:))
"Ellenben amíg nem központosítanak a szokott erőszakossággal, addig lehet,
sőt kell is okosnak lenni és nem belemenni az ilyen-olyan külső cégek
emilyen-amolyan finanszírozású szoftvereibe."

Miután a Magiszter rendszert a fenntartónk erőltette ránk (kötelezte az
iskolát, a várost ) az okosság nem igazán jön le nekem.
Vagy sumákban párhuzamosan használjunk egy ingyenes rendszert is? Akkor ugye
kapásból át tudunk állni.
De akár egy harmadik vonal is lehetne, meg tarthattuk volna a papira lapú
naplót is. Akkor semmiféle meglepetés nem érne.(hármas könyvelést meg simán
csinálhatnánk!!)
Ebben a helyzetben ugye a derékszíj mellé még hózentróger és madzagos
nadrágfelkötés is kellene. Legfeljebb a végén vesszük észre, hogy gatyánk
sincs.

A Tisztaszoftvernél azért más a helyzet, mert a gépeken kell alap
oprendszer, és az Office "könnyen", egy telepítéssel lecserélhető szabad
szoftverre. Normális tanár úgyis tanítja, vagy használja.  
Ez azért más. Nem lehet egy laza telepítéssel megoldani.
Viszont a fenntartó bármikor kijelentheti, hogy az adott IAR helyett mást
kell használni, mert Ő úgy gondolja.
Akár az ingyenes rendszerek között is váltogathat évente. Nem tudsz ellene
tenni!!!

KJ


-----Original Message-----
From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Hábel György
Sent: Thursday, August 28, 2014 9:05 AM
To: Techinfo
Subject: RE: IAR gondok

> Ezek után mi a valószínűsége annak, hogy egy ingyenes rendszer 
> választása után, a következő évben nem utasítanak egy "haveri rendszer"
használatára?

50-50%. Vagy igen, vagy nem. :-)

De nem is ez a lényeg. Sajnos, az ilyen döntések ellen nem nagyon lehet mit
csinálni, illetve lehet, de azt már kinn az utcán.
Ellenben amíg nem központosítanak a szokott erőszakossággal, addig lehet,
sőt kell is okosnak lenni és nem belemenni az ilyen-olyan külső cégek
emilyen-amolyan finanszírozású szoftvereibe.

Gondolj csak a Tisztaszoftverre: minden februárban jön a kérdés: lesz, nem
lesz? Ha lesz, mi lesz benne...
Minden évben idegbaj.

Ez miért lenne más...? :-o

Gy.



> Elvégre bármikor kimutatható, hogy az adott ingyenes rendszer nem 
> teljesíti a követelményeket!
> Csak akarat kérdése, hogy a pedagógiában dolgozó személyek szept. 
> elején a tényleges  feladatuk helyett idegbajt kapjanak és a 
> tűzoltással foglalkozzanak.
> Persze a 2 heti ellenőrzést már bejelentették. Elvégre minőséget kell 
> biztosítani.
> 
> Alapelv, ne érjen rá gondolkodni a pedagógus. Legyen tele a gatyája és
kész.
> 
> KJ
> 
> 
> -----Original Message-----
> From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu 
> [mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Fodor Zsolt
> Sent: Thursday, August 28, 2014 7:38 AM
> To: Techinfo
> Subject: Re: IAR gondok
> 
> On Thu, 28 Aug 2014 07:26:16 +0200, Dorozsmai Károly wrote
> > 2014. augusztus 28. 7:19 Hábel György írta, <h...@szag.hu>:
> > > > :-)
> > > Késő volt már, akadt össze a szemem.
> > > De azt hiszem, így is érthető... :-)
> > >
> > > Persze, hiszen ott a szmájli... És igaz. komoly megfontolás tárgya >
ezekután az ingyenes rendszer.
> 
> Véletlenül nem ezt akarták elérni?
> Nekik semmibe nem kerül, a "hülyék" meg csinálják - ingyen.
> 
> Üdv: Fodor Zsolt
> 
> _______________________________________________
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ:
> http://sulinet.niif.hu/
> 
> _______________________________________________
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: 
> http://sulinet.niif.hu/
 
-- 

******************************
Hábel  György
rendszergazda
Szerb Antal Gimnázium, Budapest
****************************** 

_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ:
http://sulinet.niif.hu/

_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

válasz