***UNCHECKED*** Re: Re: Ha valakinek van további ötlete alacsonykésleltetésű hangstream ügyben, várom
2020. 02. 20. 4:35 keltezéssel, Csaba írta: >> A felreertesek elkerulese erdekeben: mindket idezett level a >> linux-flame listara ment, ahol teljesseggel elfogadott az a >>> stilus, ahogyan irtunk. Azonban azt, hogy visszakerult a szakmai >> listara a levelunk, nem egy baratsagos lepeskent ertekelem. > > Ha nem vagyok fent másik címemmel a Flame listán, akkor módom sem lett > volna értesülni arról, hogy levelem - egyfajta demonstratív jelleggel > - idézésre került ott. Én pedig ezt nem tartom barátságos lépésnek: > mintha a hátam mögött ment volna a susmus. > A levélben említett "ne itt kérdezz" mégiscsak ezt, az eredeti listát takarta > >> Kerlek, kedves Csaba, a tovabbiakban ha problemad van valaki >> levelevel, akkor azt a linux-flame listan probald meg megvitatni, >> ott megfelelo valaszt is fogsz kapni. > > Kedves Attila, nekem ez az utolsó levelem a témában. > Nem szeretek ismeretlenül piszkálódni, oly módon, ahogy azon a listán > megszokott. Azon a listán gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit személyesen, szóval az ismeretlenül nem áll meg, a piszkálódás viszont természetes. >> Es en kerek bocsanatot mindenkitol, akinek ezt olvasnia kellett. > > Oh jajj, remélhetőleg ma is fel fog kelni a Nap. Jó lenne, ha valami problémátok van egymás stílusával, azt a listán kívül beszélnétek meg. Mondjuk egy sör mellett. Üdv. Balage -- Balage - Mindenféle kapacitásom határtalan, kivéve a boldogság-kapacitást. A boldogság-kapacitásom - fejtegette tovább - beleférne egy gyufásdobozba, még a gyufákat sem kéne kivenni. (C) Marvin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Szaggat a video
2016-04-11 10:14 keltezéssel, Kiss Gabor írta: > > Youtube, indavideo stb. filmlejátszás. > Full screenben villog, csíkos a kép. > > Kivéve, ha folyamatosan mozgatom a pointert. (Értsd: interruptokat > generálok.) Akkor ugyanis tökéletes a képminőség. HD-ben is. > (Tehát nem a hálózati sávszélességgel van a baj.) > > Ki látott már ilyet? :-o Az ellenkezőjét tapasztaltam a benti gépemen. Akkor folyamatos a képlejátszás, ha nem mozgatom az egeret. Ha mozgatom, szaggatni kezd. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: parancsok megjegyzése
2015-10-30 13:56 keltezéssel, Gábor Kovács írta: > Az lenne a feladatom, hogy naplózzak minden parancssorból kiadott parancsot. > Abból kiindulva, hogy a ."history" paranccsal lekérdezhetőek a kiadott > parancsok, úgy gondolom, hogy valahogy ez megfogható. > Arra lenne szükségem, hogy parancsok végrehajtása előtt meghívódjon > egy általam írt program paraméterként a parancssor tartalmával. > Természetesen mindez úgy, hogy a felhasználó semmilyen módon ne > befolyásolhassa, és ha mc alól adja ki a parancsot, akkor is működjön. > Esetleg? http://serverfault.com/questions/336217/how-do-i-log-every-command-executed-by-a-user _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: FireFox akadozik
2015-09-24 13:54 keltezéssel, Szima Gábor írta: > Pár napja a FireFox azt műveli, hogy input esemény nélkül (egérmozgás, > billencs) pár > másodperc után az animált dolgok megállnak (animgif, flash video), majd > szintén pár > másodperccel később a hozzájuk tartozó hang is megáll (gondolom addigra fogy > ki a > bufferből). CPU-t, vinyót nem kergeti. > Amint meglököm az egeret vagy leütök egy billentyűt, úgy folytatódik minden > tovább. > > FF 40.0.3, 41.0 > Xorg 40.0.3 > NVIDIA-Linux-x86-340.65 > Linux 3.0.101-99-desktop > OpenSuSE 11.4 > > Futott már bele valaki hasonlóba? > Nálam, (Ubuntu 12.04) a flash videó kezd akadozni, ha mozgatom az egeret, de ezt már régebb óta csinálja, szóval csak hasonló jelenség, de nem hiszem, hogy összefügg. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: jatek telefonra :)
2015-05-13 11:35 keltezéssel, Erdelyi Gabor írta: Kb sosem jatszom, igy gozom sincs, hogy milyen jatekok vannak. Sziasztok! Bár tudom, hogy a lista forgalommentes de mégis megkérnék mindenkit, hogy ezt a szálat ne használjuk, mert a témája nem fér össze a lista szellemiségével. Közben indult ilyen szál a flémen, oda várunk mindenkit, akinek hozzáfűznivalója van a témához. Köszönettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Ubuntu 13.10 Parallel Printing
2014-01-25 10:58 keltezéssel, kovizs...@gmail.com írta: Jó tanács a másik nyomtató... de kb .10 garnitúra tenta van még hozzá, aztán majd megy a múzeumba, de addig is tökéletesen működik, amikor a régi WinXP-s gépbe átdugom. A jelenlegi gép teljesen új, Asrock B75M. A nyomtatót valójában észleli a korábbiak alapján láthatod, illetve még ezt lefelejtetem: |cat /proc/sys/dev/parport/parport*/autoprobe* CLASS:PRINTER; MODEL:BJC-250; MANUFACTURER:Canon; DESCRIPTION:Canon BJC-250; COMMAND SET:BJ,LQ,BJL,BJRaster,BSCC; | Ehhez némi kommunikáció kellhet nem hiszem hogy telepatikusan ismerné fel az eszközt a linux. Tehát azért látja és az LPT is funkcionál valamennyire. Merre keressem tovább a probléma helyét? Neked elég, ha valamennyire működik, vagy nyomtatni is akarsz? Ha a cat file /dev/lpt0 nem jön ki a nyomtatón, akkor addig varázsolj, amíg kijön. Ez a titka. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Ubuntu 13.10 Parallel Printing
2014-01-25 10:52 keltezéssel, kovizs...@gmail.com írta: 2014-01-25 10:14 keltezéssel, Pápai Balázs írta: 2014-01-25 06:06 keltezéssel, kovizs...@gmail.com írta: 2014-01-24 08:07 keltezéssel, Pápai Balázs írta: 2014-01-23 21:04 keltezéssel, kovizs...@gmail.com írta: 2014-01-22 07:57 keltezéssel, Pápai Balázs írta: 2014-01-21 22:22 keltezéssel, kovizs...@gmail.com írta: Sziasztok, a problémám: Nem sikerül a nyomtató hozzáadása Canon BJC-240 és BJC-250 LPT. A hozzáadásnál megtalálja BJC-250, majd várakozás telepítésre forever... (Canon S200 USB csont nélkül) A felhasználók lp csoportban vannak. Semmilyen ezzel kapcsolatos hibára utaló bejegyzést nem találtam. Ami van: dpkg-query -l '*gutenprint*' ||/ Név Verzió +++-=-== ii cups-driver-gutenprint5.2.9-1ubuntu2 un foomatic-db-gutenprintnone ii gimp-gutenprint 5.2.9-1ubuntu2 ii gutenprint-doc5.2.9-1ubuntu2 ii gutenprint-locales5.2.9-1ubuntu2 un ijsgutenprint none un libgutenprint-dev none ii libgutenprint-doc 5.2.9-1ubuntu2 ii libgutenprint25.2.9-1ubuntu2 ii libgutenprintui2-15.2.9-1ubuntu2 ii printer-driver-gutenprint 5.2.9-1ubuntu2 lsmod | grep -E (lp|parp|ppdev) ppdev 17671 0 drm_kms_helper 52710 1 i915 lp 17759 0 drm 297056 3 i915,drm_kms_helper parport_pc 32701 1 parport 42299 3 lp,ppdev,parport_pc lpc_ich 21080 0 ll /dev/lp* crw-rw 1 root lp 6, 0 jan 19 07:32 /dev/lp0 ll /dev/parp* crw-rw 1 root lp 99, 0 jan 19 07:32 /dev/parport0 /usr/lib/cups/backend/parallel direct parallel:/dev/lp0 Canon BJC-250 Canon BJC-250 LPT #1 MFG:Canon;CMD:BJ,LQ,BJL,BJRaster,BSCC;MDL:BJC-250;CLS:PRINTER;DES:Canon BJC-250;VER:1.04;STA:10; dmesg | grep -E (lp|parp|ppdev|ACPI) [9.960818] ACPI Warning: 0x0428-0x042f SystemIO conflicts with Region \PMIO 1 (20130517/utaddress-251) [ 9.960825] ACPI: If an ACPI driver is available for this device, you should use it instead of the native driver [9.960828] ACPI Warning: 0x0530-0x053f SystemIO conflicts with Region \GPR2 1 (20130517/utaddress-251) [9.960830] ACPI Warning: 0x0530-0x053f SystemIO conflicts with Region \GPIO 2 (20130517/utaddress-251) [ 9.960832] ACPI: If an ACPI driver is available for this device, you should use it instead of the native driver [9.960833] ACPI Warning: 0x0500-0x052f SystemIO conflicts with Region \GPR2 1 (20130517/utaddress-251) [ 9.960835] ACPI Warning: 0x0500-0x052f SystemIO conflicts with Region \GPIO 2 (20130517/utaddress-251) [9.960836] ACPI: If an ACPI driver is available for this device, you should use it instead of the native driver [ 9.960837] lpc_ich: Resource conflict(s) found affecting gpio_ich [9.991387] parport_pc 00:08: reported by Plug and Play ACPI [9.991435] parport0: PC-style at 0x378, irq 5 [PCSPP,TRISTATE] [ 10.086415] parport0: Printer, Canon BJC-250 [ 10.103672] lp0: using parport0 (interrupt-driven). [ 10.212154] ppdev: user-space parallel port driver [ 10.508109] ACPI: Video Device [GFX0] (multi-head: yes rom: no post: no) Itt volt egy pár warning, de nem tudom, hogy köze van-e hozzá és hogyan lehet megoldani, google sem igazán segített ebben. Merre keressem tovább? A port működik? próbáltál valamit kicat-olni a portra direktben és az kijött a nyomtatóból? Próbáltam de vagy nem történt semmi, vagy várakozott a végtelenségig. Még ezt is próbáltam: A CUPS web felületén hozzáadtam a nyomtatót, de nem működött vele a nyomtatás, a sorban várakozott amit ki akartam nyomtatni valami 70%-környékén állt. A szerény véleményem az, ha a cat /etc/hosts /dev/lp0 nem nyomtatja ki a hosts fájlt, akkor kár a cups beállításait kutatnod, akkor a géped fizikailag nem látja a nyomtatót. Rossz lehet a port, a kábel, a nyomtató, stb. Ezt a lépést érdemes az elsők között megejteni, mert ki kell zárni a hardver hibáját valahogy.. Ez már meg volt másik gépen winxp tökéletesen megy. A fentiek szerint a jelenlegi gépnek is kommunikálnia kellett valahogy az LPT-n a nyomtatóval, vagy tévedek? Hogyan győződhetek meg a cat-on kívül? Pl két gép LPT-LPT kábel és valamilyen teszt progi? (elvileg van valahol ilyen kábelem) Ismer ilyet valaki? Miért nem jó neked a cat? Egy sokkal bonyolultabb megoldást keresel, amibe beleviszel még egy gépet és még több hibalehetőséget. De ez a te döntésed, azt csinálsz amit akarsz, akár egy multiméterrel is végigmérheted a kábeled, a te időd és
Re: Ubuntu 13.10 Parallel Printing
2014-01-25 16:24 keltezéssel, kovizs...@gmail.com írta: 2014-01-24 10:46 keltezéssel, BORBELY Zoltan írta: Sziasztok! On Fri, Jan 24, 2014 at 08:07:21AM +0100, Pápai Balázs wrote: A szerény véleményem az, ha a cat /etc/hosts /dev/lp0 nem nyomtatja ki a hosts fájlt, akkor kár a cups beállításait kutatnod, akkor a géped fizikailag nem látja a nyomtatót. Rossz lehet a port, a kábel, a nyomtató, stb. Ezt a lépést érdemes az elsők között megejteni, mert ki kell zárni a hardver hibáját valahogy.. Ha ez nem megy, akkor én megpróbálnám a párhuzamos portot interrupt mód helyett polling módban használni. Ha így már működik, akkor már tudod, hogy az interrupt módot célszerű felélesztened (ha csak ritkán nyomtatsz vele, akkor akár maradhat polling módban is). Üdv Bozo Köszi!! Sikerült polling módra váltanom, a cat-tal most már működik (remélhetőleg HW hiba kizárható), viszont a nyomtató hozzáadása változatlan: Felismeri a típust de nem adja hozzá az eszközt. Az IRQ mód felélesztéséhez nem feltétlenül ragaszkodom egyenlőre. Egyenlőre az is elég lehet, ha a felhasználó is tud nyomtatni mondjuk pdf-et is és nem csak txt-t. Egy érdekességet találtam még: A CUPS web felületén, ha megpróbálnám hozzáadni a nyomtatót, nem sorolja fel a parallel portot most már, így azon nem is tudok tovább menni. (az automatikus felismerés itt most sem és eddig sem ment) Belenézetem a /var/log/cups/error_log-ba, kifejezetten hibát nem találtam, sok egyebet igen. pl: Started backend /usr/lib/cups/backend/xyz de a parallel nem szerepel!!! Miért? pedig van ilyen és még olvas is : /usr/lib/cups/backend/parallel direct parallel:/dev/lp0 Canon BJC-250 Canon BJC-250 LPT #1 MFG:Canon;CMD:BJ,LQ,BJL,BJRaster,BSCC;MDL:BJC-250;CLS:PRINTER;DES:Canon BJC-250;VER:1.04;STA:10; Merre tovább?? Ez volt már? https://www.google.hu/#q=cups+parallel+port+printer _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Ubuntu 13.10 Parallel Printing
