Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-06 bef zés Gyulai László

Megvan, ideiglenesen a következőt kell csinálni:

Egy modern alkalmazást el kell indítani minden boot után, és gépelni 
benne. Utána már jó lesz a wifi jelszó mezőben is. Ha indítás után 
rögtön wifi jelszót akar beírni az ember, akkor nem lesz jó.

Legegyszerűbb a start gombot megnyomni, lenyomni egy betűt (megjelenik a 
keresési szövegmezőben). Kész vagyunk, innen már jó lesz a wifi jelszó 
beírása.

Azt olvastam, hogy a creators update-ben már jó lesz, az insider 
build-ben már állítólag jól működik.

GyL

2017.03.06. 15:03 keltezéssel, Gyulai László írta:

Én is találkoztam már ilyennel régebben is, mostanában is. Érdekes, 
hogy nálam se volt másik nyelv bent a magyaron kívül, úgyhogy a nyelv 
jelző nincs is kint. Legutóbb például gyárilag win10-es lenovo gépen 
jött elő win10 alaphelyzetbe állítás teljes adattörléssel opció után 
(kvázi komplett újratelepítés), illetve iskolai notebook friss 
telepítés win10 education rendszerrel. Stabilan nem tudok megoldást, 
volt hogy némi alt-tab ctrl-shift alt-shift és hasonló kombinációk 
nyomkodása után egyszer csak magyar kiosztással írt, de újraindítás 
után kezdi elölről. Itt egy hp gép ami most is csinálja, az előbb 
egyszer sikerült hogy beírtam a mezőbe hogy zzz, megnéztem a szemmel: 
yyy, nyomtam egy alt-tab-ot (ekkor a szövegmező sötét lesz), 
visszakattintottam, utána a zzz zzz-t is írt. De restart után még 
egyszer nem tudtam reprodukálni, megint us kiosztásban ír. Jó lenne rá 
egy megoldás.

Amúgy a notepad copy-paste mellett lehet a képernyőbillentyűzetet is 
használni a jelszó bekattintgatására, úgy jól írja be.

GyL

2017.03.06. 14:05 keltezéssel, Koleszár Péter írta:

sziasztok

kicsivel több mint 1 hónapja van jelen ez a gond gyanítom valami 
frissítés miatt... nagyon gyors megoldás a jegyzettömbbe beírni a 
jelszót, és másol beilleszt parancsal működni fog, az illetékesektől 
meg sűrűn elnézést kérni microsoft helyett... gyári eredeti iso 
microsofttól lehúzva buherálás nélkül 4 verzióban is (Home, ENT, EDU, 
PRO) produkálta a hibát. (microsoft fórumon is sokan panaszkodtak 
hogy ez így micsoda, gyanítom hamarosan javítják)

2017. 03. 03. 16:26 keltezéssel, Felgimi A írta:
magyar nyelvi megjelenitési, területi és beviteli beállítások 
vannak. Amerikai eltávolítva (a magyar 101 gombos qwerty eleve nem 
is volt telepitve csak a sima magyar  qwertz szabványú) a fő gond a 
Z Y csere egy jelszó mezőnél megengedhetetlen hisz nincs kontroll, 
nem tudja a felhasználó a pöttyökből, hogy mi van félre gépelve... 
SÜRGŐSEN MEG KELL OLDANOM!

2017. március 3. 16:08 Felgimi A írta, >:

ezzel kezdem... bár szerintem csak 1 kiosztás van mert a tálcán
nem jelenik meg a kiosztás-váltó

2017. március 3. 15:57 Alaksza Balázs írta,
>:

2017.03.03. 15 :52 keltezéssel,
Felgimi A írta:

win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó
és a többi szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a
többiszoftvert magyar billentyű kiosztással kezeli.
Találkozott már evvel valaki? Mi a megoldás? Kell-e
registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen
miért használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől
eltérőt.

Az okot nem tudom, de megoldás lehet, hogy eltávolítod az
angol kiosztást és csak a magyart hagyod meg, akkor nincs
ilyen gond.

-- 
Alaksza Balázs

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-06 bef zés Gyulai László
Én is találkoztam már ilyennel régebben is, mostanában is. Érdekes, hogy 
nálam se volt másik nyelv bent a magyaron kívül, úgyhogy a nyelv jelző 
nincs is kint. Legutóbb például gyárilag win10-es lenovo gépen jött elő 
win10 alaphelyzetbe állítás teljes adattörléssel opció után (kvázi 
komplett újratelepítés), illetve iskolai notebook friss telepítés win10 
education rendszerrel. Stabilan nem tudok megoldást, volt hogy némi 
alt-tab ctrl-shift alt-shift és hasonló kombinációk nyomkodása után 
egyszer csak magyar kiosztással írt, de újraindítás után kezdi elölről. 
Itt egy hp gép ami most is csinálja, az előbb egyszer sikerült hogy 
beírtam a mezőbe hogy zzz, megnéztem a szemmel: yyy, nyomtam egy 
alt-tab-ot (ekkor a szövegmező sötét lesz), visszakattintottam, utána a 
zzz zzz-t is írt. De restart után még egyszer nem tudtam reprodukálni, 
megint us kiosztásban ír. Jó lenne rá egy megoldás.

