Re: 2 wan

2011-10-03 bef zés Moczik Gabor
PÁSZTOR György írta:
   aszerint sem sok tanulságát tette a kérdező, hogy mikkel foglalkozott
   eddig, nagyjából olyasmi stílusnak tűnt, mint amikor vki. a házifeladatát
   bedobja a közösbe, hátha megoldják helyette.

Én a kérdésben semmi kivetnivalót nem látok, a lista forgalma úgyis igen 
minimális, nem kellene még túlzott szabályozással elűzni azokat is akik 
itt vannak.

A vegyél 2000 forintos routert című műsor indította el az egészet, 
elsőre ez engem is zavart, mert nem az volt a feladat, hogyan lehet 
megkerülni a problémát, amit megoldani kellene, de végülis megindokolta, 
hogy miért írta ezt.

Ez is egy megoldás, meg az is, még ha kevés köze is van a linuxhoz...

Nem értem miért kell ezt túllihegni, inkább vissza kéne térni az eredeti 
problémához.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: xen hiba (?)

2011-05-10 bef zés Moczik Gabor
Erdelyi Gabor írta:
 A xen elrontja a lenny-s rootfs-t?
 Valakinek van otlete?

Nem nagyon tudok hozzászólni, de az valószínű, hogy ha úgy el lehet 
rontani egy fs-t, hogy a kernel segfault-oljon, akkor az fs driver bug, 
vagy stb. ilyesmi.

De...

Ugyazez az fs mondjuk reboot után sem jó?

Memtest megvolt azon a gépen?

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux

Re: samba win xp home azonosítás

2011-05-04 bef zés Moczik Gabor
Gyurman Attila írta:
 Esetleg a felügyeleti eszközök - számítógép kezelés - helyi 
 felhasználói fiókok
 (vagy valami ilyesmi) alatt nézelődj, én itt szoktam felhasználónevet 
 változtatni, hátha valahol még a régi van.

Ebbe a skizofrén effektusba én is belefutottam nemrég win7-nél, és ahogy 
néztem nincs rá normális megoldás.

Létre kell hozni egy új user-t, az átnevezés funkciót el kell felejteni, 
  ha már ilyen májkroszofttól már megszokott módon csak félig van megoldva.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux

Re: port forward problema

2011-04-13 bef zés Moczik Gabor
Hofferek Attila wrote:
 2011.04.13. 8:42 keltezéssel, Kovács Attila írta:
 Izé. Kívülről a 22-es vagy a -es portot próbálod?

 (Ehh, rossz feladóval küldtem el tegnap, erre persze
 hogy nem ment el.)
 
 Kívülről a  portra sshzom -p  és ezt kéne átpasszolni a 
 192.168.122.2:22-re.

szerintem kellene egy forward accept is:
iptables -A FORWARD -i  -d 192.168.122.2 --dport 22 -j ACCEPT
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Asterisk szerver hangminőség probléma

2011-03-30 bef zés Moczik Gabor
Hofferek Attila wrote:
 megvizsgálni, hogy nem ott van-e a gond. Mit kell ilyenkor vizsgálni, 
 hogy egy gigabites hálón hol akad meg a 128kilobites stream? Szerintem 
 nem sok vizsgálni való van, de hátha. Fáljokat csodajól lehet másolni a 
 hálón

Esetleg azt, hogy ha fájlmásolással valaki megfekteti a hálót, akkor 
marad-e a 128kbps streameknek még valami.
QoS környékén kellene szétnézni. Bár gondolom ezek már megvoltak...
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


LanSafe vs. LibC problem?

2011-03-19 bef zés Moczik Gabor
Üdv!

lenny - squezze átállás után a LanSafe 5.0.8 megszűnt működni.

Letöltöttem az Eaton oldaláról a 6.0.3 verziót, az sem megy, bár erre ki 
is van írva, hogy LanSafe v 6.0.3 for 32-bit Linux and VMware ESX 3.5 
having libc v 2.3.0 to v 2.3.3

Hiba:

PowerMonitor: relocation error: /lib/i686/cmov/libresolv.so.2: symbol 
strlen, version GLIBC_2.0 not defined in file libc.so.6 with link time 
reference

Mit lehetne ezzel kezdeni?


MG.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: terminal server

2011-03-16 bef zés Moczik Gabor
Tóth, Zoltán wrote:
 létezik valami megoldás arra , hogy windows terminal server klienssel elérjek 
 egy linux X felületet? 
 ha ez nem , ingyenes x kliens létezik windows alá?
 azt nehogy mind a kettőre negatív legyen a válasz.. :-)

En Xming -et hasznalok, mondjuk sokat ne kérdezz ezügyben, mert a 
Wireshark megy rajta, másra meg nem kellett eddig.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


update-grub

2011-03-15 bef zés Moczik Gabor
Üdv!

Le lehet valahogyan tiltani debian alatt, egyszer és mindenkorra ezt az 
/etc/grub.d és update-grub című műsort?

Szeretném inkább én karbantartani a grub konfigot, mert egyrészt 
szeretném ha az és úgy lenne a menüben amit én akarok, másrészt egy 
kicsit is komplexebb rendszernél úgysem jó amit csinál, és számtalanszor 
csak az a vége, hogy nem bootol a rendszer.

Van valami elegáns mód, vagy cseréljem ki a scripteket (minden egyes 
frissítésnél...) az /etc/grub.d -ben?

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Samba, több IP szegmens

2011-03-09 bef zés Moczik Gabor
Norbert Vastagh wrote:
 2011/3/9 Hóbor István hobori...@gmail.com:
 vagy vlan csomi feltesz, és beállít ^^
 nekem mostanság nagyon bejött, ha már fizikailag nem tudod szegmentálni
 
 De ettől még hogyan oldódik meg az a probléma, hogy egy gépen,
 egy samba a különböző IP szegmensekben különböző beállításokkal
 működjön?

Teljesen különböző beállításokkal (mert eredetileg nem ezt írtad), vagy 
csak innen-onnan meg közösen elérhető megosztásokkal?

Az utóbbi nem nehéz, hosts allow és hosts deny megadható megosztásra is. 
Gyakorlatilag csak egy samba szerver kell, és az IP címekkel megoldod 
hogy ki mit érhet el.

Ha ez biztonsági célokat is szolgál, akkor ennek csak akkor van értelme, 
ha az IP címet nem tudják illetéktelenek állítgatni a gépeken, mivel 
fizikailag nem különül el a két háló, az IP cím az egyetlen ami re 
szűrni lehet.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: torrent szűrése linux routeren tű zfalon

2010-12-06 bef zés Moczik Gabor
Norbert Vastagh wrote:
 A koleszt nem tudom külön kezelni hálózatilag, mert jó nagy az
 iskola, a szerverszobából csak néhány kábel indul, és a koleszba
 kb. 3-4 switch-en keresztül vezet az út...
 Éppen ezért egyszerűen azt sem tudnám kivitelezni, hogy pl az
 irodai gépek az egyik kapcsolaton, a diák gépek meg a másikon
 menjenek a netre... Mindenfelé elszórva van minden.

IP cím?

 Arról nem is beszélve, hogy van, amikor diákok ülnek egy teremben,
 de van, amikor néhány tanár ül be, mert éppen ott van hely, intézni
 a dolgait (van samba pdc, bárki bárhol dolgozhat), így akkor nekik
 megint döcög nagyon az internet, pedig nem is diákok ;-)

Ezt valami loginos dologgal lehetne megoldani, gondolom a tanár nem a 
tanulo user neveben dolgozik...

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: gigabit halokartya

2010-11-27 bef zés Moczik Gabor
linux wrote:
 Azt meg nem pondtam, hogy az alaplap(Asrock 775i945GZ) nemigen tamogatja
 a PCIe-t.

Az az igazság, hogy a sima PCI nem túlságosan célszerű gigabit 
átvitelre. A 33MHz-es busznak az elméleti maximuma ennyi, és más eszköz 
is van rajta...

