Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Gál Zoltán

On Jan 3, 2012, at 12:23 AM, Szalayné Tahy Zsuzsa wrote:

 A letölthető rendszerek az OH által szervezett (összes) emelt és (bizonyos)
 középszintű vizsgákon használhatók. Ez azért fontos, hogy a vizsgázó ki 
 tudja
 próbálni, milyen körülmények között fog vizsgázni.
 
 Szóval, ha én összeállítok egy bármilyen rendszert, amin olyan szoftverek 
 vannak, amelyekkel a feladatok megoldhatóak (értsd: LibreOffice, Kompozer, 
 Gimp, MySQL) és megoldom, hogy biztonságosan archiválni lehessen az előírt 
 időn belül a vizsgadolgozatok minden részét, akkor az használható minden 
 megadott listától függetlenül? Mert őszintén szólva eddig ezek szerint 
 kicsit szigorúbban vettük, mint kellett volna. :)
 De akkor jobb a helyzet. :)
 Persze nyilván olyan rendszert kell biztosítani, amit a vizsgázónak volt 
 lehetősége gyakorolni (ha nem a törvény szerint, hát mert így tisztességes).
 
 Azért azt ne feledd el, hogy ha valami mégsem úgy sül el, ahogy
 gondoltad és a diák reklamál, az jegyzőkönyvbe kerül, kritikus esetben
 pedig a diák 2 szóbelivel fejezi be az érettségit. Elvileg az igazgató
 felelőssége, de tuti, hogy a végén tiéd a balhé. Ne felejtsd el, hogy
 az OH adott esetben ki tudja próbáltatni a feladatokat az adott
 szoftvereken, te viszont nem.
 Nem tudom, volt-e olyan év, amikor ne jött volna elő ez a téma.
 Lehet vele próbálkozni, de csak úgy érdemes, hogy fent van a saját
 választás mellett egy hivatalos is. (A vizsgázó a gépen lévő összes
 szoftvert használhatja, akár játszhat is. Ha két Office van fent,
 akkor bármelyiket használhatja.)
Igen, én is pont ezen problémázom. Vagyis jó lenne valami hitelesítő lehetőség, 
amivel igazolni lehet, hogy a rendszer alkalmas az érettségire. Addig hiába nem 
vagyok köteles az OH által megadott szoftvereket használni, nagy a rizikó. 
Persze ha az ember pontosan tudja, mire lehet számítani, akkor össze tud 
állítani olyan rendszert, ami jó rá (a hivatalosan ajánlott szoftvereket is így 
állítják össze talán). Mindenesetre a mostani érettségin ez még úgysem játszik, 
mert arra már meghirdettük szeptemberben a szoftvereket (OpenOffice v. MSO2003 
+ winXP). A későbbiekben lesz kérdés mindez, amit viszont már most célszerű 
elkezdeni tervezni...
--
Gál Zoltán
sir...@gmail.com

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Gyurman Attila

Helló!

2012-01-02 22:59 keltezéssel, P.J. írta:

már hogy ne lehetne vitatkozni  :)

pl. euler 3d:
http://letoltes.prim.hu/program/59595/
nem csak a legújabb verzió van (ez épp pl. annyit tud, hogy
30 sec után indul csak el - ha regisztrálatlan - ennyi)
(mindezen kívül miért elképzelhetetlen, hogy valaki megvette a 
legújabbat, vagy
esetleg csak megkapta, más szoftverekkel együtt (legálisan) - de nem 
törődött vele,

hogy ki fizette ki ?)

És azt hogyan magyarázod meg a diákoknak, hogy 30sec-et kell várni a 
szoftver elindulása előtt?
Gyerekek azért kell várni, mert ez egy fizetős program demója, amire a 
sulinak nincs pénze, ezért várni kell 30mp-et?
Azért ez elég gázos így. Vagy legyen valami free (nem kell open 
source-nek lennie) vagy legyen megvéve.
A megkapta más szoftverekkel együtt is azt jelenti, hogy valaki (=az 
állam, vagy fenntartó, vagy akárki az adófizetők pénzéből) már kifizette.
Ez nem egyenlő az ingyenessel, mert a gyerek hazamegy, és otthon is 
használni akarja, ami már warez kategória...

Jigs@w Puzzle: trial...
- ez annal trial aki nem ismeri a printscreen-t...  :))
Soha nem használtam ezt a programot (egyrészt nem tanítok, másrészt a 
gépemen nincs win), de ha a gyártó honlapján az van fent, hogy download 
trial vagy purchase, akkor az a program nem ingyenes, ergó vagy fizetsz 
érte, vagy kipróbálhatod. Nem tudom mit értesz a prntscrn alatt, 
gondolom valami trükköt, amivel tovább lehet használni a trialt 
(mellesleg onnantól már illegálisan).

Imagine-re: az Ubuntu-t egy dél afrikai milliárdos kreáltatta
(a természetben nincs olyan hogy 'ingyen)

Na itt lehetne elkezdeni a vitatkozást, hogy akkor mit is jelent az open 
source. De én nem fogom, mert aki akarja az egyrészt már tudja, aki 
pedig nincs vele tisztában, az olvasson utána.

Nagyon nem egyenlő egy shareware program a free programmal és a free sem 
az open source-el.

A linux alatt rá lehet szoktatni arra a gyerekeket, hogy nem kell XY 
forrásból beszerezni az egyébként fizetős programokat, hanem meg lehet 
nekik tanítani, hogy sokmindenre létezik open source megoldás (ami hol 
kompromisszumokkal jár, hol pedig jobb mint a fizetős verzió), és akinek 
kedve és tudása van hozzá, az még a fejlesztésekbe is beszállhat, hogy 
jobbá tegye az adott sw-t.

Attesz
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: novell huedu program kivezetese

2012-01-03 bef zés Bálint István

Honnan az info? A huedu.hu -n ennek semmi nyoma...
Nem kacsa?
Bálint István

2012.01.02. 22:53 keltezéssel, Bakos Gabor írta:
Ma tudtam meg, hogy a tisztaszoftver Microsoft kivezetése március, 
viszont a Novell Huedu január vége!!!

Igaz itt a licencek örökösek, de frissítés februártól nincs!!!
Mindenki frissítsen, amíg lehet.
üdv bakosgab
ui. forrás: Novell

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Tsiztaszoftver kérdés

2012-01-03 bef zés Hoffman Péter
Üdv mindenkinek!

Bocsi ha már kitárgyaltátok, de a következő infót látom a tisztaszofver.hu-n

Tisztaszoftver program költségei nem lettek betervezve, így az érintett
oktatási intézmények 2012. március 1-ig használhatják jogszerűen a program
keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket.

ha ez igaz akkor nálunk csak az egész rendszer omlik össze.

Igaz kaptam olyan levelet is, (reklámlevél BTEL) hogy megszűnik a sulinet.

Tud ezekről valaki valamit?

Üdv Hofi

Re: Tsiztaszoftver kérdés

2012-01-03 bef zés Bálint István
Már Szenteste is erről leveleztünk  Nézd meg az archívumot! Amúgy a 
hír igaz.

Bálint István

2012.01.03. 9:26 keltezéssel, Hoffman Péter írta:

Üdv mindenkinek!

Bocsi ha már kitárgyaltátok, de a következő infót látom a 
tisztaszofver.hu-n

Tisztaszoftver program költségei nem lettek betervezve, így az 
érintett oktatási intézmények 2012. március 1-ig használhatják 
jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket.

ha ez igaz akkor nálunk csak az egész rendszer omlik össze.

Igaz kaptam olyan levelet is, (reklámlevél BTEL) hogy megszűnik a sulinet.

Tud ezekről valaki valamit?

Üdv Hofi

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: Tsiztaszoftver kérdés

2012-01-03 bef zés Hoffman Péter
Köszi!

Már olvasom.

Üdv Hofi

  _  

From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Bálint István
Sent: Tuesday, January 03, 2012 9:30 AM
To: Techinfo
Subject: Re: Tsiztaszoftver kérdés

Már Szenteste is erről leveleztünk  Nézd meg az archívumot! Amúgy a hír
igaz.
Bálint István

2012.01.03. 9:26 keltezéssel, Hoffman Péter írta: 

Üdv mindenkinek!

Bocsi ha már kitárgyaltátok, de a következő infót látom a tisztaszofver.hu-n

Tisztaszoftver program költségei nem lettek betervezve, így az érintett
oktatási intézmények 2012. március 1-ig használhatják jogszerűen a program
keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket.

ha ez igaz akkor nálunk csak az egész rendszer omlik össze.

Igaz kaptam olyan levelet is, (reklámlevél BTEL) hogy megszűnik a sulinet.

Tud ezekről valaki valamit?

Üdv Hofi

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Mon, Jan 02, 2012 at 04:13:37PM +0100, Fodor Zsolt wrote:
 Hát, az érettségi nem műszaki, nem gazdasági indok, nem nemzetközi 
 kötelezettség. Eszerint még akkor is tilos lesz beszerezni, ha véletlen 
 lenne rá pénz?

Légy nyugodt, hogy _nem_lesz_.

-- 
PTG
The pyramid is opening!
   Which one?
The one with the ever-widening hole in it!
-- The Firesign Theatre
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Sárközi Róbert
Így igaz! Ezzel szaporítjuk az univerzális dilettánsok számát, meg a 
veszélyes rendszereket. De hát ez egy ilyen ország, tombol az önbizalom! 
Aki olajat tud cserélni egy autóban már kiírja a kapura, hogy 
autószerelő. Aki meg tanított néhány évig, oktatási miniszternek megy, 
hisz megoldott néhány problémát.

Zoltán Vigh írta:

Szia,

Sajnos azzal nem értek egyet, hogy egy windows rendszergazda 
adminoljon egy linux szervert.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Péntek Bálint
Ha Hoffmanra gondolsz akkor olvass utána annak a pár évnek 
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hoffmann_Rózsa
Sok hülyeséget csinál, de ki nem... mellesleg ki látott már olyan törvény ami 
mindenkinek jó?

On Jan 3, 2012, at 9:58 AM, Sárközi Róbert wrote:

 Így igaz! Ezzel szaporítjuk az univerzális dilettánsok számát, meg a 
 veszélyes rendszereket. De hát ez egy ilyen ország, tombol az önbizalom! Aki 
 olajat tud cserélni egy autóban már kiírja a kapura, hogy autószerelő. Aki 
 meg tanított néhány évig, oktatási miniszternek megy, hisz megoldott néhány 
 problémát.
 
 Zoltán Vigh írta:
 Szia,
 
 Sajnos azzal nem értek egyet, hogy egy windows rendszergazda adminoljon egy 
 linux szervert.
 
 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Fodor Zsolt
On Tue, 03 Jan 2012 09:58:17 +0100, Sárközi Róbert wrote
 Így igaz! Ezzel szaporítjuk az univerzális dilettánsok számát, meg a 
 veszélyes rendszereket. De hát ez egy ilyen ország, tombol az 
 önbizalom! Aki olajat tud cserélni egy autóban már kiírja a kapura,
  hogy autószerelő. Aki meg tanított néhány évig, oktatási 
 miniszternek megy, hisz megoldott néhány problémát.

Rendszerszinten igazad van. Az egyének szintjén azonban sokakat vissza fog
tartani, hogy az állását veszíti el, ha azt mondja, ő ahhoz nem ért, nem tudja
megcsinálni. :( (Bár sokan eredeti képesítésük alapján oktatási államtitkárnak
alkalmasak lenne, de abból nincs túlzott kínálat a piacon.)

Üdv: Fodor Zsolt

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Sárközi Róbert

Soha nem az elvekkel, mindig a megvalósítással van a gond.

Ha előbbieket (meg amiket nem írtam le) betartom(!), bármilyen 
szoftverkörnyezetben lehet biztonságos rendszert építeni. Az más kérdés, 
hogy a váltás mennyi szenvedéssel, meg guglizással jár együtt. És az is 
nagy segítség, hogy manapság már a default beállítások is a biztonságra 
vannak kihegyezve. Kicsit eltértünk a tárgytól, nem? FG

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Mon, Jan 02, 2012 at 04:24:05PM +0100, P.J. wrote:
 majd az átállásra. „A fokozatosság elvét valljuk, nem szeretnénk a  
 németek hibáját elkövetni, ahol a nem megfelelő előkészítés vezetett  
 oda, hogy végül is vissza kellett állniuk a nyílt forrásról a régebbi  
 rendszerre” – fogalmazott.

Nyilván a németek nem adtak két és fél hónapot a minisztériumaiknak az
átálláshoz, ugye? Mi viszont igen fokozatosan csináljuk...

 a open/libre office egy követő termék - a Microsoft termékétől  
 fényévekre van lemaradva - hivatalos
 tesztek szerint a Microsoft megfelelő termékének 15%-át tudja csak  
 (persze a szomszéd pistike nyilván
 szintén tud ezen is középre igazítani, vagy nyomtatni - persze itt a  
 középszerűség kiharcolása a cél)

Én inkább azt mondanám, hogy az OpenOffice MÁS. A 15%-ot nagyon-nagyon
elfogult ember se gondolhatja komolyan, különösen nem, ha az általánosan
használt (gyakorisággal súlyozott) funkciókra gondolsz. Lehet, hogy van
pár olyan dolog, amit az OpenOffice nem tud és a MS igen, de hogy nem
15% vs. 100% az biztos.

Egyébként nem tudom, Te láttál-e már ilyet, mesélek egy sztorit, esküszüm,
hogy pontosan így történt minden.

Az unokaöcsémet vettem magamhoz néhány éve, mert az édesanyja nem tudott,
az édesapja nem akart róla gondoskodni. Az Önkormányzat gyámügyi osztályán
voltunk, az előadó negyvenes-ötvenes hölgy.

Be kellett adni egy nyilatkozatot arról, hogy családbafogadom a gyereket,
a hölgy előszedett egy másik hasonló témájú dokumentumot, és ahol feltűnt
neki, ott kijavította a neveket.