2014-01-23 21:04 keltezéssel, kovizs...@gmail.com írta: 2014-01-22 07:57 keltezéssel, Pápai Balázs írta: 2014-01-21 22:22 keltezéssel, kovizs...@gmail.com írta: Sziasztok, a problémám: Nem sikerül a nyomtató hozzáadása Canon BJC-240 és BJC-250 LPT. A hozzáadásnál megtalálja BJC-250, majd várakozás telepítésre forever... (Canon S200 USB csont nélkül) A felhasználók lp csoportban vannak. Semmilyen ezzel kapcsolatos hibára utaló bejegyzést nem találtam. Ami van: dpkg-query -l '*gutenprint*' ||/ Név Verzió +++-=-== ii cups-driver-gutenprint5.2.9-1ubuntu2 un foomatic-db-gutenprintnone ii gimp-gutenprint 5.2.9-1ubuntu2 ii gutenprint-doc5.2.9-1ubuntu2 ii gutenprint-locales5.2.9-1ubuntu2 un ijsgutenprint none un libgutenprint-dev none ii libgutenprint-doc 5.2.9-1ubuntu2 ii libgutenprint25.2.9-1ubuntu2 ii libgutenprintui2-15.2.9-1ubuntu2 ii printer-driver-gutenprint 5.2.9-1ubuntu2 lsmod | grep -E (lp|parp|ppdev) ppdev 17671 0 drm_kms_helper 52710 1 i915 lp 17759 0 drm 297056 3 i915,drm_kms_helper parport_pc 32701 1 parport42299 3 lp,ppdev,parport_pc lpc_ich 21080 0 ll /dev/lp* crw-rw 1 root lp 6, 0 jan 19 07:32 /dev/lp0 ll /dev/parp* crw-rw 1 root lp 99, 0 jan 19 07:32 /dev/parport0 /usr/lib/cups/backend/parallel direct parallel:/dev/lp0 Canon BJC-250 Canon BJC-250 LPT #1 MFG:Canon;CMD:BJ,LQ,BJL,BJRaster,BSCC;MDL:BJC-250;CLS:PRINTER;DES:Canon BJC-250;VER:1.04;STA:10; dmesg | grep -E (lp|parp|ppdev|ACPI) [9.960818] ACPI Warning: 0x0428-0x042f SystemIO conflicts with Region \PMIO 1 (20130517/utaddress-251) [ 9.960825] ACPI: If an ACPI driver is available for this device, you should use it instead of the native driver [9.960828] ACPI Warning: 0x0530-0x053f SystemIO conflicts with Region \GPR2 1 (20130517/utaddress-251) [9.960830] ACPI Warning: 0x0530-0x053f SystemIO conflicts with Region \GPIO 2 (20130517/utaddress-251) [9.960832] ACPI: If an ACPI driver is available for this device, you should use it instead of the native driver [9.960833] ACPI Warning: 0x0500-0x052f SystemIO conflicts with Region \GPR2 1 (20130517/utaddress-251) [9.960835] ACPI Warning: 0x0500-0x052f SystemIO conflicts with Region \GPIO 2 (20130517/utaddress-251) [9.960836] ACPI: If an ACPI driver is available for this device, you should use it instead of the native driver [9.960837] lpc_ich: Resource conflict(s) found affecting gpio_ich [9.991387] parport_pc 00:08: reported by Plug and Play ACPI [9.991435] parport0: PC-style at 0x378, irq 5 [PCSPP,TRISTATE] [ 10.086415] parport0: Printer, Canon BJC-250 [ 10.103672] lp0: using parport0 (interrupt-driven). [ 10.212154] ppdev: user-space parallel port driver [ 10.508109] ACPI: Video Device [GFX0] (multi-head: yes rom: no post: no) Itt volt egy pár warning, de nem tudom, hogy köze van-e hozzá és hogyan lehet megoldani, google sem igazán segített ebben. Merre keressem tovább? A port működik? próbáltál valamit kicat-olni a portra direktben és az kijött a nyomtatóból? Próbáltam de vagy nem történt semmi, vagy várakozott a végtelenségig. Még ezt is próbáltam: A CUPS web felületén hozzáadtam a nyomtatót, de nem működött vele a nyomtatás, a sorban várakozott amit ki akartam nyomtatni valami 70%-környékén állt. A szerény véleményem az, ha a cat /etc/hosts /dev/lp0 nem nyomtatja ki a hosts fájlt, akkor kár a cups beállításait kutatnod, akkor a géped fizikailag nem látja a nyomtatót. Rossz lehet a port, a kábel, a nyomtató, stb. Ezt a lépést érdemes az elsők között megejteni, mert ki kell zárni a hardver hibáját valahogy.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Wheezy, phpMyAdmin hiba
2014-01-21 11:05 keltezéssel, Kis János Tamás írta: Szládovics Péter p...@szladovics.hu írta (2014. január 21. 10:51): ... Bár jó lenne látni azt az index.php-t egyben, mert ott valami nagyon nem kerek - olyan, mintha php-ba ágyazott html-be ágyazott php lenne. El tudod küldeni privátba a fájlt? Az a php fájl jó :( Az van, hogy a php blokk végén html blokk van, ami jó, és ebben vannak kisebb php blokkok, ami szintén jó. Amit fentebb írtam, nem jó csak php alatt, de az pont egy html rész, így jónak kell lennie az eredetinek. Valamiért a php parser nem fut le jól, és a ott maradhat. A navigation.php amúgy ott van a helyén? Persze, hiszen ha direktben azt hívtam, a böngésző szépen mutatta is a tartalmát... gondolom az Apache a php-val nem tud mit kezdeni és kínjában megmutatja a forrást... mod_php apache modul fent van? (talán libmodphp5 vagy valami hasonló a neve) _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Ubuntu 13.10 Parallel Printing
2014-01-21 22:22 keltezéssel, kovizs...@gmail.com írta: Sziasztok, a problémám: Nem sikerül a nyomtató hozzáadása Canon BJC-240 és BJC-250 LPT. A hozzáadásnál megtalálja BJC-250, majd várakozás telepítésre forever... (Canon S200 USB csont nélkül) A felhasználók lp csoportban vannak. Semmilyen ezzel kapcsolatos hibára utaló bejegyzést nem találtam. Ami van: dpkg-query -l '*gutenprint*' ||/ Név Verzió +++-=-== ii cups-driver-gutenprint5.2.9-1ubuntu2 un foomatic-db-gutenprintnone ii gimp-gutenprint 5.2.9-1ubuntu2 ii gutenprint-doc5.2.9-1ubuntu2 ii gutenprint-locales5.2.9-1ubuntu2 un ijsgutenprint none un libgutenprint-dev none ii libgutenprint-doc 5.2.9-1ubuntu2 ii libgutenprint25.2.9-1ubuntu2 ii libgutenprintui2-15.2.9-1ubuntu2 ii printer-driver-gutenprint 5.2.9-1ubuntu2 lsmod | grep -E (lp|parp|ppdev) ppdev 17671 0 drm_kms_helper 52710 1 i915 lp 17759 0 drm 297056 3 i915,drm_kms_helper parport_pc 32701 1 parport42299 3 lp,ppdev,parport_pc lpc_ich21080 0 ll /dev/lp* crw-rw 1 root lp 6, 0 jan 19 07:32 /dev/lp0 ll /dev/parp* crw-rw 1 root lp 99, 0 jan 19 07:32 /dev/parport0 /usr/lib/cups/backend/parallel direct parallel:/dev/lp0 Canon BJC-250 Canon BJC-250 LPT #1 MFG:Canon;CMD:BJ,LQ,BJL,BJRaster,BSCC;MDL:BJC-250;CLS:PRINTER;DES:Canon BJC-250;VER:1.04;STA:10; dmesg | grep -E (lp|parp|ppdev|ACPI) [9.960818] ACPI Warning: 0x0428-0x042f SystemIO conflicts with Region \PMIO 1 (20130517/utaddress-251) [9.960825] ACPI: If an ACPI driver is available for this device, you should use it instead of the native driver [9.960828] ACPI Warning: 0x0530-0x053f SystemIO conflicts with Region \GPR2 1 (20130517/utaddress-251) [9.960830] ACPI Warning: 0x0530-0x053f SystemIO conflicts with Region \GPIO 2 (20130517/utaddress-251) [9.960832] ACPI: If an ACPI driver is available for this device, you should use it instead of the native driver [9.960833] ACPI Warning: 0x0500-0x052f SystemIO conflicts with Region \GPR2 1 (20130517/utaddress-251) [9.960835] ACPI Warning: 0x0500-0x052f SystemIO conflicts with Region \GPIO 2 (20130517/utaddress-251) [9.960836] ACPI: If an ACPI driver is available for this device, you should use it instead of the native driver [9.960837] lpc_ich: Resource conflict(s) found affecting gpio_ich [9.991387] parport_pc 00:08: reported by Plug and Play ACPI [9.991435] parport0: PC-style at 0x378, irq 5 [PCSPP,TRISTATE] [ 10.086415] parport0: Printer, Canon BJC-250 [ 10.103672] lp0: using parport0 (interrupt-driven). [ 10.212154] ppdev: user-space parallel port driver [ 10.508109] ACPI: Video Device [GFX0] (multi-head: yes rom: no post: no) Itt volt egy pár warning, de nem tudom, hogy köze van-e hozzá és hogyan lehet megoldani, google sem igazán segített ebben. Merre keressem tovább? A port működik? próbáltál valamit kicat-olni a portra direktben és az kijött a nyomtatóból? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: php állományok jogosultsága
2013-04-11 12:51 keltezéssel, Hofferek Attila írta: Jo de mast nem tudok elkepzelni, nem azt kutatom, h hogyan kene csinalniuk, hanem h miert kellhet a 755 Szeretném minden érintett figyelmét felhívni arra, hogy a listán a toppost kerülendő! Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: RaspberryPi USB
Hegedüs Ervin írta: Ehhez hozzá tudok szólni :) Ha csak kazánt akarsz kapcsolni időzítve vegyél egy olyan termosztátot ami rendelkezik optimum bekapcsolási funkcióval. Szerintem jóval olcsóbban jössz ki mint bármilyen építgetéssel... hát nem tudom, a jelenlegi két csak-időzítve-hőmérsékletre-kapcsolni tudo termosztát drágább volt mint maga az R-pi. Pedig ez tényleg a két legolcsobb cucc volt. Idézet egy használati útmutatóból: Mi az Optimum Start? Az Optimum Start opció egy olyan program, aminek segítségével a kívánt hőmérsékleti feltételek a megadott időben érhetőek el. Ez egy olyan a hatékony [...] lehet h én nyúltam mellé, de a legolcsóbb ilyen 40e-től indul. Hát lehet. Nekünk egy honeywell van, elvben az is tud hasonlót az általad említett ár kicsit több mint a feléért. Ez olcsóbb mint a RasberryPi, vagy bármilyen okoskodás ami nem is működik jól valsz, nem beszélve az időről amit ráfordítottál, az R-pi 12e volt postával együtt. A két hőérzékelő (kettő minimum kell) még nem tudom mennyi, de valszeg a közelében nem leszek a 40e-nek. Meg a táp, az interfészek, meg stb. Mire mindent összeszámolsz ott fogsz tartani nagyjából. Én is azért hagytam abba a sajátot, mert mire készen lett volna, addigra bejöttek ezek az olcsó cuccok és nem lehet versenyképesen megcsinálni, ráadásul egy csomó szívás is lesz vele. Szóval, ilyet csak a saját hobbid kedvéért csinálj, anyagilag biztosan rosszabbul jössz ki belőle.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: RaspberryPi USB
Kosa Attila írta: On Tue, Dec 04, 2012 at 02:03:58PM +0100, Lajber Zoltan wrote: jelado (pl eZ430). Mi legyen, csinaljuk embeded-linux listat, vagy maradjunk? :) En a maradasotokra szavazok. Egyreszt erdekesnek talalom a temat, masreszt vegre valami felpezsditi a listat :) Alternativa felhozasa siman belefer, de a fikazasbol lehetne kevesebb, es a mennyibe kerul az idod?-hoz hasonlo kerdeseket is el kellene felejteni - majd eldonti az, aki csinalni akarja, hogy mi eri meg neki. Adminként támogatnám Zsiga felvetését.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: RaspberryPi USB
Hegedüs Ervin írta: Hello, On Mon, Dec 03, 2012 at 11:14:38PM +0100, Salamon Attila wrote: [...] Összességében nagy csalódás az rpi. ez nem túl jó hír, azért remélem lesz cáfolata ennek a véleménynek, én a fűtés vezérlést bíztam volna rá, de most átgondolom mégegyszer :) Másnak esetleg, pro vagy kontra véleménye, tapasztalata? Szerintem fűtésvezérlésre szükségtelenül bonyolult.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: dhcp, még mindig...
