Be kellene lépni a SETUP -ba, ott megnyitni a hardware monitor részt, és így hagyni és figyelni mi történik. Ez kb a maximális processzor terhelésnek felel meg, mert a SETUP program egy DOS szintű program, ami nem hajt végre HALT utasításokat (mint pl a windows kernel), hanem végtelen ciklusban hajtja a processzort. A hőmérsékleteket figyelve kiderül hogy állandósodik 50 fok alatt, vagy folyamatosan emelkedik az újraindulásig.

Amit még érdemes megnézni az elem, és a tápnak az 5V vsb része. A legegyszerűbb megoldás a 12V 21 W autóizzóval való terhelés. Ez kb 1A terhelés de ha már problémás a táp ezt sem fogja bírni. Szélsőséges esetben az is lehet, hogy túl nagy a feszültség az 5V vsb részen, pl 6V ami az alaplap pusztulásához vezethet.


2017.07.19. 10:13 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:
Sziasztok!
Van egy régi régi asztali gépe kollégának, ami a következőt csinálja:
rendben megy, majd egyszer csak felpörögnek a ventillátorok CPU és van még egy ami a házon van, és talán a tápegységé is, ezt nem sikerült kideríteni, majd a gép leáll. A hiba nem reprodukálható, csak gondol egyet. Volt olyan, hogy bedugtam a tápkábelt és már zúgtak is, volt olyan h a boot folyamán, de olyan is, hogy fél óra használat után indultak meg és olyan is, hogy simán ment több órát.
2 dologra tippelek:
- Az érzékelő téves adatot küld és emiatt pörög fel
-  valami miatt hirtelen megemelkedik a CPU hőmérséklete

Hogyan tudnám kideríteni? Sok időt nem akarok rászánni. Pasztázást lehet meg lehetne próbálni, de hogyan tudom meg h jó-e amikor ennyire össze-vissza működik


_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/


_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

válasz