Volt néhány rész az űrlapon, ahová folyó szöveget kellett írni
(helyzetleírás), emiatt persze az oldalhatárok megváltoztak. A szóközökkel
középreigazított -2- jellegű oldalszámok persze így nem a lap aljára
kerültek, úgyhogy 30-szor lenyomta a Del bilentyűt (kitörölvén a rossz
helyen levő lapszámot és az azt helyre rakó szóközöket) és akkurátusan,
szóközökkel ugyancsak nagyjából középre (mondjuk vízszintesen olyan
30%-ig volt türelme a szóközöket nyomkodni) tolva beírta a jó helyre.

Persze később módosítottunk még a szövegen, így ezt el kellett játszani
még néhányszor, a három-négy oldalas dokumentum minden lapjánál.

Aztán kinyomtatta a szöveget. Kikerestük, hogy hol szerepelnek még az
előző ügyfél adatai, újabb javítások. Újabb nyomtatás.

Kezünkbe kaptuk a végleges, aláírandó példányokat, amikor az apa aláírás
után megfordította a papírt, és megkérdezte, hogy a hátoldalon mi a szöveg;
mire Gizike sikoltva kapta fejéhez a kezét, valami olyan szöveggel, hogy
,,Az a Kovács úr beadványa, amit már mióta keresünk!''.

Az egész sztoriból a ,,Kovács'' lehet, hogy nem Kovács, hanem Tóth vagy
Szabó, a többi színtiszta igazság.

Ne mondja nekem senki, hogy ehhez olyan nagy szükség lenne a Microsoft
Office állítólagos 85%-nyi plusz szolgáltatására.

Tudom, hogy vannak, akik értelmesen használják a szövegszerkesztőt még
a közigazgatásban is. Igen, lehetne egy üres dokumentumsablonja a néninek,
amit akár más is megcsinálhatna neki (lapszámozással, személyi adatokat
üresen hagyva), de nem hiszem, hogy az az általános. Ezzel szemben ezt az
,,előszedem a múlt havit, törlöm belőle az adatokat és hajrá'' dolgot
elég sok helyen láttam.

Mondj már öt dolgot abból a 85%-ból, ami annyira fontos, hogy nehéz meglenni
nélküle.

 (mellesleg ha már telepített vki pl. M. Office 2010-et - eleve a  
 telepítés elején eldöntheti, hogy
 az odf formátum alapértelmezett kezelői legyenek-e a programjai - vagy a  
 hagyományos
 M. offisszé

Mint ahogy emlékeim szerint az OpenOffice-t is  be lehet állítani úgy,
hogy a .doc fájlokat ő nyissa meg és az alapértelmezett mentési formátuma
.doc vagy .odt legyen. (De lehet, hogy tévedek.)

-- 
PTG
God shows his contempt for wealth by the kind of person he selects to
receive it.
-- Austin O'Malley
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Mon, Jan 02, 2012 at 05:38:36PM +0100, Péntek Bálint wrote:
 Néha elfondolkozok azon vajon lehetnek e itt de biztosan nincsenek fizetett 
 ms drukkerek. Mondjuk az valószínű hogy a Microsoft kikiabalja a ie hibáit...

Ugyan, amiről nem beszélünk, az nincs is. Csak azt nem értem, mi az a sok
cucc, amit a windowsos gépek orrba-szájba töltenek le, és miért írja ki
folyton a gép, hogy a letöltött frissítések telepítésre készen állnak. :)

-- 
PTG
Loni Anderson's hair should be LEGALIZED!!
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Kelemen Mihály

2012.01.02. 21:31 keltezéssel, Péntek Bálint írta:

Igazad van de ez mindenre igaz nem? Arra is amiről manapság folyik a vita...

Pont erről van szó. Emiatt sem reagáltam (egy-két kivételtől eltekintve) a 
megjegyzésekre.
Csak egy dolog, hogy rendszergazdai szempontból mi lesz. Jó lenne megkérdezni azokat a 
tanárokat, akiket egy ilyen változtatás leginkább érint. Jó lenne olvasni az oktv, a Nemes 
Tihamér versenyek szervezőinek véleményét a kérdésről. Jelenleg olybá tűnik, hogy van egy 
mindenkinél mindent jobban tudó elit, aki megmondja a többieknek a tutit. Lehet vele nem 
egyet érteni, de akkor is azt kell használni, amit ők mondanak. A jelmondat ismét az, hogy  
aki nincs velünk, az nincs(?!)
Nekem az a legnagyobb problémám ezzel az egésszel, hogy nem tekintik értéknek azt, amit az 
iskolákban szellemi tőkeként felhalmoztak az évek során. Már az is problémás, hogy olyan 
működőképes rendszereket egyszerűen ki akarnak/akarunk dobni, amiért korábban milliókat 
fizettünk ki. Véletlenül nem hűtlen kezelésről beszélgetünk ilyenkor? A jelen helyzetben én 
a kivárás álláspontjára fogok helyezkedni. Várjuk meg, hogy az ms és a kormány miben fog 
megállapodni. Lehet, hogy itt is a kormányzati stratégiáról van szó. Először kivont karddal 
nekirontani az ellenfélnek, aztán a mostaninál egy kedvezőbb megállapodást kicsikarni.

--
Üdvözlettel: Kelemen Mihály

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Mon, Jan 02, 2012 at 08:31:58PM +0100, Gál Zoltán wrote:
 
 On Jan 2, 2012, at 8:23 PM, Fodor Zsolt wrote:
 
  On Mon, 2 Jan 2012 20:14:36 +0100, Gál Zoltán wrote
  Furcsa módon az Ubuntu,
  aminek tényleg elég ijesztő a felülete, használható lenne 
  érettségin, de a sokkal barátságosabb Mint nincs a szoftverlistán, 
  pedig az Ubuntu-ra épül, annak hibáit kijavított változatnak tűnik.
  
  Az Ubuntu és a többi linux változat azért van a szoftverlistában, mert cég
  vagy egy közösség vállalkozott arra, hogy az érettségi feltételeinek 
  megfelelő
  rendszert rakjanak össze, amely alaptelepítésben egyből használható.
 Ez így van, én pusztán azt furcsállom, hogy az Ubuntunak jelentősen eltér a 
 win-hez szokott emberek által megszokottól a felülete, ami miatt sokan 
 bizalmatlanok vele szemben (tanár, diák egyaránt), miközben létezik 
 barátságosabb felület is, azt meg senki nem akarja hivatalosan felkészíteni a 
 mi érettséginkre (pedig lehetséges lenne). Nem a listával van a gond, hiszen 
 arra nyilván csak olyan szoftvernek szabad felkerülnie, ami bizonyítottan 
 alkalmas a feladatra.

Igazából azt hiszem, sokan nem értik, hogy mért nyomják ubiék ezt a unity-
dash-t vagy mit (egyébként legalábbis egyelőre lehet a belépéskor
választani ubuntu2D sessiont, ami a régi stílusú, az nekem is jobban bejön).

-- 
PTG
... or were you driving the PONTIAC that HONKED at me in MIAMI last Tuesday?
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Mon, Jan 02, 2012 at 08:54:16PM +0100, Gál Zoltán wrote:
  Ez így van, én pusztán azt furcsállom, hogy az Ubuntunak jelentősen 
  eltér a win-hez szokott emberek által megszokottól a felülete, ami 
  miatt sokan bizalmatlanok vele szemben (tanár, diák egyaránt), 
  miközben létezik barátságosabb felület is, azt meg senki nem akarja 
  hivatalosan felkészíteni a mi érettséginkre (pedig lehetséges lenne)
  
  Szerintem fordítva gondolkodsz.
  Abból éri meg ilyet csinálni, amelyet kellően sokan használnak. Nem a
  Windowssal akarnak versenyezni, hanem egy felhasználó igényt kielégíteni.
 Ez a része világos. Én csak azt nem szeretném, ha most a ló túloldalára esve 
 CSAK ubuntun lehetne érettségizni.
 Hogy rávilágítsak a problémámra, egy költői kérdés: Miért nem lehet olyat, 
 hogy x rendszergazda beüzemel egy Linux rendszert, amin fent vannak az 
 ajánlott szoftverek, és azt, még ha az adott disztro nem érettségire 
 eredetileg felkészített is, mondjuk egy OH ellenőrzés után lehet használni az 
 érettségin?

Tudtommal az a helyzet, hogy a középszintű érettségin olyan linuxot adsz a
diákoknak, amilyet akarsz, feltéve, hogy kihirdetted, hogy azt (is) lehet
választani, és hajlandó vagy ,,látatlanban'' vállalni a felelősséget, hogy
azokkal a szoftverekkel a gyereknek meg kell tudnia oldania (lehetséges
vele megoldani) az érettségi feladatokat.

-- 
PTG
I can't mate in captivity.
-- Gloria Steinem, on why she has never married.
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Mon, Jan 02, 2012 at 09:14:33PM +0100, Gál Zoltán wrote:
 Szóval, ha én összeállítok egy bármilyen rendszert, amin olyan szoftverek 
 vannak, amelyekkel a feladatok megoldhatóak (értsd: LibreOffice, Kompozer, 
 Gimp, MySQL) és megoldom, hogy biztonságosan archiválni lehessen az előírt 
 időn belül a vizsgadolgozatok minden részét, akkor az használható minden 
 megadott listától függetlenül? Mert őszintén szólva eddig ezek szerint kicsit 
 szigorúbban vettük, mint kellett volna. :)
 De akkor jobb a helyzet. :)

Igen, ennek utánaérdeklődhettél volna hamarabb is. :)

-- 
PTG
I'm always looking for a new idea that will be more productive than its cost.
-- David Rockefeller
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Péntek Bálint

On Jan 3, 2012, at 10:36 AM, Kelemen Mihály wrote:

 Csak egy dolog, hogy rendszergazdai szempontból mi lesz. Jó lenne megkérdezni 
 azokat a tanárokat, akiket egy ilyen változtatás leginkább érint. Jó lenne 
 olvasni az oktv, a Nemes Tihamér versenyek szervezőinek véleményét a 
 kérdésről. Jelenleg olybá tűnik, hogy van egy mindenkinél mindent jobban 
 tudó elit, aki megmondja a többieknek a tutit. Lehet vele nem egyet érteni, 
 de akkor is azt kell használni, amit ők mondanak. A jelmondat ismét az, hogy 
  aki nincs velünk, az nincs(?!)

Csak az a baj, hogy még mindig válság van és 1 milliárd még is csak 1 milliárd.
Rendszergazdai szempotból meg semmivel nem rosszabb sőt ... egy linux, nyílván 
az idulás a nehéz, de ez igaz volt arra is amikor pl winxp ről váltott valaki 
win7-re.
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Mon, Jan 02, 2012 at 10:54:32PM +0100, Zoltán Vigh wrote:
 Szia,

 Azért szerintem a biztonsági kérdés ennél fontosabb és sehol sem lehet  
 másodrangú, azért csak gondoljunk bele, ha netán mindennapi használatban  
 van mondjuk egy lokális e-napló és kompromittálják a szervert akkor  
 azért azzal elég nagy galibát lehet okozni.

Lokális e-naplót nyilván olyan telepít, aki ért hozzá. Azért az kicsit
nagyon más, mint egy fájlszerver a diákoknak.

-- 
PTG
If you don't drink it, someone else will.
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Sárközi Róbert

Igazad van!
Majd mond ezt a sebésznek, aki körülbelül jól műti a gyerekedet (nem 
demagógia, konkrétum), mond az önkormányzati ügyintézőnek akit frissen 
hozott az új polgármester és ötödször hív vissza mert nem ismeri az 
ügymenetet csak körülbelül, mond az autószerelőnek aki a hatodik 
alkatrészt cseréli a kocsidban (vajon mi lehet a hiba oka alapon), de 
még véletlenül se mond a miniszternek, pláne a főnökének. Hisz akkor 
magadat kellene bírálnod, Te választottad !

Sok hülyeséget csinál, de ki nem...
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Zoltán Vigh

Szia,

Ez csak egy példa volt, de egy fájlszerveren is vannak/lehetnek bizalmas 
adatok. ;)

Lokális e-naplót nyilván olyan telepít, aki ért hozzá. Azért az kicsit
nagyon más, mint egy fájlszerver a diákoknak.

--
Üdvözlettel,

Vigh Zoltán
Rendszermérnök
---
E-mail: vigh.zol...@webshark.hu
Website: www.webshark.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Nagy József
Sziasztok !

Olvasgatom itt a tread-et és egy valami nekem nagyon hiányzik az itt 
elhagzottakból. 
Ez pedeg az OpenSource azon lehetősége, hogy a programok fejlesztésében lehet 
segíteni is.
Még az MS-ért harcolók is beszálhatnak akár a magyarításba, akár a 
programozásba is.
Ha már kívánságok, elvárások fogalmazódtak meg, akkor rajta segítsetek ezeket 
megvalósítani. 
Lehetőség van rá az OpenSourceban vagy a hozzáértés és a szakértelem már 
nem akkora ??

NagyJo
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Gyurman Attila

Helló!

2012-01-03 10:36 keltezéssel, Kelemen Mihály írta:

Nekem az a legnagyobb problémám ezzel az egésszel, hogy nem tekintik 
értéknek azt, amit az iskolákban szellemi tőkeként felhalmoztak az 
évek során. Már az is problémás, hogy olyan működőképes rendszereket 
egyszerűen ki akarnak/akarunk dobni, amiért korábban milliókat 
fizettünk ki. Véletlenül nem hűtlen kezelésről beszélgetünk ilyenkor?

Az a baj, hogy nem korábban fizettünk rá ki milliókat, hanem 
folyamatosan. A tisztaszoftver és a hasonló céges MS licencek is arról 
szólnak, hogy nem elég egyszer megvenni a sw-t, folyamatosan kell 
fizetni érte. Míg otthonra elég ha megveszed az oprendszert, és az 
office-t egyszer, addig a céges konstrukciókban nem így van. Ha valaki 
így számolja ki, hogy eddig mennyi pénzt kapott az MS, és az hány gépen 
volt használva összesen (ezt nem is tudjuk biztosa, mert már eddig is 
voltak nem ms kliensek és szerverek), akkor lehetne kiszámolni, hogy 
gépenként mennyi pénz ment el erre... És az nem egy bigmac menü ára lesz.