Medovarszky Zoltan írta: On 2012.11.22., at 9:39, Medovarszky Zoltan l...@igor.hu wrote: flexxel Izé, flexszel. Leülhetek, egyes. Szeretném megkérni az összes érintettet, hogy a leveleinkben tartsuk szem előtt a szakmaiságot. A pusztán érzelemnyilvánítást, illetve egyéb hangulati elemek közlését a flame listán ejtsük meg, amennyiben ezt fontosnak gondoljuk. Köszönettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: SARG turkálás
Norbert Vastagh írta: Kepler Mihály kepler.mih...@gmail.com írta (2012. november 13. 16:25): Mit jelent az hogy kivenni? Hát azt, hogy benne van egy gép az elmúlt évi reportokban, ami nem kellene, hogy benne legyen ;-) Tehát utólag ki kellene venni belőle. Meglévő adatokból kiszedni? (/var/www/squid-reports/Daily/2033Aug44-xx.x.xx.x.x.x/192.168.1.xxx) Az OK, hogy a könyvtárakat letörlöm (letöröltem már) , de ettől még a listában látom az adott IP-t: ha rákattintok, akkor hibaüzenet jön persze, mert a link által hivatkozott könyvtár nem létezik, de ez így nem elég... Azt kellene elérni, hogy ne is legyen benne egyáltalán Az indexállományból (index.html) is szedjed ki az ip-re vonatkozó sorokat, vagy ha megvan a squid logja, szűrjed ki belőle az adott ip-re vonatkozó sorokat és futtassad le újra ezen a sarg-ot.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: SARG turkálás
Norbert Vastagh írta: Pápai Balázs sparhelt.fl...@gmail.com írta (2012. november 14. 9:07): Az indexállományból (index.html) is szedjed ki az ip-re vonatkozó sorokat, vagy ha megvan a squid logja, szűrjed ki belőle az adott ip-re vonatkozó sorokat és futtassad le újra ezen a sarg-ot.. Az a baj, hogy több, mint 3 év eredményéről van szó... A squid logok ennyi időre visszamenőleg már nincsenek meg ;-)) És olyan index fájl is baromi sok van, amiben szerepel az adott IP. Esetleg valami automatizált megoldás a html fájlok nyirbálására szóba jöhetne ;-)) De én nem vagyok programozó. Majd megmondom a srácnak, hogy ha tudja, oldja meg... Ő talán még benne is van ezekben a dolgokban valamennyire, nálam mindenesetre jobban. Csak azt hittem, van erre valami beépített lehetőség ;-) Ha meglennének a squid logok, akkor lenne egyszerű, de a html állományok is feldolgozhatók, lévén strukturált szövegek. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: raid mizeria
tusi írta: On Wed, 2012-08-15 at 11:14 +0200, Bán Miklós wrote: On Wed, 15 Aug 2012 09:07:09 +0200 Zs horz...@freemail.hu wrote: Mivel eddig senki nem vetette fel azt a szentségtörő gondolatot, hogy mi van akkor, ha az UUID megegyezett a két raid tömb esetén, én pont ezt fejtegettem pár levéllel feljebb és leírtam egy esetet, ahol ez pont ilyen jellegű hibát okozott. Érdekes lenne tudni, hogy ez volt-e esetleg, csak hogy valami használható tanulsága legyen az esetnek Miki Semmikeppen nem ez volt. Mint irtam, az eredetileg bent levo ket diszk fel volt particionalva sdb[a,b][1-6] reszre, es kulon-kulon volt raid1-ben osszerakva az azonos particiok: md0: sd[a,b]2, md1: sd[a,b]3 ... Ezeknek a raid-eknek per definito kulonbozo volt az UUID-je, leven korabban a gep mukodott. A betett diszkeken viszont csak egy particio volt, egy raid1, tehat ennek UUID-je semmikeppen nem egyezhetet a meglevo valamennyi UUID-vel (mivel azok kulonbozok voltak). Viszont az osszes raid-et hazavagta a muvelet... Legközelebb mielőtt ilyet csinálsz esetleg érdemes lenne megváltoztatni a vendéghdd-n a partíció típusát.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: raid mizeria
tusi írta: On Wed, 2012-08-15 at 11:35 +0200, Pápai Balázs wrote: tusi írta: On Wed, 2012-08-15 at 11:14 +0200, Bán Miklós wrote: On Wed, 15 Aug 2012 09:07:09 +0200 Zs horz...@freemail.hu wrote: Mivel eddig senki nem vetette fel azt a szentségtörő gondolatot, hogy mi van akkor, ha az UUID megegyezett a két raid tömb esetén, én pont ezt fejtegettem pár levéllel feljebb és leírtam egy esetet, ahol ez pont ilyen jellegű hibát okozott. Érdekes lenne tudni, hogy ez volt-e esetleg, csak hogy valami használható tanulsága legyen az esetnek Miki Semmikeppen nem ez volt. Mint irtam, az eredetileg bent levo ket diszk fel volt particionalva sdb[a,b][1-6] reszre, es kulon-kulon volt raid1-ben osszerakva az azonos particiok: md0: sd[a,b]2, md1: sd[a,b]3 ... Ezeknek a raid-eknek per definito kulonbozo volt az UUID-je, leven korabban a gep mukodott. A betett diszkeken viszont csak egy particio volt, egy raid1, tehat ennek UUID-je semmikeppen nem egyezhetet a meglevo valamennyi UUID-vel (mivel azok kulonbozok voltak). Viszont az osszes raid-et hazavagta a muvelet... Legközelebb mielőtt ilyet csinálsz esetleg érdemes lenne megváltoztatni a vendéghdd-n a partíció típusát.. Ezt sajnos nem ertem. Mire kellett volna megvaltoztatnom? Az eredeti cel a vendeg diszkek mentese lett volna (ami persze meg most is megmaradt feladatnak...) _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: raid mizeria
tusi írta: On Wed, 2012-08-15 at 11:35 +0200, Pápai Balázs wrote: tusi írta: On Wed, 2012-08-15 at 11:14 +0200, Bán Miklós wrote: On Wed, 15 Aug 2012 09:07:09 +0200 Zs horz...@freemail.hu wrote: Mivel eddig senki nem vetette fel azt a szentségtörő gondolatot, hogy mi van akkor, ha az UUID megegyezett a két raid tömb esetén, én pont ezt fejtegettem pár levéllel feljebb és leírtam egy esetet, ahol ez pont ilyen jellegű hibát okozott. Érdekes lenne tudni, hogy ez volt-e esetleg, csak hogy valami használható tanulsága legyen az esetnek Miki Semmikeppen nem ez volt. Mint irtam, az eredetileg bent levo ket diszk fel volt particionalva sdb[a,b][1-6] reszre, es kulon-kulon volt raid1-ben osszerakva az azonos particiok: md0: sd[a,b]2, md1: sd[a,b]3 ... Ezeknek a raid-eknek per definito kulonbozo volt az UUID-je, leven korabban a gep mukodott. A betett diszkeken viszont csak egy particio volt, egy raid1, tehat ennek UUID-je semmikeppen nem egyezhetet a meglevo valamennyi UUID-vel (mivel azok kulonbozok voltak). Viszont az osszes raid-et hazavagta a muvelet... Legközelebb mielőtt ilyet csinálsz esetleg érdemes lenne megváltoztatni a vendéghdd-n a partíció típusát.. Ezt sajnos nem ertem. Mire kellett volna megvaltoztatnom? Az eredeti cel a vendeg diszkek mentese lett volna (ami persze meg most is megmaradt feladatnak...) Csibra úr mondta neked ezen a szálon, hogyha átírod a raid partíció típusát fd-ről a fájlrendszer típusának megfelelőre, akkor fel tudod mountolni a fáljrendszert, ha az nem sérült. Ha igaz a feltételezés, akkor a gépedben az okozhatott problémát, hogy működő raid mellé tettél be egy olyan diszket amin szintén volt raid partíció és eddig ismeretlen okból összedőlt ettől a raided. Ha az áttétel előtt megváltoztatod a menteni kívánt diszken lévő raid partíciót másra, akkor lehet, hogy nem következik be ez az egész. De a probléma amúgy érdekes, ki kellene próbálnod, hogy tudod-e reprodukálni mégegyszer.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: Hibernálás
� írta: Sziasztok! Mit kell telepítenem és/vagy bekapcsolnom/beállítanom, hogy működjön a hibernálás? Fürtös Kedves Mindenki! Szeretném kérni minden érintettől, hogy a listára csak azután írjatok, miután tanulmányoztátok a lista illemtanát. Szeretném kérni azt is, hogy ha már megoldásokat vártok másoktól, akkor tiszteljetek meg bennünket a valódi nevetekkel és a megoldáshoz szükséges adatokkal. Üdvözlettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: phpvirtualbox
Norbert Vastagh írta: Sziasztok! Be kellene izzítanom a phpvirtualbox-ot egy ubuntu 12.04 szerveren. Tök egyszerűnek látszik, de nem az ;-) Azt mondja, hogy Invalid username or password De ennyire béna nem lehetek szerintem... Már többször változtattam jelszót, állítottam úgy, hogy 127.0.0.1-en, és úgy is, hogy a hálókártya IP címén figyeljen a vboxwebsrv, kézzel paramétereztem induláskor, de a logjában csak annyi van, hogy fut, látom is, hogy fut, netstat szerint is ott figyel a 18083-as porton. vbox a felhasználó, amivel az ügyeit intézni akarom, az ő nevében is fut a vboxwebsrv. Hiába keresek valami bővebb leírást, annyira egyszerű gondolom az egész, hogy eddig még mindenkinek működött ;-)) Mit és merre keresgéljek? Van valakinek ötlete? Szerintem a tcpdump első körben praktikus. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Voda modem SuSE alatt0
Szládovics Péter írta: 2012-07-03 22:35 keltezéssel, B. P. TBC írta: wrong ELF class: ELFCLASS32 Ez alapján az a gyanúm, hogy keverednek a 32 és 64 bites csomagjaid. De ez csak tipp. Esetleg ennek az üzenetnek is utána nézhetnél: exceptions.ImportError: No module named strcred _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Voda modem SuSE alatt0
B. P. TBC írta: Sziasztok! Már órák óta próbálok beállítani egy Vodafone Huawei mobil modemet OpenSuSE 11.2 alatt. (Megjegyzem, a NetworkManager segítségével Ubuntu alatt ez anno kb. 10 percet vett igénybe.) Hosszas keresgetés után rátaláltam, hogy talán fel kéne telepíteni a vodafone-mobile-connect-card-driver-for-linux csomagot. Elnézést a hosszas hibalistáért, de amikor megpróbálom elindítani, (konzolból természetesen) az alábbi fogad: Esetleg ez segít: http://m.hup.hu/shownode/node/57959 _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Trojan
Zana János írta: Kedves mindenki! Checking `lkm'... You have 1 process hidden for ps command chkproc: Warning: Possible LKM Trojan installed Újabb futtatás már nem jelzett ilyet. Az a gyanúm, hogy téves riasztás, a melyet az váltott ki, hogy tar.gz (backup) közben rendellenes kilépés történt (elfogyott a lemezterület). Okozhatja? Üdv, János Ha ezt a chkrootkit mondja, akkor ilyesmi már nálam is előfordult, de a risztás falsnak bizonyult. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: spamassassin és mysql
Laborczi Pál írta: Köszi, de mintha nem egészen értetted volna meg a kérdésem: A toppost-ot lehetőség szerint mellőzzed! A levélküldő is ugyanazzal az userrel futtatja a spamellenőrzést, ahogy te kézzel? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: txt filebol sorok kivalogatasa
János Korponai írta: Udvozlet Mindenkinek, Egy hosszu txt-filebol szeretnem minden negyedik sort kiszedni, hogy azokat dolgozzam fel a tovabbiakban. Hogyan lehet megoldani? Nem vagyok jartas ilyen temaban. Kedves János! Az awk-t és a kezdő listát javasolnám neked erre. De mondjuk én így csinálnám: cat file | awk '{if(NR%4==0) print $0}' Biztos van ennél elegánsabb megoldás is, de reggel van még. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: php kerdes
Bán Miklós írta: On Sat, 12 May 2012 17:02:39 +0200 (CEST) SZABO Zsolt sz...@mm.bme.hu wrote: On Sat, 12 May 2012, Krisztian VASAS wrote: On 2012-05-12 14:42, SZABO Zsolt wrote: Egy szovegben ($r) szeretnem a May-11 jellegu datumokat May-11 (Fri) formatumra cserelni, es ezt a $r = preg_replace(/(Max-[0-9]+)/,'\1 ('.date(D,strtotime('\1')).')',$r); paranccsal gondoltam megcsinalni,de nem mukodik (kulonbozo datumokhoz ugyanazt a napot dobja ki). Jol gondolom, hogy akkor igy nem lehet hasznalni a preg_replace-t? (vagy rosszul hasznalom?) 1. A nálam jobb fejlesztők majd kijavítanak, de tudtommal a May-11 nem valid datumforma: $ date -d May-11 '+%Y-%m-%d' date: invalid date `May-11' $ date -d 'May 11' '+%Y-%m-%d' 2012-05-11 2. A függvények sorrendje hibás. Ez nekem műxik: ?php $r = 'May-11'; $rr = date( 'M-d (D)', strtotime( preg_replace( /(May)-([0-9]+)/, '\2 \1', $r ) ) ); echo $r\n$rr\n; ? A May-11-gyel megbirkozik a strtotime, bar lehet, hogy valoban nem szabvanyos datumformatum(?). Viszont a csereberenek a kovetkezo sorra is mukodnie kellene: hdgdajgfah May-11 fhflhsldfkjh May-13 dgfjadsghfkj stb. Szoval az elobbi sort szeretnem erre cserelni: hdgdajgfah May-11 (Fri) fhflhsldfkjh May-13 (Sun) dgfjadsghfkj stb. emiatt gondoltam az eredeti fuggveny sorrendet... -- sZs Szia, a strtotime-nak ebben a formában kell az év, egyébként a függvény működik: $rr = date( 'M-d (D)', strtotime( preg_replace( /(\d{4})-(May)-([0-9]+)/, '\1 \3 \2', $r ) ) ); Miki Kedves Egybegyűltek! Fel szeretném hívni a figyelmeteket arra, hogy ez a linux (haladóbb) lista és szeretnélek benneteket megkérni arra, hogy a nem szigorúan a lista tematikájába vágó kérdéseket a linux határterületeiről (úgymint a php programozás, lótenyésztés, stb.) a linux-flame vagy php szakmai listán listán tegyétek fel! Bár tudom, hogy a jó úttörő ahol tud segít, de tartsuk meg a lista irányultságát! Azon kívül kérlek benneteket, hogy a listára írás szabályait fokozottan vegyétek figyelembe, úgyis mint az aláírás hossza illetve a másik aláírásának a visszaidézése, toppost, (ez most nem volt, de elő szokott fordulni!) egyebek. Köszönettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: letöltött repo használata (Ubuntu)