Persze 10MB/óra mailszerverbe attól még jó. :-)

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: apache2 hack

2010-11-18 bef zés Moczik Gabor
Gergely Tamás wrote:
 2010.11.18. 15:32 keltezéssel, Kovács Attila írta:
 2010.11.18. 15:01 keltezéssel, Gergely Tamás írta:
 Majdnem minden oldal php-s. Le tudom trace -elni, hogy ezek az apache
 szálak éppen mit futtatnak?
 Mi a kérdés?
 strace -ppid of apache process  -re gondolsz?

 Valami ilyesmire. Vannak olyan szálak amelyek a mod_stat szerint (meg ha 
 trace -elem) folyamatosan megállás nélkül
 küldenek valamit (W). Gondolom ez nem természetes. Ez lehet a baj?

Én első sorban onnan közelíteném meg a problémát, hogy kiderítem mi 
változott az elmúlt pár napban, vagy amióta a hiba előjött.

Persze ha nehézkes a kommunikáció a webfejlesztőkkel, akkor ez lehet 
hogy bonyolultabb mint a trace, de azért adhat némi támpontot...

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: grub2 rescue mode debian squeeze

2010-10-19 bef zés Moczik Gabor
szistvan wrote:
 rescue-mode: selected root device '/dev/md1'
 rescue: umount: can't umount /target: Invalid argument
 kernel: FAT: utf8 is not recommanded IO charset for FAT filesystems,
 filesystem will be case sensitive!
 rescue: mount: mounting dev/md1 on /target failed: Invalid argument
 rescue-mode: mount '/dev/md1' /target failed

mdadm --examine /dev/sdX mit mond?
Van superblock az eszközökön?

Ne akard a raid tagjait önállóan felmountolni!!!

 # mount -t ext3 /dev/lvm-data/www /mnt
 mount: mounting /dev/lvm-data/www on /mnt/ failed: Invalid argument
 
 A syslogba semmi nem látszik, viszont a root filesystem választásnál
 látszanak az LVM partíciók - tehát modulok be vannak töltve.

Kell legyen valami a logban vagy boot közben a konzolon, hogy az lvm 
milyen VolumeGroup-okat talált. Ha nincs, akkor egyelőre nem talált, az 
alábbiakkal érdemes játszani:
pvscan
vgchange -ay

Ha most raktad össze kézzel a RAID tömböt, akkor az lvm biztos nem állt 
össze bootkor, ezeket ki kell adni.

Ha ezek eredményt hoznak, akkor utána vgdisplay, illetve lvdisplay 
megmondja mik vannak. Ezt fel kéne tudni mountolni.

Mellesleg ha nem működik a /dev/vg1/lv1 forma, akkor /dev/mapper/vg1-lv1
amivel lehet próbálkozni.
(hint: ls /dev)

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: grub2 rescue mode debian squeeze

2010-10-19 bef zés Moczik Gabor
szistvan wrote:
 Ezzel kapcsolatban viszont tényleg el tudom képzelni, hogy 
 az egyik grub frissítéskor a root partíció kiválasztásakor md1
 helyett véletlen sdb2-t választottam és így belebarmolt(am).

Ha csak abba, akkor fail/remove/add után majd a rebuild helyreállítja.
Előtte azért én megprobálnám mit mond az
mdadm --examine /dev/sda2
mdadm --examine /dev/sdb2

Ha kiderül hogy az egyik netán lehet jó, akkor csak azzal az egyel 
összerakni a tömböt degraded állapotban, majd --run.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: adsl modem hibakod

2010-10-16 bef zés Moczik Gabor
Gádori Zsolt wrote:
 Elnézést, pontosítok. A modem megvan, lehet pingelni, a telefonvonal
 jó, ezt jelzi a modem (meg ki is próbáltam telefonnal), a logban azt
 jelzi, hogy próbálja a túloldallal felvenni a kpacsolatot, de nem
 tudja. De szövegesen, nem kóddal. Nomost az ügyfélszolgálatosnak a kód
 kéne.

Nem fogsz kódot találni a logban, mert a f*szkalapoknak a win-specifikus 
érthetetlen hibakód kell.

Több eset lehetséges, vérmérséklettől függően:
1. megpróbálod googlizással kideríteni, hogy a win milyen kódot szokott 
adni ilyen hibára (ha idemásolod a PPP logot, esetleg segíthetünk).

2. kerítesz kölcsönbe egy win laptopot és kipróbálod

3. Nem kizárólagos, az 1. és 2. mellett is alkalmazható :-), ráborítod 
az asztalt az ügyfélszolgálatra, hogy legyenek szívesek elhárítani a 
problémát, a világon semmi közük hozzá hogy a végponton túl te milyen 
eszközt használsz. Router is lehetne rajta, abból se nyersz ki winfos 
hibakódot. Nem windows internet szolgáltatást vettél hanem internet 
szolgáltatást. Fogyasztóvédelemnek egy kis bejelentés, stb...

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: eth carrier/overruns

2010-09-29 bef zés Moczik Gabor
Szima Gábor wrote:
 Ethernet kartyanal a TX carrier es overruns hibak szaporodasa mire enged 
 kovetkeztetni?
 
 Percenkent 20-30, neha 50-100 is keletkezik, olyankor akad a halo is.
 Van nemi RX frame hiba is, kb. a tizede az elobbi kettonek.
 
 Evek ota rendben ketyego linux idonkent fogja magat, es bizonyos 
 idoszakokban akadozik a forgalom. Vas/kernel evek ota nem volt piszkalva.
 
 Inkabb halozati/switch problema, vagy vas/driver gond lesz?

Nálam megzakkant hálókártya miatt volt ugyanilyen jelenség.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: böngésző nyűg (talán kissé offtopic) Megoldás

2010-05-14 bef zés Moczik Gabor
Gádori Zsolt wrote:
 Reprodukálni tudom oda-vissza, hogy ha beállítom a proxyt, akár a saját
 gépemen futóra, akár a szolgáltatóméra, akkor nem működik, és az elején
 leírt jelenség lép fel.
 Ha a nincs proxy beállítást választom, akkor pedig szépen megjeleníti a
 pdf-et, és a kugli térkép is működni kezd.

Sajnos el kell keserítselek, de én beállítottam a saját szerveremet 
proxynak és nálam működik.

Mellesleg ha nem állítom be, nálam akkor is átmegy a proxyn, mert fel 
van véve egy transzparens iptables szabály. 80-as port direktben ki 
sincs engedve ha jól emléxem...

Szóval úgy látom valami csillag együttállás lehet.
Egyébiránt újabban nem tetszik nekem se annyira a firefox. Részemről a 
Netscape 7.2 volt az utolsó legjobb/használhatóbb/stabilabb verzió, ami 
utána jött, mindig volt valami nyűgje.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: böngésző nyűg (talán kissé offto pic)

2010-05-13 bef zés Moczik Gabor
Krisztian VASAS wrote:
 On 05/12/2010 08:36 PM, Gádori Zsolt wrote:
 http://www.alldatasheet.com/datasheet-pdf/pdf/50800/FAIRCHILD/BF244A.html
 a bf244A click to view szövegre kattintok, akkor a win alatt
 megjelenik egy html lapba ágyazott pdf doksi az alkatrészről, de linux
 alatt a doski helyett csak egy szöveg: Your require pages is cannot
 open by blow. (Az említett alkatrész csak a példa kedvéért szerepel.)
 Java megy, javascript megy, felugró ablakok engedélyezve.
 
 Egy majdnem up2date Frugalware alatt szépen megnyitja a pdf-et, 
 felajánlotta letöltésre vagy megnyitásra. Próbáltad mar teljesen új 
 firefox profillal? Ha igen, akkor próbáltad már mozilla.com -ról 
 letöltött firefox binárissal?

Nálam Iceweasel 3.0.6 alatt is megy, felajánlja megnyitásra a pdf-et, 
ami le is jön.