Nekem volt szerencsém az MS-el 120 gépes office licencet kötni 5 évvel 
ezelőtt. a 120 gép-re évi 3M volt a licence díj akkor. Ez gépenként 25e/ÉV!!
Ha az ügyfél fogta volna magát, és vett volna 120db office prof-ot a 
sarki számtech boltban, olcsóbban jött volna ki 2 év után, igaz a 
megjelenő SP1-2-3...-ot nem kapta volna meg CD-n. De ha 5-6-7 évig él ez 
a szerződés, akkor lehet számolni, hogy megéri-e. Hány éve is megy a 
tisztaszoftver? És az elején a mostaninál is jóval többet fizettünk, 
plusz megvettük a frissítési alapot is...

Az MS nem hülye. Eddig örült, hogy kapott pénzt. Végre 1Mrd-al kevesebb 
van kiszórva az ablakon, az MS pedig kapcsolni fog, és tuti ki fog jönni 
olyan iskolai licence-el, ami mindenkinek jó lesz. Lehet hogy nem lesz 
ingyen (bár az lenne a normális), de eddig sem volt ingyen...

Attesz
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Sárközi Róbert
A programfejlesztés meditációs műfaj, a rg. pedig rohanós. Más (nem jobb 
vagy rosszabb) személyiséget kíván. Persze vannak kettős személyiségű 
emberek, de nem sokan!

Lehetőség van rá az OpenSourceban vagy a hozzáértés és a szakértelem 
már nem akkora ??

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés P.J.

pl. a program által elkészített képen egy vízjel/vonalkód van - mint 
'végtermék;

vagy a kész képet nem lehetne elmenteni, stb.
(ettől shareware/trial)(a fizetősben nincs vízjel pl.;
+ még pár funkció megjönne)

de nyilván - ha ezt a képet nem elmentve használod fel és nyomtatod ki,
hanem a mentés előtt nyomsz egy printscreen-t - ekkor
ugyanúgy meglesz a képed - tehát hiába lett volna shareware eredetileg
a program

a printscreen pedig nem tiltott gyümölcs - így a programot mégiscsak
teljes egészében tudja a delikvens használni

(egyébként a program csak egy gyerekeknek puzzle -készítő szoftver - nem 
a legfrek-

ventáltabb programnak tettem be a felsorolásba - hanem csak épp ez (is)
jutott eszembe)

Jigs@w Puzzle: trial...
- ez annal trial aki nem ismeri a printscreen-t...  :))
Soha nem használtam ezt a programot (egyrészt nem tanítok, másrészt a 
gépemen nincs win), de ha a gyártó honlapján az van fent, hogy 
download trial vagy purchase, akkor az a program nem ingyenes, ergó 
vagy fizetsz érte, vagy kipróbálhatod. Nem tudom mit értesz a prntscrn 
alatt, gondolom valami trükköt, amivel tovább lehet használni a trialt 
(mellesleg onnantól már illegálisan).

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Szilárd Blum
Ha már itt folytatjuk le azt a vitát, ami az Infromatika listára való
inkább, akkor én is hozzászólok.

Az Open/Libre Office fapadosabb, mint az Office2010, néha bugos is.

Ennek ellenére lenne annak értelme, hogy az legyen az érettségi
EGYETLEN platformja. Akkor igazságosak vagyunk, mert az minden
iskolának és diáknak elérhető.

Mivel nem alkalmazást, hanem szövegszerkesztést, táblázatkezelést
tanítunk, így nem okoz gondot a diáknak, ha a munkahelyen más van. Ha
meg igen, az régen baj, mert a 2003/2007-es MSOffice verzióváltással
sem tudott a diák megbírkózni. Szóval a mi feladatunk nem az, hogy
termelékenyek legyünk, hanem hogy a diákok képességeit fejlesszük.
Kétségtelenül hamarabb és kényelmesebben odaérek valahová egy automata
váltós Mercédesszel, de autóvezetés oktatásakor nem sietünk sehová :)
És a Lada-Mercédesz váltás könnyebb, mint a Mercédesz-Lada. Amúgy
biztos vagyok benne, hogy ha a Libre Office a hivatalos és kötelező és
egyetlen érettségi platform, akkor a MS ingyen is biztosítaná az MS
Office-t oktatási célra, saját, jól felfogott érdekében. És
természetesen tanítanánk azt is, mert nem egy alkalmazást tanítunk.

Kisebb cégeknél amúgy én azt tapasztalom, hogy elterjedten használt az
Open/Libre Office, mert ár/érték arányban verhetetlen.

Hogy mitől fapadosabb az OpenOffice? A teljesség igénye nélkül az
előző tanóra tapasztalatai alapján:

Környezet:
XPProf alatt OO,  ninite.com segítségével telepítve

Bug:
A nagyméretű .xlsx fájlt megnyitva a gépek kb. 30%-án csak egérel
lehet mozogni a táblázatban. Bezárva az OO-t, újra megnyitva már csak
egy gépen. Azon a gépen harmadszor is megnyitva már ott is jó.

De a belső függvényben már egyik gépen sem jó. Konkrétan a
=Darabteli(B5:B6550;Átlag( kezdetű képletet folytattam volna
B5-ből Ctrl-Alt lefelenyíl-lal, de nem mozog a kurzor. Másik
konfigokon megy, például az UbuntuÉrettségi LibreOfficé-ben. (Most is
ott vagyok, és már harmadszor száll el a Firefox, szerncsére csak ezt
az utolsó mondatot kellett újragépelnem)

fapadosság:
-Ha görgetni kell a nagyméretű táblázatot egérrel, az Office 2007-ben
sokkal gyorsabban a végére érek: OO-ban csak kevéssé lehet szabályozni
a görgetés sebességét az egér pozíciójával, ha lehet egyáltalán.

-Hol.Van függvénynél a harmadik paraméterre az MSOffice értelmes
lebegő súgót ad (0: Pontos egyezés, stb.) OO-ben fejből kell tudnom.

-Ha egy formázott cellában beállítom feltételes formázásnak a piros
karakterszínt, akkor a MSOffice a pillanatnyi állapontból indul. Az
OO-nál piros lesz ugyan a betű, de minden más formázás
alapértelmezettre áll vissza (igazítás pl.), nem lesz olyan, mint
volt.

stb. sajnos becsöngettek, így nem folytatom. Lényeg, hogy én tudnék
még olyan változtatásokat javasolni, amik fokoznák a felhasználói
élményt.

Üdv!: Szilárd
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: novell huedu program kivezetese

2012-01-03 bef zés Bakos Gábor

2012.01.03. 9:27 keltezéssel, Bálint István írta:

Honnan az info? A huedu.hu -n ennek semmi nyoma...
Nem kacsa?
Bálint István

Talán nem szedik le a fejem: Novell: H. Zsolt
üdv bakosgab

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Kelemen Mihály

2012.01.03. 10:46 keltezéssel, Péntek Bálint írta:

Csak az a baj, hogy még mindig válság van és 1 milliárd még is csak 1 milliárd.

Hallgatom a híreket. Hiába van válság, jutalmazásra bőven futja.

--
Üdvözlettel: Kelemen Mihály

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Mon, Jan 02, 2012 at 07:31:22PM +0100, Fodor Zsolt wrote:
 Ha kiírom az oktatási azonosítót, az bizonyos értelemben majdnem rosszabb,
 mint ha a nevet írom ki. Vagy nem?

Egyrészt rosszabb. Másrészt az ki a francot érdekel, mi értelme van annak?
(Gyerekek-szülők a sajátjukat se tudják általában, én se tudom az
enyémet.)

-- 
PTG
When we write programs that learn, it turns out we do and they don't.

2012-01-03 bef zés Gábor Petró
Viszont biztos, hogy adatvédelmileg elfogadható. Különben mi értelme
van bármilyen névsort csak úgy kitenni a netre?

2012/1/3 Pirity Tamas Gabor p...@apaczai.elte.hu:

Tisztelettel:
Petró Gábor
http://getpetro.fw.hu (Itt vannak a példák leírásai.)

Ha diákom, akkor ide írjon, legyen szíves:
uralko...@gmail.com

Re: Egy alternatíva... [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Mon, Jan 02, 2012 at 11:22:10PM +0100, Gábor Petró wrote:
 Ha a polgármesteri hivatalból vagy a kincstártól floppy-n csak
 windows-os környezetben feldolgozható dolog jön, az már szerintem
 szakmai indok.

... arra, hogy egy gépre vedd meg a windowst plusz office-t... ;)

-- 
PTG
Flirting is the gentle art of making a man feel pleased with himself.
-- Helen Rowland
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Péntek Bálint
Gondolom az is évi 1 milliárdba kerül. Plusz meg amennyi.

Péntek Bálint

On 2012.01.03., at 11:22, Kelemen Mihály kelem...@tagdebr.sulinet.hu wrote:

 2012.01.03. 10:46 keltezéssel, Péntek Bálint írta:
 Csak az a baj, hogy még mindig válság van és 1 milliárd még is csak 1 
 milliárd.
 Hallgatom a híreket. Hiába van válság, jutalmazásra bőven futja.
 
 -- 
 Üdvözlettel: Kelemen Mihály
 
 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content] [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Fodor Zsolt
On Tue, 3 Jan 2012 11:25:16 +0100, Gábor Petró wrote
 Viszont biztos, hogy adatvédelmileg elfogadható. Különben mi értelme
 van bármilyen névsort csak úgy kitenni a netre?

Ebben egyáltalán nem lennék biztos. Mármint, hogy adatvédelmileg elfogadható.

Meg kellene kérdezni az adatvédelmi biztost... izé... valamilyen biztost...

Üdv: Fodor Zsolt

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Imre Tóth
Ez nem ennek a listának a feladata.
Olvastál admin üzenetet??

Üdv, Imre

2012/1/3 Kelemen Mihály kelem...@tagdebr.sulinet.hu

 2012.01.03. 10:46 keltezéssel, Péntek Bálint írta:

 Csak az a baj, hogy még mindig válság van és 1 milliárd még is csak 1
 milliárd.

 Hallgatom a híreket. Hiába van válság, jutalmazásra bőven futja.

 --
 Üdvözlettel: Kelemen Mihály

 __**_
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: 
 http://lista.sulinet.hu/**mailman/listinfo/techinfohttp://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.**htmlhttp://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: 
 http://www.kozhaloportal.hu/**gyik/altalanos/http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

-- 
___
Tóth Imre
Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium,
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és
Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Hajdúnánás
Hungary
www.bocskai.net
blog.sulinet.hu/oktinf
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content] [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Gábor Petró
Idén már csak egy biztos van... S az nem zöldbiztos, nem adatvédelmi
biztos... általános biztos... Biztos?
Hiába, a központosítás mindig a szakértelmet helyezi előbbre!

2012/1/3 Fodor Zsolt fo...@gyakg.u-szeged.hu:
 On Tue, 3 Jan 2012 11:25:16 +0100, Gábor Petró wrote
 Viszont biztos, hogy adatvédelmileg elfogadható. Különben mi értelme
 van bármilyen névsort csak úgy kitenni a netre?

 Ebben egyáltalán nem lennék biztos. Mármint, hogy adatvédelmileg elfogadható.

 Meg kellene kérdezni az adatvédelmi biztost... izé... valamilyen biztost...

 Üdv: Fodor Zsolt

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

-- 
Tisztelettel:
Petró Gábor
http://getpetro.fw.hu (Itt vannak a példák leírásai.)

Ha diákom, akkor ide írjon, legyen szíves:
uralko...@gmail.com
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Egy alternatíva... [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Dorozsmai Károly
Nem jó példa mert semmi sem kötelez a használatára

2012/1/3 P.J. j.p...@vnet.hu

 a ketex pro utóda pl. off. 2010-zel megy csak

 - lám egy példa

-- 
Dorozsmai Károly

nem!

2012/1/3 Gábor Petró gabor.petro.1...@gmail.com

 Tavaly talán az Adafor frissítései még mindig legalább emulált a:
 meghajtót igényeltek.

-- 
Dorozsmai Károly
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: novell huedu program kivezetese

2012-01-03 bef zés Bálint István
Most hívtam fel a Huedut, a Csörsz utcában (Novell kft.). Ott nem tudtak 
róla, hogy megszűnne a Huedu.

Azt mondták, azért utánanéznek. De ha ők nem tudnak róla?!
Nekem nem mindegy, mert novelles szerverem van ősidők óta és most 
akartam kikísérletezgetni a SLED-et, mint munkaállomást. Nem fektetek 
bele energiát, ha tényleg megszűnik.

Bálint István

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Gyurman Attila

2012-01-03 11:07 keltezéssel, P.J. írta:

pl. a program által elkészített képen egy vízjel/vonalkód van - mint 
'végtermék;

vagy a kész képet nem lehetne elmenteni, stb.
(ettől shareware/trial)(a fizetősben nincs vízjel pl.;
+ még pár funkció megjönne)

de nyilván - ha ezt a képet nem elmentve használod fel és nyomtatod ki,
hanem a mentés előtt nyomsz egy printscreen-t - ekkor
ugyanúgy meglesz a képed - tehát hiába lett volna shareware eredetileg
a program

a printscreen pedig nem tiltott gyümölcs - így a programot mégiscsak
teljes egészében tudja a delikvens használni

(egyébként a program csak egy gyerekeknek puzzle -készítő szoftver - 
nem a legfrek-

ventáltabb programnak tettem be a felsorolásba - hanem csak épp ez (is)
jutott eszembe)

Helló!

Nem tudom, lehet hogy csak én gondolom rosszul az open source homályától 
elvakulva :-) , de én ha tanítanék, nem azt tanítanám, főleg nem 
gyerekeknek, hogy hogyan kell egy fizetős programot trükkökkel úgy 
használni, hogy ne kelljen érte fizetni.

Lehet hogy nem tud annyit, de a lényeget biztosan, és még magyarul sem 
tud, mert nem volt 1 magyar (lehet hogy most én megteszem) aki 
lefordítsa, de egy alternatíva, amit 10mp alatt találtam: 
http://kornelix.squarespace.com/picpuz/

Ja, és ez open-source. Ha nekem most megtetszik, és értenek hozzá, és 
rászánok egy kis időt, akkor hozzáfejlesztem az ötleteimet, és máris 
gazdagabb lett az open-source közösség egy újabb jól használható 
programmal. És ez senkinek nem került pénzbe...

