Szia Sándor!
Természetesen tudja, de hát ez nem meglepő, hisz ugyanazokra a programokra
épül a FOG is meg a DRBL is.
Már gondolkodtam is rajta, hogy kellene csinálni egy összehasonlítást a
kettő között, de most erre nincs időm. Ha viszont van itt valaki, aki
eléggé ismeri mindkettőt, szívesen
2019.07.22. 8:43 keltezéssel, Alaksza Balázs írta:
Szerintem is, próbálj pénzt kunyizni egy másik switchre, ami jól
kezeli a multicastot.
Évek óta ezt tesszük. De nem 1 switch kellene, hanem a buta
szedett-vedettek helyett 13 db 24-es és 1 db 48-as, akkor a meglevőkkel
együtt már rendben
Sziasztok!
2019.07.21. 22:21 keltezéssel, Gyulai László írta:
Én csak csodálkozom hogy ez hogy sikerül. Nekünk olyan 30 giga az
image. Még a gigabites termekben is több óra a 20-25 gép egyszerre
klónozása, de a 775-ös gépeken 100-as hálón délután 5-kor elindítom,
reggel nyolckor még van gép
>Szerintem a switcheid nem tudják a multicastot kezelni.
Józsinak simán igaza lehet, ilyen is van.
A fog esetében még mindig ott van a várólistás unicast, mert az ez
esetben is működik és ha nem lesz switch, akkor ez opció.
100-as hálón 6 gép olyan 1,5 óra az imagetől függően.
A drbl nem tudom
A fog esetében nem lenne ilyen gondod, ha multicaston imagelsz.
Ott egyszerre lesz kész minden gép, 100-as hálónál is.
Példa: 39 gép 100-as hálón 2-2,5óra volt kb és egyszerre lettek készen.
(két teremnyi gép)
Mondjuk lehet gázos fog multicast, kell reszelni a hálózaton, hogy jól
működjön.
Amúgy sem árt a fog kliens mert, ha nem használod nem sok vizet zavar.
Nem muszáj "beléptetni" a fog szerverre, ha ott van a szerver, vagy ha
nincs az sem okoz semmi problémát.
Egyébként, természetesen működő a dolog nélküle is.
2019. 07. 21. 19:50 keltezéssel, Molnar Peter írta:
Hello!
>Ha
Szerintem is, próbálj pénzt kunyizni egy másik switchre, ami jól kezeli
a multicastot.
2019.07.22. 8:20 keltezéssel, József Venczel írta:
Szia!
Szerintem a switcheid nem tudják a multicastot kezelni.
Máskülönben a több óra mindenképpen irreális. Annyi idő alatt még
egyenként is meg tudnám
Szia!
Szerintem a switcheid nem tudják a multicastot kezelni.
Máskülönben a több óra mindenképpen irreális. Annyi idő alatt még egyenként
is meg tudnám csinálni, külső winchesterrel, bár iitt nem is annyira az
időfaktor a legfontosabb, hanem az, hogy ki van zárva a tévedés.
Üdv,
Venczel József