese József írta, :

> Most, majd év elején tesztelem. Egy hét alatt kiderül. (kb. 80 gép)
>
>
>
>
>
> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu [mailto:
> techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] *On Behalf Of *Szalayné Tahy Zsuzsa
> *Sent:* Wednesday, September 02, 2015 7:03 AM
> *To:* Techinfo
> *Subject:* Re: Visual Studio 2013
>
>
>
> Mi regisztráltunk egy @. felhasználóval  és azzal minden gépen
> élesítettük a VS2013-at. Emlékeim szerint nincs kód, csak kér egy MS-nél
> regisztrált felhasználót, hogy neve legyen a gyereknek.
>
>
>
> Nálam a diákok regisztrációjával ment egy ideig. Egy diák több gépről is
> tudta használni. De időről időre újra be kell jelentkezni és sokszor,
> sokakat nem engedett be. Lehet, hogy helyi hálózati hiba, lehet hogy
> ugyanannak az ip-címnek a használata okozta, lehet, hogy más, de dolgozatot
> nem tudtam íratni vele.
>
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Office365

2015-08-07 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Szia!

Igen, valószínű domain ellenőrzési gond lesz.

2015. augusztus 7. 9:22 Jozsef Cseber írta, csjoz...@hotmail.com:

 Szia!

 A 'Szolgáltatások vásárlása' menüpontnál nálam ez jelenik meg:

 Az Ön számára jelenleg semmilyen próba- vagy fizetett előfizetés nem
 érhető el. Ennek lehetséges okai a következők:

- Ebben az országban vagy régióban nem áll rendelkezésre előfizetés.
- Ön már valamennyi elérhető előfizetésre feliratkozott.

 Akkor a nagyon valószínű, hogy domain -el lesz a gond! Köszönöm a
 segítséget!

 --
 Date: Thu, 6 Aug 2015 23:37:42 +0200
 Subject: Re: Office365
 From: osvald.cs...@marcaliszaki.hu
 To: techinfo@lista.sulinet.hu

 Hello,

 Belépsz az admin felületre (Office 365 - Rendszergazda), majd a
 'Szolgáltatások vásárlása' menüpont.
 Itt tudod kiválasztani az Oktatási E1 csomagot (0 Euro),
 Természetesen az Office 365 által ellenőrzött, saját domainnel kell
 rendelkezni.

 2015. augusztus 6. 22:59 Jozsef Cseber írta, csjoz...@hotmail.com:

 Sziasztok!

 Van aki használja az Office365 -öt? Hogyan kell összehozni?
 Beregisztráltam a próbaverzióra (E3 -as csomag).  Pár napja járt le és az
 a gondom, hogy nem tudok csomagot váltani. Azt olvastam valahol, hogy
 ilyenkor át lehet váltani az E1 -es végleges csomagra. Ezerszer
 végignéztem de nem jutottam előbbre.

 Az lehet gond, hogy tartományt még nem vettem fel hanem az alap
 intezmenyneve.onmicrosoft.com van megadva?

 Köszönöm!

 Cséber József,

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

 --
 Üdvözlettel:
 Osvald Csaba
 a rendszergazda
 Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
 8700 Marcali, Hősök tere 3.
 osvald.cs...@marcaliszaki.hu

 ___ Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- �s leiratkoz�s:
 http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan:
 http://www.szag.hu/illemtan.html �gyf�lszolg�lat FAQ:
 http://sulinet.niif.hu/

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

-- 
Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Office365

2015-08-06 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,

Belépsz az admin felületre (Office 365 - Rendszergazda), majd a
'Szolgáltatások vásárlása' menüpont.
Itt tudod kiválasztani az Oktatási E1 csomagot (0 Euro),
Természetesen az Office 365 által ellenőrzött, saját domainnel kell
rendelkezni.

2015. augusztus 6. 22:59 Jozsef Cseber írta, csjoz...@hotmail.com:

 Sziasztok!

 Van aki használja az Office365 -öt? Hogyan kell összehozni?
 Beregisztráltam a próbaverzióra (E3 -as csomag).  Pár napja járt le és az
 a gondom, hogy nem tudok csomagot váltani. Azt olvastam valahol, hogy
 ilyenkor át lehet váltani az E1 -es végleges csomagra. Ezerszer
 végignéztem de nem jutottam előbbre.

 Az lehet gond, hogy tartományt még nem vettem fel hanem az alap
 intezmenyneve.onmicrosoft.com van megadva?

 Köszönöm!