Attesz
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Molnar Peter
Hello!
 Csak az a baj, hogy még mindig válság van és 
1 milliárd még is csak 1 milliárd.
Valojaban joval kevesebb.
A frissitesi alap megvasarlasaval az afa visszament a koltsegvetesbe.
evi 100e gep eseten (ami kb 5 evenkenti gepcseret jelentett)
evente 500 millio Ft visszament a koltsegvetesbe
Ezen felul a Microsoftnal alkalmazott emberek jarulekai, adoi, stb eves szinten 
biztosan rudnak 1-2 szazmilliora.
Tehat majdnem nullszaldos volt.
Most nem lesz afa bevetel, nem lesznek ado es jarulekbevetelek.

Tisztelettel:
Molnar Peter, http://www.petersoft.hu, Tel:36209149514
moln...@afg.hu, 
TKIKI Arpad Fejedelem Gimnazium, Gazdasagi es Informatikai Szakkozepiskola
http://www.afg.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Válas Péter
2012/1/3 Gábor Petró gabor.petro.1...@gmail.com

 Viszont biztos, hogy adatvédelmileg elfogadható. Különben mi értelme
 van bármilyen névsort csak úgy kitenni a netre?

Ne haragudj, de ez a (teleo)logika nemcsak a bíróságon nem állná meg a
helyét, de egy vitában sem... A jogszabályokat nem az határozza meg, hogy
mi személy szerint miben találunk értelmet. A törvény egyértelmű: személyes
adatot közzétenni vagy törvényi felhatalmazás alapján, vagy az érintett
személy hozzájárulásával szabad. Az, hogy egy diák az adott iskolába jár,
személyes adat. (Ami szélsőséges esetben veszélyes is lehet az érintett
számára, mert pl. könnyen megtudhatja valaki, hogy melyik iskola előtt kell
várni az illetőre.) A törvényi felhatalmazásokat eddig a közoktatási
törvény melléklete sorolta fel. most meg kell nézni az új köznevelési
törvényt, hogy már hatályba lépett-e, és mit mond erről; ha abban benne
van, hogy kiteheted, akkor kiteheted, ha nincs, akkor csak hozzájárulással.
Ehhez nem kell adatvédelmi biztosnak lenni, de meg lehet kérdezni az új
adatvédelmi hatóságot (AVH? :-)), és lehet velem fogadni az eredményre,
úgyis szükségem van egy köteg pénzre. :-)

Az oktatási azonosító talán még jobban védhető lehet, mivel az illetéktelen
személyek részére nem kapcsolható össze a természetes személlyel (de ebben
nem vagyok egészen biztos, mert nem ismerem a rendszer technikai hátterét).

VP
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: novell huedu program kivezetese

2012-01-03 bef zés Fodor Zsolt
On Tue, 03 Jan 2012 11:39:05 +0100, Bálint István wrote
 Most hívtam fel a Huedut, a Csörsz utcában (Novell kft.). Ott nem 
 tudtak róla, hogy megszűnne a Huedu. Azt mondták, azért utánanéznek. 
 De ha ők nem tudnak róla?! 

Van egy szerződés - határozott időre szól.
Tehát nem akkor kell tenni valamit, ha nem újítják meg, hanem akkor, ha meg
akarják újítani.

Üdv: Fodor Zsolt

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Péntek Bálint
Microsoft ne jótékonysági intézmény ha nem érné meg neki akkor nem lenne 
tisztaszoftver.
Most akkor 1 bigmac vagy ingyen van?

Péntek Bálint

On 2012.01.03., at 11:41, Molnar Peter moln...@afg.hu wrote:

 Hello!
 Csak az a baj, hogy még mindig válság van és 
 1 milliárd még is csak 1 milliárd.
 Valojaban joval kevesebb.
 A frissitesi alap megvasarlasaval az afa visszament a koltsegvetesbe.
 evi 100e gep eseten (ami kb 5 evenkenti gepcseret jelentett)
 evente 500 millio Ft visszament a koltsegvetesbe
 Ezen felul a Microsoftnal alkalmazott emberek jarulekai, adoi, stb eves 
 szinten 
 biztosan rudnak 1-2 szazmilliora.
 Tehat majdnem nullszaldos volt.
 Most nem lesz afa bevetel, nem lesznek ado es jarulekbevetelek.
 
 Tisztelettel:
 Molnar Peter, http://www.petersoft.hu, Tel:36209149514
 moln...@afg.hu, 
 TKIKI Arpad Fejedelem Gimnazium, Gazdasagi es Informatikai Szakkozepiskola
 http://www.afg.hu
 
 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Fodor Zsolt
 On 2012.01.03., at 11:41, Molnar Peter moln...@afg.hu wrote:
 
  Hello!
  Csak az a baj, hogy még mindig válság van és 
  1 milliárd még is csak 1 milliárd.
  Valojaban joval kevesebb.
  A frissitesi alap megvasarlasaval az afa visszament a koltsegvetesbe.
  evi 100e gep eseten (ami kb 5 evenkenti gepcseret jelentett)
  evente 500 millio Ft visszament a koltsegvetesbe

Ez igaz, azonban a felszabaduló pénzt így is elköltik - másra, ami ugyanúgy
visszamegy a költségvetésbe.

  Ezen felul a Microsoftnal alkalmazott emberek jarulekai, adoi, stb eves
szinten 
  biztosan rudnak 1-2 szazmilliora.
  Tehat majdnem nullszaldos volt.

A fenti miatt ez a logika sántít.

  Most nem lesz afa bevetel, nem lesznek ado es jarulekbevetelek.

Képződnek, csak másutt.

Üdv: Fodor Zsolt

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Molnar Peter
Hello!
Microsoft ne jótékonysági intézmény
 ha nem érné meg neki akkor nem lenne tisztaszoftver.
 Most akkor 1 bigmac vagy ingyen van?
Nem figyeltel.
En nem a Microsoft oldalarol, hanem a koltsegvetes oldalarol vizsgaltam meg a 
dolgot, mivel azt mondtak, hogy ez 1 milliard megtakaritas.
Teny, hogy valojaban ez nem ennyi.
Teny az is, hogy a Microsoftnak nem volt rossz uzlet, s teny az is, hogy ettol 
fuggetlenul a piaci arhoz kepest oriasi kedvezmenyt adott.

Tisztelettel:
Molnar Peter, http://www.petersoft.hu, Tel:36209149514
moln...@afg.hu, 
TKIKI Arpad Fejedelem Gimnazium, Gazdasagi es Informatikai Szakkozepiskola
http://www.afg.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Molnar Peter
Hello!
 Viccelsz? A MS Magyarország kirúg mindenkit?
Viccelsz? szerinted 1-2 szazmillio volt a microsoft ado es jarulek fizetese az 
allam fele? Mert ha igen, akkor valoban mindenkit kirug.
De szerintem csak leepites lesz, bar az kerdeses, hogy mennyi embert erinthet 
ez a dolog naluk.

Igazad van de azert adott kedvezményt mert így tett függővé minden iskolát, 
azert alakulhatott ki a mai helyzet is, hogy mi lesz ha Szóval ez neki nagy 
bizniszt jelentett, mivel senki nem hitte volna hogy valaha is mást kell majd 
használni, ezért írtak csomó mindent is csak winre..

Péntek Bálint

On 2012.01.03., at 11:55, Molnar Peter moln...@afg.hu wrote:

 Hello!
 Microsoft ne jótékonysági intézmény
 ha nem érné meg neki akkor nem lenne tisztaszoftver.
 Most akkor 1 bigmac vagy ingyen van?
 Nem figyeltel.
 En nem a Microsoft oldalarol, hanem a koltsegvetes oldalarol vizsgaltam meg a 
 dolgot, mivel azt mondtak, hogy ez 1 milliard megtakaritas.
 Teny, hogy valojaban ez nem ennyi.
 Teny az is, hogy a Microsoftnak nem volt rossz uzlet, s teny az is, hogy 
 ettol 
 fuggetlenul a piaci arhoz kepest oriasi kedvezmenyt adott.
 
 Tisztelettel:
 Molnar Peter, http://www.petersoft.hu, Tel:36209149514
 moln...@afg.hu, 
 TKIKI Arpad Fejedelem Gimnazium, Gazdasagi es Informatikai Szakkozepiskola
 http://www.afg.hu
 
 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Egy alternatíva... [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Dorozsmai Károly
Most én vagyok értetlen? Nem azt akartad írni hogy abszolválja, azaz
elfogadja? nem értem miért kellene absztrahálnia azaz elvonatkoztatnia?
Mitől? Hogy a tanári túlmunka nyilvántartásával kapcsolatos szabályozás
megváltozott? Hogy a KetExPro használata nem kötelező? Hogy az ADAFOR nem
kívánt A: emulálást tavaly, tavalyelőtt már biztosan nem és idén sem? Bocs
az értetlenségért...

2012/1/3 P.J. j.p...@vnet.hu

 remélhetőleg a 'szakértő fenntartó is absztrahálja ezt

 ---

 2012.01.03. 11:36 keltezéssel, Dorozsmai Károly írta:

 Nem jó példa mert semmi sem kötelez a használatára

 2012/1/3 P.J. j.p...@vnet.hu

 a ketex pro utóda pl. off. 2010-zel megy csak

 - lám egy példa

  --
 Dorozsmai Károly

 ___
 Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

-- 
Dorozsmai Károly
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Molnar Peter
Hello!
 Ez igaz, azonban a felszabaduló pénzt így is elköltik - másra, ami ugyanúgy
 visszamegy a költségvetésbe.
Ha eddig kellett 20 gep nekunk, akkor arajanlat alapjan meghataroztak, hogy 
mennyibe kerul.
Most is ez lesz, csak olcsobb lesz gepet venni.
De nincs olyan, hogy megtakaritas.
Legalabbis nalunk.

Tisztelettel:
Molnar Peter, http://www.petersoft.hu, Tel:36209149514
moln...@afg.hu, 
TKIKI Arpad Fejedelem Gimnazium, Gazdasagi es Informatikai Szakkozepiskola
http://www.afg.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Tue, Jan 03, 2012 at 11:57:43AM +0100, Molnar Peter wrote:
 Hello!
  Viccelsz? A MS Magyarország kirúg mindenkit?
 Viccelsz? szerinted 1-2 szazmillio volt a microsoft ado es jarulek fizetese 
 az 
 allam fele? Mert ha igen, akkor valoban mindenkit kirug.
 De szerintem csak leepites lesz, bar az kerdeses, hogy mennyi embert erinthet 
 ez a dolog naluk.

Nem tudom elképzelni, hogy emiatt (még ha tényleg meg is szűnik teljesen
a tisztaszoftver, amit én most már nem hiszek el) leépítenének embereket.

-- 
PTG
Frankfort, Kentucky, makes it against the law to shoot off a policeman's tie.
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Tue, Jan 03, 2012 at 11:55:49AM +0100, Molnar Peter wrote:
 Hello!
 Microsoft ne jótékonysági intézmény
  ha nem érné meg neki akkor nem lenne tisztaszoftver.
  Most akkor 1 bigmac vagy ingyen van?
 Nem figyeltel.
 En nem a Microsoft oldalarol, hanem a koltsegvetes oldalarol vizsgaltam meg a 
 dolgot, mivel azt mondtak, hogy ez 1 milliard megtakaritas.
 Teny, hogy valojaban ez nem ennyi.
 Teny az is, hogy a Microsoftnak nem volt rossz uzlet, s teny az is, hogy 
 ettol 
 fuggetlenul a piaci arhoz kepest oriasi kedvezmenyt adott.

Kénytelen volt. Esélye nem volt piaci áron ezt az oktatásnak eladni.
Ez csak azt mutatja, hogy ilyen olcsón is megéri nekik adni a cuccot.
(Írta már valaki, egyet is értek vele: szerintem is megérné nekik az is,
ha ingyen adnák.)

-- 
PTG
We demand rigidly defined areas of doubt and uncertainty!
-- Vroomfondel
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés P.J.

nem a gyerek printscreenel

a printscreen mellesleg nem trükk - elég gond ha valakinek ez
jelenti a tippek/trükkök -et :)
[az már pl. igen, hogy 'játék futása (DirectX) alatt is lehet 
printscreenelni - ha ismeri
valaki a megfelelő reg. kulcsot :)   - bár ez sem valami fenomenális 
ismeret ]

- egy tanár használja a végterméket - gyerekek számára 'játékhoz

mellesleg magyar nyelvet is ki lehet választani a felülethez

- míg az általad ajánlott így első nézésre nem tud lefedő alakzat-mintát 
változtatni

(de ezt majd még megnézem)
- és persze nem magyar nyelvű - így ha mindenféle alternatívát keresnék 
sokféle
programra - akkor gyakorlatilag a munkám az ingyenes fordításokból állna 
'hobbiból

(egy open source program egyik legfőbb hátránya a nem megfelelő, vagy 
nem 'azonnal
rendelkezésre álló fordítás - persze nyilván 'szabad időmből 
szakíthatnék a fordításra
és hasonlókra)(ha magamnak használnám nyilván lefordíthatnám - de 
képzeld el azt a helyzetet,
ahogy az egyébként is kevéssé ráérő tanárra, rendszergazdára néznének - 
hogy mikor van kész a

'23 új alternatív programhoz a fordítás :))

- nyilván a megspórolandó költségekbe (~tisztaszoftver) ezt bele is 
tervezték a hasonló
dolgokra 'kormányoldalról... - pont ez egy olyan komponens(de csak az 
egyik) mely a legtöbbe
kerül - és álságosan úgy tesznek - mint ha ingyen lenne - vagy az inf. 
fenntartók, tanárok Morus

Tamás egyenesági leszármazottai lennének :)

~tehát ha hobbiból lefordítom magyarra és visszaküldöm a fájlt - és azt 
beteszik nyelvi verziónak

- az rendben van - de mint munkaköri kötelesség/lehetőség: nem
(~főleg az ilyesmin vérszemet kapó általános, laikus magatartás okán)

---

2012.01.03. 11:40 keltezéssel, Gyurman Attila írta:

2012-01-03 11:07 keltezéssel, P.J. írta:

pl. a program által elkészített képen egy vízjel/vonalkód van - mint 
'végtermék;

vagy a kész képet nem lehetne elmenteni, stb.
(ettől shareware/trial)(a fizetősben nincs vízjel pl.;
+ még pár funkció megjönne)

de nyilván - ha ezt a képet nem elmentve használod fel és nyomtatod ki,
hanem a mentés előtt nyomsz egy printscreen-t - ekkor
ugyanúgy meglesz a képed - tehát hiába lett volna shareware eredetileg
a program

a printscreen pedig nem tiltott gyümölcs - így a programot mégiscsak
teljes egészében tudja a delikvens használni

(egyébként a program csak egy gyerekeknek puzzle -készítő szoftver - 
nem a legfrek-

ventáltabb programnak tettem be a felsorolásba - hanem csak épp ez (is)
jutott eszembe)

Helló!

