Sziasztok!
Szeretném kicsit átszervezni a hálózatot. Optimalizálni, stabilabbá tenni és főleg új szolgáltatásokat bevezetni. Ehhez szeretnék egy kis segítséget kérni. VLAN-okat még nem kezeltem, ezért ezzel kapcsolatban lenne kérdésem. Adott két hálózat, külön-kölün internetkapcsolattal, ugyanolyan ip cím tartománnyal és adott egy fájlszerver egyetlen hálókártyával (Debian/SAMBA). Valamint van még egy HP switch (HP 2530-24G-PoEP). Most egyetlen VLAN van rajta és minden port abba van beletéve. Szeretném a fájlszervert mindkét hálózatban elérhetővé tenni. Működik-e az, ha létrehozok két VLANT és az egyik portot mindkettőbe beleteszem. Az egyik VLAN-on az egyik hálózat lenne, a másikon a másik. Iskolaidő van és a switch használatban van, ezért nem tudok büntetlenül kísérletezni. Már azt sem tudom, be lehet-e tenni egy portot két VLAN-ba. Ha ez működhet, akkor a következő kérdésem, hogy maradhat-e ugyanaz az ip tartmoány mindkét hálózatban, vagy az egyiket kell/célszerű megváltoztatni. Mert akkor nyilván létre kell hozni egy virtuális hálókártyát is a szerveren. Elnézést, ha butaságot írok, de csak azért gondoltam, hogy esetleg maradhat ugyanaz az ip tartomány, mert a mac address-ek mások mindkét hálóban, így a csomagok elvileg "haza találhatnak". Persze tudom, hogy az ip cím és a mac address nem ugyanabban a hálózati rétegben működik, de ezt most nem tudom, hogy segít, vagy épp hogy nem. (((((Megj.: a dolog most is működik, mert a szerverben valójában két hálókártya van, az egyik az egyik hálózat felé, a másik a másik hálózat felé, de mint ahogyan írtam az elején szeretném átalakítani kicsit a dolgokat, lesz még egy másik szerver is. Ja és bár az ip címtartományok azonosak, a szervernek más az ip címe a két hálózatban, mert ugyanazzal nem működött.))))) A válaszokat előre is köszönöm! Szép napot Mindenkinek! Üdv, Venczel József
_______________________________________________ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/