Semmi extra plugin nincs telepítve a flash-en kívül.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux

Re: böngésző nyűg (talán kissé offtopic)

2010-05-13 bef zés Moczik Gabor
Gádori Zsolt wrote:
 Vasas Krisztián javasolta, hogy a firefox.com -ról töltsek le binárist,

Mivel nálam Lenny gyári Iceweasel van, és nekem megy, valószínűleg 
valami más hiba lesz nálad. Próbáld meg a profil könyvtárat áthelyezni, 
ami a $HOME/.mozilla mappában van. Ekkor generál egy újat, 
alapbeállításokkal.

Mondjuk most nézem, te nem írtad hogy Lenny, csak hogy Debian.
Melyik is?

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Linux ARM netbookra?

2010-02-20 bef zés Moczik Gabor
Gécsek Máté wrote:
 Tehát ha most laikusként ezt értelmezem, akkor a probléma az, hogy nincs meg
 a chip linxos drivere? Ezen nem lehet valahogyan segíteni? Elég
 elkeserítően hangzik a fenti angol szövegrész, mert azt sugallja, hogy a
 VIA-n múlik az egész dolog.

Erről van szó. Nem csak hogy nincs linuxos driver (ezt ugyanis 
előbb-utóbb valaki megírná), hanem a gyártó szándékosan akadályozza ezt 
azzal, hogy az ehhez szükséges dokumentációt nem hajlandó kiadni.
Sajnos egyes gyártók még mindig úgy gondolják hogy a linux nem piaci 
szegmens.

Pl. ettől hétköznapibb canon scannerekhez sincs driver, amihez van, az 
is visszafejtéssel (reverse engineering) készült.

Aki nem most akar átállni egy meglévő hardverrel, hanem ezen már túl 
van, az ezután tutira elkerüli ezeket a gyártókat...

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Linux ARM netbookra?

2010-02-20 bef zés Moczik Gabor
Hofferek Attila wrote:
 Szerintetek érdemes várni arra, hogy hamarosan lesz linux a kütyüre, vagy
 törődjek bele, hogy Windows CE-vel marad még évekig?
 
 Van arra a procira fordito?

ARM-re van fordito es kernel is mar joideje, de ha jol ertem a 
problemat, akkor nem ismert a gep belso felepitese. Hiaba van forditod 
egy akarmilyen procira, ha nem tudod hogyan kezeld a periferiakat.

Egyebkent ha a linux menne, akkor a debian repobol lehetne az ARM 
architekturara (is) letezo programokat telepiteni forditas nelkul.
Gondolom. Sose probaltam.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( e|mail: pm-01 |@| progzmaster |.| hu )))
((( S.k.y.p.e.: moczik )))
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: alsa ladspa real-time

2010-02-07 bef zés Moczik Gabor
SZÉKELYI Szabolcs wrote:
 Jackrack, ha az audio program rendelkezik Jack interfésszel.
 
 Nem meg nem, akkor JACK plugin:
 http://alsa.opensrc.org/index.php/Jack_%28plugin%29

Alakul ez, köszönöm!

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux

Re: alsa ladspa real-time

2010-02-07 bef zés Moczik Gabor
Ferenc Wagner wrote:
 Megoldható valahogy a controlok real-time állítása?
 
 Ez az audio program feladata lenne, abban nincs ladspa-támogatás?

Ettől általánosabban szeretném. Egy többcsatornás hangkártya külön 
csatornáján kellene kiküldeni a magas/mély hangokat (aktív hangváltó), 
meg hasonló ilyesmi.
Ennek így kéne működni, függetlenül attól, hogy mi akar megszólalni, a 
logikus az lenne, ha ez az alkalmazás szint alatt lenne megoldva.

 Ha alsa-val nem oldható meg, akkor mivel lehet?
 
 Jackrack, ha az audio program rendelkezik Jack interfésszel.

Köszi, megnézem.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux

alsa ladspa real-time

2010-02-06 bef zés Moczik Gabor
Hali!

Sikerült eljutnom odáig, hogy az .asoundrc fájlban különféle plugin-eket 
fűzzek fel különböző csatornákra, és még működik is.

A plugin-eknek a control érték változtatásához editálni kell a fájlt, és 
az audio programot újra kell indítani, így kissé lehetetlen a 
paramétereket hatékonyan tuningolni.

Megoldható valahogy a controlok real-time állítása?

Ha alsa-val nem oldható meg, akkor mivel lehet?
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: debian squeeze lassú boot

2010-02-03 bef zés Moczik Gabor
szistvan wrote:
 [   60.584041] eth0: unable to apply firmware patch
 
 Úgy tűnik Ő lesz a ludas.
 Bugreportban mintha az r8169-re panaszkodtak volna mások is.
 Menni megy, csak 2.6.32-trunk mégis így járt, javítás várható.

Nekem is zűrös a 2.6.32-trunk, pl. suspend után az ethernet nem megy, 
ifdown lefagy, csak killelni lehet. Csak újraindítás után van újra eth.
Egyelőre ennyi így 1 nap használat után, viszont a CM6202 chipsetes USB 
hangkártya meg csak ezzel megy, lenny/2.6.26 nem viszi, csak ezért 
váltottam...

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux

Re: USB mizéria

2010-01-25 bef zés Moczik Gabor
Gabor HALASZ wrote:
 Nem feljesztek ra, de nem is kell hozza, hogy tudjam, mi a kulonbseg egy 
 aram es feszultseggenerator kozott, es menyire nem egyszeru uzemmodot 
 valtani. Foleg, hogy a definicio szerint allando feszultseget kell 
 kapnia, igy visszatertunk az Ohm torveny kornyekere :)

Egyszeru uzemmodot valtani, de meg egyszerubb egy sima ateresztos 
aramkorlatozot megvalositani. De ezen kar vitatkozni, mivel vagyunk itt 
paran akik ezen mar 15 eve tul vannak, gyakorlatban is epitettek mar 
ettol sokkal komplexebb digitalis es analog aramkoroket, tapegyseget, 
vagy kesz berendezeseket mikrokontrollerrel, CPLD-vel, a mechanikatol a 
firmware-ig.

Innen asszem az elektro-n folytathatjuk a okfejtest - ha van ertelme...

 Dehogy ugyanaz, digitalis aramkor nem szabalyoz semmilyen analog jelet, 
 a szabalyzas egy visszacsatolt folyamat. Vezerelni tudja, (ahhoz nem 
 kell visszacsatolas) azt is eleg szelsoseges modon, ki-be kapcsolja, 
 leven digitalis aramkor.

Ez a bekezdes igy ebben a formaban ugye... :-)
Reszkijelentesek igazak belole, de igy egyben hulyeseg. Nemhogy igy 
altalanossagban kijelentve, hanem mar az USB-re vonatkoztatva is az, ha 
egyszer digitalisan egyeztetik le az aramigenyt, ami egy analog jel. 
Elbagatelizalod a dolgokat. De mondom, az elektro listan folytathatjuk.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: hd klónozás

2010-01-23 bef zés Moczik Gabor
Nagy Gabor Peter wrote:
 Nem ment ugyan végig (idő hiányában), de kétszer is másolt elég sok adatot.
[...]
 Nem értem, ez hogy lehet, ha a dd lemásolja a partíciós táblát, ami emlékeim
 szerint valahogy az első blokk, vagy az mbr utáni első blokk, vagy valami
 ilyesmi.

Végülis egyszer végigment már a dd, minden szektor átmásolódott?
Csak mert az extended partíció bejegyzései a partíció első szektorában 
vannak, valahol a diszken, nem az MBR közelében. Az egesz diszket át 
kell másolni hogy ugyanúgy látszódjon.
(vagy legalább az extended boot szektorokat, lásd link)

http://szabilinux.hu/Particios_tabla/partext.html

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: USB mizéria

2010-01-21 bef zés Moczik Gabor
NAGY Gábor Péter wrote:
 És akkor az hogy van, hogy a külső USB-s hdd-hez Y USB kábelt adnak, és 
 van olyan hdd, ami egy bedugott csatlakozóval nem pörög fel, csak 
 csendben világít, de kettővel meg megy jól?
 