Nem tudom, lehet hogy csak én gondolom rosszul az open source 
homályától elvakulva :-) , de én ha tanítanék, nem azt tanítanám, 
főleg nem gyerekeknek, hogy hogyan kell egy fizetős programot 
trükkökkel úgy használni, hogy ne kelljen érte fizetni.

Lehet hogy nem tud annyit, de a lényeget biztosan, és még magyarul sem 
tud, mert nem volt 1 magyar (lehet hogy most én megteszem) aki 
lefordítsa, de egy alternatíva, amit 10mp alatt találtam: 
http://kornelix.squarespace.com/picpuz/

Ja, és ez open-source. Ha nekem most megtetszik, és értenek hozzá, és 
rászánok egy kis időt, akkor hozzáfejlesztem az ötleteimet, és máris 
gazdagabb lett az open-source közösség egy újabb jól használható 
programmal. És ez senkinek nem került pénzbe...

Attesz
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: novell huedu program kivezetese

2012-01-03 bef zés Szalayné Tahy Zsuzsa
A netszolgáltatók sem tudtak az alapítványi iskolák kivezetéséről
Az MS hír is később került ki, mint a Tisztaszoftveres (ők sem tudtak róla)

Szerintem (még egy cikkben olvasott ígéret ellenére) nem értesítik a
partnereket a tervezett lépésekről. Sőt, gyanítom, hogy az NFM nem
szól a NEFMI-nek sem... Egyáltalán, lehet, hogy senkivel sem
egyeztetnek.

SzTZs
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Péntek Bálint
Miért baj ha valami angol legalább azzal is tanul a diák, mellesleg a 
tanároknak meg elvileg kell angolul tudniuk, szerintem ez a legjobb mondja a 
tanulásnak. Nyílván van olyan tanár aki még akkor végzett mikor még nem volt 
kötelező a nyelvtudás, de ő is feltud készülni szerintem, ha már a 
géphasználatot is megtanulta és segítséget is lehet kérni ilyenkor. Ezeket én 
nem vaktában irogatom nálunk nagyjából ez így is működik, nyilván amiből van 
magyar azt használják, de nehogy már ez legyen a legnagyobb baj.

On Jan 3, 2012, at 12:18 PM, P.J. wrote:

 nem a gyerek printscreenel
 
 a printscreen mellesleg nem trükk - elég gond ha valakinek ez
 jelenti a tippek/trükkök -et :)
 [az már pl. igen, hogy 'játék futása (DirectX) alatt is lehet printscreenelni 
 - ha ismeri
 valaki a megfelelő reg. kulcsot :)   - bár ez sem valami fenomenális ismeret ]
 
 - egy tanár használja a végterméket - gyerekek számára 'játékhoz
 
 mellesleg magyar nyelvet is ki lehet választani a felülethez
 
 - míg az általad ajánlott így első nézésre nem tud lefedő alakzat-mintát 
 változtatni
 (de ezt majd még megnézem)
 - és persze nem magyar nyelvű - így ha mindenféle alternatívát keresnék 
 sokféle
 programra - akkor gyakorlatilag a munkám az ingyenes fordításokból állna 
 'hobbiból
 
 (egy open source program egyik legfőbb hátránya a nem megfelelő, vagy nem 
 'azonnal
 rendelkezésre álló fordítás - persze nyilván 'szabad időmből szakíthatnék a 
 fordításra
 és hasonlókra)(ha magamnak használnám nyilván lefordíthatnám - de képzeld el 
 azt a helyzetet,
 ahogy az egyébként is kevéssé ráérő tanárra, rendszergazdára néznének - hogy 
 mikor van kész a
 '23 új alternatív programhoz a fordítás :))
 
 - nyilván a megspórolandó költségekbe (~tisztaszoftver) ezt bele is 
 tervezték a hasonló
 dolgokra 'kormányoldalról... - pont ez egy olyan komponens(de csak az egyik) 
 mely a legtöbbe
 kerül - és álságosan úgy tesznek - mint ha ingyen lenne - vagy az inf. 
 fenntartók, tanárok Morus
 Tamás egyenesági leszármazottai lennének :)
 
 ~tehát ha hobbiból lefordítom magyarra és visszaküldöm a fájlt - és azt 
 beteszik nyelvi verziónak
 - az rendben van - de mint munkaköri kötelesség/lehetőség: nem
 (~főleg az ilyesmin vérszemet kapó általános, laikus magatartás okán)
 
 ---
 
 2012.01.03. 11:40 keltezéssel, Gyurman Attila írta:
 2012-01-03 11:07 keltezéssel, P.J. írta:
 
 pl. a program által elkészített képen egy vízjel/vonalkód van - mint 
 'végtermék;
 vagy a kész képet nem lehetne elmenteni, stb.
 (ettől shareware/trial)(a fizetősben nincs vízjel pl.;
 + még pár funkció megjönne)
 
 de nyilván - ha ezt a képet nem elmentve használod fel és nyomtatod ki,
 hanem a mentés előtt nyomsz egy printscreen-t - ekkor
 ugyanúgy meglesz a képed - tehát hiába lett volna shareware eredetileg
 a program
 
 a printscreen pedig nem tiltott gyümölcs - így a programot mégiscsak
 teljes egészében tudja a delikvens használni
 
 (egyébként a program csak egy gyerekeknek puzzle -készítő szoftver - nem a 
 legfrek-
 ventáltabb programnak tettem be a felsorolásba - hanem csak épp ez (is)
 jutott eszembe)
 
 Helló!
 
 Nem tudom, lehet hogy csak én gondolom rosszul az open source homályától 
 elvakulva :-) , de én ha tanítanék, nem azt tanítanám, főleg nem 
 gyerekeknek, hogy hogyan kell egy fizetős programot trükkökkel úgy 
 használni, hogy ne kelljen érte fizetni.
 
 Lehet hogy nem tud annyit, de a lényeget biztosan, és még magyarul sem tud, 
 mert nem volt 1 magyar (lehet hogy most én megteszem) aki lefordítsa, de egy 
 alternatíva, amit 10mp alatt találtam: 
 http://kornelix.squarespace.com/picpuz/
 
 Ja, és ez open-source. Ha nekem most megtetszik, és értenek hozzá, és 
 rászánok egy kis időt, akkor hozzáfejlesztem az ötleteimet, és máris 
 gazdagabb lett az open-source közösség egy újabb jól használható programmal. 
 És ez senkinek nem került pénzbe...
 
 Attesz
 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
 
 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Tsiztaszoftver kérdés

2012-01-03 bef zés Kunci

http://www.microsoft.com/hun/news/press/tisztaszoftver.aspx
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Torma Sándor

ettol
fuggetlenul a piaci arhoz kepest oriasi kedvezmenyt adott.

Kénytelen volt. Esélye nem volt piaci áron ezt az oktatásnak eladni.

Olvassátok el a Bill Gates-ról írt könyvet.
Az IBM-nek is ilyen aprópénzért adta el a DOS-t, anno.
S lám mi lett a vége? :D

Azt hiszem hiába méltatlankodunk a MS piacpolitikáján, működik.

(Írom mindezt egy iskola szerverterméből, Ubuntun, CentOS 
fájlszerverrel, Debian proxyn keresztül. De van Win7-em egy laptopon.)

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Microsoft elméletek

2012-01-03 bef zés Fodor József
BUÉK és üdv Mindenkinek!

Csak olvasom a sok okfejtést az ms és novell kérdésekben és szerintem egy
kicsit sok belőle. Olyan dolgokkal foglalkoztok itt, mintha bármiféle
beleszólásotok lenne a dologba. Pedig nem így van.
Majd az okos vezérek megoldják, ahogy ezt mindig is tették. Na majd akkor
aggódjatok, vagy örüljetek. Nem kell előre hergelni magatokat. Ráadásul
szerintem a Techinfohoz nem sok köze van.

Jó lenne, ha valami érdekesebb, de főleg hasznosabb témáról beszélgetnénk

Üdvözlettel, Fodor József
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés P.J.

ez csak rongyrázás/parasztvakítás

- a google documentjeidet, sms-eidet, stb. viszont a konkurrens 'cég, 
vagy bármilyen

arra 'lehetőséget kapott személy, szervezet egy az egyben olvashatja :)

a tablet géped/mibilteflonyod pedig időnként arcképet is készít rólad - 
ha kevés az utcán

lévő 'kandi kamera..

a 'like'-olással közvetlenül egyeztethető az időszakos és elmúlt helyed 
és potenciális útiterved

:)

és ezek nem szélsőséges, hanem általános esetek :)

Az, hogy egy diák az adott iskolába jár, személyes adat. (Ami 
szélsőséges esetben veszélyes is lehet az érintett számára, mert pl. 
könnyen megtudhatja valaki, hogy melyik iskola előtt kell várni az 
illetőre.)

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Tamas GAL
Ize, gyakorlatilag semmennyi embert nem erint.
Az MS nem naon fogja megerezni ezt, legfeljebb annyiban, hogy nem kell a 
kozpont fele magyarazkodni, hogy h mi ez a teljesen abnormalis, máshol nem 
megszokott konstrukcio, amiben ennyire alularazva adjak a szoftvert. Persze, 
bizonyos szempontok (lasd illegalis hasznalat) szerint meg igy is megeri, de 
nem egy hiperfontossagu bevetel, sok macera van vele. Es ez nem vicc, es nem is 
kitalaltam, hanem azert tudom, mert 5,5 evig ott dolgoztam...

--
Tamás Gál
Systems Engineer
Forefront MVP

-Original Message-
From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu 
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Molnar Peter
Sent: Tuesday, January 03, 2012 11:58 AM
To: Techinfo
Subject: Re: szabvanyos formatumok

Hello!
 Viccelsz? A MS Magyarország kirúg mindenkit?
Viccelsz? szerinted 1-2 szazmillio volt a microsoft ado es jarulek fizetese az 
allam fele? Mert ha igen, akkor valoban mindenkit kirug.
De szerintem csak leepites lesz, bar az kerdeses, hogy mennyi embert erinthet 
ez a dolog naluk.

Tisztelettel:
Molnar Peter, http://www.petersoft.hu, Tel:36209149514 moln...@afg.hu, TKIKI 
Arpad Fejedelem Gimnazium, Gazdasagi es Informatikai Szakkozepiskola 
http://www.afg.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: 
http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Ja igen, es en tobbet nem szolok hozza ezekhez a temakhoz innentol, lasd 
onmerseklet.

--
Tamás Gál
Systems Engineer
Forefront MVP

-Original Message-
From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu 
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Tamas GAL
Sent: Tuesday, January 03, 2012 12:42 PM
To: moln...@afg.sulinet.hu; Techinfo
Subject: RE: szabvanyos formatumok

igen  :)

az ingyenes alternatíva is 'költség'-gel jár (még ha bármilyen picuri 
'átképzési is;
vagy rendszergazdának új program installálása, beállítása - későbbi 
backup beállí-

tása)

---

2012.01.03. 12:00 keltezéssel, Dorozsmai Károly írta:

Most én vagyok értetlen?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: novell huedu program kivezetese

2012-01-03 bef zés P.J.

sőt az is lehet, hogy most csak mindenki 'bedőlt a téves híreknek
(volt már ilyen: Orson Welles: Marslakók támadása - 1938) :

- vagy véletlen a titkárnő Gizike által kiküldött kormányos 'spórolási 
hírben

el lett írva a dátum április elsejéről március elsejére

:))

--

2012.01.03. 12:22 keltezéssel, Szalayné Tahy Zsuzsa írta:

A netszolgáltatók sem tudtak az alapítványi iskolák kivezetéséről
Az MS hír is később került ki, mint a Tisztaszoftveres (ők sem tudtak róla)

Szerintem (még egy cikkben olvasott ígéret ellenére) nem értesítik a
partnereket a tervezett lépésekről. Sőt, gyanítom, hogy az NFM nem
szól a NEFMI-nek sem... Egyáltalán, lehet, hogy senkivel sem
egyeztetnek.

SzTZs
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Gábor Petró
Ki a fene akar magában jogászkodni? OM-azon: jó. Név: nem jó!

2012/1/3 Válas Péter suli...@postafiok.hu:

 2012/1/3 Gábor Petró gabor.petro.1...@gmail.com

 Viszont biztos, hogy adatvédelmileg elfogadható. Különben mi értelme
 van bármilyen névsort csak úgy kitenni a netre?

 Ne haragudj, de ez a (teleo)logika nemcsak a bíróságon nem állná meg a
 helyét, de egy vitában sem... A jogszabályokat nem az határozza meg, hogy mi
 személy szerint miben találunk értelmet. A törvény egyértelmű: személyes
 adatot közzétenni vagy törvényi felhatalmazás alapján, vagy az érintett
 személy hozzájárulásával szabad. Az, hogy egy diák az adott iskolába jár,
 személyes adat. (Ami szélsőséges esetben veszélyes is lehet az érintett
 számára, mert pl. könnyen megtudhatja valaki, hogy melyik iskola előtt kell
 várni az illetőre.) A törvényi felhatalmazásokat eddig a közoktatási törvény
 melléklete sorolta fel. most meg kell nézni az új köznevelési törvényt, hogy
 már hatályba lépett-e, és mit mond erről; ha abban benne van, hogy
 kiteheted, akkor kiteheted, ha nincs, akkor csak hozzájárulással. Ehhez nem
 kell adatvédelmi biztosnak lenni, de meg lehet kérdezni az új adatvédelmi
 hatóságot (AVH? :-)), és lehet velem fogadni az eredményre, úgyis szükségem
 van egy köteg pénzre. :-)

 Az oktatási azonosító talán még jobban védhető lehet, mivel az illetéktelen
 személyek részére nem kapcsolható össze a természetes személlyel (de ebben
 nem vagyok egészen biztos, mert nem ismerem a rendszer technikai hátterét).