B. P. TBC írta: A minap a 12.04-es verziójú Ubuntuhoz a debmirrorr segítségével sikresen letöltöttem internetről a szoftverforrást. A kérdésem csak annyi: hol lehet beállítani, hogy ezt használja, és ne akarjon telepítéskor mindenáron a neten kotorászni? Erre gondoltál? http://www.debian.org/doc/manuals/repository-howto/repository-howto#using-a-repository _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: C osztály automatikus ellenőrzés
Kovács Attila írta: És persze nem script kiddie-knek való toolokkal :) Ezért javasoltam a nessust pl. Vagy más kereskedelmi terméket használnék, hogy ne én eresszem be a farkast :) Nincs itt semmi baj sem veled, sem az eredeti kérdezővel. (Mint kiderült a hozzászólásokból...) A script kiddie tool-okat önjáróan használókkal viszont van. Miattuk és nem miattatok kötözködünk. Kérlek benneteket, hogy eztán az eset szakmai részére koncentráljunk, bár talán legjobb lenne itt lezárni a kérdést. A további, nem szigorúan a lista tematikájába vágó megjegyzések, tanulságok, jogi értelmezések, stb. a flame listára menjenek! Köszönettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: C osztály automatikus ellenőrzés
Szilveszter Pinter írta: Amit írtál jogos, és jól működik pl. egy Bank esetnén, de sajnos sokkal nagyobb szigort a managementel sem fogadtatok el Amíg alá nem írják azt, hogy nem csinálnak a gépen rosszaságot és jogod van ellenőrizni ezt, addig necces bármilyen ellenőrzést csinálni távolról, a tudtuk nélkül. Hiába a főnökség kérése, ha valaki bíróság elé viszi az ügyet, a főnökség kiáll mögüled és egyedül maradsz a szarban. Erre gondolj elsősorban.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: elbújó Ethernet
Szládovics Péter írta: Availability features such as Hot Plug RAID Memory, Hot Plug Redundant Power Supplies, Hot Plug Redundant Fans, Hot Plug PCI-X and Hot Plug RAID hard drives keep environments up and users productive Ez már terelés. :) Nem erről beszéltem, csak lusta vagy olvasni. Uraim! Kérem a személyeskedés helyett szorítkozzunk a tények közlésére. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Evolution e-mail kliens hiba
Joó Martin írta: Soha nem használtam még a fent említett programot, de ma telepítettem, megadtam a szükséges adatokat, sikerült minden, a Kiszolgáló típusánál a szabványos maildir-es megoldást választottam, elérési útnak /home/linuxroot/-t választottam. Miután telepítettem, és elindítottam azzal szembesültem hogy MINDEN adatom elveszett a gépről. A Dokumentumok mappától a Letöltések-ig minden, kivéve a telepített programok, azokat egytől-egyig el tudom indítani. Asztal üres, Firefox előzmények üres. Megnéztem GParted-ben, 32 Gbyte a használt terület, ami körülbelül pont megegyezik az elveszett adataim méretével. Kérlek segítsetek, először is, hogy miért történt ez, másodszor pedig hol tudom megtalálni a dolgaim ? A válaszokat előre is köszönöm ! Üdv.: Dzsóó Megjegyzés: Az Evolution beállításainál semmi rosszat nem adtam meg, bérelt tárhely mellé kapott postafiók adatait másoltam ki mindenhova. Az Evolution már működik, úgy, hogy nem Maildir-t választottam, viszont a dokumentumaim nincsenek meg. Kicsit kusza ez így nekem. Többet elmondhatnál a rendszered beállításairól. linuxroot-nak hívják a bejelentkezett felhasználódat? Valami log nem keletkezett? A dokumentumaidat biztosan a mentésben találod meg. Mármint abban, amit rendszeresen készítesz a rendszeredről. Üdv. Balage _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Mi küldi a levelet?
Laborczi Pál írta: 2011-12-21 20:00 keltezéssel, Magosányi Árpád írta: On 12/21/2011 07:43 PM, Laborczi Pál wrote: A levél címzettje: ridethe...@gmail.com. És tartalmazza a felhasználó plain/text jelszavát. [] Az érdekes az, hogy ez a jelenség csak egy adott pillanattól kezdődött, tehát valamelyik frissítéssel kerülhetett bele. Én inkább exploitra tippelnék, mint frissítésre. Szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Mentsd le ami fontos és nem bináris, utána vegyél elő egy XXL-es gyalut. Mielőtt újratelepítenéd a rendszert, gyúrd ki magad egy kicsit securityből. Egész jó doksik vannak a neten. Kezdd talán az owasp-on. Nem értem ezt a választ. Egy újra telepítéssel mi változna? RPM csomagból ugyanúgy fölmenne ez a meghekkelt sshd. Nekem szerencsém volt, mert valójában nem sikerült a jelszóküldés. De aki az internetre közvetlenebb módon kapcsolódik, és így épít egy ssh szervert, annak a jelszavait már rég ellopták. És hiába változtatja meg, mert azt is rögtön elküldi a rendszer. És a felhasználóktól a rendszergazdáig senki nem tud az egészről. Nyilván nem a gyári bináris hekkelték meg, hanem a te gépeden lévőt. Ha feltelepítesz egy szűz rendszert, akkor megoldódnak a gondjaid. Ha megfelelően bezárod, akkor nem fog ilyen előfordulni a közeljövőben. És nem értem a listán csöndet. A nyílt forráskódot használó közösséget nyilvánvalóan aljas támadás érte. Valaki jelszavakat lopkod és semmi épkézláb reakció??? Pontosítsunk. Téged ért ilyen támadás. Megértem, hogy hangsúlyosnak érzed a problémádat de mindenkinek van saját élete. A listán önkéntesen és nem kötelező jelleggel történik a segítségnyújtás. Az önvédelem mellett számomra legalább olyan fontos, hogy értesíteni kéne: 1.) a Centos (RPM?) közösséget, mert lehetséges, hogy nem is sejtik a veszélyt; mert azonnali beavatkozás szükséges. 2.) az openssh fejlesztőit, mert nem tudják, hogy gyalázatos alak van közöttük. 3.) A jelszó lopás mindenhol, de nálunk biztosan törvénybe ütköző, tehát az elkövetőt el kéne kapni. Ez nyilván nem a mi feladatunk, de ha nem lépünk, nem is fog történni ez irányban semmi sem. Nosza! Vagy inkább ne álmodozzam? Azt szabad, de ne mástól várj olyat, amit magadnak kéne megtenned.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Mi küldi a levelet?
Laborczi Pál írta: 2011-12-19 16:32 keltezéssel, Attila Rajmund Nohl írta: for i in/usr/sbin/*; do strings $i | grep ridethefog echo $i; done Nincs találat. De nagyobb hiba, hogy a lesbeálló program elégtelen sebességgel működik. Ha a for ciklust sleep 1 nélkül futtatom, közel 100%-ra megterheli a CPU-t. Létezik 1 sec alatti késleltetés? Van c függvényben usleep, ahol mikrosec-es várakozási időt adhatsz meg. Írhatsz egy pici c programot erre, ha még nem lenne.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: USB-s WiFi - ARM linux
Kiss Gabor írta: Norbert Vastagh vasti...@gmail.com wrote: Napelemes táplálásnál ha jól tudom, fűteni szokták magát a napelemet is, Igen. A Nappal. :-) Nem okvetlenül. Érdemes a táblát is fűteni, mert ha ráesik a hó, akkor nem termeli az áramot. Ha fűtöd egy kicsit, akkor a ferdén álló napelemről le tud csúszni a hó, nem áll meg rajta és tud továbbra is áramot termelni. De ez offtopic.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: postfix, auth + IP tartomány
Norbert Vastagh írta: 2011/12/13 Szládovics Péter p...@szladovics.hu: master.cf-ben kell csak engedélyezned. Ha a TLS-en már tudsz authentikálni, akkor már semmi másra nem lesz szükséged. Az benne vagyon (IPSconfig 3 van a gépen, az gyúrt fel ilyeneket) A 25-ös porton megy tls-el, de a 465-ös porton nem figyel semmi, telnettel támadva is csak a nagy csend fogad :-( Ma más melóm van, éppen csak a leveleimre néztem rá ;-) , de holnap vagy azután elvileg tudom folytatni a beizzítását. Kerestem már doksikat, de azok alapján is mintha ennyinek elégnek kellene lenni: na de akkor miért nem figyel az smtps a 465-ös porton?! Ez esetleg? http://www.debian-administration.org/articles/604 _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: USB-s WiFi - ARM linux
BEREGNYEI Balazs írta: 3. (ez mar csak hab lenne a tortan): nem hatrany, ha valamennyire birja a fagypont alatti homersekletet! Kulteri dobozban lesz a hardver, amit ugyan telen senki nem fog hasznalni, de ha tavaszig nem lennenek offline-ok, az megiscsak jol jonne... Fűtsed a dobozt. Szoktak beletenni egy kisebb teljesítményű izzólámpát, az biztosít elég hőt ahhoz, hogy működhessen télen is, esetleg egy termosztáttal kapcsolva. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Squid kézi logelemzés - facebook
szistvan írta: Azt kellene egy nap logjából kivadászni, hogy az adott gépről mikor használták _aktívan_ a facebookot. Ezalatt a konkrét kattingatásokat értik. Márpedig a facebook a bejelentkezés után lecsukott böngésző mellett is forgalmaz. Első körben a facebook-ra vonatkozó sorokat kiszedtem, majd a forgalmazott adatmennyiség szerint nagyságrendbe raktam. Gondoltam, az aktivitás nagyobb forgalmat generál (persze így kimaradhat jópár dolog, de így is bőven elegendőnek találtam a sorok számát ;-) ). Viszont ezzel felmerült bennem az is, hogy egy új post megjelenésekor az is megjelenik (nem sokat facebookolok)? Mert, ha igen, akkor a post és a belé ágyazott kép is nagyobb mennyiségnek számít és így a fenti elgondolásom teljes mértékben hibás és használhatatlan. Tehát a kérdésem, hogy hogyan tudnám a squid access.log-ból kiszedni a facebook aktív használatát bizonyító sorokat? Emlékeim szerint a *_MISS sorok jelzik a logban a dróton lehúzott adatokat, ha erre utalt volna a kérdésed.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Squid kézi logelemzés - facebook
szistvan írta: On Thu, 01 Dec 2011 09:56:07 +0100, Pápai Balázs sparhelt.fl...@gmail.com wrote: Emlékeim szerint a *_MISS sorok jelzik a logban a dróton lehúzott adatokat, ha erre utalt volna a kérdésed.. Ez megvan (nagyjából ;-) ), de ez az aktív, kattingatás eredménye, vagy az oldal működéséből adódó letöltés? Logrészlet: = [21/Nov/2011:08:33:53 +0100] GET http://0-jv-w.channel.facebook.com/pull? HTTP/1.1 200 402 TCP_MISS:DIRECT [21/Nov/2011:08:34:33 +0100] GET http://0-jv-w.channel.facebook.com/pull? HTTP/1.1 200 402 TCP_MISS:DIRECT [21/Nov/2011:08:35:14 +0100] GET http://0-jv-w.channel.facebook.com/pull? HTTP/1.1 200 402 TCP_MISS:DIRECT [21/Nov/2011:08:35:33 +0100] POST http://www.facebook.com/ajax/chat/buddy_list.php? HTTP/1.1 200 1087TCP_MISS:DIRECT [21/Nov/2011:08:35:54 +0100] GET http://0-jv-w.channel.facebook.com/pull? HTTP/1.1 200 402 TCP_MISS:DIRECT [21/Nov/2011:08:36:35 +0100] GET http://0-jv-w.channel.facebook.com/pull? HTTP/1.1 200 402 TCP_MISS:DIRECT [21/Nov/2011:08:37:13 +0100] POST http://www.facebook.com/ajax/chat/buddy_list.php? HTTP/1.1 200 1087TCP_MISS:DIRECT [21/Nov/2011:08:37:15 +0100] GET http://0-jv-w.channel.facebook.com/pull? HTTP/1.1 200 402 TCP_MISS:DIRECT [21/Nov/2011:08:37:55 +0100] GET http://0-jv-w.channel.facebook.com/pull? HTTP/1.1 200 402 TCP_MISS:DIRECT Vajon ez aktív, vagy csak a háttérbe lecsukott böngészőben lévő oldal automata munkája? Én az elsőre tippelnék. Ezt nem tudom, ezt neked kellene kipróbálnod. Tartok tőle, hogy ez nem biztos, hogy egyszerű lesz, de meg lehet próbálni. De miért kell a kétféle forgalmat megkülönböztetned? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Tűzfal disztribúció