 Meg akkor miért vannak egyáltalán tápcsatlakozós HUB-ok, ha a gépből 
 jövő 5V mindig mindenkinek elég, mert a gép csuklás nélkül ad elegendő 
 áramot?
 
 Nem értem.

Az USB specifikáció szerint 5V max. 500mA-t tud portonként, ettől többet 
nem lehet kivenni, nem azért mert a gépben lévő táp nem tudja, hanem 
mert ez a szabvány. Ez nem mindenhez elég, pl. az említett HDD-hez. 
Ekkor csak több portról lehet táplálni, vagy külső tápellátással.

Ha egy portot szétosztasz egy 4 portos bus-powered USB hub-bal, akkor a 
4 eszköznek összesen lesz 500mA (kicsit kevesebb) amin osztozhatnak. Ha 
self-powered HUB-ot használsz (külső tápos), akkor a HUB is fog tudni 
portonként 500mA-t adni.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: read only linux

2010-01-07 bef zés Moczik Gabor
Hofferek Attila wrote:
 Hello,
 
 van valami bevett modszer arra, hogy egy sdkartyas kicsi szamitogepre 
 telepitett linux minel kevesebbet, praktikusan semennyit se akarjon irni 
 a diskre? Nem kell sem logolas, sem semmi, egy program fut, ami teszi a 
 dolgat, es kesz. Lehessen siman elvenni tole az aramot, aztan 
 visszaadni, es ez ne okozzon gondot. Van erre howto, distro, stb, ami 
 ezt tudja?

Ha majd megiscsak kell logolas, es van masik gep a kornyeken, akkor 
syslog-ng  beallithato tavoli logolasra.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: karcsúúúú linux

2009-11-29 bef zés Moczik Gabor
Gádori Zsolt wrote:
 Tehát akkor a végösszeg:
 Ha már úgyis ismerem a debiant, akkor próbáljam meg azt kellő
 szelektálással kézzel feltenni, meg hozzá egy kritikus szemmel
 összeállított kernelt faragni, hogy ne tartson örökké a boot.
 Egy kolléga írta, hogy elakad a boot. Rosszul mondtam,  nem akad el, 
 csak _rengeteg_ ideig tart. Ezen -gondolom- a
 karcsúsítás sokat segíthet.

Mennyi az a rengeteg, meg főképp melyik rész tart sokáig?

(kernel, init scriptek, stb...)
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Offsite backup

2009-11-29 bef zés Moczik Gabor
Kovács Attila wrote:
 Kompromisszummentesen nem tudod megoldani, ez tény. Nézni kell egy olyan 
 fájlrendszert,
 ami támogatja ezt. Nincs kizárva hogy valamelyikben már van erre 
 támogatás, hiszen a
 probléma általános jellegű. Filóztam ezen tegnap este, arra jutottam, 
 hogy az ember
 csinál egy alkönyvtárat, ahova készít inode alapján hardlinkkel fájlokat 
 (nyilván alkönyvtár
[...]

Nem mondom hogy teljesen értem, bár sejtem mire gondolsz.
Az fs-t így adatbázisnak használni elég gány szerintem.

Ha lesz egy kis időm, inkább megírom amit elkezdtem, egy része már 
készen van, csak nem volt türelmem befejezni. SQL adatbázisba dolgozik, 
már csak a többi része hiányzik. :-)

Közben néztem a Bacula-t is, sokmindent tud, de úgytűnik hogy ezt nem. 
Pedig furcsálnám ha még senki nem oldotta volna meg. :-)
Mondjuk ez az egész csak DSL internetkapcsolaton probléma.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: karcsúúúú linux

2009-11-28 bef zés Moczik Gabor
Gádori Zsolt wrote:
 Melyik a legkarcsúbb linux?
 Arról van szó, hogy van egy P1MMX 200MHz laptop, (CD, disk=40Mb
 RAM=196Mb) amit mérésiadat-gyűjtésre szeretnék használni. CD-boot van.
 USB boot nincs. 
 A mostani distribek szóba se jöhetnek, de nincs is
 szükség ekkora apparátusra. Kéne egy valami minimum grafikus felület,
 hálózat, meg legyen tetszés szerint alakítható.
 Én mindössze 1 db binárist fogok rátenni.
 Nem akarok valami régi distribet elővenni, mert akkor meg a program
 fordítása lesz a kelleténél macerásabb a különböző glibc-k miatt.

Van Damn Small Linux, Vector linux, stb, de egyiket sem probáltam.

Ha jelenleg is debiant használsz, akkor szerintem maradhatsz is ennél, 
apt-vel elég jól kigyomlálható a felesleg és továbbra is megmarad a 
rugalmasság.

De itt elég nagy a diszk, szerintem erre nincs szükség, legfeljebb csak 
egy-két tényleg szükségtelen dolgot kell leszedni, amivel boot időt 
nyerhetsz. Desktopnak Xfce-t kéne megnézni, eléggé egyszerű, de teljesen 
jól használható.

A desktopot ne a telepítővel rakd fel szerintem, hanem kézzel, ami kell. 
KDE-t, Gnome-ot is így rakom fel, kicsit macerásabb, de nem lesz benne 
annyi felesleges cucc.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Offsite backup

2009-11-28 bef zés Moczik Gabor
Andras HORVATH wrote:
 Az alapveto problema, ami miatt sok cucc kiesik, hogy esszeruen le kell 
 kekezelni egy fajl vagy konyvtar atnevezeset, athelyezeset.
 Mivel ADSL-rol van szo, az upstream savszelesseg igencsak szukos, nem 
 megengedheto hogy egy 'rename' parancs tovabbitasa helyett egy egesz 
 konyvtarat ujra felmasoljon.
 
 Dirvish. Diszkre ment es hardlinkeket csinal az elozo mentesebe a nem
 valtozott file-okrol, tehat hely- es savszelesseg-takarekos. Tud masik
 gepre is menteni.

Már nézegettem régebben, a hardlinkes dolog világos, ez az rsync 
szolgáltatása, de a rename/move problémát hogyan oldja meg?
Mert amennyire én látom az rsync ezt nem tudja, és nem említi a doksi, 
hogy egyéb megoldás lenne, pedig nem egészen triviális feladat.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Axa netbank

2009-11-28 bef zés Moczik Gabor
Üdv!

Sikerült már valakinek beizzítani ezt az iBanq nevű csodát valahogyan?

Wine alatt nem megy fel az MS Java. Valameddig megy a telepítés, aztán 
közli hogy a telepítés nem fejezhető be, majd felrakja az iBanq 
cuccait. Feltettem a Sun JRE legújabb verzióját, de ettől még ugyanúgy 
nem működik a program.

A google szerint nem úgy látszik hogy bárkinek is működne, de azért még 
reménykedek... :-S
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: karcsúúúú linux

2009-11-28 bef zés Moczik Gabor
Kovács Attila wrote:
 Moczik Gabor írta:
 De itt elég nagy a diszk, szerintem erre nincs szükség, legfeljebb csak 
   
 40 megabyte nagy?

Ha végigolvasod a thread-et, akkor kiderül, hogy 40Gb.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Offsite backup

2009-11-28 bef zés Moczik Gabor
Kovács Attila wrote:
 Moczik Gabor írta:
 Már nézegettem régebben, a hardlinkes dolog világos, ez az rsync
 Szerintem a hardlink esetében indifferens hogy átnevezted a fájlt.
 Inkább annak a lekezelése az érdekes, hogy nem tudod kitörölni
 véglegesen a belinkelés miatt  a mentett fájljaidat.

Nnna.