 VP

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

-- 
Tisztelettel:
Petró Gábor
http://getpetro.fw.hu (Itt vannak a példák leírásai.)

Ha diákom, akkor ide írjon, legyen szíves:
uralko...@gmail.com
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés P.J.

általában egy munkahelyen a tanulás/munka/stb. ráfordítás minimalizálására
'törekszenek - és nem a maximalizálására - ez az alapelv - ebből kell 
kiindulni - ha
nem így lenne - a 'tisztaszoftvert sem szüntetnék meg - hiszen akkor nem 
minimalizálná (szerinte)
a költséget (de minden másban is így van - pl. a fény fénytörésnél sem a 
leghosszabb úton, netalán
a legtöbb időt eltöltve jut át - hanem a Snellius-Descartes törvény 
felismerése szerint :)

~nem nekem fáj amúgy - ha angol

a tanárnak/dolgozónak elvileg pl. kellene tudni kezelni a gépet - 
mégsem így van

stb.

2012.01.03. 12:23 keltezéssel, Péntek Bálint írta:

Miért baj ha valami angol legalább azzal is tanul a diák, mellesleg a 
tanároknak meg elvileg kell angolul tudniuk, szerintem ez a legjobb mondja a 
tanulásnak. Nyílván van olyan tanár aki még akkor végzett mikor még nem volt 
kötelező a nyelvtudás, de ő is feltud készülni szerintem, ha már a 
géphasználatot is megtanulta és segítséget is lehet kérni ilyenkor. Ezeket én 
nem vaktában irogatom nálunk nagyjából ez így is működik, nyilván amiből van 
magyar azt használják, de nehogy már ez legyen a legnagyobb baj.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

ügyes!

2012-01-03 bef zés Bálint István
Most kapta az igazgatónőnk a kezébe egy levelet, egy kecskeméti Cégtől. 
Nevét most nem írom ide, feladási dátuma: dec.28!
A megszűnő Sulinet helyett azonnal ajánlanak kimagaslóan kedvező áron 
és feltételekkel, kiváló minőségű, szélessávú internet szolgáltatást.

Érdekessége:
- aláírás: X.Y Kormányzati kapcsolatok Igazgatósága
Azt a látszatot kelti, mintha kormányzati szerv lenne
Ja! És nálunk meg sem szűnik a Sulinet. Vagy ők már tudnak valamit
Mindenestre gyorsan és kissé megtévesztően reagáltak, gondolom Ti is 
megkapjátok majd a levelet, feltételezem végigspammelik az iskolákat.

Tisztaszoftver := Microsoft + HuEDU + OpenEDU;

2012-01-03 bef zés Veres Sandor

Sziasztok!

Mivel számomra nem volt egyértelmű, hogy a HuEDU-nak és OpenEDU-nak mi 
lesz a sorsa, ezért vettem a bátorságot és írtam egy érdeklődő levelet 
az msi...@tisztaszoftver.hu címre. Nemrég megérkezett a válasz 
(szerintem a levélben nincs semmi olyan, ami miatt ne oszthatnám meg 
veletek).

Itt olvasható a válasz és alatta az én érdeklődő levelem:

A HelpDesk válasza:

Tisztelt Ügyfelünk,
A bérleti konstrukciók - Tisztaszoftver Programon belül ez az Ms 
termékeket érinti - állam részéről történő finanszírozása a jelenleg élő 
szerződés lejáratát követően megszűnik.

A HUEDU, OpenEDU keretében eddig megvásárlásra kerülő licencek örökös 
használati jogot biztosítanak.

Az oktatási intézmények ezen programokban megjelölt határidők lejártát 
követően felmerülő, további igényei az oktatási intézmények saját 
hatáskörében intézendőek.

Üdvözlettel:
Tisztaszoftver Helpdesk

Az én levelem:

Tisztelt Címzett!

Érdeklődni szeretnék, hogy a www.tisztaszoftver.hu oldalon megjelent 
Tisztaszoftver program kivezetése című tájékoztatás csak a 
Microsoft-tal kötött szoftverbérlési megállapodásra vonatkozik vagy a 
HUEDU, OpenEDU programok sem kerülnek megújításra?

Illetve a Tisztaszoftver program csak a Microsofttal kötött 
szoftverbérleti megállapodást jelenti (korábban ezt jelentette), vagy a 
Tisztaszoftver program alatt a következő három programot / 
megállapodást kell érteni:

 - Microsofttal kötött szoftverbérleti megállapodást,
 - HUEDU program,
 - OpenEDU programok.

A HUEDU program szintén valamikor tavasszal jár le, az OpenEDU program 
pedig júliusban; a felhívás azonban csak a Microsoft-tal 2012. március 
1-én lejáró megállapodást emeli ki.
... így az érintett oktatási intézmények 2012. március 1-ig 
használhatják jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt 
szoftvereket

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés P.J.

semmiben nem módosítják - pont ez a gond

- csupán csak a szakmaiság hiányát igazolják

~nem hiszem, hogy egy jogász (ha csak nem rendelkezik pluszban 
mérnök.informatikus,
vagy prog.terv.informatikus végzettséggel - bármi ilyesmihez is hozzá 
tudna szagolni - a 'jog' sajna
nem igazán komoly dolog már régóta ('lehet, hogy a 'kezdetek óta :) - 
egyszerűen csak érdekcsoportok

anyagi érdekű manipulációja)

~ példának: pl. nem hiszem, hogy egy alkotmányjogász rezolúciót futtat 
az alaptörvényen, hogy üres klózokat

kapjon eredményképp a 'kielégithetetlenséghez :)
(~nyilván pl. nem is pályázik 'szuperszámítógépre az 'emulációhoz :)

-

2012.01.03. 12:48 keltezéssel, Válas Péter írta:
Ne haragudj, de ezek a példák mennyiben módosítják a hatályos magyar 
törvényeket? Az összes felsorolt eset arról szól, hogy te adatokat 
adsz meg magadról. Megteheted. Olyan dolgokkal próbálod alátámasztani 
a nézetedet, amiknek semmi közük a vitatott kérdéshez. Legalább annyi 
tiszteletet tanúsítsunk a jog komolysága és a jogi szakszerűség iránt, 
mint amennyit elvárnánk a kormányzattól az informatika iránt.

2012/1/3 P.J. j.p...@vnet.hu mailto:j.p...@vnet.hu

ez csak rongyrázás/parasztvakítás

- a google documentjeidet, sms-eidet, stb. viszont a konkurrens
'cég, vagy bármilyen
arra 'lehetőséget kapott személy, szervezet egy az egyben
olvashatja :)

a tablet géped/mibilteflonyod pedig időnként arcképet is készít
rólad - ha kevés az utcán
lévő 'kandi kamera..

a 'like'-olással közvetlenül egyeztethető az időszakos és elmúlt
helyed és potenciális útiterved

:)

és ezek nem szélsőséges, hanem általános esetek :)

Az, hogy egy diák az adott iskolába jár, személyes adat. (Ami
szélsőséges esetben veszélyes is lehet az érintett számára, mert
pl. könnyen megtudhatja valaki, hogy melyik iskola előtt kell
várni az illetőre.)
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: ügyes!

2012-01-03 bef zés Puskás Norbert

Szia!

Nekem is kapott már intézményem ilyet, elég érdekes a megfogalmazása.

Üdv, Norbi

2012-01-03 13:14 keltezéssel, Bálint István írta:
Most kapta az igazgatónőnk a kezébe egy levelet, egy kecskeméti 
Cégtől. Nevét most nem írom ide, feladási dátuma: dec.28!
A megszűnő Sulinet helyett azonnal ajánlanak kimagaslóan kedvező áron 
és feltételekkel, kiváló minőségű, szélessávú internet szolgáltatást.

Érdekessége:
- aláírás: X.Y Kormányzati kapcsolatok Igazgatósága
Azt a látszatot kelti, mintha kormányzati szerv lenne
Ja! És nálunk meg sem szűnik a Sulinet. Vagy ők már tudnak valamit
Mindenestre gyorsan és kissé megtévesztően reagáltak, gondolom Ti is 
megkapjátok majd a levelet, feltételezem végigspammelik az iskolákat.

Bálint István

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés P.J.

'logika'..

- nem gondolom, hogy a jogász 'reál tudományi' szakember

(bár ha matematikából, fizikából lenne jó erős szigorlata - biztos 
akkurátusabb

törvények születnének)

:)

ha megnézed a tudományágak besorolását - minderről pontosabb képet is 
kaphatsz

idéznék mástól amúgy jogász/közgazdász-ra:
(logika, reál vonal, stb. viszonylatában)
forrás hup.hu :
Közgazdász csak deriváltal számol, a függvény konkrét értéke nem 
érdekli. Csak ugye az integrációs konstans miatt önmagában a deriváltból 
nem tudunk mindent.
 Közgazdásznak fogalma sincs a megmaradási törvényekről. Igazából 
fizikából kellene őket szigorlatoztatni, addig ne legyen esélye 
elvégezni az egyetemet.

:)

http://hup.hu/node/108323

- semmin sem futtattam - mivel nem tellik szuperszámítógépre - de 
legalább az elvet tudom :)

---

2012.01.03. 13:38 keltezéssel, Válas Péter írta:

2012/1/3 P.J. j.p...@vnet.hu mailto:j.p...@vnet.hu

- csupán csak a szakmaiság hiányát igazolják

Vagy azt, hogy te nem érted  a jog logikáját.

~nem hiszem, hogy egy jogász (ha csak nem rendelkezik pluszban
mérnök.informatikus,
vagy prog.terv.informatikus végzettséggel - bármi ilyesmihez is
hozzá tudna szagolni -

A most leváltott adatvédelmi biztosnak, Jóri Andrásnak például linuxos 
rendszergazda végzettsége volt, és nagyon komolyan vette az 
informatikát. Páran még elmékezhetnek, hogy annak idején segédkezett 
az 1LET létrehozásánál.

a 'jog' sajna
nem igazán komoly dolog már régóta ('lehet, hogy a 'kezdetek óta :)

Magánvélemény. Ezen a vonalon nem is szeretném folytatni a vitát -- ez 
ugyanis nem arról indult, hogy te komolynak tartod-e a jogot, hanem 
hogy jogszerű-e a tanulók nevét kirakni a honlapra. A jogszabályok 
pedig annak a számára is betartandók, aki lenézi a jogot.

~ példának: pl. nem hiszem, hogy egy alkotmányjogász rezolúciót
futtat az alaptörvényen, hogy üres klózokat
kapjon eredményképp a 'kielégithetetlenséghez :)

OK. Te min futtattál ilyesmit utoljára?
VP

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: ügyes!

2012-01-03 bef zés Rostás Béla
Sziasztok!

Miért nem lehet leírni a szolgáltató nevét?  Business Telecom Zrt.
Szerintem nem érdekes a megfogalmazás, hanem egész egyszerűen hazudnak.
A levélben kerek perec közlik, hogy a közháló megszűnik január 1-től.
Részemről fel vagyok háborodva... és ennél többet nem tudok
elmondani. Kérem kapcsolja ki a kamerát!

Üdv. Rostás Béla

-Original Message-
From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Puskás Norbert
Sent: Tuesday, January 03, 2012 1:50 PM
To: Techinfo
Subject: Re: ügyes!

Szia!

Nekem is kapott már intézményem ilyet, elég érdekes a megfogalmazása.

Üdv, Norbi

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: ügyes!

2012-01-03 bef zés Dorozsmai Károly
Pontosan ilyen levél volt itt is...

Igaz...
Én nálunk egy btel-es levelet láttam, a tartalma majdnem pontosan az amit
másik fentebb idéztek...

2012. január 3. 14:34 Dorozsmai Károly írta, kdor...@gmail.com:

Re: Tisztaszoftver program kivezetese

2012-01-03 bef zés Asztalos László

Hi Mindenki!
Anno úgy 2004 környékén nekem, aki (GT-nek köszönhetően) még a reggeli 
KV-mat is MS bögréből iszom, felmerült a gondolat, hogy miért nem 
csinált az ország az oktatásra egy Linux disztrót? Tudom van, de nem 
állt ki mellette egyik érában sem a mindenkori minisztérium. Pedig szép 
lassan végig gördülhetett volna a dübörgő gazdaságon... Először a 
Rencergazdik képzése, ezzel párhuzamosan a tanároké, akik aztán a 
diákokat képezték volna Linux alapon. Emellett komoly Linuxos 
disztró-fejlesztő csapat (komoly potenciállal) alakulhatott volna 
(gondolok itt rendes finanszírozásra is!), s mellettük 
tartalom-fejlesztők is teremtődhettek volna. Ezek után a kikerülő 
tanulók bekerültek volna a gazdaságba, ahol tovább vihették volna a 
Linuxos tudásukat. Legalább Office-használati szinten. Minden kis és 
közepes vállalkozás örülhetett volna, hogy van ingyen-hivatalosan 
INFORMATIKA (OS+Office+alkalmazó) a cégnél, s nem kell az 
APEH-BSA-STB-től tartani az innen-onnan letöltött-megszerzett cuccok 
miatt. Azt mondjátok naív vagyok? Hmm... aha tényleg!
Nem lehetne ezt a kivezetés ütemezve kezdeni és átállítani a 
rendszergazdákat (tisztelet a Linuxos kollégáknak!)  
tanárokat-dolgozókat? Egy év múlva lehetne a tanulókat is átállítani! 
Vagy megint naív vagyok?

Egy politikai off: azért a mostaniak előzőleg nem problémáztak a 
Tisztaszoftveren...

Üdv,
Aszti Laci
rencergarázda (MS alapon)
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: ügyes!