 Cséber József,

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

-- 
Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: win 10

2015-08-06 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,
itt van pár megoldás a problémára:
http://dirtywindows.hu/2015/02/16/windows-old-mappa-torlese-windows-10-alatt/

2015. augusztus 6. 21:07 Borsa Géza írta, bo...@kapos-net.hu:

 Miért nem tudom Win 10 telepítése után a windows.old mappát törölni
 (értelemszerűen rendszergazdai jogosultságom van). Eddig minden
 frissítéskor (win7, 8) sikerült. a 10 nem hagyja.

 Borsa Géza

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

-- 
Üdvözlettel:
Osvald Csaba
a rendszergazda
Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakképző Iskolája
8700 Marcali, Hősök tere 3.
osvald.cs...@marcaliszaki.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: niifi sávszél bővítés

2015-05-28 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,
nálunk (Marcali) is 25/5 Mbps névlegesre kötöttek be két suliba is
mikrohullámúval. Két napig 70/70 és 70/50 közt ment, majd 20-22/4-5 lett
belőle.Minden esetre jobb mint ami volt (4/0.5) a közel 60 tanulói gépre...

Osvald Csaba
a rendszergazda
Marcali Szakképző Iskola

2015. május 28. 14:19 László Pető írta, jre.juven...@gmail.com:

 Itt is megvolt, wifi-s. Elvileg 25/5 lenne, de 20/4nel tobbet meg nem
 lattam speedtest-en.
 Mielott ra lett volna dugva a cisco-ra, elotte a szerelo srac megmutatta,
 hogy mit tud alapbol csak az o halozatukon: 70/40

 2015. május 28. 14:09 Bagó István írta, b...@palffy.hu:

  Nálunk is ígértek 100/100-as mikrót, de még terepfelmérésig sem
 jutottak el.

 Mondjuk, nekünk van egy 20/10-es Digis üvegszálunk, azzal azért lehet
 létezni a sulinet mellett.

 Bagó István

 Pálffy Miklós Ker. Szakképző Isk.

 informatika tanár - rendszergazda

 *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu [mailto:
 techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] *On Behalf Of *Zoltán Kurucz
 *Sent:* Thursday, May 28, 2015 2:03 PM
 *To:* Techinfo
 *Subject:* niifi sávszél bővítés

 Sziasztok!

 Ma végre ide is elért a fejlesztési hullám - méghozzá mikrohullám,
 25/5Mbit, a környéken lévő sulikban mindenhol ezen technológia és ekkora
 lett a sáv. Tudom, hogy ma már 50 és 100-as szinkron vonalak is vannak a
 háztartásokban, de jobb lett mint volt. Ödödédódottá :)

 Nálatok is volt fejlődés? kinél mi a helyzet?

 --

 Kurucz Zoltán
 *rendszergazda*
 *constantinum.hu http://constantinum.hu*

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: lcd kijelző tisztítás

2014-12-11 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,

nekem a babapopsi törlőkendő vált be a legjobban. /* Ha a gyerek popóját
nem irritálja, akkor a monitor sem fog sírni! :) */

Üdv.:
Osvald Csaba
a rendszergazda

2014. december 11. 9:44 Zoltán Kurucz írta, zoltan.kur...@gmail.com:

 Sziasztok!

 A laptopom kijelzője már igencsak maszatos. Mit ajánlotok a tisztítására?

 --
 Kurucz Zoltán
 *rendszergazda*
 *constantinum.hu* http://constantinum.hu

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: KIRA teszt

2014-11-10 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,
Itt is ugyanaz a helyzet, az oldal nem elérhető.
KLIK-es suli (Somogy megye, Marcali).

Osvald Csaba
a rendszergazda

Mészáros Zsolt li...@tigriselektro.hu írta (2014. november 10. 9:26):
 Sziasztok!

 Valaki próbálta már ma a KIRA-t indítani.
 Telepítettem, beállítottam, de az oldal nem elérhető.

 Lehet tudni, hogy mikortól használható? Vagy nálunk van valami probléma?
 (Win7 x86 SP1, JRE 6u45, IE11 van a gépen)

 KLIK-es iskola vagyunk Egerben.

 --
 Best regards,

 Zsolt Meszaros
 IT-Sysadmin

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: KIRA zip telepítő

2014-11-07 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,

http://www.allamkincstar.gov.hu/kincstar/kira_telepitesi_dokumentumok__allomanyok_/2#

Osvald Csaba
a rendszergazda

András Cseh csehandra...@gmail.com írta (2014. november 7. 10:37):
 Én is  kérhetek  ilyet (zip telepítő  fájlt privátba)?