Van egy forrás könyvtár meg egy cél _szerver_, mivel offsite backupról 
van szó. Ha a forrás könyvtárban átnevezem az A könyvtárat B-re, akkor 
az rsync a következő futáskor ezt nem tudja, ő úgy látja hogy az A 
könyvtár törölve lett, valamint keletkezett egy B és benne egymillió új 
fájl. Ezt mindet át is viszi a túloldalra.

Ezt csak külső eszközzel lehet lekezelni, aminek van egy nyilvántartása 
az előző állapotról, és ehhez tudja hasonlítani a mostanit, ami alapján 
kiderül hogy a könyvtárat át kell nevezni.
Mivel az rsync ezt nem tudja, kell egy másik külső megoldás ami a távoli 
szerveren végrehajt 1db átnevezés parancsot.

És akkor még mindig a local adatbázis alapján feltételeztük, hogy a 
túloldali szerveren ennek-meg-ennek a fájlnak itt-meg-itt kell lennie 
(mert a legutóbbi mentéskor odakerült). Ha a túloldalon valami elromlik, 
onnantól bukik az egész. Egy ilyen rendszernél elvárható hogy ettől még 
a jelenlegi backup sikerüljön és használható legyen. Ha nem is 
automatikusan, de valahogy javítható kell legyen.

Azaz kell még egy külső megoldás, ami ellenőrizni tudja hogy a távoli 
szerveren lévő állapot konzisztens-e. Ehhez tudni kell a helyi-távoli 
indoe számok összetartozását is.

Nagyon nem triviális.
Igen sok minden kell az rsync köré hogy ez működhessen (a távoli hostra is).
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: karcsúúúú linux

2009-11-28 bef zés Moczik Gabor
Kovács Attila wrote:
 Moczik Gabor írta:
 Ha végigolvasod a thread-et, akkor kiderül, hogy 40Gb.
   
 Az rengeteg :))). Bocs, tényleg nem olvastam végig, vagy átsiklottam
 felette. A kétfloppys disztrók érdekesek lehetnek a számodra
 akkor is szerintem.

Szerintem azok főképp a diszk miatt, embedded rendszerben ritkán van 40G 
hely, de oda desktop se kell.

Ha meg kell desktop meg fontos hogy frissíthető legyen, vagyis nem 
akarja azt érezni az ember hogy trabantban ül, akkor jobb egy teljes 
disztrót feltenni.

Nemrég még ment egy hasonló kaliberű gépem, a proci kicsit nagyobb volt, 
de a lényeg hogy lehetett használni. Na nem Java futtatásra meg Flash 
lejátszásra. :-)
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Offsite backup

2009-11-28 bef zés Moczik Gabor
Kovács Attila wrote:
 Kell egy lista nyilván. Illetve kettő, mert a túloldali inode-okról is, 
 a tetejében
 rekurzívan, mivel az esetleges átnevezéseket úgy kell végrehajtani.
 Erre remek lehet az ls -i -R parancs kimenete. Az rsync előtt kell ennek 
 futnia persze.

Az inode listát fel is kell dolgozni úgy, hogy a végén legkevesebb 
műveletet hajtsuk végre.

 Mivel az rsync ezt nem tudja, kell egy másik külső megoldás ami a távoli 
 szerveren végrehajt 1db átnevezés parancsot.
   
 Ez tény. A tetejében gázos lehet, ha az adott inode újrahasznosul. (Ez 
 tényleg lehet komoly gáz)

Átnevezés esetén nem, inkább törlés esetén. Amit én elkezdtem írni, az 
nézi a fájlméretet és az mtime-ot is.

 És akkor még mindig a local adatbázis alapján feltételeztük, hogy a 
 túloldali szerveren ennek-meg-ennek a fájlnak itt-meg-itt kell lennie 
   
 Ha nincs ott, mi történhet?
 Legfeljebb többet dolgozik az rsync. Nem olyan rettenet bonyolult ez.

Nem éppen. Ha ott kéne legyen, de nincs ott, akkor az rsync létre fog 
hozni egy fájlt, aminek az inode száma nem lesz azonos azzal ami az 
adatbázis(ok)ban van, és erről nem árt értesülni valahogy. Lényeg hogy 
kétirányú kommunikáció kell a két gép között !!! az rsync-en kívül !!!.

Nem rettenet bonyolult, de nem is egy félórás munka rendesen megírni egy 
ls -i meg rsync paranccsal...
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Offsite backup

2009-11-19 bef zés Moczik Gabor
Hali!

Ha mar backup, akkor en olyan rendszert keresek, amivel neten keresztul 
lehet offsite backupot kesziteni egy masik szerverre. Elkezdtem mar irni 
egy rsync-en es SQL szerveres metadata tarolason alapulo script 
gyujtemenyt, de ido es kedv hianyaban nem fejeztem be...

Az alapveto problema, ami miatt sok cucc kiesik, hogy esszeruen le kell 
kekezelni egy fajl vagy konyvtar atnevezeset, athelyezeset.
Mivel ADSL-rol van szo, az upstream savszelesseg igencsak szukos, nem 
megengedheto hogy egy 'rename' parancs tovabbitasa helyett egy egesz 
konyvtarat ujra felmasoljon.

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Adblock hiba

2009-11-16 bef zés Moczik Gabor
Bereg wrote:
 Ebben az a fura, hogy a banner.aqua.hu szerepel az Adblock
 tiltólistámon, és ha rákattintok az aktuális page-hez tartozó
 listára, piros színnel meg is jelenik a fenti crawler.js. De akkor
 minek tölti le és futtatja le?
 Hogy lehet ezt megoldani? Van másik add-on, ami ennél picit
 komolyabban veszi a tiltólistát?

Nálam squid + megfelelő ACL-ek oldják meg ezt a problémát...

acl banned_domains dstdomain /etc/squid/banned_domains
http_access_deny banned_domains

érdekes lehet még az url_regex is...

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Dual boot

2009-11-10 bef zés Moczik Gabor
Gabor Gombas wrote:
 On Tue, Nov 10, 2009 at 10:30:23AM +, Kiss Gabor wrote:
 
 Mondjuk még csak-csak átméretezem az NTFS-t az sda2-n, hogy legyen hely.
 A maradék egy slotba viszont nem tudok külön boot partíciót tenni
 és a többit (swap, root, usr,...) pedig LVM-mel kezelni.
 A LILO-hoz nem fűlik a fogam, ha lehet. (Az tudna LVM-ből bootolni.)
 Márpedig nem nagyon úszom meg, ha jól látom...

 Mit tanácsoltok?
 
 Kovetelmeny az LVM? Ha nem, akkor telepits mindent szepen 1 particiora,
 es hasznalj swapfile-t. Laptopon szerintem ez boven megteszi.

GRUB 2 (1.96-tol) tud LVM-rol bootolni, eppen a hetvegen csinaltam egy 
pontosan ilyen muveletet (1 particiora helyre LVM, azon a linux tobbi 
cucca). En az MBR-be tettem a GRUB-ot, de szerintem tehetned a leendo 
sda4-re is a boot flag beallitasa mellett.
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: usb-infra

2009-11-08 bef zés Moczik Gabor
Gádori Zsolt wrote:
 bedug, dmesg:
 usb 3-3.3: new low speed USB device using ehci_hcd and address 6
 usb 3-3.3: configuration #1 chosen from 1 choice
 
 Mintha megelégedne azzal, hogy felismeri a dugót, de semmi további
 tevékenységet nem végzene vele. Én hogy tudom a további lépéseket
 megtenni?

Szerintem az /etc/udev alatt kéne lennie valami szabálynak ami 
létrehozza a megfelelő bejegyzést a /dev alatt.

Frankón nincs kéznél most usb2serial konverterem, ezért ennyit tudok 
csak rá mondani, a többit meg kéne guglizni...

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: usb-infra

2009-11-08 bef zés Moczik Gabor
Gádori Zsolt wrote:
 Asszem, most az a feladat, hogy megtudjam a jelenlegi kernel configot,
 és egy ugyanilyen+ks959 képes kernelt faragjak. Régebben valahol
 olvastam, hogy meg lehet valahogy tudni a jelenlegi configot. Ez hol
 van leírva?