Szládovics Péter írta: Egy olyan kész kis tűzfal disztribúciót keresek, ami tudja a következőket: - van benne l7-filter - tud több WAN kapcsolatot kezelni, terhelést elosztani, port alapján forgalmat ide-oda terelni - elfut egy P3 600 gépen 512MB memóriában - jó, ha telepíthető egy 256MB-os CF kártyára / merevlemezre, hogy ne CD-ről kelljen futtatni - ha tudjon transzparens proxy lenni Ami eddig nálam képben van, az a Zeroshell. Gondolkodtam a saját linux telepítésen és konfiguráláson, de szerintem kár lenne az időt vesztegetni vele, amikor vannak kész megoldások erre a célra... Ismeri valaki? Ismer valaki valami mást, ami megfelelne a célomnak? ;-) Túl nagy sávszélesség nem lesz, 2 db. 4/0,5Mbit-es internet kapcsolat fog rámenni, és olyan 60-80 gép. Szia, Nem tudom, hogy minden célra megfelel-e, amit felsoroltál, de: Endian Firewall community verzió - endian.com pfSense - pfsense.com Előbbi Linux alapú, utóbbi FBSD. A proxy az előbbiben sokkal jobb kezelhetsz benne csoportokat, és MAC alapján is filterezhetsz. Vannak még mások is, de azokat nem ismerem. Smoothwall esetleg? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Squid kézi logelemzés - facebook
szistvan írta: Ezt nem tudom, ezt neked kellene kipróbálnod. Tartok tőle, hogy ez nem biztos, hogy egyszerű lesz, de meg lehet próbálni. De miért kell a kétféle forgalmat megkülönböztetned? Főnökség ;-) Nagyjából két csoport van, aki Internetet használhat és aki nem. Gondolom valamilyen munka nem lett elvégezve, de a facebook-ot meg kiszúrták, szóltak az illetőnek, hogy nem kellene (annyit). Most elérkezett a második alkalom és a log kell ahhoz, hogy az orra alá dörgöljék. Azt hiszem marad az eredeti elképzelés, a dolgon sokat nem változtat (10 nap 13.000 facebook logsor ugyanarról a géprő - 1 gép 1 ember). Ki lehetne sakkozni, hogy milyen mintát generál a facebook magától, és mit a felhasználó, de nem biztos, hogy megérné a dolgot csak azért, hogy valaki orra alá tartsák. Egyszerűbb az, hogy megmondják neki, amíg nincs meg a munka, nincs facebook sem előtérben, sem háttérben. Ennek a betartását legalább jól lehet ellenőrizni a logban. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Squid kézi logelemzés - facebook
Nemes Szabolcs írta: On Thu, 01 Dec 2011 11:24:28 +0100, Pápai Balázs wrote: Ki lehetne sakkozni, hogy milyen mintát generál a facebook magától, és mit a felhasználó, de nem biztos, hogy megérné a dolgot csak azért, hogy valaki orra alá tartsák. Egyszerűbb az, hogy megmondják neki, amíg nincs meg a munka, nincs facebook sem előtérben, sem háttérben. Ennek a betartását legalább jól lehet ellenőrizni a logban. Még sokkal egyszerűbb munkaidőben letiltani a fészbukot. Nem fognak panaszkodni. Persze, ha nem kell az a munkájukhoz.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: 2 wan
Norbert Vastagh írta: Igen, és elnézést kérek mindenkitől... Mostanában egy kicsit túl vicces kedvemben vagyok, ráadásul általában csak én nevetek a hülyeségeimen ;-) Nem állt szándékomban senkit megsérteni, főleg, hogy én csak ugatom a szakmának ezt a területét, és az itt felszólalt emberektől már számtalanszor kaptam segítséget mindenféle témában, gyakorlatilag ők (ti) tanítottatok meg arra, amit tudok - vagy tudni vélek ;-) Sajnos minden munkahely más: míg az első munkahelyemen nagy hangsúlyt fektettek a tanulásra (ott találkoztam először a linux rendszerrel, és ez 1995-ben volt ;-) , a mostani éppen az ellenkezője, a lehető leggyorsabban kell mindent megoldani, nincs idő totózásra. Elvileg támogatva van az alkalmankénti önképzésem, de csak úgy, hogy bevágnak mellém a biztonság kedvéért egy kupac javítani való gépet, hogy azért az is legyen meg... Úgyhogy sajnos kezdek tökéletesen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Bocs, tudom, ez nem személyes panaszfórum, de azért én is itt vagyok már nagyon sok éve, és a forgalom sem olyan már, mint volt régen: gondoltam, ennyit még elbír a lista. Mivel eddig a lista szépen szabályozgatta önmagát és a forgalom sincs túl nagy, így nem tartottam szükségesnek azt, hogy hatalmi szóval éljek, de jó lenne visszatérni a blogolásról a szakmai rész felé. Kérek mindenkit, hogy ezután akkor szóljon hozzá, ha a mondanivalóját egyeztetni tudja a lista szellemiségével. Üdvözlettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: postfix cc
szistvan írta: Hi! Postfix, userek LDAP-ban. A feladat, hogy 4-5 userhez érkező levelekről másolatot kellene küldeni a főnöknek is. Ugyan van always_bcc, de oda megy mind a 60 user levele és az nagyon sok, azt szeretné, ha a kereskedőkhöz érkező levelekről Ő is kapna egy másolatot. Merre, melyik opció fele keresgéljek? A procmail nem okosítható meg valahogy? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: SCSI gond
Gabor HALASZ írta: Gyakorlatilag működik, mert ír és vissza is sikerült olvasni azt amit kiírt, de napjában legalább egyszer ezt logolja a kernel. Mit érdemes megpróbálni a queue depth értékeként? Kisebbet a jelenleginel. tape-nel akar nulla is lehet. És hogy tudom ezt beállítani? Nem tudom, es nem is erdekel :) Evekkel ezelotti emlekeim szerint driverenkent es releasonkent random modon, kernelkonfig, bootparameter, moduleparameter, procfs, sysfs, vagy ha ez sem, akkor Mekka iranyaba hajladozas; de ahogyan neztem az internetet, ez azota sem valtozott. Szoval olvasgass kernelforrast, meg modinfo (ha van meg), meg a virtualis fs-eken is kellene nyoma legyen. Lehet, tobbre mesz azzal, ha vegiggondolod, milyen valtozasok voltak a gepben akkor, amikor eloszor jelentkezett az problema, ha voltak egyaltalan. Ha nem, akkor vergodik a tape (ez amugy is valoszinu, mert a 0x01 elviekben a command timeout). Köszi, majd nézelődöm a témában. A gépben nem voltak tudomásom szerint változások. Azóta kernel is frissült, de a probléma megmaradt. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: SCSI gond
Gabor HALASZ írta: On 7/11/2011 9:57 PM, Pápai Balázs wrote: Gyakorlatilag működik, mert ír és vissza is sikerült olvasni azt amit kiírt, de napjában legalább egyszer ezt logolja a kernel. Mit érdemes megpróbálni a queue depth értékeként? Kisebbet a jelenleginel. tape-nel akar nulla is lehet. És hogy tudom ezt beállítani? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
SCSI gond
Sziasztok! Segítene nekem valaki értelmezni az alábbiakat? (Van egy gép, van benne egy adaptec scsi kártya és azon egy szalagos egység lóg.) A kernel ilyesmit üzenget, de nem igazán tudtam kitalálni, hogy mi baja is van. A kártya döglik vagy esetleg az szalagos egység? Előre is köszi! A log: Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580015] st 0:0:0:0: [st0] Attempting to queue an ABORT message Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580046] CDB: 0x1b 0x0 0x0 0x0 0x2 0x0 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580100] scsi0: At time of recovery, card was not paused Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580128] Dump Card State Begins Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580130] scsi0: Dumping Card State while idle, at SEQADDR 0x7 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580174] Card was paused Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580196] ACCUM = 0xa4, SINDEX = 0x7, DINDEX = 0x21, ARG_2 = 0x0 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580221] HCNT = 0x0 SCBPTR = 0x0 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580241] SCSISIGI[0x0] ERROR[0x0] SCSIBUSL[0x0] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580277] LASTPHASE[0x1]:(P_BUSFREE) SCSISEQ[0x12]:(ENAUTOATNP|ENRSELI) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580315] SBLKCTL[0x2]:(SELWIDE) SCSIRATE[0x0] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580347] SEQCTL[0x10]:(FASTMODE) SEQ_FLAGS[0xc0]:(NO_CDB_SENT|NOT_IDENTIFIED) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580396] SSTAT0[0x5]:(DMADONE|SDONE) SSTAT1[0xa]:(PHASECHG|BUSFREE) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580435] SSTAT2[0x0] SSTAT3[0x0] SIMODE0[0x0] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580469] SIMODE1[0xa4]:(ENSCSIPERR|ENSCSIRST|ENSELTIMO) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580500] SXFRCTL0[0x80]:(DFON) DFCNTRL[0x0] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580531] DFSTATUS[0x2d]:(FIFOEMP|DFTHRESH|HDONE|FIFOQWDEMP) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580564] STACK: 0xcc 0x151 0x192 0x3 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580587] SCB count = 4 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580617] Kernel NEXTQSCB = 2 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580636] Card NEXTQSCB = 2 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580653] QINFIFO entries: Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580674] Waiting Queue entries: Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580695] Disconnected Queue entries: 0:3 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580721] QOUTFIFO entries: Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580741] Sequencer Free SCB List: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580808] Sequencer SCB Info: Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580816] 0 SCB_CONTROL[0x44]:(DISCONNECTED|DISCENB) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580861] SCB_SCSIID[0x7] SCB_LUN[0x0] SCB_TAG[0x3] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580882] 1 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580944] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580966] 2 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581028] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581049] 3 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581112] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581133] 4 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581195] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581216] 5 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581278] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581299] 6 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581362] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581383] 7 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581446] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581467] 8 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581530] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581552] 9 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581615] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581636] 10 SCB_CONTROL[0x0] SCB_SCSIID[0xff]:(TWIN_CHNLB|OID|TWIN_TID) Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.581700] SCB_LUN[0xff]:(SCB_XFERLEN_ODD|LID) SCB_TAG[0xff] Jul 11 12:28:07 listasrv kernel:
Re: SCSI gond
Gabor HALASZ írta: On 7/11/2011 4:12 PM, Pápai Balázs wrote: Sziasztok! Segítene nekem valaki értelmezni az alábbiakat? (Van egy gép, van benne egy adaptec scsi kártya és azon egy szalagos egység lóg.) A kernel ilyesmit üzenget, de nem igazán tudtam kitalálni, hogy mi baja is van. A kártya döglik vagy esetleg az szalagos egység? Előre is köszi! A log: Jul 11 12:28:07 listasrv kernel: [1628528.580015] st 0:0:0:0: [st0] Attempting to queue an ABORT message Bye, bye, tapedrive. Esetleg csak megkavarodott a tape, es egy reset utan osszeszedheti magat. Esetleg queue depth csokkentesevel is probalkozhatsz. Gyakorlatilag működik, mert ír és vissza is sikerült olvasni azt amit kiírt, de napjában legalább egyszer ezt logolja a kernel. Mit érdemes megpróbálni a queue depth értékeként? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: squuze dist-upgrade