2012-01-03 bef zés Válas Péter
Más néven Btel, a tévéreklámból is lehet ismerős. Hihetetlen nyomulásban
vannak, megvették az Enternetet is, utána felhívtak, hogy valami csicsergő
élő automata beolvasson nekem egy közleményt (nagyon meglepődött, hogy nem
akartam engedelmesen csüngeni a géphangocskáján a kilátásba helyezett hat
percig, sőt még meg is zavartam a felolvasásában, szekvenciális
feldolgozásra volt programozva). A szolgáltatás átvéelének napján pedig
egész nap nem tudtam használni a netet, percenként szakadozott, kidobott,
sokadik próbálkozásra tudtam bejelentkezni, de csak egy kattintásig bírta.
Aztán megjavult.

VP
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: ügyes!

2012-01-03 bef zés Rostás Béla
Business Telecom Zrt. röviden BTEL :-).

  _  

From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Dorozsmai Károly
Sent: Tuesday, January 03, 2012 2:38 PM
To: Techinfo
Subject: Re: ügyes!

Igaz...

Én nálunk egy btel-es levelet láttam, a tartalma majdnem pontosan az amit
másik fentebb idéztek...

2012. január 3. 14:34 Dorozsmai Károly írta, kdor...@gmail.com:

Pontosan ilyen levél volt itt is... 

-- 
Dorozsmai Károly

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: ügyes!

2012-01-03 bef zés Kunstár László
A a Business Telecom Távközlési Zrt. igazán megérdemelne egy pár feljelentést a 
spam, félrevezetés... miatt.
Gondolom mind a 7300 végpontnak elküldték a levelet.

Kunstár László

-Eredeti üzenet-
Feladó:Bálint István
Most kapta az igazgatónőnk a kezébe egy levelet, egy kecskeméti Cégtől. 
Nevét most nem írom ide, feladási dátuma: dec.28!
A megszűnő Sulinet helyett azonnal ajánlanak kimagaslóan kedvező áron 
és feltételekkel, kiváló minőségű, szélessávú internet szolgáltatást.
Érdekessége:
- aláírás: X.Y Kormányzati kapcsolatok Igazgatósága
Azt a látszatot kelti, mintha kormányzati szerv lenne
Ja! És nálunk meg sem szűnik a Sulinet. Vagy ők már tudnak valamit
Mindenestre gyorsan és kissé megtévesztően reagáltak, gondolom Ti is 
megkapjátok majd a levelet, feltételezem végigspammelik az iskolákat.
Bálint István

winmail.dat___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: ügyes!

2012-01-03 bef zés Soós Csaba

Nálunk is volt ilyen levél.

De úgy tudom, hogy csak a nem önkormányzati fenntartású iskolákra vonatkozik 
a sulinet

megszünése. de lehet nem tudom jól.

Soós Csaba

--
From: Bálint István balintist...@szistvan.hu
Sent: Tuesday, January 03, 2012 1:14 PM
To: Techinfo techinfo@lista.sulinet.hu
Subject: ügyes!

Most kapta az igazgatónőnk a kezébe egy levelet, egy kecskeméti Cégtől. 
Nevét most nem írom ide, feladási dátuma: dec.28!
A megszűnő Sulinet helyett azonnal ajánlanak kimagaslóan kedvező áron és 
feltételekkel, kiváló minőségű, szélessávú internet szolgáltatást.

Érdekessége:
- aláírás: X.Y Kormányzati kapcsolatok Igazgatósága
Azt a látszatot kelti, mintha kormányzati szerv lenne
Ja! És nálunk meg sem szűnik a Sulinet. Vagy ők már tudnak valamit
Mindenestre gyorsan és kissé megtévesztően reagáltak, gondolom Ti is 
megkapjátok majd a levelet, feltételezem végigspammelik az iskolákat.

Bálint István

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Tisztaszoftver program kivezetese

2012-01-03 bef zés Sárközi Róbert
Anno az UHU akkorát bukott mint ide Lacháza! Magyarország nem piac, nem 
szoftvernek, semminek. Ha van, nem baj, kihasználják de ha nincs az se 
baj, minden multi megvonja a vállát és röhögve odébb áll.

Csak mi hisszük (már aki !), hogy mi csóváljuk a kutyát.

Asztalos László írta:

Hi Mindenki!
Anno úgy 2004 környékén nekem, aki (GT-nek köszönhetően) még a reggeli 
KV-mat is MS bögréből iszom, felmerült a gondolat, hogy miért nem 
csinált az ország az oktatásra egy Linux disztrót?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Dorozsmai Károly
... csak éppen közük nincs ahhoz, amiről az eredeti felvetés szólt!

2012/1/3 P.J. j.p...@vnet.hu

 ez csak rongyrázás/parasztvakítás

 - a google documentjeidet, sms-eidet, stb. viszont a konkurrens 'cég, vagy
 bármilyen
 arra 'lehetőséget kapott személy, szervezet egy az egyben olvashatja :)

 a tablet géped/mibilteflonyod pedig időnként arcképet is készít rólad - ha
 kevés az utcán
 lévő 'kandi kamera..

 a 'like'-olással közvetlenül egyeztethető az időszakos és elmúlt helyed és
 potenciális útiterved

 :)

 és ezek nem szélsőséges, hanem általános esetek :)

 Az, hogy egy diák az adott iskolába jár, személyes adat. (Ami szélsőséges
 esetben veszélyes is lehet az érintett számára, mert pl. könnyen
 megtudhatja valaki, hogy melyik iskola előtt kell várni az illetőre.)
 __**_
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: 
 http://lista.sulinet.hu/**mailman/listinfo/techinfohttp://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.**htmlhttp://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: 
 http://www.kozhaloportal.hu/**gyik/altalanos/http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

-- 
Dorozsmai Károly
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: ügyes!

2012-01-03 bef zés Bálint István
Business telecom volt, azért nem írtam ki a nevét, mert a listán már 
ebből volt probléma. A jelenség különben is a lényeg.
Hogy honnan van a jó infójuk, hogyan vezetnek félre és biztos vagyok 
benne, hogy minden iskola kapott, mert mi miért kapnánk, akiknél nem 
szűnik meg.

Bálint István

2012.01.03. 13:49 keltezéssel, Puskás Norbert írta:

Szia!

Nekem is kapott már intézményem ilyet, elég érdekes a megfogalmazása.

Üdv, Norbi

2012-01-03 13:14 keltezéssel, Bálint István írta:
Most kapta az igazgatónőnk a kezébe egy levelet, egy kecskeméti 
Cégtől. Nevét most nem írom ide, feladási dátuma: dec.28!
A megszűnő Sulinet helyett azonnal ajánlanak kimagaslóan kedvező 
áron és feltételekkel, kiváló minőségű, szélessávú internet 
szolgáltatást.

Érdekessége:
- aláírás: X.Y Kormányzati kapcsolatok Igazgatósága
Azt a látszatot kelti, mintha kormányzati szerv lenne
Ja! És nálunk meg sem szűnik a Sulinet. Vagy ők már tudnak valamit
Mindenestre gyorsan és kissé megtévesztően reagáltak, gondolom Ti is 
megkapjátok majd a levelet, feltételezem végigspammelik az iskolákat.

Bálint István

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Tisztaszoftver := Microsoft + HuEDU + OpenEDU;

2012-01-03 bef zés Bálint István
Visszahívtak a Huedutól. Jóvő héten adnak majd ki egy sajtóközleményt. 
Ennyi volt a válasz.

Bálint István

2012.01.03. 13:13 keltezéssel, Veres Sandor írta:

Sziasztok!

Mivel számomra nem volt egyértelmű, hogy a HuEDU-nak és OpenEDU-nak mi 
lesz a sorsa, ezért vettem a bátorságot és írtam egy érdeklődő levelet 
az msi...@tisztaszoftver.hu címre. Nemrég megérkezett a válasz 
(szerintem a levélben nincs semmi olyan, ami miatt ne oszthatnám meg 
veletek).

Itt olvasható a válasz és alatta az én érdeklődő levelem:

A HelpDesk válasza:

Tisztelt Ügyfelünk,
A bérleti konstrukciók - Tisztaszoftver Programon belül ez az Ms 
termékeket érinti - állam részéről történő finanszírozása a jelenleg 
élő szerződés lejáratát követően megszűnik.

A HUEDU, OpenEDU keretében eddig megvásárlásra kerülő licencek örökös 
használati jogot biztosítanak.

Az oktatási intézmények ezen programokban megjelölt határidők lejártát 
követően felmerülő, további igényei az oktatási intézmények saját 
hatáskörében intézendőek.

Üdvözlettel:
Tisztaszoftver Helpdesk

Az én levelem:

Tisztelt Címzett!

Érdeklődni szeretnék, hogy a www.tisztaszoftver.hu oldalon megjelent 
Tisztaszoftver program kivezetése című tájékoztatás csak a 
Microsoft-tal kötött szoftverbérlési megállapodásra vonatkozik vagy a 
HUEDU, OpenEDU programok sem kerülnek megújításra?

Illetve a Tisztaszoftver program csak a Microsofttal kötött 
szoftverbérleti megállapodást jelenti (korábban ezt jelentette), vagy 
a Tisztaszoftver program alatt a következő három programot / 
megállapodást kell érteni:

 - Microsofttal kötött szoftverbérleti megállapodást,
 - HUEDU program,
 - OpenEDU programok.

A HUEDU program szintén valamikor tavasszal jár le, az OpenEDU program 
pedig júliusban; a felhívás azonban csak a Microsoft-tal 2012. március 
1-én lejáró megállapodást emeli ki.
... így az érintett oktatási intézmények 2012. március 1-ig 
használhatják jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt 
szoftvereket

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: ügyes!

2012-01-03 bef zés Pinter Imrene

Ez ugyanaz...
 
Date: Tue, 3 Jan 2012 14:37:38 +0100
Subject: Re: ügyes!
From: kdor...@gmail.com
To: techinfo@lista.sulinet.hu

Igaz...
Én nálunk egy btel-es levelet láttam, a tartalma majdnem pontosan az amit másik 
fentebb idéztek...

2012. január 3. 14:34 Dorozsmai Károly írta, kdor...@gmail.com:

Pontosan ilyen levél volt itt is... 

-- 
Dorozsmai Károly

___ Techinfo mailing list 
Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- �s leiratkoz�s: 
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: 
http://www.szag.hu/illemtan.html �gyf�lszolg�lat FAQ: 
http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/ 
   ___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: ügyes!

2012-01-03 bef zés Bálint István

Nekem ráadásul nem is tűnik olyan nagyon olcsónak.
Kitettem érdekességképpen az ajánlatukat:
http://www.szistvan.hu/root/download/btel.pdf
Bálint István

2012.01.03. 15:40 keltezéssel, Pinter Imrene írta:

Ez ugyanaz...

Date: Tue, 3 Jan 2012 14:37:38 +0100
Subject: Re: ügyes!
From: kdor...@gmail.com
To: techinfo@lista.sulinet.hu

Igaz...
Én nálunk egy btel-es levelet láttam, a tartalma majdnem pontosan az 
amit másik fentebb idéztek...

2012. január 3. 14:34 Dorozsmai Károly írta, kdor...@gmail.com 
mailto:kdor...@gmail.com:

Pontosan ilyen levél volt itt is... 

--
Dorozsmai Károly

___ Techinfo mailing list 
Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- ?s leiratkoz?s: 
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: 
http://www.szag.hu/illemtan.html ?gyf?lszolg?lat FAQ: 
http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Tisztaszoftver program kivezetese

2012-01-03 bef zés Szalayné Tahy Zsuzsa
 Anno az UHU akkorát bukott mint ide Lacháza! Magyarország nem piac, nem

Másképp: Mert a fejlesztés (végigvitel) drágább lett volna, mint a
Select vagy a Tisztaszortver...
(Akik ezekre a kísérletekre emlékeznek, azok tudják, hogy most is
drágább lesz a végén.)

Persze lehetne világméretű összefogás is, de ez a globalizáció nem
jellemző a Linuxokra, ugyanis az is pénzbe kerülne, elveszne a
szabadság majd az ingyenesség. (Erre is voltak, vannak kísérletek, pl.
Novell Linuxos akciója...)

SzTZs
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Tisztaszoftver helyett egyedi szerződés?

2012-01-03 bef zés Kelemen Mihály

2012.01.03. 0:58 keltezéssel, Farkas Gábor írta:

Vigyázat! BigMac menü (ez szerepel az MS honlapon) nem egyenlő BigMac 
szendviccsel! Múltkor elkezdtem kiszámolni. Egy BM menü 1000Ft körül van. A
Windows frissítési alap ára (FT) / új PC kifutási ideje (év)
képletet alkalmazva, 25000Ft/25évvel számolva kijön... :)  (Vagy rossz a 
képletem.)

Viccen kívül:
soha nem értettem, hogy miért kér akármelyik cég, egyáltalán pénzt azért, mert 
egy iskolában az ő programját oktatják. Ja, mert megteheti... Lehet, hogy ez 
most megváltozik?
Ha mindenki átáll és a MS félév múlva rájön, hogy ebből így nagy profitvesztés 
lesz neki 5-10 éven belül, és az iskoláknak ingyenessé/szuperolcsóvá teszi a 
szoftvereit, akkor visszaváltunk? Remélem időben eszmélnek, a szabad 
hétvégéimet másra szánnám.
Viccen kívül: Tudom, hogy a kis pénz is jó pénz, de azért a magyar oktatási piac nem egy 
akkora falat, hogy Gates álmatlanul hánykolódjon, ha ez elvész. Szerintem kár ötletelgetni. 
Várjuk meg hogy mi lesz.

u.i.: egyik testnevelő kollégám szavait idézve amit itt a listán csinálunk az a fejben 
szexelés minősített esete.

--
Üdvözlettel: Kelemen Mihály

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: szabvanyos formatumok

2012-01-03 bef zés Csökmei István Péter

2012.01.03. 12:42 keltezéssel, Tamas GAL írta:

Ja igen, es en tobbet nem szolok hozza ezekhez a temakhoz innentol, lasd 
onmerseklet.

+1
CsIP
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Tisztaszoftver helyett egyedi szerződés?

2012-01-03 bef zés Dicso Geza
2012.01.03. 16:58 keltezéssel, Kelemen Mihály írta:

 u.i.: egyik testnevelő kollégám szavait idézve amit itt a listán
 csinálunk az a fejben szexelés minősített esete.
 