 üdv.: Cseh A

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: office 365

2014-10-08 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,

Medve Klaudia
Microsoft Magyarország Kft.
kme...@mshunewdemo.onmicrosoft.com

Nekem Ő segített Office365 ügyben. Nagyon készséges és segítőkész volt.

Osvald Csaba
a rendszergazda

Pasztor Birka ba198...@gmail.com írta (2014. október 8. 9:52):
 Köszi!

 Így tettem, megrendeltem minden ingyeneset.

 De továbbra is kérdésem, hová kell fordulni, ha nem tudok valamit?
 Van support?

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: MS 365 DNS ellenörzés

2014-10-02 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Hello,
Nálam is hasonló volt a helyzet, amit a következő módon oldottam meg:
Az Office 365 Felügyeleti központban a Tartományoknál, az
alapértelmezett tartományt kiválasztva, a képernyő jobb szélén
látható, a DNS kezelése menüpont. Itt minden beállítás megtalálható
ami a szolgáltatónak szükséges lehet (Exchange MX, CNAME, TXT, Lync
rekordjai stb.).
Üdv: Csabia
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Álláshirdetés: rendszergazda

2014-09-22 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
A félkövérrel kiemelt rész mindent elmond szerintem. Ez vagy
személyre szabott pályázat vagy totál idióta vagy nagyon megszorult
anyagilag, aki ezt elvállalja kb havi nettó 80k-ért... Esetleg
interaktív tananyagot ne készítsen a leendő kolléga ennyiért :)
Vicc!
+ Amit nem tartalmaz a hirdetés, hogy egy vagy több telephelyt is el
kell látni. Természetesen ez benne van a havi nettó 80k-ben!!

Osvald Csaba
a rendszergazda
Marcali Szakképző Iskola

Mészáros Zsolt li...@tigriselektro.hu írta (2014. szeptember 22. 9:54):
 2014.09.21. 12:11 keltezéssel, Zoltan Kokai írta:

 Kedves Kollégák!

 Szekszárdi Gimnáziumunk rendszergazdát keres:

 https://kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=efmg4w1xb7

 Udv: Zoltan

 A félkövérrel kiemelt rész mindent elmond szerintem. Ez vagy személyre
 szabott pályázat vagy totál idióta vagy nagyon megszorult anyagilag, aki ezt
 elvállalja kb havi nettó 80k-ért... Esetleg interaktív tananyagot ne
 készítsen a leendő kolléga ennyiért :)
 Vicc!

 A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

 Az intézmény informatikai rendszerének menedzselése, az informatikai hálózat
 védelme teljes rendszergazdai jogosultsággal (hálózatfelügyelet,
 vírusvédelem, mentések, eseti problémák megoldása). Az iskolai WEB-portál
 karbantartása, az informatikai rendszer indokolt rendszerességgel történő
 archiválása, mentése, elektronikus napló napi rendszerességgel történő
 mentése. Az iskola e-learning rendszerének indokolt rendszerességgel történő
 mentése, archiválása; az iskola szervereinek menedzselése (telepítés,
 beállítás, összehangolás, a belső hálózat hibáinak, feltárása és lehetőség
 szerinti javítása; a rendszer felhasználóinak menedzselése, szaktantermek
 előkészítése vizsgákhoz. A feladatok összehangolása, megosztása az
 oktatástechnikussal. Informatikai segítségnyújtás a munkatársak számára.
 Audio-vizuális eszköz és technológia kezelése; technikai, hangosítási,
 képkészítési, képkezelési és feldolgozási feladatok ellátása.

 Illetmény és juttatások:

 Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak
 jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

 --
 Best regards,

 Zsolt Meszaros
 IT-Sysadmin

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Panasonic PT-LB10E projektor izzo

2014-02-19 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Tisztelt listatagok,

akinek szüksége lenne ÚJ (0 perces) Panasonic PT-LB10E projektor
izzóra, keressen meg magában. A projektor magas javítási költsége miatt
feleslegessé vált tartalék izzóról van szó.

Link a termékről:
http://www.avspecialista.hu/Lampa/PANASONIC-PT-LB10E-projektor-lampa-modul-Pro-Gen-ECL-5090-PG-4131-p49364.html

Köszönettel:
Osvald Csaba
rendszergazda
Marcali Szakképző Iskola
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Win8.1

2014-01-31 bef zés Osvald Csaba marcaliszaki . hu
Sziasztok,

Letölthető a KIR oldaláról a Windows 8.1 és az Office 2013. (x86 és x64)
Jó hétvégét!