Zana János írta: 2011-06-03 13:57 keltezéssel, Pápai Balázs írta: Zana János írta: Legnagyobb megdöbbenésemre a dist-upgrade program kicserélte a gép két drive-ját. A /dev/hdb új változatban /dev/sda lett Az fstab-ban most nem a hagyományos drájv-azonosítók állnak, hanem a winchesterek egyedi hexadecimális azonosítója, és a lilo.conf-ban. A blkid megmondja az eszközödhöz rendelt azonosítót. Megadta, de nem adott UUID-t a drájvra. Most a lilo-ban ez áll: boot = /dev/sda (Ez az fstab szerint /dev/sdb) Üdv, János A lilo-ban tudtommal van egy raid-extra-boot opció erre az esetre. Régebbi konfigokban ott fel voltak sorolva az eszközök valahogy így: raid-extra-boot=/dev/sda,dev/sdb Az újabb konfigokban meg így: boot=/dev/md0 raid-extra-boot=mbr-only _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: squuze dist-upgrade
dz Zana János írta: Pápai Balázs írta: A lilo-ban tudtommal van egy raid-extra-boot opció erre az esetre. Régebbi konfigokban ott fel voltak sorolva az eszközök valahogy így: raid-extra-boot=/dev/sda,dev/sdb Az újabb konfigokban meg így: boot=/dev/md0 raid-extra-boot=mbr-only CSakhogy ez most nem szerver, hanem a saját gépem, és nem építettem RAID-et. Két eltérő winchester van venne 80 és 250 Gbyte. És arajtuk levő dolgokat szeretném megőrizni. Akkor azt hiszem félreértettelek.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: squuze dist-upgrade
Zana János írta: Lenny rendszert frissítettem squeeze-re. Nem fogadtam el a grub-ot; meg akartam tartani a jól működő lilo-t. Legnagyobb megdöbbenésemre a dist-upgrade program kicserélte a gép két drive-ját. A /dev/hdb új változatban /dev/sda lett Az fstab-ban most nem a hagyományos drájv-azonosítók állnak, hanem a winchesterek egyedi hexadecimális azonosítója, és a lilo.conf-ban. A /dev/sda új változatban /dev/sdb lett (SATA). Az új kernel telepítése közben kiírta, hogy nem lehet a /dev/sda1-re tenni a boot szektort. mkinitramfs-kpkg lefut, de utána nem megy a reboot, hibajelzéssel leáll. Ilyenkor a linuxOLD verzióval tudom indítani a gépet; ekkor lilo, és utána már működik a reboot. Nincs kedvem szétszerelni a gépet ahhoz, hogy csak az igazi boot eszköz maradjon meg benne. Van-e erre szoft megoldás? Üdv, János A blkid megmondja az eszközödhöz rendelt azonosítót. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Debian Squeeze + sw. RAID1 + GRUB2
Hofferek Attila írta: 2011.06.02. 12:41 keltezéssel, Zsiros Tamás írta: Ott tartok, hogy a 2. lemezről indulva kapok egy grub shell-t, majd ls (hdx,x) parancs után azt mondja, hogy unknown filesystem. Nagyon nem lehet unknown, mivel a raid eszközök mindegyike active, tehát szinkronban vannak. A -mondjuk- hda-t kihúztad? Akkor nem lesz az eredetileg hdb-ből hda? Mintha nekem is rémlene valami ilyesmi szenvedés, amikor ezzel foglalkoztam, de csak homályosan emlékszem. Ha boot szektor csak az egyik diszken van, akkor hiába lesz a hdb-ből hda, akkor sem fog bebootolni. Lilo esetén erre volt a raid-extra-boot opció, sajnos grub esetén nem tudom. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: Postfix postconf - debian squeeze
Kérem, hogy a listán az érveket ütköztessétek és lehetőség szerint a személyeskedést kerüljétek! Mindenkinek lehet véleménye a másikról, de ezt vagy tartsátok meg magatoknak vagy magánlevélben, egymással egyeztessétek! Köszönettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: update-grub
Moczik Gabor írta: Üdv! Le lehet valahogyan tiltani debian alatt, egyszer és mindenkorra ezt az /etc/grub.d és update-grub című műsort? Szeretném inkább én karbantartani a grub konfigot, mert egyrészt szeretném ha az és úgy lenne a menüben amit én akarok, másrészt egy kicsit is komplexebb rendszernél úgysem jó amit csinál, és számtalanszor csak az a vége, hogy nem bootol a rendszer. Van valami elegáns mód, vagy cseréljem ki a scripteket (minden egyes frissítésnél...) az /etc/grub.d -ben? A chattr +i nem védi meg? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: modem reset
Szeretnék megkérni mindenkit, hogy lehetőség szerint a listára írás írott és íratlan szabályait tartsátok be! Gondolok itt a top posting mellőzésére, illetve a visszaidézett levélből a lista-footert töröljétek ki! Köszönettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: Flash plugin for Firefox
Kovács Attila írta: Nem ment el ez a levél egy hete :. 2011.02.18. 18:26 keltezéssel, Andras Bato írta: Szervusztok! Köszönöm szépen a jótanácsokat Pápai Balázsnak, Szládovics Péternek és Gábor Lénártnak! Idézném mit kérdeztél: A többi Linux listán senki nem tudta megválaszolni, hogy miért nem _tölthető_ le a Flash plugin a Firefoxhoz. http://esr.fsf.hu/smart-questions_hu.html Köszönöm mindenkinek a segítő hozzáállást, a kérdés érzelmi részével a flame listán foglalkozzunk tovább, ha még valaki ennek szükségét érzi. Köszönettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Flash plugin for Firefox
Andras Bato írta: Idézném mások hasonló problémáit: Flash Video Crashes Firefox All The Time My Firefox 3.0.5 is crashed often by a Flash video -- usually... It's a shame because Firefox is so much faster... There must be a fix. Firefox tech help keeps saying it is an Adobe problem. sad I’m frustrated 62 people have this question. Visit: http://getsatisfaction.com/mozilla/topics/flash_video_crashes_firefox_all_the_time Az általad beidézett probléma a válaszok dátumából következően legalább két éves és valószínűleg Windowson futtatott Firefox-on jelentkezett. A mai Linux rendszereken megoldott a flash telepítése vagy tárolóból, vagy az Adobe oldaláról letöltve. Kérlek, hogy próbáljuk meg a lista szakmaiságát annyiban fenntartani, hogy létező, Linuxot érintő problémáról írunk. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Flash plugin for Firefox
Bato, Andras írta: Szervusztok! A többi Linux listán senki nem tudta megválaszolni, hogy miért nem tölthető le a Flash plugin a Firefoxhoz. Nem ment ASUS X51 notebookon, az én desktop gépemen (hatéves összeállítás, Celeron 2,8 GHz, 1 GB DDR RAM, ATI Radeon 9200SE AGP 128 MB DRAM) semmilyen Linux disztrón. Eddig negatív eredménye van a notebookon az Ubuntu 10.1-gyel, a desktop gépemen az Ubuntu 10.1, a Mandriva 2010-2 és a Fedora 14 alatt. Egy régi feljegyzésem a Macromedia webhelyére vonatkozik, ahhonnan letölthető volt a Flash plugin. Most minden út az Adobe-hoz vezet. Talán csak pénzért lehet hozzájutni? Ingyenesen letölthető a : http://get.adobe.com/flashplayer/ oldalról. Mi itt a baj? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: spamassasin+dovecot+postfix konfiguralhato spam filter
Krisztian VASAS írta: On Feb/4/11 4:55 PM, Pápai Balázs wrote: Minden jo otlet vagy mas iranyvonal is erdekelne. Én írtam rá egyet magamnak a spamassassinhoz, ha ez érdekelne, akkor segíteni tudok benne. Ahhoz nem elég általános, hogy publikáljam, de magánban szívesen tapasztalatot cserélek bárkivel. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: ncftp timestamp
Szládovics Péter írta: 2010-12-14 09:49 keltezéssel, Feil Ferenc írta: Üdvözletem mindenkinek! Az lenne problémám, hogy ncftpvel, vagy yafc programmal töltök le a távoli gépről programokat. A probléma az, hogy a helyi gépemen az időbélyeget majd 9 órával eltolja valamiért. Ha alap ftp-programmal töltöm le akkor az az időbélyeg marad, amit a távoli gépen kapott. Mi az oka, mivel lehet kiküszöbölni a problémát? A helyi gép: UBUNTU 10.10 Válaszotokat megköszönöm! Távoli és a lokális gépen mi a date kimenete? Esetleg az időzóna beállítások? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: Munka
Magosányi Árpád írta: Kerestem a linux-business listát, de nem találtam. Emiatt remélem hogy ez nem túl off ide. Adott egy aix-re fordított apache modul 1.4-es apachehoz, binary only. Ehhez kellene egy olyan apache-ot fordítani, amelyik kerberos spnego authentikációra képes. Pénzért, lehetőleg cég nevében. A válaszokat magánba legyetek szívesek. Megkérném az érintetteket, hogy minden további részletet a kérésnek megfelelően magánlevélben tisztázzanak! Köszönettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: upgrade
Szentgyörgyi Péter Gergely írta: Futtatok egy programot egy operációs rendszer alatt működő virtuális gép szoftverrel. Ez egy hardver firmware-jét frissítő termék lenne, de a baj a következő: a hardver 'second hand' használtan lett vásárolva és a matrica embléma amin az eszköz típusa, márkája, adatai szerepelnének piszkos és kopott a használattól. Készítettem egy 'captured log'-ot amiből minden kiderül, hogy mire lenne szükség. Mindenféle legális crack-hack megoldás is érdekel vagy, hogy kihez forduljak... Köszönöm! =- captured log start -= Coruscant Central Computer Program (CCCP) Version 12.0 login: obkenobi Password: C:\ firmware.exe Firmware updater version 4.56 Connected device found. Please enter your lightsaber's serial number_ =- captured log end -= Ezt a levelet már a kezdőn is elküldted. Ott is rákérdeztek, de én is megteszem újra. Mit szeretnél? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: prezentacios live cd?
x írta: Én kerületi sztk-ban láttam ilyet uhu linux-al megoldva. Érdeklodj a XVI. kerületi sztk informatikai osztályán. ___ Ördögh András linux.levl...@gmail.comlinux@mlf.linux.rulez.org a következoket írta üzenetében news:aanlktimsnqk1_g6lhckrnu2glfdtdzwa-bbtbat1o...@mail.gmail.com... haliho, hallot e / talalkozott e valaki olyasmivel, hogy live cd-rol bebootolok egy kis linuxot, aminek az osszes feladata, hogy kepeket pakolgasson ki a monitorrra (reklam) gondolom kis raforditassal barmely livecd-el megoldhato, de hatha letezik vmi konkret, amit erre keszitettek, gondolom nem nekem jutott eszembe eloszor ez a dolog... hatha talalkozott mar ilyennel... Kedves Feleim! Ezúton kérek mindenkit, hogy legalább a keresztnevünkkel tiszteljük meg egymást, illetve a listás levelezés elemi szabályait tartsuk be, ha ez megoldható! Jelen levélben a 'top posting' és az aláírás hiánya az, ami nem illendő. Köszönettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: squid alternatíva
Kepler Mihály írta: Sziasztok! Létezik használható alternatívája a squidnek, amit tudnátok ajánlani? Ugyanúgy cashe és szűrési lehetőség lenne az elsődleges, plusz még illeszthető vírus kereső program. (nod, clamaw, kasp, stb.) Néztem a safesquid -et, de a free verzió már le van korlátozva 3 konkurens felhasználóra. ((Nagyon régen volt az, amikor nem volt lekorlátozva?)) Azt elmondod, hogy miért nem jó neked a squid? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Sávszélesség dinamikus korlátozás a több szegmensre
szistvan írta: Hi! A kezdőn nem kaptam választ, így megpróbálkozom itt is. A hálózatunk jelenleg 4 szegmensből áll (vlan). A kijárón egy debian lenny + squid csücsül. A 8Mb/s-es ADSL vonalunkat szeretném a következőek szerint dinamikusan szétosztani: vlan1 - 4Mb/s vlan2 - 2Mb/s vlan3 - 1Mb/s vlan4 - 1Mb/s A későbbiekben tervezünk hálózatbővítést, de jelenleg ezzel kell beérni. A kérdésem, hogy merre keresgéljek, mit olvasgassak, hogy a fenti korlátozások dinamikusan megvalósuljanak? (Tehát, ha vlan4-ben épp nincs senki/nem használja, akkor az Ő sávszélességét a többiek kapják meg.) 2-3 betűs mozaikszavak jutnak eszembe, de inkább megkérdezem a tapsztaltabbakat, hogy célirányosan tudjak haladni. Előre is köszönöm a segítséget! Ezt nézted már? http://www.lok.hu/egyeb/2007mentes/eloadasok/mato_peter_tc_eloadas.pdf _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: CentOS openvz ssh...