Szerintem is. Fordítsuk figyelmünket a kézzel megfogható dolgokra :-)

-- 
Dicső Géza
http://web.dgz.hu/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: ügyes!

2012-01-03 bef zés Borsa Géza
Hozzánk is megjött, főnököm megkérdezte tőlem, hogy ez mi? én elolvastam, és 
közöltem vele, hogy két választási lehetőségünk van: ő dobja a kukába, vagy 
én...

- Eredeti üzenet - 
From: Bálint István

Sent: Tuesday, January 03, 2012 1:14 PM
To: Techinfo
Subject: ügyes!

Most kapta az igazgatónőnk a kezébe egy levelet, egy kecskeméti Cégtől.
Nevét most nem írom ide, feladási dátuma: dec.28!
A megszűnő Sulinet helyett azonnal ajánlanak kimagaslóan kedvező áron
és feltételekkel, kiváló minőségű, szélessávú internet szolgáltatást.
Érdekessége:
- aláírás: X.Y Kormányzati kapcsolatok Igazgatósága
Azt a látszatot kelti, mintha kormányzati szerv lenne
Ja! És nálunk meg sem szűnik a Sulinet. Vagy ők már tudnak valamit
Mindenestre gyorsan és kissé megtévesztően reagáltak, gondolom Ti is
megkapjátok majd a levelet, feltételezem végigspammelik az iskolákat.
Bálint István

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/ 

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: ügyes!

2012-01-03 bef zés Borsa Géza
A jelenlegi szolgáltatónk kicsit kevesebb pénzért 40 Mb/s sebességet ad, 
folyamatosan fejleszt, öt év óta most emelt először árat, olyan ötszáz 
forintnyit, fejlesztéskor várható esetleges szolgáltatáskimaradásról előre 
mailt küld, telefonra pedig azonnal ugrik és szerel. 

Borsa Géza

From: Bálint István 
Sent: Tuesday, January 03, 2012 3:44 PM
To: Techinfo 
Subject: Re: ügyes!

Nekem ráadásul nem is tűnik olyan nagyon olcsónak.
Kitettem érdekességképpen az ajánlatukat:
http://www.szistvan.hu/root/download/btel.pdf
Bálint István

2012.01.03. 15:40 keltezéssel, Pinter Imrene írta: 
  Ez ugyanaz...
   
--
  Date: Tue, 3 Jan 2012 14:37:38 +0100
  Subject: Re: ügyes!
  From: kdor...@gmail.com
  To: techinfo@lista.sulinet.hu

  Igaz... 
  Én nálunk egy btel-es levelet láttam, a tartalma majdnem pontosan az amit 
másik fentebb idéztek...

  2012. január 3. 14:34 Dorozsmai Károly írta, kdor...@gmail.com:

Pontosan ilyen levél volt itt is... 

  -- 
  Dorozsmai Károly

  ___ Techinfo mailing list 
Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- �s leiratkoz�s: 
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: 
http://www.szag.hu/illemtan.html �gyf�lszolg�lat FAQ: 
http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

OFF:Tisztaszoftver másképp gondolva

2012-01-03 bef zés Borsa Géza
A szünet jelentős részét az itt megjelent levelek olvasásával töltöttem. Sok 
véleménnyel egyetértettem, sokkal nem. Kinőttem (kiöregedtem?) már a 
világmegváltó korszakomból, és nem sok minden inspirál arra, hogy csapágyasra 
hajtsam magam ingyen. Tanár vagyok és botcsinálta rendszergazda egy jól működő 
falusi iskolában. Teljes óraszámban tanítok, osztályfőnök vagyok, menzaügyelek 
stb, mint bárki más. Még szeretem is a munkámat. Van egy géptermem, 4 
osztálynyi tanulói-tanári laptopom, fényképezőgépek, videokamera, meglehetősen 
komoly hangtechnika, tanári-igazgatói-gazdasági gépek, fénymásolók, nyomtatók, 
tv-k DVD-lejátszók, projektorok, interaktív tábla. Ehez, és mindahoz a 
feladathoz, ami ezekkel jár, van heti 3 óra kedvezményem (amit 5-ről 
szállítottak le két-három éve, mert a fenntartó sokallotta) Ebbe kéne 
beleférnie az eszközök karbantartásának, a rendezvényhangosításnak, fotózásnak 
és archíválásnak, a kolleginák rendszeres – és folyamatos – segítésének, és még 
nagyon sok mindennek.  (Ez most miért nem nyomtat? Le tudod nekem tölteni? 
Melyikkel kell bekapcsolni?) Tudom, hogy sokan semennyi órakedvezményt nem 
kapnak, és ez nagyon szomorú így. Kezdetben DOS-t, majd Win-t használtunk. Hogy 
mennyire jogtisztán, az más kérdés, nekem az volt a feladatom, hogy működjön az 
intézmény, és nem az, hogy jogászkodjak. Ha valaki nem tudná, egy iskola 
költségvetése úgy készül, hogy az igazgató csinál egy 110-115%-os tervet, azt 
visszadobják kétszer, húzni kell belőle, marad az eredetihez képes 95%, és dec 
31-ig a fenntartó ennek a 90-95%-t teljesíti. Bármi kell, a válasz: oldjátok 
meg. Jó esetben. Ebből szoftverre?
Kollegináknak nagy megrázkódtatás volt a Win98-XP váltás, nagy megrázkódtatás 
volt az XP-W7, és az Office változásai után is mentek hajat festetni. 
Nem értek a Linuxhoz. Kísérletképpen feltettem egyszer az otthoni gépemre egyet 
dual boot-tal, használgattam, amikor ráértem – általában nem értem rá, mert 
amikor leültem a géphez, mindig dolgozni ültem le, és Linuxxal való alaposabb 
ismerkedés elmaradt, mert produktívnak kellett lenni, mert aznap már 10- 11 
órát dolgoztam, újságot, tv-t, könyvet nem láttam, zenét nem hallgattam, 
családommal két szót beszéltem. Tehát ahogy tudom, hogy a Win-ekben melyik 
fájlkiterjesztés mit takar, hogy hogyan tudok egy makacskodó eszközt működésre 
bírni, (mert ezzel foglakozom húsz éve) úgy nem tudom mindezt Linuxban. Az – a 
saját területén kiváló – kollegina, aki öt éve minden két hónapban megkérdezi 
tőlem ugyanazt a dolgot (bocs, tudom, hogy mondtad már, de elfelejtettem), mit 
fog csinálni Linuxon, meg Ooo-val? Mennyivel több ideje fog elmenni ugyanarra a 
feladatra (pláne, ha még én sem tudok neki segíteni)? Hogyan fognak működni az 
oktatást segítő szoftverek, hogyan fognak működni a hardverek, mert én csak 
Windowsos drivereket találok a telepítő CD-k jó részén?
A legtöbb pedagógusnak az informatika egy eszköz, és nem életcél. Nem jön lázba 
egy másik operációs rendszertől, nem érez izgalmat egy másik 
szövegszerkesztőtől, csak az jut eszébe, hogy mennyivel több idő elmegy majd 
ugyanannak a feladatnak az elvégzésére.
Szeretnénk hatékonyak lenni – erre találták ki az informatikát és a PC-t – hogy 
az időnkből a saját életünkre is jusson.
Ha azt mondanák, hogy két év alatt kell átállni valamilyen más szoftverre, és 
azidő alatt minden érdeklődő pedagógusnak ingyen tanfolyamokat szerveznek, hogy 
megtanulja használni az újat; egyben garantálnák, hogy minden felmerülő 
hardver-szoftver és egyéb inkompatibilitási problémát pillanatokon belül 
megoldanak, az más lenne. De ez így kiviteletezhetetlen.

Borsa Géza
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Diákok neve az iskolai honlapon [Caution: Message contains Suspicious URL content]

2012-01-03 bef zés Gábor Petró
Például a munkatársak (kollégák) listáját meg kel jeleníteni. Nálunk
ezt is OM-azonosítóval oldották meg (szemere.miskolc.hu). Szerintem
például ez a ló túloldala, mert én szeretném, ha egy 200 fős
kollektívában mindenkit el tudnék érni, ha akarnám... legalább
e-mail-ben. De itt legalább tudják, hogy milyen végzettségű
munkatársaink vannak.

2012/1/3 Kelemen Mihály kelem...@tagdebr.sulinet.hu:
 2012.01.03. 12:52 keltezéssel, Gábor Petró írta:

 Ki a fene akar magában jogászkodni? OM-azon: jó. Név: nem jó!

 Lehet, hogy valamiről lemaradtam (ez könnyen lehet, mert sok a levél), de
 nem emlékszem rá, hogy meg lett volna válaszolva az a kérdés, hogy mi
 szükség van a nevek/azonosítók kitételének. Én semmi hasznát nem látom, de
 hátha tudtok valami fényt gyújtani...

 --
 Üdvözlettel: Kelemen Mihály

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

-- 
Tisztelettel:
Petró Gábor
http://getpetro.fw.hu (Itt vannak a példák leírásai.)

Ha diákom, akkor ide írjon, legyen szíves:
uralko...@gmail.com
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: OFF:Tisztaszoftver másképp gondolva

2012-01-03 bef zés Sárközi Róbert

Is this  correct Mrs Hoffman?

Borsa Géza írta:

  Ha azt mondanák, hogy két év alatt kell átállni valamilyen más
  szoftverre, és azidő alatt minden érdeklődő pedagógusnak
  ingyen tanfolyamokat szerveznek, hogy megtanulja használni az
  újat; egyben garantálnák, hogy minden felmerülő
  hardver-szoftver és egyéb inkompatibilitási problémát
  pillanatokon belül megoldanak, az más lenne. De ez így
  kiviteletezhetetlen.
   
  Borsa Géza
   
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: OFF:Tisztaszoftver másképp gondolva

2012-01-03 bef zés Molnar Peter
Hello!

Is this  correct Mrs Hoffman?

Csak orosz es francia lenne jo. Ezt nem biztos, hogy erti.

Udv:

Molnar Peter

http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: OFF:Tisztaszoftver másképp gondolva

2012-01-03 bef zés Imre Tóth
Kedves Péter és Róbert!

Olvastátok-e az admin levelét?

Üdv, Imre

2012/1/3 Molnar Peter moln...@afg.hu

 Hello!

 Is this  correct Mrs Hoffman?

 Csak orosz es francia lenne jo… Ezt nem biztos, hogy erti…

 ** **

 Udv:

 Molnar Peter

 http://www.petersoft.hu

 ** **

 ** **

 ___
 Techinfo mailing list
 Techinfo@lista.sulinet.hu
 Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

-- 
___
Tóth Imre
Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium,
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és
Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Hajdúnánás
Hungary
www.bocskai.net
blog.sulinet.hu/oktinf
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: OFF:Tisztaszoftver másképp gondolva

2012-01-03 bef zés Molnar Peter
Olvastátok-e az admin levelét?
maganban ment a valasz.

Udv:

Molnar Peter

http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Tisztaszoftver másképp gondolva

2012-01-03 bef zés Borsa Géza
Baj, ha nem láttam a filmet, ahonnan ez van?

From: Sárközi Róbert 
Sent: Tuesday, January 03, 2012 8:22 PM
To: Techinfo 
Subject: Re: OFF:Tisztaszoftver másképp gondolva

Is this  correct Mrs Hoffman?

Borsa Géza írta: 
  Ha azt mondanák, hogy két év alatt kell átállni valamilyen más szoftverre, és 
azidő alatt minden érdeklődő pedagógusnak ingyen tanfolyamokat szerveznek, hogy 
megtanulja használni az újat; egyben garantálnák, hogy minden felmerülő 
hardver-szoftver és egyéb inkompatibilitási problémát pillanatokon belül 
megoldanak, az más lenne. De ez így kiviteletezhetetlen. 

  Borsa Géza

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Tisztaszoftver másképp gondolva

2012-01-03 bef zés Borsa Géza
Meg ezt sem...

From: Molnar Peter 
Sent: Tuesday, January 03, 2012 8:27 PM
To: 'Techinfo' 
Subject: RE: OFF:Tisztaszoftver másképp gondolva

Hello!

Is this  correct Mrs Hoffman?

Csak orosz es francia lenne jo… Ezt nem biztos, hogy erti…

Udv:

Molnar Peter

http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: OFF:Tisztaszoftver másképp gondolva

2012-01-03 bef zés Válas Péter
2012/1/3 Borsa Géza bo...@kapos-net.hu

 Szeretnénk hatékonyak lenni - erre találták ki az informatikát és a PC-t -
 hogy az időnkből a saját életünkre is jusson.

 Hát ez lenne a lényeg.
VP
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Tisztaszoftver másképp gondolva

2012-01-03 bef zés Sárközi Róbert

Ez a film még ez után kerül bemutatásra !

Borsa Géza írta:

  Baj, ha nem láttam a filmet, ahonnan ez van?
  
Is this 
  correct Mrs Hoffman?
  
  Borsa Géza írta:
  
  Ha azt mondanák, hogy két év alatt
kell átállni valamilyen más szoftverre, és azidő
alatt minden érdeklődő pedagógusnak ingyen
tanfolyamokat szerveznek, hogy megtanulja használni
az újat; egyben garantálnák, hogy minden felmerülő
hardver-szoftver és egyéb inkompatibilitási
problémát pillanatokon belül megoldanak, az más
lenne. De ez így kiviteletezhetetlen.
 
Borsa Géza
 
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

suliX

2012-01-03 bef zés Gábor Denkinger
 Sulix szerver és Sulix Professional.
 Ezekkel most ismerkedem. Jónak tűnik.a szerver része is eleg egyszerűnek
néz ki.

Hogy tetszenek a programok? Használhatóak? Főleg a szerver érdekelne.
Többiek, valaki használja - ismerkedik vele? Tapasztalatok?

Iskolánk éppen új szerver beszerzése előtt áll, gondoltam akkor rögtön a
suliXerver-el telepíteném a rendszert.
Csak kicsit tartok tőle, h mit fog szólni a zsír új hardware-hez a
suliXerver a maga régi Red Hat 4-hez. ???

  1   2   >