Amúgy a notepad copy-paste mellett lehet a képernyőbillentyűzetet is 
használni a jelszó bekattintgatására, úgy jól írja be.

GyL

2017.03.06. 14:05 keltezéssel, Koleszár Péter írta:

sziasztok

kicsivel több mint 1 hónapja van jelen ez a gond gyanítom valami 
frissítés miatt... nagyon gyors megoldás a jegyzettömbbe beírni a 
jelszót, és másol beilleszt parancsal működni fog, az illetékesektől 
meg sűrűn elnézést kérni microsoft helyett... gyári eredeti iso 
microsofttól lehúzva buherálás nélkül 4 verzióban is (Home, ENT, EDU, 
PRO) produkálta a hibát. (microsoft fórumon is sokan panaszkodtak hogy 
ez így micsoda, gyanítom hamarosan javítják)

2017. 03. 03. 16:26 keltezéssel, Felgimi A írta:
magyar nyelvi megjelenitési, területi és beviteli beállítások vannak. 
Amerikai eltávolítva (a magyar 101 gombos qwerty eleve nem is volt 
telepitve csak a sima magyar  qwertz szabványú) a fő gond a Z Y csere 
egy jelszó mezőnél megengedhetetlen hisz nincs kontroll, nem tudja a 
felhasználó a pöttyökből, hogy mi van félre gépelve... SÜRGŐSEN MEG 
KELL OLDANOM!

2017. március 3. 16:08 Felgimi A írta, >:

ezzel kezdem... bár szerintem csak 1 kiosztás van mert a tálcán
nem jelenik meg a kiosztás-váltó

2017. március 3. 15:57 Alaksza Balázs írta, >:

2017.03.03. 15 :52 keltezéssel, Felgimi
A írta:

win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó
és a többi szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a
többiszoftvert magyar billentyű kiosztással kezeli.
Találkozott már evvel valaki? Mi a megoldás? Kell-e
registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen
miért használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől
eltérőt.

Az okot nem tudom, de megoldás lehet, hogy eltávolítod az
angol kiosztást és csak a magyart hagyod meg, akkor nincs
ilyen gond.

-- 
Alaksza Balázs

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-06 bef zés Koleszár Péter

sziasztok

kicsivel több mint 1 hónapja van jelen ez a gond gyanítom valami 
frissítés miatt... nagyon gyors megoldás a jegyzettömbbe beírni a 
jelszót, és másol beilleszt parancsal működni fog, az illetékesektől meg 
sűrűn elnézést kérni microsoft helyett... gyári eredeti iso microsofttól 
lehúzva buherálás nélkül 4 verzióban is (Home, ENT, EDU, PRO) produkálta 
a hibát. (microsoft fórumon is sokan panaszkodtak hogy ez így micsoda, 
gyanítom hamarosan javítják)

2017. 03. 03. 16:26 keltezéssel, Felgimi A írta:
magyar nyelvi megjelenitési, területi és beviteli beállítások vannak. 
Amerikai eltávolítva (a magyar 101 gombos qwerty eleve nem is volt 
telepitve csak a sima magyar  qwertz szabványú) a fő gond a Z Y csere 
egy jelszó mezőnél megengedhetetlen hisz nincs kontroll, nem tudja a 
felhasználó a pöttyökből, hogy mi van félre gépelve... SÜRGŐSEN MEG 
KELL OLDANOM!

2017. március 3. 16:08 Felgimi A írta, >:

ezzel kezdem... bár szerintem csak 1 kiosztás van mert a tálcán
nem jelenik meg a kiosztás-váltó

2017. március 3. 15:57 Alaksza Balázs írta, >:

2017.03.03. 15 :52 keltezéssel, Felgimi
A írta:

win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó
és a többi szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a
többiszoftvert magyar billentyű kiosztással kezeli.
Találkozott már evvel valaki? Mi a megoldás? Kell-e
registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen
miért használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől
eltérőt.

Az okot nem tudom, de megoldás lehet, hogy eltávolítod az
angol kiosztást és csak a magyart hagyod meg, akkor nincs
ilyen gond.