/proc/config.gz ha belefordították a kernelbe.
Egyes disztrókban /boot alatt van config fájl.
Egyéb esetben a disztró kernel forrás csomagjából kell kihekkelni.

De csinálhatsz egy vanilla kernelből is, ez ugyan kicsit több meló, 
Bejelölgeted ami neked kell, gyakorlattól függően fél óra vagy pár óra 
is lehet mire átrágja magát az ember az összes opción.

Régi (működő) kernel maradjon a bootmanager-ben, ha az újból véletlenül 
kimaradna valami apróság pl. ext2fs vagy PC style partíciós tábla 
support, stb. :-)
_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Szerver költöztetés

2008-12-17 bef zés Moczik Gabor
Erdelyi Gabor wrote:
 A mailt (a sync utan meg konfig utan meg ilyesmi)
 ugy vinnem at, hogy minden userre csinalnek egy aliast,
 ami a us...@dom1.hu - valamiizetokminde...@temp.hu-ra
 mutasson a forras gepen. A cel gepen meg a
 valamiizetokminde...@temp.hu mutasson a us...@dom1.hu-ra,
 de a cel gep tudja ugy, hogy az nala van.
 
 A forrason letuzfalazom a 25-ot, hogy ne johessen uj mail. 

Azt nem lehet megcsinalni, hogy az uj gepen elinditani az osszes 
szolgaltatast teljes gozzel, es a regi gepre erkezo kereseket atiranyitani oda?

SMTP-t mondjuk IP packet szinten nem igazan jo, de azt biztos meg lehet 
oldani, hogy a regi mail szerver helyi kezbesites helyett forwardoljon 
mintent az uj IP-re (smarthost...)

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


BUG: Scheduling while atomic

2008-12-13 bef zés Moczik Gabor
Hali!

Ezzel arasztotta el a logot es a konzolt a kernel, a log szerint 17 orakor 
kezdodott, de akkor meg ment minden, par oraval kesobb mar joforman csak 
ezzel toltotte az idejet a kernel, teljesen szabalyosan ujrainditani se 
sikerult. Ujrainditas utan viszont most epp megy, elotte is folyamatosan 
ment honapok ota. Google alapjan mar kb. ertem mit jelent a hibauzenet, de 
hogy mit kellene megnezni azt nem...

uname -a:
Linux 2.6.21.1 SMP

Dec 13 17:05:02 progzmaster kernel: BUG: scheduling while atomic: 
swapper/0x0001/0
Dec 13 17:05:02 progzmaster kernel:  [c03e66f2] __sched_text_start+0x4f2/0x920
Dec 13 17:05:02 progzmaster kernel:  [c0135387] tick_handle_periodic+0x17/0x80
Dec 13 17:05:02 progzmaster kernel:  [c0146eb4] handle_fasteoi_irq+0x94/0xf0
Dec 13 17:05:02 progzmaster kernel:  [c010f444] 
smp_apic_timer_interrupt+0x54/0x90
Dec 13 17:05:02 progzmaster kernel:  [c0104bb4] apic_timer_interrupt+0x28/0x30
Dec 13 17:05:02 progzmaster kernel:  [c0102e00] default_idle+0x0/0x40
Dec 13 17:05:02 progzmaster kernel:  [c0102430] cpu_idle+0x80/0x90

---

Dec 13 19:59:30 progzmaster kernel: BUG: scheduling while atomic: 
swapper/0x0001/0
Dec 13 19:59:30 progzmaster kernel:  [c03e66f2] __sched_text_start+0x4f2/0x920
Dec 13 19:59:30 progzmaster kernel:  [c0111888] ack_ioapic_quirk_irq+0x8/0x70
Dec 13 19:59:30 progzmaster kernel:  [c0146eb4] handle_fasteoi_irq+0x94/0xf0
Dec 13 19:59:30 progzmaster kernel:  [c0106a6a] do_IRQ+0x4a/0xa0
Dec 13 19:59:30 progzmaster kernel:  [c0104af7] common_interrupt+0x23/0x28
Dec 13 19:59:30 progzmaster kernel:  [c0102e00] default_idle+0x0/0x40
Dec 13 19:59:30 progzmaster kernel:  [c03e00d8] packet_setsockopt+0xc8/0x350
Dec 13 19:59:30 progzmaster kernel:  [c0102430] cpu_idle+0x80/0x90


-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: samba PDC problémák

2008-08-25 bef zés Moczik Gabor
[EMAIL PROTECTED] wrote:
 Megy is minden a kliensek be is lépnek, csak az XP -k vacakolnak 1 ponton.
 Betöltik a profilt, de nem jelenik meg a háttérkép.
 Ha megnézem a beálításokban win alatt akkor azt mutatja hogy ok, csak éppen 
 nem látszik.
 
 Szemem kiesik de akkor sem látom hogy hol a hiba.
 Ha megváltoztatom a hátteret akkor remekül látszik a szerveren a változás, 
 átírja a custom.theme file tartalmát.

Hatterkep file halozaton van, elerheto?
Jogosultsag hozza jo?


ps.: a leveled idozonaja mintha nem lenne jo...

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: init probléma

2008-08-22 bef zés Moczik Gabor
Gergely Tamás wrote:
 VFS: Mounted root (ext2 filesystem read only)
 Freeing unused kernel memory: 104K freed
 Init-2.05a#
 
 .és itt villog a kurzor.
 
 Meglehet gyógyítani, vagy újrainstall? Ja, nincsenek reboot, halt parancsok
 sem.
 
 Debian 2.4.19 kernel

csomagkezelo az azert csak van, nem?
apt-get install sysvinit
meg ami meg hianyzik, nem megy?

Ja, a
mount -o remount,rw /
ne maradjon ki az elejen...

Mivel valszeg nem lesz halozat meg semmi sem, ki kene meg adni az alabbi 
parancsokat:
/etc/init.d/rcS
/etc/init.d/rc 2

Ezzel ugy indul a gep mintha normalisan bootolna. Lehet hogy ez kicsit 
felesleges, sima 'ifconfig eth0 up' vagy ilyesmi utan mar megy az apt-get.

Ha kiadtad az 'rc 2'-t, leallitashoz
/etc/init.d/rc 0

Ha nem adtad ki csak remount volt, akkor
umount /

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: SQL mailstore, IMAP

2008-08-18 bef zés Moczik Gabor
Gabor HALASZ wrote:
 Wow, ez az stdin-rol olvasas valahogy kimaradtIgy sem egy raketa a 
 migracio, de legalabb nem esik el a scriptem, szemben az imap 
 szinkronozokkal...Na majd ejszaka elinditok egy parszazezer mailes 
 szinkronizalast.
 Erdekes, hogy ne makar megszakadni alatta a vas:
 
 top - 16:29:45 up 21 days, 29 min,  2 users,  load average: 0.26, 0.38, 0.22

 Szal lenne meg tartalek, megsem szedi a labat

Milyen vason csinalod, milyen dbms?

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Debian backup reinstall

2008-08-17 bef zés Moczik Gabor
Hali!

Az lenne a tervem, hogy a biztonsagi mentesbe keszitek egy csomaglistat 
(dpkg -l) az eppen installalt csomagokrol, ami alapjan ujratelepitheto a 
rendszer (katasztrofa eseten).

Letezik mar erre valami kesz megoldas amibol ki tudnek indulni, vagy van ami 
miatt esetleg ez a megoldas nem egeszen lesz jo?