Laszlo Beres írta: 2010/8/12 Makó Gábor mak...@freestart.hu: A root-nak van home-ja. A logban semmi. Ezért nem értem. Lehet hogy tényleg bugos egy kicsit az openvz (pedig stabil kernel)? A kernelnek nincs sok koze ahhoz, amit latsz. En megemelnem a loglevelt, debuggal inditanam az sshd-t, -vvv opcioval a klienst, megneznem az /etc/hosts.{allow,deny} file-okat. Gondolom a root ssh meg van engedve.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: silicon image 3132
Papp Tamas írta: On Wed, Aug 11, 2010 at 03:59:13PM +0200, Gabor HALASZ wrote: Valoszinuleg kaptal egy sorozat selejtes lomot, amit kiloptak a selejtraktarbol es eladtak valami csempesznek, igy vegul kikotott egy hazai nagykerben, mint tutijo. Mint amikor anno Fehervaron gyartott az ibm hdd-t, es mindenhol lehetett kapni felaron uj hazai gyartasu ibm hdd-t, igaz, mind selejtes volt. Kulonbozo tipusokra is csinalja. Volt WD is es samsung vagy seagate is. Ketlem, hogy errol lenne szo. A vezérlőre kötött összes diszk badsectoros lett, vagy csak bizonyos portjaira dugottak? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: silicon image 3132
Papp Tamas írta: Tapkabelt viszont meg nem csereltunk.. De nem ertem, hogy tesz bad sectort egy hdd-re rossz tap? Lehet ilyet szoftveresen csinalni? Tehat megjeloli rossznak, de valojaban jo? Ez csak egy tipp: Nem ad egyenletes feszültséget, hanem mondjuk feszültségtüskéket tesz bele, amitől megvadul az elektronika. A tápok idővel el tudnak romlani mert mondjuk a benne lévő elektrolit kondenzátorok kiszáradnak és nem fognak a specifikációjuk szerint működni. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: runlevel
Gergely Tamás írta: Sziasztok! VPS szerveren ubuntu 10.04 minimal szerver telepítve. az intító szkriptek újraindításkor nem futnak le. (/etc/rc2.d/) init szerint : missing runlevel. Mit kell állítani, hogy runlevel 2 legyen és induljanak a szolgáltatások? Az /etc/inittab-ba #The default runlevel. id:2:initdefault: van? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: confirm 37cfc4a23ed292bb61b759ee99caa47da9e3f124
Vizipók írta: 2010. június 26. dátummal dr Zana János ezt írta: 2010.06.25. 17:29 keltezéssel, Mészáros Csaba írta: Listatagságod visszaállításához elég erre a levélre válaszolnod (a Subject: sort ne változtasd), vagy a következő címre ellátogatnod _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux Nem igazán értem, hogy ez mi, de lassan abba kellene hagyni! Akinek problémája van, legyen szíves forduljon hozzám.. Köszi! listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: USB-s 3g stick
Szládovics Péter írta: Ajánljatok nekem olyan USB-s 3g sticket, ami Ubi 10 alatt tökéletesen működik, és a T-estvér kínálatában kapható. Köszi előre is, Nem tudom mit tart a T-*, de a huawei E1752 nekem teljesen jól ment 8.04 alatt.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: mdadm raid10 szetesik
Kónya Zoltán (EVM) írta: [86349.425488] end_request: I/O error, dev sdc, sector 976767935 nem kizárható a kártya hiba sem, de én hdd-re gyanakszom persze fura, hogy egymás után kettőt is eldob raid-be tétel előtt mindig teszteld a hdd-t (pl. smartctl teljes ellenőrzés, badblock), ill. raidben is monitorozd a diskeket a smarttal helyedben neki esnék a diszkeket tesztelésének Érdemes lenne a kidobott diszket is megnézni máshol.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: kvm fizikai particio source-kent
Papp Tamás írta: Kosa Attila wrote, On 2010. 03. 23. 12:37: Alahuztam neked, hogy mit tevesztettel el. Kosz, mondjuk ezt nem vagom, hogyan sikerult osszehoznom. Ettol fuggetlenul nem megy meg mindig: /dev/vg/adfe-lenny1 * 633907007919535008+ 83 Linux $ losetup -o $[63*512] /dev/vg/adfe-lenny loop: can't get info on device /dev/vg/adfe-lenny: Inappropriate ioctl for device A lenny és a lenny1 gondolom nem lehet gond.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: shell eszet ide
Gabor HALASZ írta: Hogyan lehet egyszeruen megallapitani, hogy egy tetszoleges file hossza nulla vagy sem? Linuxon kellene, igy a test -s renonsz. Egy tipp find . -name file -size +0 - nem nulla find . -name file -size 0 - nulla _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: php5, libxls
Norbert Vastagh írta: Egy szerverre (debian lenny) kellene libxls a php-hez... De nem igazán találok. Hogyan kellene feltelepítenem? Forrásból fordítasz magadnak egyet? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: php5, libxls
Norbert Vastagh írta: Norbert Vastagh vasti...@gmail.com írta (2010. február 25. 12:04): Egy szerverre (debian lenny) kellene libxls a php-hez... De nem Naszóval: nekem nem kell, hanem a webfejlesztő kérte ;-)) Egy webáruházhoz kell nekik, az árak frissítéséhez ha jól tudom, de tök mindegy... A forrást letöltöttem, lefordítottam, ezzel nincs is gond: de hogyan lesz ebből php kiterjesztés? egy ls -lR a keletkezett könyvtárra: /usr/local/libxls/: összesen 0 drwxr-sr-x 2 root staff 72 febr 25 11.54 bin drwxr-sr-x 3 root staff 72 febr 25 11.54 include drwxr-sr-x 2 root staff 224 febr 25 11.54 lib /usr/local/libxls/bin: összesen 16 -rwxr-xr-x 1 root staff 14263 febr 25 11.54 xls2csv /usr/local/libxls/include: összesen 0 drwxr-sr-x 2 root staff 240 febr 25 11.54 libxls /usr/local/libxls/include/libxls: összesen 40 -rw-r--r-- 1 root staff 9362 febr 25 11.54 brdb.c.h -rw-r--r-- 1 root staff 1356 febr 25 11.54 brdb.h -rw-r--r-- 1 root staff 3502 febr 25 11.54 ole.h -rw-r--r-- 1 root staff 1510 febr 25 11.54 xls.h -rw-r--r-- 1 root staff 6008 febr 25 11.54 xlsstruct.h -rw-r--r-- 1 root staff 2801 febr 25 11.54 xlstool.h -rw-r--r-- 1 root staff 1246 febr 25 11.54 xlstypes.h /usr/local/libxls/lib: összesen 168 -rw-r--r-- 1 root staff 89670 febr 25 11.54 libxlsreader.a -rwxr-xr-x 1 root staff 835 febr 25 11.54 libxlsreader.la lrwxrwxrwx 1 root staff21 febr 25 11.54 libxlsreader.so - libxlsreader.so.0.2.0 lrwxrwxrwx 1 root staff21 febr 25 11.54 libxlsreader.so.0 - libxlsreader.so.0.2.0 -rwxr-xr-x 1 root staff 76972 febr 25 11.54 libxlsreader.so.0.2.0 Bocs, hogy hosszú és ronda ;-))) Gondolom, a phpinfo() kellene, hogy mutassa... De nem mutatja, gondlom, valamit még tennem kell: de a TOTO a forrásban üres, a REDME meg arról szól, hogy ez a libxls... Szerintem a futtathatót lefuttatja a system() php függvény alkalmazásával, az csinál neki az xls-ből csv-t, amit be tud olvasni az fgetcsv() függvénnyel. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Csak olvasható postafiókok
Norbert Vastagh írta: Merre induljak el? A csak olvasható pop3 / imap szerintem elég hülye ötlet, és nem is biztos, hogy megvalósítható: az archiválás jobb lenne talán. Exim4 van a szerveren. A pop3 esetén, ha a forrást megnézed és kikommentezed/kitörlöd belőle a DELE utasítást, fordíthatsz magadnak egy olyan pop3 démont amin nem lehet majd levelet törölni. Hogy mi értelme van, az kérdés, de ez is egy mód lehet. Balage _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: can't decode RPC message
Gabor HALASZ írta: Debian Lenny, nfs-kernel-server, a logban az alábbi üzenetek garmadáját találom újraindítás után: rpc.statd[1692]: recv_rply: can't decode RPC message! A kuglival nem sikerült értelmes magyarázatot találni erre, hogy mi ez, és mit lehet tenni, hogy ne legyen. Akkor is jelentkezik, ha az nfs-szervert nem használja éppen senki. Ugyerted nem csatlakozik ra vagy nem csinal semmit? A szerver magában fut, de nem csatlakozik senki sem hozzá és mégis jönnek a warningok. Ötleteket várnék, előre is köszönöm! Eltero uid-uidnumber/gid-gidnumber maping a kliensen/szerveren? Esetleg a /var/lib/nfs/statd/sm file (vagyaholvan) korrumpalodasa? Amugy meg allitsd le nyugodtan, sok dolga nincsen (ha a lockmanager nem kiabal erte), hacsak nem fagy a geped. Hályogkovács módjára a /etc/default/nfs-common-ba tett: NEED_STATD=no megoldotta.. De nem igazán látom át ezt a dolgot.. Azért köszi! _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Mentes
Hofferek Attila írta: ki mit hasznal fajlok, es mysql mentesere, havi egy teljes, majd 30 inkrementalis menteshez? Pontosabban az kene, hogy minden idopillanatban vissza tudjunk allni 3 (vagy 25), mondjuk max 30 nappal ezelotti allapotra. Amanda -t. Az adatbázis dumpol is egy jóízűt a cron-ból, és az amanda a dumpfile-t is menti. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: USB mizéria
Gabor HALASZ írta: Ez neha tapgond szokott lenni. A bedugott USB-s ketyere lemorzezza, hogy mennyi aram kell neki, amit a Linux rendesen ala is tesz. De ez neha nem eleg neki... Win alatt meg full power, ezert tunik ugy, hogy ott megy. (tipikus pelda a PS2 - USB atalakito egy _rendes_ billencsrol, pl. IBM. Sose mukodtek ezek nekem, nem is volt fontos mindaddig, amig ra nem kenyszerultem egy PS2-tlenitett szervernel...) Csibra urnak leszen igaza. Aramot nem lehet 'ala tenni', az usb (is) feszultseggeneratoros, (nagyjabol) allando 5V a feszultseg, igy aram maximum annyi fog folyni, amennyit a fogyasztok felvesznek. Az USB port atmegy aramgeneratoros uzemmodba es leszabalyoz, amint tobb az aramfelvetel, mint az eszkoz altal kert (ez fuggetlen a taptol). Minden szavad hulyeseg. Nem megy at aramgeneratorba, nem szabalyoz le csak lekapcsol, es az usb eszkozok nem kerhetnek tobb aramot, mint ammennyit a konfiguracios idoszakban igenyelnek (ami alatt 2mA-t fogyasztanak, nem 100mA-t). Szeretném kérni az érintetteket, hogy részben kerüljék a személyeskedést, részben a nem szigorúan vett linuxos témákat a megfelelő szakfórumokon vitassák meg. Az usb port áramfelvételét mondjuk az elek...@tesla.hu-n. Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Postfix kérdés
Sziasztok! Van egy postfixem ami mint smtp relayként működik. A transport táblában megadott feltételektől függően különféle irányban továbbít leveleket. Azt kellene megoldanom, hogy az egyik irányban legyen masquerade, a másikban viszont ne. Hogy lehet ezt elegánsan megoldani? Előre is köszi! Balage _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: postfix mail atiranyitas
Fried Zoltan írta: Sziasztok, Egy teszt rendszer kell beuzemelnem az eles mellet. A rendszer az allapotvatozasokrol email kuld. Termeszetesen a tesztnek is kell kuldenie leveleket, de nem az eredeti cimzettnek. A teszt rendszer adatbazisaba nem nyulhatok bele, hogy atirja a valo emailcimeket. Azt gondoltam ki, hogy a mailszerverben (postfix) ezt az atiranyitast megoldom. Tehat arra volna szuksegem, barmi legyen is a cimzett, mindig ugyanarra a emailcimre kezbesitse a levelet (amit en adok meg). A mailbox nem lokalis, hanem egy masik mailszervernek kell a leveleket kezbesitenie. Hogyan tudnam megoldani a fenti problemat postfix-el ? Ebben kernem a segitsegeteket. Lehet hogy nagyon trivialis, azert nem esik le a 20 filler:) Az always_bcc-re gondolsz? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: x terminal
Kiss Gabor írta: In article 4b16e5a5.7060...@gmail.com, Krisztian Kuti krisztian.k...@gmail.com writes: Megoldhato valahogy, hogy egy tavoli x terminalhoz kapcsolodva ha a kliens nyomtatni akar akkor a helyi parhuzamos portra nyomtasson? Egy szamlazo programot kellene hasznalni neki ami dosemuval mukodik. Arra gondoltam, hogy csak van valami modja annak hogy a szerver lp1 portja mondjuk a kliens lp0-ra mutasson. Bar van egy b tervem is, hogy a kliens gepre teszek egy cupsot es a szerveren hozzaadom a nyomtatot, de megerzesem szerint van ennek valami jobb megoldasa is. Ez egy kicsit zavaros. Próbáljuk újra, de úgy hogy a tisztázatlan jelentésû kliens és a szerver szavakat nem használjuk! (Ugyanis a valóságban az X terminál a szerver. :-) A gépen fut egy program, a B X terminálra dolgozik. Azt szeretném, hogy a B géphez kötött nyomtatón essen ki az output. Errõl van szó? Feltéve, hogy igen: az X nem nyújt nyomtatási szolgáltatást. Egyéb szoftverrel kell megoldanod. Pl. ahogy mondod: nyomtatószerver felkonfigurálása B-n. Annyival egészíteném ki, ha a szervered rdesktoppal éred esetleg el, az rdesktop kliens lehetőséget nyújt az lpt port átirányítására. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