-- 
Alaksza Balázs

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html

Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-04 bef zés Felgimi A
köszönöm a tippet

2017. március 3. 23:15 Hambuch Gabor írta, :

> 2017-03-03 15:52 keltezéssel, Felgimi A írta:
>
>> win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó és a többi
>> szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a többiszoftvert magyar
>> billentyű kiosztással kezeli.  Találkozott már evvel valaki? Mi a
>> megoldás? Kell-e registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen
>> miért használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől eltérőt.
>>
>
> Ha egy alkalmazásnak van saját locale-ja, és ragaszkodik is hozzá, akkor
> kérheti, kéri az oprendszertől az adott nyelvű környezetet (többek között a
> billentyűzetkiosztást). Elsőre arra tudok gondolni, hogy a wifi kezelő
> szoftver egy külön telepített alkalmazás, és nem a windows beépítettje. Ha
> így van, akkor próbálj meg abból egy magyar nyelvűt telepíteni, vagy
> átállítani a programon belül a nyelvet.
>
>
> --
> Hambuch Gábor
> hamb...@w5.hu
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-03 bef zés Hambuch Gabor

2017-03-03 15:52 keltezéssel, Felgimi A írta:

win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó és a többi
szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a többiszoftvert magyar
billentyű kiosztással kezeli.  Találkozott már evvel valaki? Mi a
megoldás? Kell-e registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen
miért használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől eltérőt.

Ha egy alkalmazásnak van saját locale-ja, és ragaszkodik is hozzá, akkor 
kérheti, kéri az oprendszertől az adott nyelvű környezetet (többek 
között a billentyűzetkiosztást). Elsőre arra tudok gondolni, hogy a wifi 
kezelő szoftver egy külön telepített alkalmazás, és nem a windows 
beépítettje. Ha így van, akkor próbálj meg abból egy magyar nyelvűt 
telepíteni, vagy átállítani a programon belül a nyelvet.

--
Hambuch Gábor
hamb...@w5.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-03 bef zés Csaba Tiba
Az alsó sarokban a billentyűzetkiosztás is látszik

2017. március 3. 18:16 Felgimi A írta, :

> csak amikor a jelszónál a betűk felfedésére kattint akkor látszik hogy
> utólag rossz vagy jó volt-e a z-y betűk megadása
>
> 2017. március 3. 17:52 Csaba Tiba írta, :
>
>> bár látja hogy hu vagy eng.
>>
>> 2017.03.03. 16:26 ezt írta ("Felgimi A" ):
>>
>>> magyar nyelvi megjelenitési, területi és beviteli beállítások vannak.
>>> Amerikai eltávolítva (a magyar 101 gombos qwerty eleve nem is volt
>>> telepitve csak a sima magyar  qwertz szabványú) a fő gond a Z Y csere egy
>>> jelszó mezőnél megengedhetetlen hisz nincs kontroll, nem tudja a
>>> felhasználó a pöttyökből, hogy mi van félre gépelve... SÜRGŐSEN MEG KELL
>>> OLDANOM!
>>>
>>> 2017. március 3. 16:08 Felgimi A írta, :
>>>
 ezzel kezdem... bár szerintem csak 1 kiosztás van mert a tálcán nem
 jelenik meg a kiosztás-váltó

 2017. március 3. 15:57 Alaksza Balázs írta, :

> 2017.03.03. 15:52 keltezéssel, Felgimi A írta:
>
>> win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó és a többi
>> szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a többiszoftvert magyar
>> billentyű kiosztással kezeli. Találkozott már evvel valaki? Mi a 
>> megoldás?
>> Kell-e registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen miért
>> használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől eltérőt.
>>
>>
> Az okot nem tudom, de megoldás lehet, hogy eltávolítod az angol
> kiosztást és csak a magyart hagyod meg, akkor nincs ilyen gond.
>
> --
> Alaksza Balázs
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-03 bef zés Felgimi A
csak amikor a jelszónál a betűk felfedésére kattint akkor látszik hogy
utólag rossz vagy jó volt-e a z-y betűk megadása

2017. március 3. 17:52 Csaba Tiba írta, :

> bár látja hogy hu vagy eng.
>
> 2017.03.03. 16:26 ezt írta ("Felgimi A" ):
>
>> magyar nyelvi megjelenitési, területi és beviteli beállítások vannak.
>> Amerikai eltávolítva (a magyar 101 gombos qwerty eleve nem is volt
>> telepitve csak a sima magyar  qwertz szabványú) a fő gond a Z Y csere egy
>> jelszó mezőnél megengedhetetlen hisz nincs kontroll, nem tudja a
>> felhasználó a pöttyökből, hogy mi van félre gépelve... SÜRGŐSEN MEG KELL
>> OLDANOM!
>>
>> 2017. március 3. 16:08 Felgimi A írta, :
>>
>>> ezzel kezdem... bár szerintem csak 1 kiosztás van mert a tálcán nem
>>> jelenik meg a kiosztás-váltó
>>>
>>> 2017. március 3. 15:57 Alaksza Balázs írta, :
>>>
 2017.03.03. 15:52 keltezéssel, Felgimi A írta:

> win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó és a többi
> szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a többiszoftvert magyar
> billentyű kiosztással kezeli. Találkozott már evvel valaki? Mi a megoldás?
> Kell-e registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen miért
> használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől eltérőt.
>
>
 Az okot nem tudom, de megoldás lehet, hogy eltávolítod az angol
 kiosztást és csak a magyart hagyod meg, akkor nincs ilyen gond.

 --
 Alaksza Balázs

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

>>>
>>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-03 bef zés Csaba Tiba
bár látja hogy hu vagy eng.

2017.03.03. 16:26 ezt írta ("Felgimi A" ):

> magyar nyelvi megjelenitési, területi és beviteli beállítások vannak.
> Amerikai eltávolítva (a magyar 101 gombos qwerty eleve nem is volt
> telepitve csak a sima magyar  qwertz szabványú) a fő gond a Z Y csere egy
> jelszó mezőnél megengedhetetlen hisz nincs kontroll, nem tudja a
> felhasználó a pöttyökből, hogy mi van félre gépelve... SÜRGŐSEN MEG KELL
> OLDANOM!
>
> 2017. március 3. 16:08 Felgimi A írta, :
>
>> ezzel kezdem... bár szerintem csak 1 kiosztás van mert a tálcán nem
>> jelenik meg a kiosztás-váltó
>>
>> 2017. március 3. 15:57 Alaksza Balázs írta, :
>>
>>> 2017.03.03. 15:52 keltezéssel, Felgimi A írta:
>>>
 win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó és a többi
 szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a többiszoftvert magyar
 billentyű kiosztással kezeli. Találkozott már evvel valaki? Mi a megoldás?
 Kell-e registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen miért
 használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől eltérőt.

>>> Az okot nem tudom, de megoldás lehet, hogy eltávolítod az angol
>>> kiosztást és csak a magyart hagyod meg, akkor nincs ilyen gond.
>>>
>>> --
>>> Alaksza Balázs
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>
>>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-03 bef zés Felgimi A
magyar nyelvi megjelenitési, területi és beviteli beállítások vannak.
Amerikai eltávolítva (a magyar 101 gombos qwerty eleve nem is volt
telepitve csak a sima magyar  qwertz szabványú) a fő gond a Z Y csere egy
jelszó mezőnél megengedhetetlen hisz nincs kontroll, nem tudja a
felhasználó a pöttyökből, hogy mi van félre gépelve... SÜRGŐSEN MEG KELL
OLDANOM!

2017. március 3. 16:08 Felgimi A írta, :

> ezzel kezdem... bár szerintem csak 1 kiosztás van mert a tálcán nem
> jelenik meg a kiosztás-váltó
>
> 2017. március 3. 15:57 Alaksza Balázs írta, :
>
>> 2017.03.03. 15:52 keltezéssel, Felgimi A írta:
>>
>>> win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó és a többi
>>> szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a többiszoftvert magyar
>>> billentyű kiosztással kezeli. Találkozott már evvel valaki? Mi a megoldás?
>>> Kell-e registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen miért
>>> használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől eltérőt.
>>>
>>>
>> Az okot nem tudom, de megoldás lehet, hogy eltávolítod az angol kiosztást
>> és csak a magyart hagyod meg, akkor nincs ilyen gond.
>>
>> --
>> Alaksza Balázs
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-03 bef zés Felgimi A
ezzel kezdem... bár szerintem csak 1 kiosztás van mert a tálcán nem jelenik
meg a kiosztás-váltó

2017. március 3. 15:57 Alaksza Balázs írta, :

> 2017.03.03. 15:52 keltezéssel, Felgimi A írta:
>
>> win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó és a többi
>> szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a többiszoftvert magyar
>> billentyű kiosztással kezeli. Találkozott már evvel valaki? Mi a megoldás?
>> Kell-e registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy gépen miért
>> használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől eltérőt.
>>
>>
> Az okot nem tudom, de megoldás lehet, hogy eltávolítod az angol kiosztást
> és csak a magyart hagyod meg, akkor nincs ilyen gond.
>
> --
> Alaksza Balázs
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win10 más kiosztás a wifi-jelszó és a többi szoftver számára

2017-03-03 bef zés Alaksza Balázs

2017.03.03. 15:52 keltezéssel, Felgimi A írta:
win10 netbook más billentyűzet kiosztás él a wifi-jelszó és a többi 
szoftver számára. A Wifi-jelszót angol míg a többiszoftvert magyar 
billentyű kiosztással kezeli. Találkozott már evvel valaki? Mi a 
megoldás? Kell-e registrizni hozzá? Számomra nem logikus hogy egy 
gépen miért használnak egyes alkalmazások az alapértelmezettől eltérőt.