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Debian backup reinstall

2008-08-17 bef zés Moczik Gabor
Kovács Attila wrote:
 Moczik Gabor írta:
 Letezik mar erre valami kesz megoldas amibol ki tudnek indulni, vagy van ami 
 miatt esetleg ez a megoldas nem egeszen lesz jo?

 dpkg --get-selections

Ha jol ertelmezem, ez listazza az eppen telepitett csomagokat.
Ez jo, de ha van egy ilyen listam, meg egy ures vinyom es egy LiveCD-m, 
akkor mivel rakjam ezeket fel?
Tudomasom szerint a dpkg csak a csomagokkal foglalkozik, a letoltest mondjuk 
az apt tudja elvegezni, csak valahogy meg kene etetni vele a listat. Egy 
scripttel ossze tudok allitati egy gigantikus apt-get parancssort, de ugy 
erzem ettol kulturaltabb megoldas is van. :-)

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Debian backup reinstall

2008-08-17 bef zés Moczik Gabor
Kovács Attila wrote:
 Moczik Gabor írta:
 Ez jo, de ha van egy ilyen listam, meg egy ures vinyom es egy LiveCD-m, 
 akkor mivel rakjam ezeket fel?
   
 Bocsi, úgy kellett volna írnom hogy a get-selections,
 set-selections páros segít neked ebben,
 úgy lett volna korrekt.
 Cserébe kapsz egy linket :).
 http://wiki.hup.hu/index.php/Apt_%C3%A9s_Dpkg_gyors_referencia

A set-selections megvolt, csak azt nem ertettem hogy hogyan fog a gepre 
kerulni az anyag, a dpkg ugyanis ezzel nem foglalkozik. Kozben talaltam en 
is egy linket:
http://ubuntuforums.org/showthread.php?t=169062

Igy mar ertem, a dpkg csak osszeallitja hogy mi kell, es ezeket
apt-get dselect-upgrade
fogja leszedni.

Mar csak azt kene kitalalni, hogy fognak egyezni a verziok. Meg olvasok. :-)

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Debian backup reinstall

2008-08-17 bef zés Moczik Gabor
Kovács Attila wrote:
 Moczik Gabor írta:
 Mar csak azt kene kitalalni, hogy fognak egyezni a verziok. Meg olvasok. :-)

 Verziók attól függenek, hogy honnan jönnek a csomagok.
 Ha ugyanonnan, akkor ugyanazok lesznek.
 Ha volt valami kézzel mókolva, akkor azon értelemszerűen kell segítened.
 Ha frissült a forrás, szerintem nem követsz el nagy hibát ha az új
 rendszeren bízol a csomagösszeállítókban.

Ez igaz, de ha az /etc -t kulon mentem, majd utana a frissebb csomagok melle 
visszaallitom, akkor elofordulhat, hogy valami inkompatibilitas merul fel.

Lehet hogy szorszalhasogatas, mert eleg kicsi az eselye, hogy pont ilyenkor 
valtozik valami drasztikusan, dehat az ordog nem alszik...

Kozben megneztem a jelenlegi telepitesen a binarisok meg a libek altal 
foglalt helyet, minimalisnak mondhato, lehet hogy megse szorakozok ezzel a 
csomaglistazassal, inkabb az egesz rendszert mentem ugy ahogy van, 
inkrementalisan. Kiszamithatobbnak tunik...

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: SQL mailstore, IMAP

2008-08-14 bef zés Moczik Gabor
On Wed, 13 Aug 2008 at 10:31:12, Gabor HALASZ wrote:
  Bar ha userenkent meg folder-enkent kulon vannak a leveleid a 
  fajlrendszerben, akkor az egesz script egy rekurziv fuggveny ami bejarja a
 
  konyvarfat es minden fajlt a dbmail-smtp -be iranyit...
  
 Es ezt hogyan is gondolod? Na nem a rekurziot...Ha valami scripttel 
 forward szeru tovvabitast csinalsz, akkor atirja a sendert

Nem, a fajlokat a dbmail-smtp STDIN-jere kell iranyitani, az elrakja az
adatbazisban, nem ir at semmit.

---
#!/bin/sh

START=$(date)
CNT=0

for file in [0-9]*.; do
   CNT=$(($CNT+1))
   echo -n $CNT ;
   dbmail-smtp -u dbmailtest -m inbox/big  $file;
done

FINISH=$(date)

echo
echo START: $START
echo END: $FINISH
echo FILES: $CNT


  Mi a csudaert ilyen trukkos az adatbazis?
 
 Gondolom fellelheto a design guide, abban szokott az ilyesmi lenni.

Gugliztam mar mindenfelet, egyelore nem talaltam ezzel kapcsolatban semmit, 
ugy latom senki nem kifogasolta ezt eddig.

Nekem mindenesetre furcsa, hogy a fenti teszt script 18000 levelet ~4 ora 
alatt szurt be. Tegyuk hozza hogy nem egy mai gep (Dual P2 450MHz, 512Mb), 
de egy 'tar -cjf x.tar.bz2' 5 perc alatt vegez vele.

Megneztem a pg query log-ot, egy level beszurasa van vagy 50 SQL utasitas, 
nemelyik meglehetosen erdekes...
Dehat ha sokaknak hatekonyan mukodik, akkor biztos nalam nem jo valami...

Van itt valaki aki uzemszeruen hasznalja?

-- 
((( Móczik Gábor )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: SQL mailstore, IMAP

2008-08-14 bef zés Moczik Gabor
Szládovics Péter wrote:
 Gabor HALASZ írta:
 Moczik Gabor wrote:

 Bar ha userenkent meg folder-enkent kulon vannak a leveleid a 
 fajlrendszerben, akkor az egesz script egy rekurziv fuggveny ami bejarja a 
 konyvarfat es minden fajlt a dbmail-smtp -be iranyit...
 Es ezt hogyan is gondolod? Na nem a rekurziot...Ha valami scripttel 
 forward szeru tovvabitast csinalsz, akkor atirja a sendert
 
 Kivéve, ha beletolja a sendmail-ba, mint pl. a courier imap, ha 
 használsz outboxot.

Nem tudom honnan jott az MTA a kepbe, ahhoz hogy a dbmail-be attedd a 
meglevo leveleidet, nem kell MTA. A dbmail-smtp parancs az stdin-re erkezo 
levelet betolja az adatbazisba. Hogy kinek a levele lesz, az a paranccsori 
opciokkal tobbfelekeppen meg lehet adni, megadhatsz egy konkret dbmail 
user-t, megadhatsz egy email cimet vagy aliast, akkor kikeresi hogy az 
melyik userhez tartozik, tovabba megadhatod hogy melyik mappaba tegye.

Az MTA-t kell felkonfigolni, hogy a bejovo leveleket helyi kezbesiteshez 
ennek a programnak adja at, de migraciohoz, ha a levelek mar a gepen vannak, 
akkor oda es annak az usernek szurod be akinek akarod, MTA-nak ehhez semmi koze.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: SQL mailstore, IMAP

2008-08-12 bef zés Moczik Gabor
Gabor HALASZ wrote:
 Moczik Gabor wrote:
 Nem merultem meg bele, de jelenleg nekem Cyrus IMAP van, a levelek sima text 
 fajlok ezrei, valoszinuleg nem IMAP-bol fogom migralni, hanem sajat 
 scripttel egyenesen a fajlrendszerbol.
 
 Jo, akkor kuldd majd el a scriptet, please :)

OK, hamarosan...
Bar ha userenkent meg folder-enkent kulon vannak a leveleid a 
fajlrendszerben, akkor az egesz script egy rekurziv fuggveny ami bejarja a 
konyvarfat es minden fajlt a dbmail-smtp -be iranyit...

 Mar csak azert is, mert biztos kicsit eltero igenyeim lesznek a mar 
 megvalositott megoldasoktol... :-)
 
 A dbmail meglehetosen rugalmas allatfajta.

Most tettem fel probakepp.
Mi a csudaert ilyen trukkos az adatbazis?
Van kulon fromfield, datefield, subjectfield, replytofield tabla. Ezen kivul 
van a messages tabla, amiben csak flag-ek meg mailbox_id vannak, tovabba meg 
egy physmessage tabla, amiben a level merete meg egy timestamp van.
Ez 1:1 kapcsolat, miert nem lehetett ezt mindet 1 tablaba rakni?

Hogy a messageblks tablaban csak a leveltartalom van, az performancialis 
okokbol teljesen ertheto...

Viszont az attachmenteket nem vettek kulon, az ugy ahogy a levelben van, 
base64 kodolassal.

Na latod, mondtam hogy mindig fura egyedi igenyeim vannak. :-)

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: SQL mailstore, IMAP

2008-08-11 bef zés Moczik Gabor
Gabor HALASZ wrote:
 Moczik Gabor wrote:
 Szládovics Péter wrote:
 http://www.dbmail.org/index.php?page=overview
 Szerintem ez kell Neked.
 Koszi, szerintem jo lesz, igy beleolvasva eleg komplett rendszernek tunik.

 Majd a migraciorol meseljel, mert nekem mindig ott akadt el a dbmail-re 
 atallas. A fellelheto imap szinkronozo micsodak parszazezer mail utan 
 dugabadoltek egytol egyig.

Nem merultem meg bele, de jelenleg nekem Cyrus IMAP van, a levelek sima text 
fajlok ezrei, valoszinuleg nem IMAP-bol fogom migralni, hanem sajat 
scripttel egyenesen a fajlrendszerbol.
Mar csak azert is, mert biztos kicsit eltero igenyeim lesznek a mar 
megvalositott megoldasoktol... :-)

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


SQL mailstore, IMAP

2008-08-10 bef zés Moczik Gabor
Hali!

Probalok keresni, de talan rosszul.

Letezik valami kiforrott IMAP szerver ami kepes SQL szerverben tarolt 
emailekkel dolgozni?

Azt megoldom, hogy hogyan kerul a mail az adatbazisba, de kellene hozza egy 
IMAP-SQL frontend. PostgreSQL (8.1) tamogatas alapkovetelmeny...

Csinalt mar valaki ilyet?
Mennyire veszi az akadalyt a Pg, hogy tobbszazezer levelet kell tarolni, 
osszesen n Gb meretben?

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: SQL mailstore, IMAP

2008-08-10 bef zés Moczik Gabor
Szládovics Péter wrote:
 http://www.dbmail.org/index.php?page=overview
 Szerintem ez kell Neked.

Koszi, szerintem jo lesz, igy beleolvasva eleg komplett rendszernek tunik.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: SQL mailstore, IMAP

2008-08-10 bef zés Moczik Gabor
Szládovics Péter wrote:
 http://www.dbmail.org/index.php?page=overview
 Szerintem ez kell Neked.

Koszi, szerintem jo lesz, igy beleolvasva eleg komplett rendszernek tunik.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Level tovabbitas.

2008-08-06 bef zés Moczik Gabor
[EMAIL PROTECTED] wrote:
 Mindenesetre szerintem elerheto az is, hogy a kis szerver kuldjon ki, ha
 van publikus IP-je es domain neve (es a DNS reverz zona PTR rekordja is ki
 van toltve).
 
 Igen van rendes domain neve is, de van tobb olyan is ahol dinamikus az ip, 
 ezert keresek olyan megoldast ami nem kot.

Dinamikus IP-vel nem fog menni normalisan.
1. DynIP-hez nem adnak jo PTR rekordot
2. Ha DNSBL listán lévő IP-t kapsz, akkot elutasítják a levelet

Ezzel megbizhatoan csak akkor fog menni, ha olyan smarthost-ot hasznalsz, 
ami ezen feltetelek nelkul atveszi a levelet.

 Es jelen esetben a www.akarmi.hu nemegyezik a mail.akarmi.hu val. Mert igy 
 lett kialakitva, es ezt nehezmenyezi tobb szolgaltato. 

DNS-be nem szokás www.akarmi.hu -kent felvenni, hanem az akarmi.hu -hoz kell 
egy A rekord, a www pedig egy CNAME az A-ra. Emellett egy MX rekord az 
akarmi.hu -ra. Az MTA-ban az FQDN pedig ne mail.akarmi.hu legyen hanem 
akarmi.hu (ettol meg lehet egy mail CNAME is, hogy el lehessen erni a regi 
cimen, de ne ezzel kuldjon ki)

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Level tovabbitas.

2008-08-04 bef zés Moczik Gabor
[EMAIL PROTECTED] wrote:
 Van 1 linux -os router + squid + smtp.
 
 Minden megy is kiveve az smtp resz mivel ugye az ip nem egyezik a kuldo altal 
 megjelolt domain ip cimevel sok szerver nem fogadja L a leveleket amit igy 
 kuldenek.

Nem teljesen vili nekem. Mi pontosan a hibauzenet amivel a tuloldal visszadobja?

 Mivel van 1 mar mukodo szerverunk beregisztralva stb-stb, arra gondoltam hogy 
 egyszeruen atdobatom a leveleket arra a szerverre es az kuldi ki a tenyleges 
 cimzettekhez.
 Valahol lattam hogy a fetchmail erre alkalmas. Csak nem ertem hogyan.
 Vagy van valami szebb megoldas?

Nem a fetchmail a megoldas.
A kis szerveren levo MTA-t kell beallitani ugy, hogy a nagy szerver 
legyen a smarthost-ja. Ha exim-et hasznalsz, akkor tudok segiteni.

Mindenesetre szerintem elerheto az is, hogy a kis szerver kuldjon ki, ha van 
publikus IP-je es domain neve (es a DNS reverz zona PTR rekordja is ki van 
toltve).

  U.i.: Azert kell ez a kis szerver es nem rogton a nagy szerverre kuldik a
  leveleket mert sokszor sokan egyszerre kuldenek nagy meretu leveleket. Es
  olyankor megall az elet. Ezert egy kis QOS -st alkalmazok ami lassan 
engedi
  kifele a levelek.

Nem arultad el milyen MTA-t hasznalsz, de Exim eseten (ha a gep nem birja a 
terhelest) akkor van deliver_queue_load_max es queue_only_load parameter, 
amivel megadhato hogy mekkora terheles felett hagyja abba az azonnali kuldest.

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Exim pgsql lookup null

2008-07-28 bef zés Moczik Gabor
Hali!

Meg lehet oldani valahogy, hogy az alabbi kereses ne csak akkor terjen
vissza fail-lel ha sikertelen a lekerdezes, hanem akkor is, ha az eredmeny
NULL? Jelenleg az a helyzet, hogy a NULL-t ures stringnek ertelmezi, ami
nekem nem jo. Csak ${if ...} a megoldas?

${lookup pgsql(SELECT xxx}{$value}fail}

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))



_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux


Re: Exim pgsql lookup null

2008-07-28 bef zés Moczik Gabor
Moczik Gabor wrote:
 Meg lehet oldani valahogy, hogy az alabbi kereses ne csak akkor terjen
 vissza fail-lel ha sikertelen a lekerdezes, hanem akkor is, ha az eredmeny
 NULL? Jelenleg az a helyzet, hogy a NULL-t ures stringnek ertelmezi, ami
 nekem nem jo. Csak ${if ...} a megoldas?
 
 ${lookup pgsql(SELECT xxx}{$value}fail}

Kozben arra is rajottem, hogy az ${if .. }-el se tudom megoldani.

Tehat ez sem mukodik:
${if !={${strlen:${lookup pgsql{SELECT xxx}{$value{0} {$value}fail}

Annyiban jo, hogy ha a select eredmenye ures (NULL), akkor a fail 
vegrehajtodik, ha nem-ures, akkor meg ures stringgel ter vissza, gondolom 
mert a kulso reszen a $value mar nem tartalmazza a lekerdezes eredmenyet. :-(

-- 
((( Móczik Gábor  )))--((( E~mail: pm-01 @AT progzmaster .DOT hu )))
((( Skype: moczik )))

_
linux lista  -  linux@mlf.linux.rulez.org
http://mlf2.linux.rulez.org/mailman/listinfo/linux