DRBD8 és Heartbeat
Sziasztok! Eddig is használtam drbd0.7-et heartbeat-al, primary/secondary felállásban. A drbd8 lehetőséget ad a primary/primary beállításra. Aziránt szeretnék érdeklődni, hogy kinek milyen tapasztalata van az utóbbiban HA környezetben. Indokolt-e áttérni a primary/primary felállásra, vagy maradjak meg az eredeti heartbeat által kapcsolgatott primary/secondary megoldás mellett? Köszi! Balage _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: DRBD8 és Heartbeat
Hegedüs Ervin írta: hello, Eddig is használtam drbd0.7-et heartbeat-al, primary/secondary felállásban. A drbd8 lehetőséget ad a primary/primary beállításra. Aziránt szeretnék érdeklődni, hogy kinek milyen tapasztalata van az utóbbiban HA környezetben. Indokolt-e áttérni a primary/primary felállásra, vagy maradjak meg az eredeti heartbeat által kapcsolgatott primary/secondary megoldás mellett? imho gombhoz a kabátot: szükséged van a dual primary-re? Ezt szeretném megtudni. :-) Ha igen, akkor FS-t is kell választanod hozzá, cluster FS nélkül nem fogod tudni kihasználni, arra meg van más is (nemrég világosítottak fel a glusterfs előnyeiről). Ha a mostani felállás működik és nincs semmilyen hiányzó funkció, akkor szerintem hagyd inkább. Egyébként mire kell? Általános HA szerverkonfigurációra használnám. Levelezőszervernek, postgresql szervernek, stb. Azt szerettem volna megtudni, hogy érdemes-e kapcsolgatni továbbra is a drbd device-t a heartbeat-el, vagy használjam inkább a primary/primary beállítást és a heartbeat csak a szolgáltatásokat indítsa-e el? Jelentene ez az utóbbi valami előnyt? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: ext3 - elfogyó inode
Gábriel Ákos írta: On Tue, 2009-11-24 at 11:40 +0100, Zs wrote: Igen, kérlek sorold. Különös tekintettel arra a peremfeltétlere, hogy a ha egy file 15 helyen szerepel, de ez hely tekintetében egyetlen file, a másik 14 pedig hardlink, akkor őszintén érdekelne, hogy a tar, cpio, Ez ugyan nem a flame, mégis talán kicsit flame-es stílusban válaszolok, mert az eredeti levél is olyan, de ha kipróbáltad volna a tar-t mielőtt pofázol, akkor rájöttél volna, hogy pl. a tar jól kezeli a hardlinkeket. Én kipróbáltam. Szeretném kérni a kedves listatagságot, hogy maradjunk meg a szakmai lista szellemiségénél és a flame stílust hagyjuk meg a flame listára. Főleg, ha még a tudatában is vagyunk ennek.. Üdvüzlettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Soros port detekt?l?sa
Kiss Gabor írta: Hogy tudnám (egy shell scriptbõl, installáláskor) felismerni, hogy van-e soros portja a gépnek? Amire rá lehet dugni a programcsomag által opcionálisan vezérlendõ perifériát. A /proc/tty/driver/serial olvasása nem lehet megoldás? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: USB stick
Kiss Gabor írta: Most valahogy helyre kellene állítani a méretét. Az fdisk azt mondja, 126 cilinder helyett 1036-ot hazudik a nyavalyás. Érdekes, hogy a 2.6.30-as gép is olvasta a 8. gigabyte-ot, de az USB stick mégsem hasalt el. Ütöttük-vágtuk az MBR-t, mégsem változott semmi. Ez (és más) bizonyítja, hogy a kapacitás valami egyéb, nem normál I/O-val elérhetõ területen van. Bár tudnám, hova engedte bedugni a gazdája! De nem szakember, nem tudja reprodulkáni amit magyaráztak neki. Nyomozok tovább... Csak a jegyzõkönyv kedvéért: - Egy Windows 7-be dugták be, az vágta haza. - A Kingmaxtól letöltöttem egy helyreállítóprogramot, és az egyetlen árva kérdés nélkül gyári alaphelyzetbe hozta. (Persze vindózon.) Most, hogy van (talán) egy elrontott mentésed és egy jó állapotod, nincs kedved megnézni, hogy mit rontott el? Gondolom sokakat érdekelne. Illetve, hogy reprodukálható-e? Balage _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: VLAN + bond + virtualizacio
Gabor HALASZ írta: Nem erdekelnek a redhat marketingprojekjei, de sem a bridge, sem a wifi nem resze a kvmnek; amugy sem nagyon erdekel, hogy a idetlen kernelganyerek melyik napon mit szarnak el. Szeretném megkérni a feleket, hogy a nem szakmai jellegű vitát ne ezen a fórumon folytassák! _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: MSSQL távolról
Szabo Istvan írta: MSSQL szerverhez kellene hozzáférést biztosítanom linux tűzfalon keresztül. Eddig a 1433-as TCP portot illetve a 1434-es UDP-t forwardol be a megfelelő gépre - netről lelesve. Valamiért csak nem akar menni, valakinek ötlete? Igen, engedélyezve van a távoli kapcsolódás MSSQL-en. Nem tudsz valahonnan máshonnan kapcsolódni és tcpdump-olni a forgalmat? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: [Admin] Szavazás
Kiss Gabor írta: In article 4ad4b9f5.4080...@gmail.com, Pápai Balázs sparhelt.fl...@gmail.com writes: Ezalatt az idõ alatt 11 db spam érkezett és 1 db tesztlevél. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez nem teljesen felel meg a valóságnak. Az az 1 darab egyáltalán nem teszt volt. Sürgõs segítségre lett volna szükségem CIFS ügyben, de a moderálásnak hála fújhattam. Máshol kellett támogatást találnom, szerencsére sikerült. Nem kekeckedésként jegyzem csak meg, hogy korántsem biztos az, hogy választ kaptál volna a kérdésedre amúgy, így ezt a megállapításodat, hogy a moderálás miatt nem kaptál rá, nem tartom helyénvalónak. Mármint, hogy _idõben_? Ezt már sosem tudjuk meg. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy makacsul tesztnek titulálod (magánban is) az éles szócikkemet. Érdekelne, hogy milyen indíttatásból próbálod elbagatellizálni. Fejezzük be ezt a vitát, jó? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: [Admin] Szavazás
Kosa Attila írta: On Wed, Oct 14, 2009 at 07:14:41AM +, Kiss Gabor wrote: És nem is támogatnék egy ilyen megoldást, mert nem transzparens. Szöges ellentétben állna a news használati módjával. A csoportokba mindenféle regisztráció nélkül lehet írni. (Globálisan értem!) A hun.lists.mlf.linux miért lenne kivétel. Akkor szamodra milyen megoldas lenne elfogadhato? Egyszerubbnek, ido- es energiatakarekosabbnak tunik, ha elmondod, nem pedig egyesevel mondod a javaslatokra, hogy ez sem jo, az sem jo. A dolgok jelenlegi állása szerint kivettem a moderációt az mlf@ user alól. Gorgo módosította a scriptet, hogy az envelope-from helyére a valódi feladó kerüljön, így meg fog jelenni az adminisztrációs lapon, ahol az adott embert whitelistára tudom tenni, ha többször írna a listára. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Szavazás lezárása
Tisztelt Listatagok! A meghirdetett szavazást okafogyottság miatt a mai nappal lezárom. Az alábbi kompromisszumos megoldás született, amivel a káposzta is jóllakik és a kecske is megmarad: Az m...@-user moderációját megszüntettem. Gorgo módosította a scriptet ami a leveleket pakolja át, hogy a levelek a tényleges küldő címével kerüljenek át a listára, ahol engedélyezhetem és whitelistára tehetem azokat, akik rendszeres, newson keresztüli küldői a listának. Ez nekem vállalható töbletmunkát jelent, de mindenkinek jobb lesz így talán. Üdvözlettel: Pápai Balázs _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Szavazás
Kedves Listatagok! Kb egy hete vált moderálttá a lista a news-ból érkező üzenetekkel szemben. Ez a hét adhatott tapasztalatokat mindenkinek, hogy ettől lett-e valami jobb, vagy rosszabb spamügyben. Mivel kaptam ellenvéleményt is ezért szavazásra bocsájtom a kérdést és kérem minden érdekelt véleményét az ügyben. 1. Maradjon a lista news-irányból továbbra is moderált. Ezen esetben én vállalom, hogy napjában legalább egyszer továbbítom a listára érkező valódi leveleket. 2. Álljon vissza az eredeti állapot. Jó lenne, ha esetleg érveket, tapasztalatokat is írnátok. A szavazást péntekig tartom nyitva, érdektelenség esetén a 2. változatot fogom választani. Üdvözlettel: Pápai Balázs listaadmin _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: [Admin] Szavazás
Gabóca írta: Kedves Listatagok! Kb egy hete vált moderálttá a lista a news-ból érkező üzenetekkel szemben. Én az admin jóvoltából nem kaptam mostanság spam levélkéket a listára. Igaz nem is tudom, hogy mennyi kéretlen üzenet jött a news-ból ami törölve lett. A moderált news-ra szavazok, megköszönve az admin munkáját. Csatlakozom az előttem szólóhoz. Esetleg infó arról, hogy mennyi news lett kitiltva? Hozzáfűznivaló a helyzethez: Ezalatt az idő alatt 11 db spam érkezett és 1 db tesztlevél. Ez azt jelentené, hogy a moderálás hatásos, de - túl rövid volt a tesztüzem, hogy hosszútávú következtetéseket lehessen levonni. - a news üzemeltetője jelezte, hogy ez a megoldás nem jó, és ha marad, akkor kiveszi a csoportot a news-ból. (A megoldással az a baja, hogy figyelmeztető levelek mennek vissza a csoportba a lista moderáltságáról illetve, mivel a news-lista kapcsolat egy virtuális felhasználón keresztül lett megoldva, bárki törölheti a moderálásra várakozó üzeneteket webről.) Tehát az igazsághoz hozzátartozik az, ha marad a moderált a news-lista kapcsolat, akkor ki fogunk kerülni a news-ból. Kérdés az, hogy megér-e ennyit a dolog így, vagy marad a spam és az egyéni spamszűrés? Kérlek ennek a fényében döntsetek! Üdvözlettel: Pápai Balázs _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
[Admin] Re: Belso fereg elcsipese.....
Andras HORVATH írta: Szládovics Péter p...@szladovics.hu wrote: Ha blacklistről jön, akkor potencionálisan spam. Ha nem tartja be az RFC-ket (reverse rekord szabályai, stb), akkor potencionálisan spam. Ha dinamikus IP-ről küld levelet, akkor potencionálisn spam. Tehát egyet sem. :) ...aztan majd ha a vezerigazgato ekevassal tamad anusziranyba, mert nem kapott meg valamit, akkor spam :) Kérem, hogy a kellő komolyságot tartsuk meg ebben a fórumban! A témát fel lehet vetni a flame-en és ott kellene folytatni ezt az irányt. Pápai Balázs _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Belso fereg elcsipese.....
Szilveszter Pinter írta: Sajnos vegigfutott nehany Windows-os kollega gepen egy nem vart csunya fereg, aminek eredmenye fekete listara kerulesunk volt. Termeszetesen utolag megtalaltam a bunost es a habat javitottam, viszont meglehetosen kenyelmetlen volt a fekete lista a levelezes szempontjabol.. A kerdesem a kovetkezo lenne. Van-e valamilyen szerverre /atjaro/ telepitheto alakalmazas, vagy esetleg tuzfal szabaly, aminek a segitsegevel azonnal es automatikusan felefedezhetem es letilthatom illetve riaszthatom a belso fertozott gepet /DMZ/. Termeszetesen a szerver linux, es minden kliens a kozponti atjaron keresztul kommunikal a kulvilaggal Az otleteket, linkeket, megoldasi lehetosegeket elore is koszi. Szilvo PS:Meg nem gogliztam, hatha valakinek van mar bejaratott, kiprobalt eljarasa erre a problemara.Ha nem marad a probalgatas. Szükséges hagynod, hogy a belső hálózatodból bárki üzemeltethessen smtp szervert? _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux
Re: Belso fereg elcsipese.....
Szládovics Péter írta: Egy jó tűzfal szabály minden bentről induló levelet redirectel a tűzfalon futó MTA-nak, ami elvégzi a vírus- és spamm szűrést. Ha Transzparens SMTP proxy? Minek? Kimenő levelekkel nem terhelném a spam/vírusszűrő rendszert. Pedig itt jó szolgálatot tett volna.. _ linux lista - linux@mlf.linux.rulez.org http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux